Tegnap este a Groupama Arénában rendezték meg a Sport Forum Awards éves gáláját, ahol többek között „A jövő legértékesebb sportolóit” is díjazták. A rangos elismerés kategóriájában Rátkai Eszter, az NKA Universitas Pécs mindössze tizennyolc éves irányítója – aki a múlt héten mutatkozott be a magyar felnőtt válogatottban – a harmadik helyet szerezte meg.
A díj célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a 17 és 20 év közötti fiatalokra, akik tehetségüknek és munkájuknak köszönhetően már bizonyítottak a nemzetközi porondon, még akkor is, ha a felnőttek között eddig csak korlátozott szerephez jutottak. Eszter folyamatos fejlődése, utánpótlás-válogatottban nyújtott kiemelkedő teljesítménye és érett játékszemlélete tökéletesen illeszkedett a díj szellemiségéhez.
A jelölést a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Szakmai és Utánpótlás Bizottsága terjesztette elő, kiemelve Eszter statisztikáit, eredményeit, valamint azt, hogy fiatal kora ellenére is rendkívül felelősségteljes, csapatközpontú személyiség. Minden edzésen és mérkőzésen maximális hozzáállással dolgozik, példaként szolgál fiatalabb társai számára, és hazai valamint nemzetközi szinten is a női kosárlabda egyik legígéretesebb tehetségeként tartják számon.
Esztert az eseményre szülei, Rátkainé Eördögh Edit és Rátkai Zsolt, valamint Éles Péter, a Rátgéber Akadémia sportigazgatója is elkísérték. A díjat Kosaras Renátától, a Magyar Sport Üzleti Szövetségének elnökétől, és Dr. habil. András Krisztinától, az Óbudai Egyetem egyetemi docensétől vehette át.
Szívből gratulálunk Eszternek ehhez a kiemelkedő elismeréshez, és további sok sikert kívánunk pályafutásához!
A vele készült interjú ITT tekinthető meg.
