Tomasevics kosarával indult a mérkőzés, majd a vendégek héten igazolt légiósa, Brown azonnal négy pontot szerzett. Tomasevics és Seppala duplái után megint Brown villant meg – ezúttal kintről -, Dautovics egy 2+1-et csinált (9-7). Karahodzsics második esélyből szerzett két pontot, Paár tört be, Tomasevicsé volt az első kecskeméti tripla. Rosic dobott be két büntetőt, Seppala törte fel a hazai védekezést, a negyed legvégén Wilson hozta közelebb a Kaposvárt. Az első etapban nem tüzeltek jól a csapatok, 15 triplakísérletből csak kettő ment be, a KKKK pedig 25%-on állt mezőnyből. 16-13
Wilson kettesével folytatódott a játék, Jarvi mindkét büntetője a helyére került, Brown forgolódott ügyesen a festékben és már 9 pontnál járt. Jarvi egy triplát is elsüllyesztett, Trammell kosarára Dautovics válaszolt azonnal a túloldalon, de a kaposvári hátvéd egy gyorsindítást is befejezett (23-21). Braniszlav Dzunics volt az első, aki időt kért a mérkőzésen, a válogatottba frissen behívott Filipovity egalizált egy betörést követően, Seppala büntetői értek célt. Szőke és Wilson révén hamar fordítottak a vendégek, Sztojan Ivkovics is magához hívta csapatát, ez megtette hatását, hiszen nagyjából 30 másodperccel később már négy ponttal a hazaiak álltak jobban (31-27). Filipovity egy pontot a vonalon hagyott, Jarvi megint kintről célzott pontosan, Trammell bentről. Jarvi nagyon elkapta a fonalat, Paár tett vissza egy támadólepattanót, 20 perc után így 4 ponttal vezetett a KTE. 36-32
Seppala nagyon erősen kezdte a második félidőt – sorozatban öt szerzett ponttal -, Brown közelijére Karahodzsics válaszolt egy hármassal, majd megint a finn hátvéd lépett fel, Braniszlav Dzunics 12 pontos hátrányban kért időt (46-34). Trammell dobott be egy triplát, Dautovicstól jött a felelet azonnal, a kaposvári légiós két büntetőt is értékesített. Paár egy trojkát, Ivkovic a plusz egyet rontotta el duplája után, Wilson büntetői után viszont zsákolt egyet a kecskeméti játékos (53-46). Trammell ment be a festékbe, Schöll mutatott be egy 2+1-et, aztán Filipovity következett. Jarvi csak az első büntetőjét tudta bedobni, Seppala remek dobócsellel küldte el védőjét majd betalált a sarokból, a Kaposvár időt kért (60-48). A finnek közötti kapcsolat egy Jarvi hárompontost eredményezett, Filipovity támadta a gyűrűt, Seppalára nem találta a választ a vendég védekezés. Paár büntetett meg egy eladott labdát, Jarvi zsákolt, Trammell hármasa zárta az etapot. 68-55
Így indult a negyedik negyed is, az amerikai 10 pontra csökkentette a differenciát, Dautovics két büntetőt dobott be, ezt Brown ellensúlyozta a túloldalon. A center aztán saját rontását javította azonnal, Dautovics tört be, Seppala adott nagy labdát Tomasevicsnek, megérkezve az utolsó öt perchez (74-62). Filipovity második büntetője már bement, Seppala játszotta magát okosan tisztára, Rosic három büntetőt dobott be. Jarvi és Wilson egy-egy hármast, Tomasevics folytatta a sort, aztán viszont jött egy 5-0-s kaposvári sorozat, így Sztojan Ivkovics 8 pontos előnyben, 3 perccel a vége előtt időt kért (82-74). Hat pontnál közelebb már nem tudott zárkózni a Kaposvár, a Kecskemét nyert. 92-81
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Kometa-KVGY Kaposvári KK 92-81 (16-13, 20-19, 32-23, 24-26)
Alapszakasz, 9. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Dr. Mészáros Balázs, Dr. Németh Patrik (Dr. Gincsai János Péter)
Kecskemét: Seppala 26/12, Wittmann 1, Jarvi 19/12, Tomasevics 19/9, Karahodzsics 6. Csere: Ivkovic 4, Dautovics 14/3, Schöll 3, Tóth -.
Kaposvár: Trammell 26/12, Wilson 13/3, Szőke 2, Kis R. -, Brown 15/3. Csere: Filipovity 8, Rosic 8/3, Simon -, Paár 9/3, Walker -.
Fotó - Réti Attila