Mozgalmasan telt az elmúlt két hét Zalaegerszegen, sorra történtek változások a csapatnál: Sebastjan Krasovec menesztésével kezdődött az események sorozata, majd következett a Kaposvár elleni hazai vereség, aminek kapcsán inkább a lefújást követő történések kavartak nagy port… Egy nézőtéri szóváltást követően Jericole Hellems ütött meg egy szurkolót, ennek a mozdulatnak pedig olyan utóélete lett, ami még a négyszeres NBA-bajnok, kosaras-karrierje után színészként is bemutatkozó Shaquille O’Nealt is megihlette a hétvégén…
 
Az elmúlt héten új edző, Kosztasz Mekszasz érkezett a ZTE-hez, a görög tréner bemutatkozása pedig kiválóan sikerült: a kék-fehérek szinte végig vezetve győzték le a Szegedet idegenben. A szurkolói várakozásokra pedig végül kedd este érkezett megnyugtató válasz: Hellems megüresedő pozíciójára sikerült egy játékban levő külföldit igazolni: a 29 éves, 196 cm magas amerikai Justin Bibbs érkezett bedobó posztra, aki várhatóan a szombati, Alba elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozhat be kék-fehérben.
 
​Az egerszegi csarnok foglaltsága miatt szerdára halasztott meccsen a Honvéd gárdáját fogadták Tóth Ádámék. Ötödik hazai találkozójára készült a bajnokságban a Zalaegerszeg, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezúttal győztesen hagyja el majd a pályát. A találkozó különlegessége az volt, hogy Keller Iván három Egerszegen töltött szép esztendő után először érkezett ellenfélként a Zalába – nem meglepő módon, teljesen megérdemelt, nagy taps fogadta a közönségkedvencet. A már tegnap megérkező, a bajnokságot remekül kezdő vendégeknél is három légiós lépett parkettre, a Körmend ellen megsérülő irányítójára, Dimitrijevicsre nem számíthatott a vendégek trénere, Zlatko Jovanovic.
 
​Nemrég elhunyt szurkolójára, Horváth Miklósra emlékezett a feldobást megelőzően a csapat, aki aktív labdarúgó játékvezetői pályája után rendezvények biztosításában tevékenykedett a kosárlabdacsapatnál, s ezt családtagjai azóta is folytatják.
 
​Mindkét csapat három magyarral a kezdőben állt fel, s igazán parádés dobóformát mutattak a fiúk: Rush és Keller Iván triplájára Scherer Bálint és Brandon Johnson válaszolt. 3 perc alatt 8-8 állt az eredményjelzőn. Johnson a bemelegítés során sorra hintette a triplákat, ez pedig jó ómennek bizonyult, mert már az első tíz perc során ráemelte második, majd harmadik sikeres trojkáját is. Elévülhetetlen érdemei voltak abban a ZTE centerének, hogy 26-21-re megnyerték az első negyedet a kék-fehérek – Johnson ebből 14 ponttal vette ki részét.
 
​A Honvéd kezdte jobban a második negyedet, melyre a ZTE 4 magyarral futott ki – Kostas Mexas láthatóan nem szenvedett a magyarszabálytól… Átvette a vezetést a vendégcsapat, a hazaiak szemszögéből a legjobbkor érkezett Kucsera triplája. Johnson sem akart lemaradni ebben a műfajban, megint beköszönt távolról, majd a kiváló passzokat osztogató Hunter szerzett szép kosarat. Simmons óriási zsákolása ugrasztotta talpra a Honvéd kispadot, ám a ZTE egyre magabiztosabb előnyt épített ki. A hideg novemberi estében gyorsan két sapkát is kiosztottak a játékosok: előbb Valerio-Bodon Vincent blokkolt, majd Tóth Ádám tette mindezt, a közönség nagy örömére. Kucsera 3. triplája után hiába kért időt a Honvéd, a nagyszünetben megérdemelten, 50-36 arányban vezetett a Zalaegerszeg, mely 55%-al célzott a 6,75-ös vonalon túlról, ebben pedig kulcsszerepe volt az 5 hármast hintő Johnsonnak és a 3 triplát dobó Kucserának. Hunter 8 asszisztnál járt, a ZTE pedig szemre is tetszetősen játszott, sokkal jobban védekezve, mint a korábbi hazai találkozókon.
 
​Keller Iván továbbra is nagyon motiváltan kosárlabdázott, ráadásul kiválóan is dobott, három triplája tartotta meccsben egy darabig a Honvédot, ám a ZTE sokkal jobban akarta a sikert és ezúttal csapatként is remekül harcolt. Scherer szép hármasa után Johnson zsákolásával már 20 volt közte, a fővárosiak pedig teljesen elvesztették a fonalat. 75-58-al ért véget a harmadik negyed.
 
​7-0-val indították a záró játékrészt a piros-fehérek, méghozzá fiataljaiknak köszönhetően. Különösen Radó volt eredményes, a fiatal játékos 6/6-os mezőnymutatója magért beszél. 12 pontnál azonban nem sikerült közelebb kerülnie Jovanovics mester tanítványainak, mert a ZTE-ben mindig akadt valaki, aki hozzá tudott tenni. Varence hármasa, majd labdalopás utáni zsákolása után már tapsolt az egész csarnok, a ZTE pedig az utolsó negyedet is megnyerve, jól védekezve, csapatjátékot bemutatva múlta felül ellenfelét 93-74 arányban és javította 3-5-re mérlegét. A ZTE öt játékosa is kétszámjegyű pontot szerzett: mindhárom légiós remek estét fogott ki: Hunter dupla-duplája (13 pont, 10 assziszt), Varence remek százalékkal elért 24 pontja (30 VAL) és Johnson parádés kinti dobóformája (5/7 tripla, 26 pont) is dicséretet érdemel. Kucsora Csaba négy hármasa is sokat számított abban, hogy a ZTE közel 50%-al célozzon távolról.
 
A vendégek mestere a találkozó utáni sajtótájékoztatón fiatal játékosait dicsérte, ám amerikai kulcsjátékosait elmarasztalta fegyelmezetlenségük miatt. Mindkét csapatra nehéz találkozó vár a hétvégén: a ZTE Fehérvárra látogat, ahol az egykori egerszegi játékos, Kertész Dániel meccsel majd egykori csapata ellen, először megbízott vezetőedzőként. A Honvéd számára pedig szintén fel van adva a lecke: a Falco ellen próbálhatnak meg javítani hazai pályán vasárnap este.
 
Zalakerámia ZTE KK - Endo Plus Service-Honvéd 93-74 (26-21, 24-15, 25-22, 18-16)
 
Alapszakasz, 8. forduló
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Dr. Popgyákunik Balázs, Kapusi Gábor (Herczeg Ágoston)
 
Zalaegerszeg: Hunter 13/3, Szalay -, Scherer 10/6, Johnson 26/15, Tóth 4. Csere: Varence 24/6, Csátaljay -, Takács 2, Kucsora 14/12.
 
Honvéd: Kopácsi -, Rush 15/6, Keller 15/9, Dorogi 2, Simmons 7. Csere: Dócs 5, Reizinger 4, Radó 12, O'Bannon 5/3, Simon 7/3, Valerio-Bodon 2.
 
 
 
Fotó - Bálizs Zsuzsa