Nagy vereséggel ért véget a Sopron számára az Euroliga
 
A Galatasaray ellen nem volt esélye a magyar csapatnak, amely a negyedik helyen zárta a csoportját, és az Európa Kupában folytatja a nemzetközi szereplést.
 
A mérkőzés Cora duplájával indult, amelyre Friskovec válaszolt távolról, így ekkor egy ponttal a Sopron vezetett, innen azonban egy 10-0-s futással ellépett a Galatasaray (12-3), amely sokáig ezt a tíz pont körül előnyét őrizte főleg Juhász Dorka remek teljesítményének köszönhetően (22-12). Az első felvonás utolsó perceiben még magabiztosabbá tette vezetését a török sztárcsapat, tizenhattal „mentek” tíz percet követően (31-15).
 
A második felvonásban sem változott a játék képe, a törökök egy újabb 10-0-s rohanást produkáltak, amellyel kényelmes helyzetbe hozták magukat, sőt, a félidei pihenőig meg is duplázták az előnyüket a Sopronnal szemben, amely Nika Mühl és Jelena Brooks nélkül állt ki a mérkőzésre (58-28).
 
 
A harmadik negyedben ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták, a Galatasaray ellenállhatatlanul játszott, míg a Sopron próbált élni a kínálkozó lehetőségekkel, az utolsó percekben például Sinka Szofi öt pontjának örülhettek a vendégek, de továbbra is nagy különbséggel vezetett a hazai csapat (82-39).
 
A záró etap Sinka-Pálinkás Szofi három büntetőjével indult, amelyekből kettőt be is dobott a Sopron fiatalja, ám a törökök sem lassítottak, két perccel a mérkőzés vége előtt elérték a száz dobott pontot, míg a Sopron az ötvenet lépte át, így végül kiütéses győzelmet arattak Juhász Dorkáék (104-54).
 
Galatasaray Cagdas Factoring - Sopron Basket 104-54 (31-15, 27-13, 24-11, 22-15)
 
Euroliga, B csoport, 6. forduló
Isztambul, Sinan Erdem Dome
MENDOZA, Esperanza (ESP) ESTEVE MALMIERCA, Igor (AND) MARINAKIS, MEGAKLIS - KONSTANTINOS (GRE) (VUKANOVIC, Maja)
 
Galatasaray Cagdas Factoring: Smalls 9/3, Oblak 5/3, Cora 11/6, Juhász 22/6, Bayram 13. Csere: Williams 6, Yilmaz 3/3, Cidal 3/3, Erdogan 3/3, Gül 4, Johannes 8/6, Kuier 17/9.
 
Sopron Basket: Papp 9/3, Jevtovic 7, Friskovec 3/3, Wallack 3/3, Böröndy 2. Csere: Laczkó 8, Sinka-Pálinkás 7/3, Sitku 15/3.
 
 
 
Kikapott Valenciában, de továbbjutott a DVTK az Euroligában
 
A miskolciak három negyeden keresztül látótávolságban voltak a Valencia elleni mérkőzésen, de az utolsó tíz percben eldöntötte a találkozót a spanyol csapat.
 
Már a mérkőzés kezdete előtt biztossá vált az Olympiacos vereségével, hogy a DVTK végez az Euroliga C csoportjának harmadik helyén, és ott lesz a legrangosabb európai kupasorozat következő körében.
 
Az első támadás végén Araujo vágott be egy triplát, amelyhez Alexander tett hozzá két pontot, mielőtt Takács Boglárka révén a diósgyőriek is megkezdték a pontgyártást (5-2). Alexander újabb két kosárral jelentkezett, míg a túloldalon Westbeld is beemelt egy hármast. A Valencia 5-0-s kezdése után fej-fej mellett haladtak a csapatok, kiegyenlített játék folyt a pályán, Kayla Alexander újabb kosarával azonban már héttel vezetett a spanyol együttes, így Völgyi Péter időt kért (14-7). Miklós jegyzett duplát a rövid tanácskozás után, és mivel sokáig nem született újabb kosár, időt kértek a hazaiak is (14-9). Toman Petra két sikeres büntetőjével tovább zárkózott a DVTK, majd Ginzo sem rontott a vonalról, ekkor mindössze egy ponttal állt jobban a Valencia (14-13). Ezután robbantottak a hazaiak, és egy 7-0-s futással nagyobb előnybe kerültek, ám a végszót Aho Tyra duplája jelentette az első negyed végén (21-15).
 
Aho Tyra ott folytatta, ahol abbahagyta, és egy újabb duplával indította a második negyedet, majd Ginzo is betalált, ismét csak két pont volt a differencia a felek között (21-19). Sőt, nem sokkal később ki is egyenlítettek a miskolciak, de rögtön jött a válasz Ben Abdelkadertől, majd Romero is betalált, a negyed derekán időt kért Völgyi Péter (25-21). A rövid szünetet követően újabb négy pontot tett a táblára a Valencia, mielőtt Aho Nina triplája véget vetett a spanyol futásnak, azonban csak időlegesen, hiszen ezután Fiebich értékesített egy kettest faulttal együtt, majd az extra büntetőt is a helyére küldte (32-24). Smuda tett vissza egy lepattanót két pontért, míg a túloldalon Alexander értékesített két büntetőt. Smuda három pontjával ötre csökkentette a különbséget a DVTK, ám a negyed vége a spanyoloknak sikerült jobban, akik 38-29-nél már kilenc egységgel jártak előrébb, amikor Smuda tett két pontot a táblára, ezt látva pedig bő fél perccel a nagyszünet előtt időt kértek a hazaiak (38-31). A félidő Smuda ziccerével ért véget, ötpontos hátrányban volt féltávnál a Diósgyőr (38-33).
 
 
Alexander két büntetőjével indult a második félidő, majd Araujo is betalált, Romero kettese után pedig már tíz pont feletti előnyben volt a Valencia (44-33). Ezután sokáig kilenc-tizenegy pont között billegett a differencia, ezért féltávnál időt kért Völgyi Péter (48-37). A szünet után a Valencia kapta el jobban a fonalat, Araujo négy pontjának köszönhetően már tizenöt egységgel jártak előrébb a spanyolok, amikor Aho Tyra bevágott egy hármast, a negyed végére azonban visszaállt a tizennégy pontos különbség (59-45).
 
Fiebich triplájával vette kezdetét a negyedik negyed, míg a túloldalon Aho Nina volt eredményes. Azonban ez sem állította meg a spanyolokat, akik bő három perc után már tizennyolc ponttal vezettek, amikor Miklós Melinda két büntetőjével szépített a DVTK (67-51). Sőt, nem sokkal később Queralt Casas ziccerével immár húsz pont volt a távolság a felek között, jött is Völgyi Péter időkérése (71-51). A rövid szünet után Casas gólpasszt jegyzett, amelyet Ben Abdelkader váltott három pontra, míg diósgyőri részről Westbeld talált be. A végére kinyílt az olló a felek között, de a Diósgyőr így is örülhetett, hiszen az Olympiacos ellen aratott győzelmének köszönhetően ott van az Euroliga következő körében (81-58).
 
Valencia Basket Club - DVTK HUNTHERM 81-58 (21-15, 17-18, 21-12, 22-13)
 
Euroliga, C csoport, 6. forduló
Valencia, Roig Arena
TEIXEIRA, Sonia (POR) DAHRA, Amal (FRA) PODKOWINSKA, Bogna (POL), (YEATS, Edwin John)
 
Valencia Basket Club: Buenavida 2, Araujo 13/3, Romero 10, Fiebich 6/3, Alexander 26. Csere: Saravia 2, Casas 2, Fam 2, Ben Abdelkader 13/9, Lekovic 4, Llompart 1.
 
DVTK HUNTHERM: Miklós 4, Aho N. 7/3, Ginzo 12, Takács 2, Westbeld 9/3. Csere: Aho T. 11/6, Poczkodi 2, Smuda 9, Toman P. 2.
 
 
 
Pontgazdag játékkal nyert a Pécs és veretlenül csoportelső
 
Az Európa Kupa 6. fordulójában az NKA Universitas Pécs 97-59-re múlta felül a Sportiva/AzorisHotels gárdáját.
 
Villámrajtot vett a Pécs, Julia Reisingerova, Dúl Panka és Tóth Orsi révén négy perc alatt 8-0-ra léptek el a mieink. A folytatásban is dominált az NKA. Rátkai Eszter, Jospepovits Kinga és Török Ági is feliratkozott a pontszerzők listájára. 10 perc után 17-3-as állást rögzíthettünk. Az Európa Kupa lebonyolítása olyan, hogy minden pontnak lehet jelentősége. Nem véletlen, hogy a nagy tudáskülönbség ellenére hatalmas erőket mozgósított a Pécs. Amikor pedig kicsit közelebb kerültek a portugálok, például a második negyed felénél 24-9-nél, Zseljko Djokics időkéréssel reagált.
 
 
A különbség a félidő utolsó négy percébe fordulva Dúl Panka villanásai után lépte át a 20 egységet. Panka rövid idő alatt 6 pontot tett be a közösbe, de Studer Ági, Josepevits Kinga, Tóth Orsi és remek triplákkal Varga Alíz is kitűnt a hajrában. Gyorsan kinyílt az olló, a szünetben 49-23 állt az eredményjelzőn. A harmadik etap pécsi pontokkal indult, majd rövid időre lankadt a figyelem. A portugálok szépítettek és így 54-32-nél ismét időt kértek a mieink. Innentől pedig nem volt megállás.
 
Dúl Panka, Török Ági és Julia Reisingerova a fiatal Josepovits Kingával kiegészülve (aki 14 egységig jutva a második legeredményesebb hazai játékos lett), percek alatt 16 ponttal gyarapította a pécsi pontok számát. A harmadik etap végén 70-45-re ment az NKA. A záró szakaszban sem változott a hozzáállás. Nagyon profin menedzselte a meccset a Pécs. Abszolút elsajátította azt a szemléletet, amit Európa Kupa megkövetel. A negyedik negyedet 27-14-re nyerték a mieink. Ezek a pontok pedig rengeteget érhetnek a végén. Veretlenül nyerte csoportját a Pécs.
 
NKA Universitas Pécs - Sportiva/AzorisHotels 97-59 (17-3, 32-20, 21-22, 27-14)
 
EuroCup Women 2025-26
Pécs, Lauber Dezső Városi sportcsarnok
 
NKA Universitas Pécs: Varga 8/6, Rátkai 12/6, Tóth 9/3, Dúl 15/3, Reisingerova 12. Csere: Hőgye -, Studer 13/3, Török 12/3, Olawuyi 1, Josepovits 14, Halmágyi 1.
 
Sportiva/AzorisHotels: Nascimento 18/9, Soares 7, Paz 16/6, Gaislerova 2, Serralheiro 4. Csere: Carvalho 5/3, R. Rodrigues 3, Goncalves 4/3.
 
 
 
Óriási szívvel küzdve a Szekszárd elvette a Mechelen veretlenségét
 
Az Európa Kupa 6. fordulójában a TARR KSC Szekszárd sokáig emlékezetes csatában 74-69-re legyőzte a Kangoeroes Basket Mechelen gárdáját. Ezzel a szekszárdiak reális továbbjutási esélyeket teremtettek maguknak.
 
Győzelmi kényszerben lépett pályára a Szekszárd hazai pályán az eddig veretlenül menetelő belga riválisa ellen, hiszen az biztos volt, hogy kizárólag egy sikerrel teremhetett a KSC továbbjutási esélyeket. Azzal, hogy ez az extra bravúr szerdán este megszületett, két ajtó is kinyílt a KSC előtt. Az egyik, ha csütörtökön a Sepsi legyőzi a GEAS-t, akkor csoportmásodik lesz Magyar Bianka együttese és nincs kérdés. Amennyiben az olaszok nyernek csütörtök este, akkor a legjobb harmadikak közül vívhatja ki a rájátszásba kerülést a tolnai együttes. Ekkor majd számolgatni kell, nem is keveset, de nem rosszak az esélyek.
 
Liza Karlen négy pontja és Dombai Réka remek villanása vezette fel a találkozót, de 6-0-t követően a belgák akarata érvényesült és 12-0-val 12-6-ra fordítottak. Jól olvasta a játékot a Szekszárd és gyorsan reagált a Mechelen megoldásaira. 16-7-nél kértek időt a mieink. Az első szakasz végére pedig 18-15-re vissza is kapaszkodott a KSC. Liza Karlen egymaga 9 pontot szerzett. A második etapot egy kosárváltás vezette fel a két csapat között, majd Karlen és Carolina Rodrigues révén 21-20-nál újra magához ragadta a kezdeményezést a Szekszárd.
 
Rendkívüli fordulatokat tartogatott a második etap, hiszen a folytatásban ismét a belgáknak volt egy jobb szakaszuk, amivel 26-21-re megugrottak. A Szekszárd azonban erre is tudott válaszolni, sőt! Azóta már tudjuk, hogy az egész mérkőzést meghatározó futásba kezdett. Remek védekezéssel a félidő utolsó négy percében nem engedélyezett mezőnykosarat a Mechelennek a Szekszárd. Ez idő alatt pedig Maria Gakdeng, Holcz Rebeka, Carolina Rodrigues és Liza Karlen is betalált. Összességében 13-0-val zárta a félidőt a KSC. A harmadik negyed elején is lendületben maradtak a mieink, Liza Karlen, Theodoreán Alexandra és Carolina Rodrigues 100 másodperc alatt még hat pontot hozzátett és így 40-26-nál már 14 egység választotta el a feleket.
 
 
Extázisban játszott a Szekszárd és nem csak támadásban, hanem védő-oldalon is. Három és fél után született meg az első belga kosár. A vendégek visszakapaszkodtak 42-34-re, de kulcspillanatban érkezett Carolina Rodrigues triplája. Visszaállt a kétszámjegyű differencia és az egész harmadik negyedet ez jellemezte innentől. A belga felzárkózási kísérletekre rendre tudott felelni a Szekszárd. Sőt, az előnyt is sikerült növelni. Holcz Rebeka triplája után 53-36-nál már 17 egység volt a differencia. Itt tetőzött a különbség. Érezhetően sokat kivett a Szekszárdból a két középső negyed. Már a harmadik szakasz végén bemutattak a belgák egy 8-2-es futást, amivel 55-44-re szépítettek.
 
A negyedik negyedben kiegyenlítetté vált a játék képe. A belgák a festékben fölénybe kerültek és több támadólepattanót gyűjtöttek, eközben pedig távolról is megvillantak. 59-54-nél időt kértek a mieink és ezt követően Liza Karlen és Dombai Réka révén 65-56-ra ismét sikerült ellépni. A Mechelen azonban megmutatta, hogy miként jutott el veretlenül eddig a pontig. Két perc volt vissza, amikor egy triplával 67-66-ra felzárkóztak. Teljesen nyílt lett a csata, de eddig kiélezett végjátékokban kifejezetten jól teljesít ebben a szezonban a KSC. Ez most sem volt másként. Amikor nagyon kellett, a csapatkapitány Theodoreán Alexandra és a legeredményesebb szekszárdi, Liza Karlen is büntetőt harcolt ki. Egy pillanatig nem engedte át a belgáknak a vezetést a magyar csapat. Fél perccel a vége előtt a Mechelen visszajött 71-69-re, de az “i”-re a pontot feltette Carolina Rodrigues triplája. 74-69-re nyert a KSC.
 
TARR KSC Szekszárd - Kangoeroes Basket Mechelen 74-69 (15-18, 19-8, 21-18, 19-25)
 
EuroCup Women 2025-26
Szekszárd, Szekszárdi Szabadidőközpont
 
TARR KSC Szekszárd: Theodoreán 4, Gakdeng 17, Dombai 6, Rodrigues 12/6, Karlen 26. Csere: Ovner 1, Szücs -, Holcz 8/6.
 
Kangoeroes Basket Mechelen: Todd-Williams 18/9, van den Adel 7, Kibedi 2, Nauwelaers 15/3, Nicholson 10/6. Csere: Bah 2, Prapa 5/3, Vilcinskas 10.
 
 
 
Fotók - FIBA