Euroliga
Érvényesítette fölényét a Fenerbahce a DVTK ellen
Az Euroliga negyedik fordulójában a DVTK HUNTHERM 113-65-ös vereséget szenvedett a sorozat legnagyobb favoritja, a Fenerbahce Opet otthonában.
Kayla McBride találatára Monika Grigalauskyte válaszolt két duplával a mérkőzés elején. A folytatásban Kat Westbeld, Aho Nina és Lelik Réka is eredményesnek bizonyult, így 10-10-ig nem alakult ki nagy különbség. Ezt követően 7-0-s futással ugrott meg a Fener. Takács Boglárka és Lelik Réka büntetői törték meg a mieink kosárcsendjét. Nagyot harcolt a DVTK és 17-13-nál úgy nézett ki, hogy a két csapat miskolci meccséhez hasonlóan az első negyed kifejezetten szoros lehet. A Fener azonban az utolsó két és fél percet 9-0-val zárta, így 26-13-ra megugrottak. A második negyed elején még négy pontot tettek hozzá ehhez, így 30-13-nál már 13-0-ban voltak. Túlzás nélkül kulcspillanatban érkezett Kányási Vera triplája.
Mindent megtett a DVTK, hogy látótávolságban maradjon. A második negyed közepéhez érkezve azonban kinyílt az olló. Emma Meesseman duplája után 40-20-nál már 20 pont választotta el a feleket. Lelik Réka két találatával szépített a Diósgyőr. Erre azonban egy újabb 7-0-s hazai futás jött válaszul. A nagyszünetben végül 53-26-ra ment a Fener. A harmadik etapot ráadásul két török tripla vezette fel, melyre Kányási Vera felelt. Összességében azt láthattuk, hogy a második félidő elején igyekezett bevinni az utolsó döntő futást a Fenerbahce. A DVTK tartását dicséri, hogy Aho Nina és Kat Westbeld tripláival amit lehetett, azt megpróbált a teljesen más lehetőségekkel más célokért küzdő ellenfelével szemben. Amikor Kányási Vera is betalált, 72-42-nél még 30 pontos hátrány környékén tartotta magát a Diósgyőr.

Az utolsó 15 percben nyílt ki az olló. 72-42 után a harmadik negyedet 16-4-es sorozattal zárta a Fenerbahce. A harmadik negyed rendkívül ponterős 35-20-as eredményt hozott. A záró szakasznak 88-46-ról vágtak neki a csapatok. Paula Ginzo és Takács Boglárka tripláival igyekezett erőt mutatni a magyar csapat. A törökök azonban gyorsan növelték az előnyüket. Még hét perc volt hátra a mérkőzésből, amikor már a 100. szerzett pontot is átlépték. Az isztambuli közönség vastapssal hálálta meg a Fener eredményes játékát. Elvitathatatlan, hogy becsülettel küzdött a DVTK, Miklós Melinda is értékesített egy triplát az utolsó 10 percben, összességében azonban nem volt esély szoros eredményt kialakítani. A vége 113-65 lett.
Fenerbahce Opet - DVTK HUNTHERM 113-65 (26-13, 27-13, 35-20, 25-19)
EuroLeague Women 2025-26
Ülker Sports and Event Hall, Isztambul, Törökország
Fenerbahce Opet: Uzun 7/3, Meesseman 10, Rupert 10, McBride 16/3, Allemand 10. Csere: Cakir 5/3, Allen 11/9, Sacalir 2, Onar 11/3, Vural 2, Senyürek 15/3, Gustafson 14/6.
DVTK HUNTHERM: Kányási 8/6, Aho N. 7/3, Lelik 14, Grigalauskyte 6, Westbeld 12/6. Csere: Aho T. -, Miklós 5/3, Ginzo 7/6, Takács 4, Smuda -, Toman P. 2.
Idegenben sem tudta legyőzni a Flammes Carolót a Sopron Basket
A magyar csapat bő egy félidőn át tartotta a lépést a franciákkal, ám a harmadik etap második felében olyan hátrányt szedett össze, amelyet a hátralévő időben már nem tudott ledolgozni.
Egy hazai akció végén 2+1-gyel kezdtek a franciák, amihez egy triplát is hozzátettek, ekkor azonban megrázta magát a Sopron és három sikeres távoli kísérlettel átvette a vezetést (6-9). Innentől sokáig szinte támadásonként változott a vezető csapat kiléte, aztán egy 9-2-es futással ismét némi levegőhöz jutottak a franciák. Nem sokkal később egy soproni triplával ismét egy volt közte (15-14), azonban a negyed vége megint a Carolónak sikerült jobban, így a házigazdák tíz perc után hat ponttal vezettek (22-16).
Megnyomta a második negyed elejét a Sopron, amely Jevtovic és Brooks pontjaira támaszkodva 6-0-val kezdett, és kiegyenlített (22-22), a Carolo azonban 10-0-val felelt, és így két számjegyűre növelte a különbséget. Bár a Sopron Böröndy és Mühl kosaraival többször is benézett tíz alá, a nagyszünetre 42-29-es hazai vezetéssel vonultak a csapatok.

A térfélcsere után sokáig nem változott lényegesen a különbség, a negyed derekán tizenkettővel „mentek” a franciák (48-36), utána azonban egy újabb futással rukkoltak ki a franciák, és bő két perccel a negyed vége előtt már a húsz egységet közelítette a differencia a felek között (60-41). A záró etapnak tizenhét pontos hátrányban vágott neki a Sopron (62-45).
Ezt a negyedet is egy 6-2-es futással nyitotta a Sopron, ám ezután egy három perces kosárcsend következett, amelyet Magassa büntetője tört meg, és ezzel ismét lendületbe jöttek a franciák (65-51). Sokáig nem változott a különbség, az utolsó előtti percben aztán a játékvezetők először sportszerűtlen hibát ítéltek Franchelin ellen, amelyet videózás után sima személyi hibára változtattak, ám Brooks így is kiharcolt és értékesített is két büntetőt az oldalvonali bedobás után, de Gomis 2+1-es akciója lezárta a találkozót, a Sopron elszenvedte negyedik vereségét is a legrangosabb európai kupasorozatban (72-62).
Flammes Carolo Basket - Sopron Basket 72-62 (22-16, 20-13, 20-16, 10-17)
Euroliga, B csoport, 4. forduló
Charleville-Méziéres, Caisse d' Epargne Arena
YALMAN, Ozlem (TUR) SANCHEZ, Sandra (ESP) MARCHIŞ, Amalia (ROU) – SAN CECILIO CEJUELA, Raul
Flammes Carolo Basket: Brochant 4, Franchelin 2, Dixon 9, Joens 15/9, Hirsch 10. Csere: Magassa 1, Jerome 7/3, Strunc 13/9, Madjo 4, Gomis 7.
Sopron Basket: Mühl 13/6, Laczkó 7/3, Friskovec 5/3, Wallack -, Brooks 20/3. Csere: Sinka-Pálinkás -, Papp 2, Jevtovic 4, Sitku 2, Böröndy 9/3.
Európa-kupa
Hősiesen a küzdött a megtizedelt Szekszárd Olaszországban
Az Európa Kupa negyedik fordulójában a TARR KSC Szekszárd 76-66-os vereséget szenvedett Milánóban a GEAS otthonában.
A két csapat első fordulós meccse sokáig emlékezetes küzdelmet hozott. Akkor a Szekszárd 17 pontos hátrányból felállva fordított és aratott 78-73-as sikert. Sok tekintetben ismételte magát a történelem. Ezúttal is az olaszok kezdtek jobban és a mérkőzés elején 15-4-re léptek el. Nagyot küzdött a Szekszárd, óriási erőket mozgósítva igyekezett megkapaszkodni. Az első negyed hajrájában Dombai Réka tripláját követően 20-14-re visszajöttek a mieink. Ezt követően az olaszok ismét tudták növelni az előnyüket, így 10 perc után 24-14-re vezettek. A második szakasz elején is lendületben maradt a házigazda. 28-15-nél már 13 pont választotta el a feleket.
Megtizedelt kerettel is hősiesen küzdött a Szekszárd. Holcz Rebeka és Liza Karlen pontjaival kezdett felzárkózásba a KSC. Ketten együtt 8-0-s futást vezényeltek, amivel 30-27-nél teljesen nyílt lett a meccs. Sőt, sok tekintetben lélektanilag ekkor a szekszárdi lányok voltak feljebb. A félidő utolsó percébe Carolina Rodrigues büntetője után 33-30-ról érkeztek a csapatok. Theodoreán Alexandra duplája után már csak egy pont választotta el a feleket és még volt vissza 41 másodperc. Extázisban játszott ekkor a magyar csapat. Az utolsó másodpercekben Dombai Réka szerzett labdát és robogott végig a pályán. A nagyszünetben 34-33-ra így a mieink vezettek. A harmadik negyed elején a fiatal Szücs Gréta villant meg, majd jött Liza Karlen és Carolina Rorigues triplája. 41-33-nál már 24-3-as futásban volt a Szekszárd.

Sokat kivettek a nagy rohamok a mieinkből. Az olaszok gyorsan visszajöttek 41-37-re. Ezt követően Carolina Rodrigues révén még megugrott 44-37-re a KSC. Amikor azonban Sara Roumy két hármast értékesített, 45-44-nél hosszú idő után ismét a hazaiak jártak előrébb. Az olaszok igyekeztek kihasználni fizikális fölényüket és bővebb rotációs lehetőségeiket. A negyed végére 56-52-es előnyt építettek fel. A záróm szakaszt Holcz Rebeka duplája vezette fel. Hét perccel a vége előtt Liza Karlen még 60-56-ra felhozta a Szekszárdot. A folytatásban azonban megugrottak az olaszok. 66-56-nál először érte el a második félidőben a 10 pontot a differencia. Ekkor már érdemes volt figyelni a különbséget az egymás elleni összevetés szempontjából. Liza Karlen és Holcz Rebeka révén 66-60-nál még tudott faragni a hátrányán a Szekszárd. A fáradtság azonban már egyértelműen kiütközött a mieinken. Mindent kiadott magából a KSC. Heroikus küzdelem volt ez a milánói este, de végül 76-66-os olasz siker született.
GEAS - TARR KSC Szekszárd 76-66 (24-14, 9-20, 23-18, 20-14)
EuroCup Women 2025-26
Palasport S. Allende, Cinisello Balsamo, Olaszország
GEAS Basket: Moore 23, Scott 15, Trucco 5, Roumy 20/12, Attura 6. Csere: Conti 4, Kacerik -, Cancelli -, Cornelie-Sigmundova 3/3.
TARR KSC Szekszárd: Dombai 13/3, Rodrigues 16/6, Karlen 24, Szücs 3, Holcz 7. Csere: Theodoreán 3, Ovner -
Fotók - FIBA