Könnyed győzelmet aratott a DVTK
Völgyi Péter együttese a BKG-PRIMA Szigetszentmiklós gárdáját látta vendégül és győzte le simán a bajnokság aktuális fordulójában.
Alaposan bekezdett a Diósgyőr, amely Toman Petra vezetésével egy 12-2-es futással nyitott, így négy perc után időt is kellett kérnie a vendégeknek. A rövid szünet sem vette el a miskolciak lendületét, egy negyed után tizenhét egységgel vezetett Völgyi Péter alakulata (26-9). A második negyed első perceiben felváltva szerezték a pontokat a csapatok, Grigalauskyte kosarát követően azonban immár húsz egységgel vezetett a DVTK (34-14). Sőt, szűk két perccel a félidei pihenő előtt a vendéglátók elérték az ötven dobott pontot, míg a túloldalon tizenhetet mutatott az eredményjelző. A hátralévő időben mindkét oldalon 3-3 pontot láthattunk, így magabiztos diósgyőri vezetéssel vonultak a nagyszünetre a csapatok (53-20).

A második félidőben némileg visszavettek a tempóból a hazaiak, de bő három perc alatt így is 6-2-vel nyitottak (59-22), a játékrész végére pedig már az ötven pontot közelítette a differencia, hiszen a harmadik negyedben is húsz pont fölött dobott és tíz alatt tartotta ellenfelét a DVTK (76-29). A záró etapban Miklós Melinda triplájával már ötven pont feletti különbséggel vezetett a Diósgyőr, majd Westbeld és Ginzo is bevágott egyet, így hat perccel a vége előtt kilencven pont felett járt (93-36), és végül simán nyert (98-43).
DVTK HUNTHERM - BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 98-43 (26-9, 27-11, 23-9, 22-14)
Bajnokság, 6. forduló
Miskolc, DVTK Aréna
Jakab, Nepp, Földesi M. (Szabó A.)
DVTK HUNTHERM: Miklós M. 13/9, Lelik 9/6, Grigalauskyte 6, Westbeld 16/6, Toman P. 16/3. Csere: Smuda 6, Fárbás E. 1, Poczkodi 3/3, Aho T. 4, Takács 2, Ginzo 12/6, Kányási 10/6.
BKG PRIMA Szigetszentmiklós: Thurman 18/3, Vincze 3/3, Tenyér 6, Kiss L. -, Sakeviciute 4. Csere: Zsámár L. 5/3, Szeitl 2, Hévizi 3/3, Biszak 2.
Fordulatos küzdelemben győzte le a Szekszárd a Győrt
A bajnokság 6. fordulójában a TARR KSC Szekszárd 86-77-re verte az UNI Győrt. A találkozót a két csapat teremfoglaltsága miatt Pakson rendezték. A pályaválasztói jog a Győrnél volt.
Holcz Rebeka triplája vezette fel a találkozót, majd Szücs Gréta büntetői következtek, így gyorsan 5-0-s előnyre tett szert a Szekszárd. A Győr első találatát a visszatérő Dubei Debóra szerezte egy triplából, de a folytatásban 12-3-ra ellépett a KSC. Ha valaki ránéz a végeredményre, akár azt is gondolhatná, hogy ez a különbség végig ment a mérkőzésen, de nem így volt. Kifejezetten fordulatos csata bontakozott ki, mely során 11-2-es futással 14-14-nél egyenlített a Győr. Még tartogatott egy fordulatot az első negyed: 17-16 után 8-0-val zárta a játékrészt a Szekszárd, melynek vezére Holcz Rebeka volt. Egymaga 10 pontot szerzett az első negyedben. A második szakasz elején Liza Karlen növelte a differenciát, majd ismét betalált Holcz Rebeka. 30-17-nél már 16-3-as futásban volt a KSC.
A második 10 perc közepét triplák határozták meg, Dombai Réka és két alkalommal Szücs Gréta is betalált távolról, amivel 39-21-re módosult az állás. A Győr azonban egy pillanatra nem adta fel. Két perc alatt 8-0-t futottak. Amikor Rozmán Lilla hármasa célt ért, 39-29-nél már szekszárdi időkérés következett. A győri felzárkózás azonban folytatódott, a félidő hajrájában Zsebe-Weninger Virág három és Dubei Debóra négy pontjával 41-36-ra szépített a Győr. A szekszárdiaknál a 13 pontos Liza Karlen, a győrieknél a 9 pontos Dubei Debóra volt a legeredményesebb. A harmadik szakasz elején Mojca Jelenc állt a győriek élére, sorozatban hat pontot szerzett, amivel 42-41-nél vezetéshez juttatta csapatát. Kifejezetten fordulatos, fej-fej melletti küzdelem bontakozott ki. Dombai Réka hármasa után vezetett a KSC, majd másfél perccel később már a Győr járt előrébb.

A harmadik szakasz második felében Theodoreán Alexandra, Dubei Debóra, Rozmán Lilla triplái után joggal szólt a vastaps. Közönségszórakoztató mérkőzés volt. A harmadik etapot Caroline Rodrigues öt pontja zárta, amivel 63-57-es előnyre tett szert a Szekszárd. A záró szakasz elején Dombai Réka is megvillant, így 65-57-re alakult az eredmény. Dubei Debóra és Zsebe-Weninger Virág vezetésével 65-65-nél még egyenlített a Győr. Ezt követően a szekszárdiak csapatkapitánya Theodoreán Alexandra lépett elő főszereplővé két hárompontossal. A győriektől Dubei Debóra villant meg ismét távolról, de ekkor már a KSC őrizte pár pontos előnyét. Sőt, némileg kinyílt az olló. Amikor Caroline Rodrigues hármasa is célt ért, 78-68-nál 10 pont választotta el a feleket. Innentől nem volt kérdés a győztes kiléte. Igazi rangadónak beillő 22 triplát hozó fordulatos összecsapáson 86-77-es sikert aratott a Szekszárd.
UNI Győr - TARR KSC Szekszárd 77-86 (17-24, 19-17, 21-22, 20-23)
Női NB I. A-csoport, 6. forduló
Paks, ASE Sportcsarnok
Cziffra Csaba Zsolt, Győrffy Pál Attila, Kovács Nimród János (Sarkadi-Nagy Ágnes)
UNI Győr: Rozmán 8/3, Dubei 26/21, Zsebe-Weninger 20, Ács -, Tulonen -. Csere: Jelenc 16/3, Gálos 3/3, Selcova 2, Lép 2, Baffy -
TARR KSC Szekszárd: Dombai 10/6, Rodrigues 17/6, Karlen 22, Szücs 10/6, Holcz 14/6. Csere: Theodoreán 13/9, Hencsik -, Ovner -, Nyári.
Fotók - Osztie Tibor, Somogyi Gábor