A hölgyek harmadik játékhetét követően továbbra is veretlen maradt a Szeged, a Győr, valamint az ELTE csapata. Idei első győzelmét szerezte a Corvinus, a Semmelweis sima győzelmet aratott a Nyíregyháza ellen.
 
 
 
 
Keleti csoport
 
SZTE-Szegedi RSC - DEAC 64-56 (27-10, 12-11, 11-18, 14-17)
Szeged, V.: Czékmán, Barabás.
 
Szeged: FÖLDING 12, Bende 9/3, Ádám 8, Bodnár, Markó 7. Cs.: VÉR 10/6, Gál 3, NYILAS 8/6, Terhes, Hammer. Edző: Gaál Gergő.
 
DEAC: Szabados 12/3, Szabó B. 2, Várpalotai 2, Balogh T. 8/3, CSEH 11. Cs.: SZABÓ Z. 10, Kovács É. 3, Horn 6, Csorba 2, Mwaiss. Edző: Papp Alexandra.
 
 
Ellentétes félidők mérkőzésén a parádés nyitó negyednek, továbbá főként Földing Anna és Vér Alexandra kosarainak köszönhetően a szünetig közel 20 pontos előnyt szereztek a hazaiak. Térfélcsere után Szabó Zita vezetésével magukra találtak a debreceni lányok, akik a végjátékban 5 pontra megközelítették ellenfelüket, de fordítani már nem volt idejük, így szegedi siker született.
 
Gaál Gergő: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, olyan energiákkal, amivel szerettünk volna. A második negyedben azonban jegyet váltottunk a kedvenc hullámvasutunkra, s visszahoztuk az ellenfelünket a mérkőzésbe. Nagyon ügyesen küzdöttek! Gratulálok nekik! Gratulálok a saját csapatomnak is, azonban jó lenne, ha a közeljövőben nem én lennék a klinikai tesztalany agyvérzés/szívroham tünetekre, hiába medikus hallgató a csapat nagy része.
 
Papp Alexandra: Egy nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, amit ráadásul egy hosszú utazás és egy nehéz előző napi meccs is megelőzött. Ennek ellenére ennél koncentráltabban és élesebben kellett volna kezdenünk. Az első negyedben teljesen megilletődötten játszottunk, rengeteg figyelmetlenséggel és rossz döntéssel, amit a Szeged könyörtelenül kihasznált. A második félidőben már sokkal harcosabbak és fegyelmezettebbek voltunk, sikerült ritmust váltanunk és visszajönnünk a meccsbe, de a korai hátrányt már nem tudtuk ledolgozni. Pozitívum, hogy a lányok a fáradtság ellenére sem adták fel, és megmutatták, hogy tudnak küzdeni. A célunk most az, hogy ezt a mentalitást a mérkőzés elejétől kezdve hozzuk, és hogy a következő találkozón végig ilyen energiával játszunk. Gratulálok a Szegednek és további sok sikert nekik!
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_127935
 
 
Semmelweis Egyetem - Nyíregyházi ESE 123-34 (34-7. 37-5, 26-15, 26-7)
SOTE-csarnok, V.: Gyurka, Nagy D.
 
Semmelweis Egyetem: FERENCZI 10, TÓTH F. 21/3, Kerekes I. 11/3, BALOGH J. 15. SOLTÉSZ 14. Cs.: KISS M. 26, SOM 14, Juhász R. 6, Temes 6. Edző: Weisz Miklós.
 
Nyíregyháza: TÓTH J. 21/15, Bilkay 8, Fajta 5/3, Páll, Seres. Cs.: Balogh H., Brunyánszky. Edző: Farkasinszki Orsolya.
 
 
A hazaiak az első félidőben elsősorban a tripla-dupláig (21 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz) Tóth Franciska, valamint az igencsak "izmos" dupla-duplát elérő Som Petra (14 pont, 18 lepattanó) jóvoltából nyomasztó fölényben játszottak. A harmadik negyedben ugyan Tóth Julianna tripláival ugyan helyenként kiegyenlítetté tette a játékot a Nyíregyháza, de a fölényes hazai győzelmet nem tudta kétségessé tenni.
 
Weisz Miklós: Jó hangulatú mérkőzés volt, örülünk a győzelemnek!
 
Farkasinszki Orsolya: Gratulálunk ellenfelünknek és köszönjük a mérkőzést. A nagy különbség ellenére a játékosaim élvezték a játékot és azt gondolom ez egy fontos dolog. Sok olyan dolgot megcsináltak amit kértem. Sok sikert a SOTE-nak!
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whun_univk_127933
 
 
 
 
Nyugati csoport
 
UNI Győr SzESE - PTE-PEAC 90-52 (26-13, 26-12, 16-13, 22-14)
Győr, V.: Bátovszky, Erős.
 
Győr: Baffy 4, ROZMÁN 12/3, MIHÁLY E. 17/15, Ács 7/3, BÁNSZEGI 14. Cs.: SZABÓ L. 19/12, Deák K. 6, Oláh, Kovács L. 6, Kozma K 5/3, Bognár K., Mihály P. Edző: Dr. Barthalos István.
 
PTE-PEAC: ORBÁN A. 18/9, Piukovits 6, Segec 2, SÁMÓCZI 14, Sándor 3. Cs.: Berekali 4, Füzy 2, Kéri, Szamos 1, Lacza 2. Edző: Gyenge Gábor.
 
 
Az első félidőben a Rozmán Lilla-Mihály Emma-Szabó Laura-Bánszegi Borbála - akik közül ez utóbbi 14 pontos, 10 lepattanós dupla-dupláig jutott - kvartett vezette címvédő hazai csapat nagy fölényben játszva tetemes előnyre tett szert és gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. A harmadik negyedben elsősorban Orbán Alexandra eredményességére építve a pécsiek kiegyenlítetté tették a játékot, de a záró szakaszban megint a Győr akarata érvényesült, így végül a címvédő biztosan nyert.
 
Dr. Barthalos István: Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Külön öröm, hogy mindenki hozzá tudott tenni, aki pályára lépett és remélem, hogy ezt a jó formát tovább tudjuk vinni a következő mérkőzésekre.
 
Gyenge Gábor: Először is gratulálok a Győrnek a győzelemhez. Másodsorban a csapatomnak is gratulálok, mert hosszú idő óta a legkisebb vereséget szenvedtük Győrben. Büszke vagyok a csapatomra.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_127993
 
 
Közgáz SC és DSK - SzOESE 84-53 (21-13, 17-16, 24-6, 22-17)
Kinizsi u., V.: Fajszi, Kara.
 
Közgáz: Szanthoffer 6, CSOMA 8, KISS A. 20/6, ZSÁMÁR L. 8/3, Garami 3. Cs.: SZARVAS 9/3, Kárpáti 2, Jármay 8, Szántó B. 9, Gulyás 5/3, Kaltenecker 6. Edző: Szamos-Németh Kata.
 
SzOESE: Péterfi 13/3, Trummer 5, Csontos 8, SÁGHI 16/6, MOLNÁR H. 7/3. Cs.: Krajczár 2, Véha, Mák 2, Fehér. Edző: Szabó László.
 
 
A két az előző szezonhoz képest különböző okokból több meghatározó játékosát elveszítő, s két forduló után nyeretlen csapat találkozója kapkodó játékkal indult. A hazaiak nyugodtak meg hamarabb, és Csoma Petra, valamint Kiss Anna Virág kosaraival 15-4-re elhúztak. A negyed hajrájában néhány ügyes akciót vezetve kiegyenlítetté tette a játékot SzoESE. A második etapot 6-0-lal kezdték a hazaiak, de a szombathelyi lányok nem törtek meg. A félidő hajrájában magas játékosai, Molnár Hanna és Sághi Kata is triplát dobott, 10 ponton belülre kerültek a vendégek. A félidő Kiss hármasával és 10 pontos Közgáz vezetéssel zárult.
 
A második félidőt a SzoESE kezdte jobban. Szamos-Németh Kata időkéréssel rendezte csapata sorait, tanítványai pedig egységes csapatjátékot bemutatva egy 16-2-es rohammal 20 pont fölötti előnyre szert téve eldöntötte a találkozót. A záró szakasz nagy dobópárbajt hozott, végül a 3. negyed jó játékával biztosan nyert a Közgáz.
 
Szamos-Németh Kata: Voltak a mérkőzésnek részei, amikor összeállt a védekezés, ami felhozta a támadójátékunk. Összességében még mindig nincs a csapat összeszokva, ami látszik a játék képén. Sok ziccert hibáztunk, de a külső dobások és lepattanók megvoltak. Gratulálok mindkét csapatnak!
 
Szabó László: Az első félidőben még jól tartottuk magunkat, de szünet után megmutatkozott a két csapat közötti tudáskülönbség. Valamivel szorosabb lehetett volna a találkozó, ha még egy játékosunk jobb napot fog ki, de egyértelműen jobb volt a Közgáz, gratulálok ellenfelünknek!
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_127991
 
 
ELTE BEAC - BME-MAFC 84-56 (15-24, 22-7, 20-11, 27-14)
ELTE-sporttelep, V.: Váczi, Szántó.
 
ELTE BEAC: TATÁR 17/3, OROSZ 9/3, NAGY V. 13/3, NAGYI 4, KESZTE 15. Cs.: Van Rijs 4, Benke, Tálas 2, Örsi 3/3, MOHOS 6/3, Fazekas 5/3, Hruby 6/6. Edző: Hegyi Hanna.
 
BME-MAFC: Géczi 1, TAMÁS G. 16/12, LABANCZ 7/3, TELEK 13, Szakony 7. Cs.: Simon 3/3, Koltai 4, Kohán 5/3, Bácskai. Edző: Gorácz Árpád.
 
 
A fővárosi derbi kiegyenlített játékkal indult, majd a nyitó negyed hajrájában szinte hibátlan támadójátékkal a "műszaki alakulat" triplákkal is "megszórva" a hazaiakat egy 13-2-es rohammal elhúzott. A folytatásban sokat szigorított védekezésén a vendéglátó, és ennek az lett az eredménye, hogy a támadójátéka jobb ritmusú, pontosabb lett. Már szünet előtt fordított az ELTE-BEAC. Szünet után egyértelműen a csapatként "több lábon álló" hazai együttes akarata érvényesült, amely - bár nem úgy indult a találkozó - végül magabiztos győzelmet aratott.
 
Hegyi Hanna: Az első negyedben tompa volt a játékunk, fejben sem voltunk igazán a pályán. A második negyedtől tudtunk váltani, ezzel pedig felpörgettük magunkat és bár így is rengeteget hibáztunk, legalább jobban a saját játékunkat játszottuk. Gratulálunk a lányoknak a győzelemhez, illetve a BME-nek is, mivel megnehezítették a dolgunkat.
 
Gorácz Árpád: Amíg a játék a kosárlabdáról szólt jól teljesítettünk, de a "bunyó" nem a mi műfajunk, ebben a hazaiak egy klasszissal jobbak voltak. Gratulálok az ELTE-seknek.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?whun_univn_127995
 
 
 
 
 
Fotók - Gardi Ádám, Varga Zsófi, Botár László, Horváth Enikő Judit