A magyar bajnok harminc percnyi játék után még két ponttal vezetett az olasz Beretta Famila Schio elleni Euroliga-találkozón, azonban a negyedik etapban állva hagyta ellenfelét Victor Lapena együttese, és magabiztos győzelmet aratott.
 
0-4-gyel indította a találkozót a Schio, majd soproni részről Friskovec volt eredményes távolról. Ezután sem engedte ellépni ellenfelét a Sopron, a negyed derekán 11-11-es döntetlent regisztrálhattunk. Innentől azonban a Schio akarata érvényesült, az olaszok egy 8-2-es futással magabiztos előnyre tettek szert (13-19), és bár a játékrész végén közelebb tudott jönni a Sopron, az olaszok négy ponttal vezettek tíz perc után (18-22).
 
Tovább üldözte ellenfelét a házigazda a második felvonás elején is, sőt, egy 9-4-es futással a vezetést is átvette (27-26)! Erre is rá tudott tenni egy lapáttal Gáspár Dávid együttese, amely a negyed közepén már öt egységgel is járt előrébb (33-28). Ekkor azonban kezdett magára találni a Schio, amely egy nagy futással megfordította a találkozót, 36-37-es állásnál ismét vezetett, ám a csattanó az utolsó másodpercre maradt a félidőben, amikor Papp Klaudia értékesített egy szép ziccert. A játékvezetők először érvénytelenítették a találatot, majd videós ellenőrzés után mégis megadták, így egy ponttal a magyar bajnok állt jobban húsz percnyi játékot követően (38-37).
 
A térfélcsere után is tartotta a tempót a Sopron, két perc elteltével már négy egységgel járt előrébb, ám a negyed közepére utolérte ellenfelét a Schio (49-49). Ez sem törte meg a soproniakat, akik egy újabb rohammal 56-51-re elléptek, és bár a negyed végére kettőre zárkózott az olasz gárda, az utolsó tíz percnek így is soproni vezetéssel vágtak neki a felek (61-59).
 
A záró etapban aztán robbantott a Schio, amely hat perc alatt egy 18-0-s futással jelentkezett, és ezzel tetemes előnyhöz jutott (61-77). Ezután Friskovec szerezte a soproniak első pontjait a negyedben. Az olaszokat innentől már nem lehetett megállítani, a hátralévő időben szépen sáfárkodtak a vezetésükkel, és végül magabiztosan húzták be a találkozót (69-84).
 
Sopron Basket - Beretta Famila Schio 69-84 (18-22, 20-15, 23-22, 8-25)
 
Euroliga, B csoport, 5. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
Zapolski (lengyel), Jankowski (lengyel), Hordov (horvát) (Sinisa Herceg)
 
Sopron Basket: Mühl, 9, Friskovec 12/6, Wallack 10/6, Brooks 20/6, Böröndy 10/3. Csere: Laczkó -, Papp 4, Jevtovic 4.
 
Beretta Famila Schio: Verona 3, Conde 6, Steinberga 10, André Olbis 14, Zandalasini -. Csere: Sottana 1, Zanardi 2, Panzera 9/6, Badiane -, Keys 12/12, Shepard 22, Laksa 5/3.
 
 
 
 
Fotó - FIBA