Az Euroliga első fordulójában a DVTK HUNTHERM hazai pályán 89-58-ra alulmaradt a Fenerbahce Opet alakulatával szemben.
Sevgi Uzun és Monika Grigalauskyte kosárváltása vezette fel a találkozót. A DVTK első hat pontja Grigalauskyte nevéhez fűződött, majd Paula Ginzo és Takács Boglárka is betalált. Amikor a spanyol játékos triplája célt ért, 13-9-re megugrott a DVTK. Erre pedig Lelik Réka is rátett egy duplát, így 15-9-nél már a Fener stábjának kellett időt kérnie. Két triplával igyekezett visszavenni a kezdeményezést a bombaberős török gárda. A negyed utolsó percében ragadták magukhoz a vezetést és azóta már tudjuk, hogy innentől végig előrébb jártak. 10 perc után 22-19-re mentek.
A második negyed első fele hozta el a döntést. A DVTK közel hat percen át nem talált be és ez idő alatt 31-19-re ellépett a Fenerbahce. Ez az első etap 19-15-ös mérkőzésállása után közel 8 perces magyar kosárcsend és 16-0-s török futás volt. Bella Smuda törte meg a DVTK rosszabb szériáját két büntetővel, de olyan ritmust fogott a Fenerbahce, hogy innentől nem lehetett megállítani őket és gyorsan kinyílt az olló. A félidő hajrájában Takács Boglárka értékesített öt pontot, a nagyszünetben azonban így is 39-26-os állást regisztrálhattunk. A harmadik negyedben a játék egy újabb kiváló Bogi-villanással folytatódott, ezúttal egy triplát jegyzett. Ezzel 39-29-nél felcsillant a remény a szorosabb eredményre.
A Fenerbahcét azonban az is kiemeli a mezőnyből, hogy kétszámjegyű előny birtokában már nem adnak esélyt ellenfeleiknek. Egészen pontosan 10-2-es futással feleltek erre. Völgyi Péter időt kért és mindent megpróbált a DVTK, hogy változtasson a találkozó menetén. Ennek ellenére 20 pont környékén állandósult a differencia. A harmadik szakasz hajrájából érdemes kiemelni Aho Nina és Miklós Melinda tripláit. Végül 65-42-ről vágtak neki a záró szakasznak a csapatok. Itt ismét nagyobb ütemben nőtt a differencia. A DVTK három és fél perces kosárcsendjét kihasználva 71-45-re megugrott a Fener. A folytatásban a 30 pontot is elérte a vendégek előnye, akik ízelítőt adtak abból, hogy miért nevezhetjük őket az évad legnagyobb favoritjának. A vége 89-58-as vereség lett.
DVTK HUNTHERM - Fenerbahce Opet 58-89 (19-22, 7-17, 19-23, 13-27)
EuroLeague Women 2025-26
Miskolc, DVTK Aréna
MARZIALI, Silvia (ITA) BALOUN, Jan (CZE) BORUSAS, Aurimas (LTU) - BRZIAK, Milan
DVTK HUNTHERM: Aho N. 5/3, Lelik 6, Grigalauskyte 11, Ginzo 13/9, Takács 10/6. Csere: Aho T. -, Miklós 3/3, Poczkodi -, Smuda 10, Toman P.
Fenerbahce Opet: Uzun 14/9, Allen 8/6, Meesseman 13, Rupert 16/3, Allemand 7/3. Csere: Cakir 5/3, Sacalir 1, Onar 12/3, Senyürek 4, Billings 9.
Fotó - FIBA