A novemberi válogatott program első edzőmérkőzésén a magyar válogatott 68-42-re legyőzte Csehországot.
Villámrajtot vett nemzeti csapatunk a találkozón. Lelik Réka, Török Ági és Dubei Debóra révén gyorsan 6-2-es előnybe kerültek a mieink. Egy triplával igyekeztek szépíteni a vendégek, de a folytatásban is a magyar lányok domináltak. 12-5-nél időt kértek a csehek. A rövid eligazítás után rendezte sorait védekezésben a piros mezes vendég gárda. Némileg elbizonytalanodtunk támadásban, így Völgyi Péter is magához rendelte tanítványait. Az első negyed hajrájában Széki-Barnai Judie értékesített két büntetőt, 10 perc után 14-9-re mentünk. A második negyedre nagy energiákat mozgósítva futott ki válogatottunk és remek formát kaptak el a lányok támadásban. Triplát értékesített Varga Alíz, Boros Julcsi, Dúl Panka és Dubei Debóra is. Gyorsan kinyílt az olló. A második szakasz felénél már 32-14-re vezettünk.

Takács-Kiss Virág ellenállhatatlanul dominált a palánk alatt. A félidőig 23-as VAL-t szorgoskodott össze, 12 lepattanóval, 7 ponttal és 3 gólpasszal. Az első 20 percet Dubei Debóra dudaszós triplája zárta, amivel 39-15-re módosult az állás. Összességében 25-6-ra nyertük a második szakaszt. A harmadik negyedben pontszegényebb mederben folytatódott a küzdelem. Közel négy percen át nem találtunk be. Dubei Debóra büntetői törték meg a kosárcsendünket. Igaz, ez idő alatt védőoldalon több elemet kipróbált a stáb. A csehek visszajöttek 41-21-re. Dombai Réka és Angyal Barbara tripláival vettünk új lendületet, de becsülettel mentek a csehek is. Egy fiatal csapatot, 2000 és utána született játékokat hoztak. A novemberi összetartáson öt újoncot avattak, akik a hazai bajnokságban bizonyítanak. Ők érezhetően szerették volna bejátszani magukat a legjobbak közé.

A harmadik negyed hajrájában Török Ági és Angyal Barbara villant meg. Végül 12-11-re ezt a játékrészt is megnyertük, így a záró szakasznak 51-26-ról vágtak neki a csapatok. Az utolsó 10 percet egy cseh tripla vezette fel, de ezt követően 9-0-val 60-29-re léptünk el. Takács-Kiss Virág lépett fel vezérré, aki időközben igencsak erős dupla-duplát épített fel. Az utolsó percekre mindkét oldalon lankadt a figyelem. Nem véletlen, hogy mindkét szakvezető a játékrész egy adott pontján nagyobb figyelmet követelt meg sajátjaitól. A magyar lányok sikeréhez nem fért kétség. Kifejezetten sok játékelemet tudott kipróbálni és gyakorolni az együttes. Hasznos mérkőzésen megérdemelt 68-42-es sikert ünnepelhettünk. Folytatás pénteken.

Magyarország - Csehország 68-42 (14-9, 25-6, 12-11, 17-16)
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Tőzsér Dénes Kelemen, Goda László, Rózsavölgyi Alexandra
Magyarország: Dúl P. 5/3, Lelik 1, Dubei 11/9, Török 11, Takács-Kiss 16. Csere: Dombai 5/3, Angyal 5/3, Varga A. 3/3, Boros 7/3, Széki-Barnai 4.
Csehország: Malikova 5, Brejchova 5/3, Zeithammerova 11/6, Vitulova 2, Cechova 8. Csere: Pribylova -, Velichova 3/3, Fucikova 4/3, Svatonova -, Halova -, Rokosova 4.
Fotók - Girgász Péter/MKOSZ