Női Euroliga
Nagy győzelmet aratott a DVTK az Euroligában
Az első játékrészben még fej-fej mellett haladtak a felek, a nagyszünetre azonban kezdet eltávolodni a Diósgyőr, amely a második félidőben egyértelművé tette győzelmét, és az egymás elleni külön versenyben immár jobban áll, mint az Olympiacos.
Jakubcová az első támadásból hintett egy triplát, ám ezután Westbeld zsinórban öt egységgel jelentkezett, így ekkor már a DVTK járt előrébb (5-3). Johnson és Lelik kosárváltása következett, majd Woolfolk értékesített két büntetőt. A negyed közepén Aho Nina kettesével a mérkőzés során először két labdabirtoklásnyi előnyben volt a magyar csapat (11-7), azonban nem sokkal később utolérte ellenfelét az Olympiacos, Völgyi Péter vezetőedző pedig időt kért (13-13). Lelik két büntetőjére Johnson felelt a festékből a rövid szünetet követően, Smuda pedig egy 2+1-es akcióval jelentkezett. Kollatou is feltett két pontot a táblára, így ismét egy pont volt a távolság a felek között, amíg Westbeld állhatott a vonalra, és egy büntetőt be is dobott, a negyed pedig Westbeld kosarával zárult, két ponttal vezetett a Diósgyőr (21-19).
Miklós Melinda tett gyors egymásutánban öt pontot a táblára a második negyed elején, időt is kértek a görögök (26-19). A rövid tanácskozást követően Woolfolk szerzett labdát és ment végig ziccerig, majd Jakubcová is sikerrel járt, ám Westbeld egy jól irányzott hármassal megállította a görögök felzárkózását (29-23). Sőt, egy újabb görög találatra ismét Westbeldtől érkezett a válasz távolról, Woolfolk és Toman Petra kosárváltása után pedig Aho Nina dobott szép ziccert. Ekkor már tíz egységgel járt előrébb Völgyi Péter csapata, jött is az újabb görög időkérés (37-27). Kollatou dobott palánkos triplát a pályára visszatérve, amelyre Ginzo két sikeres büntetővel felelt, Christinaki hárompontosa után pedig Kányási jelentkezett egy 2+1-es akcióval (42-33). Megint jött a kosár a túloldalon is, így Völgyi Péter is kihasználta a második időkérését. Az utolsó másodpercekben Westbeld rohant végig a pályán egy ziccerért, így félidőben kilenc ponttal vezetett a DVTK (44-35).

Woolfolk tette vissza a saját lepattanóját két pontért a félidei szünetet követően, míg a túloldalon Westbeld vágott be egy hármast, így ismét tíz egységgel vezetett a Diósgyőr (47-37). Ezt követően átvette az irányítást az Olympiacos, és a negyed közepére egy 7-0-s futással háromra csökkentette a különbséget, amikor Ginzo büntetőivel sikerült megállítani a felzárkózást (49-44), de csak időlegesen, bő három perccel a negyed vége előtt négy ponttal vezetett a DVTK, Völgyi Péter pedig időt kért (51-47). Az utolsó percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, amikor a miskolciak két gyors kosárral ismét nyolc egységnyi fórra tettek szert, innen folytatódott a játék a negyedik negyeddel (61-53).
Megnyomta a negyedik negyed elejét a magyar házigazda, amely egy 6-1-es futással tizenhárom pontos előnyt harcolt ki, ezzel pedig az egymás elleni összevetésben jobban állt ellenfelénél a csoport tabelláján, így azonnal jött az Olympiacos időkérése (67-54). A rövid szünet után újabb négy ponttal terhelte meg ellenfele gyűrűjét a Diósgyőr, így a negyed közepén mér tizenhét ponttal vezetett, ezért ismét a kispadhoz hívta tanítványait a görögök vezetőedzője (71-54). Az időkérés sem használt a vendégeknek, a DVTK ellenállhatatlanul kosárlabdázott az utolsó percekben, húsz pont fölé növelte a különbséget, és fontos győzelmet aratott a továbbjutás szempontjából (87-63).
DVTK HUNTHERM - Olympiacos SFP 87-63 (21-19, 23-16, 17-18, 26-10)
Euroliga, C csoport, 5. forduló
Miskolc, DVTK Aréna
MÅNSSON, Sara (SWE) ALCARAZ, Yasmina (ESP) LAPANOVIĆ, Diana (SLO) (KOVACIC, Tomislav)
DVTK HUNTHERM: Aho N. 7, Lelik 13/3, Ginzo 7, Takács -, Westbeld 26/12. Csere: Miklós 5/3, Kányási 8/3, Smuda 18, Toman P. 3/3.
Olympiacos SFP: Jakubcová 17/6, Woolfolk 15, Christinaki 15/3, Kollatou 8/6, Johnson 5. Csere: Spyridopoulou -, Karlafti -, Diela -, Raber 3.
Női Európa-kupa
Óriásit hajrázott a Szekszárd, de minimális vereséget szenvedett hazai pályán
Az Európa Kupa ötödik fordulójában a TARR KSC Szekszárd 86-82-es vereséget szenvedett a Sepsi-SIC gárdájától.
Megteltek a szekszárdi csarnok lelátói, hiszen kulcsmérkőzés várt a KSC-re. A reális továbbjutási esélyek megteremtése érdekében nyerniük kellett a hazaiaknak. A Sepsi a szép búcsúért küzdve, de immár veszíteni való nélkül, felszabadultan léphetett pályára. Az összecsapás előtt a szülinapos Gereben Livit is köszöntették. A vendégek kezdtek jobban, az első percben 5-0-ra léptek el. Dombai Réka és Carolina Rodrigues révén gyorsan szépített a KSC. Sőt, 9-9-nél egyenlített az első szakasz felénél. Innen azonban 10-2-vel újra a Sepsi került lépéselőnybe. Az ekkor megszerzett vezetésüket pedig a negyed végéig megőrizték. 10 perc után 25-14 áll az eredményjelzőn. A mieink legeredményesebbje ekkor a 7 pontos Liza Karlen volt.
A második negyed elején Mérész Beatrix növelte a Sepsi előnyét kétszámjegyűre. Liza Karlen, Szücs Gréta és Holcz Rebeka találataival igyekezett a lépést tartani a Szekszárd. A különbség azonban 9-11 egység között állandósulni látszott. Dombai Réka, Szücs Gréta és Liza Karlen villanásaival 35-31-nél visszajött karnyújtásnyi közelségbe a Szekszárd. Minden felzárkózási kísérletre válaszolt azonban a Sepsi, így a félidőre visszaállította nagyobb előnyét. 20 perc után 49-38 állt az eredményjelzőn. A harmadik szakasz elején óriási energiákat mozgósított a KSC. Carolina Rodrigues két triplájával és Liza Karlen újabb villanásával 51-46-nál megnyílt az esély a fordításra. A kezdeti rohamok azonban sokat kivettek a Szekszárdból. A harmadik szakasz feléhez érkezve 57-46-nál ismét 10 egység fölé nőtt a differencia.

Ekkor gyorsan kinyílt az olló, 66-48-ig összességében már 15-2-es futást mutatott be a Sepsi. Óriási energiákat mozgósított a KSC. Szücs Gréta és Carolina Rodrigues vette hátára a csapatot. Gréta két triplát is értékesített, míg a portugál irányító négy pontot tett a közösbe. Az utolsó 10 percnek 69-58-ról vágtak neki a csapatok. Sokáig tartotta 11-12 pontos előnyét a Sepsi, de egy pillanatig nem adta fel és nem engedte el a meccset az elismerésre méltóan küzdő Szekszárd. Megtizedelt kerettel, szűkös rotáció mellett is példásan hajtottak a szekszárdiak és ez majdnem kifizetődött. Két és fél perc volt vissza, amikor Evelyn Ovner két büntetőjével 81-72-nél bejött a lélektani 10 egység alá a KSC. Faultok által töredezett, feszült végjáték lett. Az utolsó percben Theodoreán Alexandra hármasával 81-77-re feljött a Szekszárd. A hajrában egy technikait is kapott a vendégek kispadja. A Sepsi végül azonban négy pontot megőrzött az előnyéből, de a vereség ellenére joggal szólt a vastaps a szekszárdi lányoknak is.
TARR KSC Szekszárd - ACS Sepsi-SIC 82-86 (15-24, 23-25, 20-20, 24-17)
EuroCup Women 2025-26
Szekszárd, Szekszárdi Szabadidőközpont
VUJICIC, Suzana (MNE) MANOJLOVIC, Luka (SRB) UHRIN, Eduard (SVK) - ZIVANOVIC, Vladimir
TARR KSC Szekszárd: Dombai 21/3, Rodrigues 12/6, Karlen 24/3, Szücs 12/6, Holcz 5. Csere: Theodoreán 3/3, Ovner 5/3.
ACS Sepsi-SIC: Gereben 5/3, Davis 22/3, Armanu 6/6, Potter 16, Mérész 24/3. Csere: Catinean -, Szabó 13/3, Diop - .
Kiélezett csatában nyert és őrzi veretlenségét a Pécs
Sokáig emlékezetes nagy küzdelemben az NKA Universitas Pécs 66-63-as as sikert aratott a Lointek Gernika otthonában az Európa Kupa ötödik fordulójában. A pécsiek ezzel veretlenül vonulnak a válogatott szünetre.
A Pécs a Ramla kétszeri legyőzése után matematikailag is biztosította helyét a rájátszás mezőnyében. Ugyanakkor a 32-es összesített tabellán elfoglalt pozíció szempontjából minden eredmény számít. A két gárda pécsi meccsét az NKA 62-60-ra nyerte.
Gernikában a mieink kezdtek jobban és 5-4-es hazai vezetés után gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést. Török Ági, Rátkai Eszter és Julia Reisingerova határozott játékával látványosan nőtt a különbség: 20-5-nél már 16-0-ban voltak a mieink. Bár a negyed hajrájához közeledve megszakadt a spanyolok kosárcsendje, de az első szakaszt Studer Ági duplája zárta, így maradt a 15 pontos differencia. A második etapot három tripla vezette fel, Esther Castedo két sikeres távoli dobására Török Ági válaszolt.
Összességében ekkor ritmusba került a baszk gárda. Sara Krnjic duplája után 25-17-nél Zseljko Djokics időt is kért. Julis Reisingerova és Török Ági visszaállította a kétszámjegyű különbséget. Ági 14, Julia 8 pontot szerzett az első 20 percben. Sokáig úgy nézett ki, hogy akár ki is tarthat a félidőig ez a kiemelkedő arányú vezetés. A Gernika azonban 34-20 után 10-4-es sorozattal zárt. A 38-30-ról induló harmadik negyedben is folytatódott a hazaiak felzárkózása, 38-34-nél már 14-4-es volt a szériájuk. A játékrész felénél 40-40-nél egyenlített a Gernika, majd egy triplával a vezetést is átvette. Pécsi időkérés után Varga Alíz és Julia Reisingerova lépett fel, így 44-43-nál újra az NKA volt előrébb. Reisingerova egymaga 18 pontot szerzett a második félidőben.

A harmadik etap második felében fej-fej mellett haladtak csapatok. Az utolsó 10 percnek 50-47-ről vágtak neki a felek. A pécsihez hasonlóan egy fizikális, végtelenül kiegyenlített vérbeli csoportrangadó kerekedett. A negyed elején egy duplával öt pontra nőtt a Gernika előnye. Kulcspillanatban érkezett Varga Alíz triplája. Egy emberként ugrott talpra a pécsi kispad. Lelki oldalról is visszajött a meccsbe a magyar együttes. Julia Reisingerova és Dúl Panka révén 54-54-nél újra egyenlő volt az állás. Innentől pár ponttal megugrott a Gernika, de ezt követően jött az igazi csúcspont.
Az utolsó két percbe fordulva Julia Reisingerova triplájával 58-58-nál újra utolérte a hazaiakat a Pécs. A cseh válogatott center két büntetőjével 60-58-nál már a mieink mentek. Az utolsó percben 2+1-es helyzetet is értékesített az óriásit harcoló magas játékos, amivel 63-60-ra megugrott a Pécs. Erre egy triplával feleltek a hazaiak, de aztán 15 másodperccel a vége előtt jött Studer Ági és a csodálatos hárompontosa, ami 66-63-as győzelmet hozott a Pécsnek.
Lointek Gernika Bizkaia - NKA Universitas Pécs 63-66 (7-22, 23-16, 20-9, 13-19)
EuroCup Women 2025-26
Gernika-Lumo, Polideportivo Maloste
MALANE, Julien (LUX) ROTTER, Nicolas (GER) INNAL, Dogu Berk (GER) - DEKKICHE, Nabila
Lointek Gernika Bizkaia: Matarranz 6, Olaeta 9/3, Westerik 6, Jankovic 5/3, Bessoir 12/6. Csere: Krnjic 4, Castedo 9/9, Polleros 5/3, Adams 7.
NKA Universitas Pécs: Varga 9/3, Studer 7/3, Török 14/6, Tóth O. 4, Reisingerova 23/6. Csere: Rátkai 7/3, Olawuyi -, Dúl P. 2.
Fotók - FIBA