Ma este Horvátországban, Opatijában játszott felkészülési mérkőzést a magyar férfi kosárlabda-válogatott.
 
 
A horvátok nem tartalékoltak, rögtön Dario Saric-csal és Mario Hezonjával a kezdőben álltak fel. Matkovic egy, illetve Nate Reuvers két jó büntetőjével kezdődött az összecsapás. Saric megdolgozott a palánk alatti két pontjáért, a következő támadásban viszont Perl róla dobott triplát (3-5). Kalajdzic kezében dadogott a labda, Benke Szilárd el is lopta tőle, majd zsákolt a 3. perc közepén. Hezonja két büntetővel és egy szerzett labda utáni ziccerrel egyenlített (7-7), Benke viszont szinte azonnal bedobott egy triplát 45-ből. Matkovic szép kettő-kettő után zsákolt, majd Perl épphogy a triplavonalon belülről, dudaszóra talált be (9-12). Smith büntetőzött a negyed felénél, de Benke szép dobócsel után Perlhez hasonlóan a dudaszóra dobott középtávolit, Reuvers pedig szerzett labda után visszakapta a játékszert Vojvoda Dávidtól, zsákolása után időt kértek a horvátok a 6. perc vége felé (11-16). Hezonja duplájára Vojvoda triplával felelt, Meleg Gergő pedig támadópattanó után volt erőszakos és pontos (13-21). Smith egy gyorsindítást tudott befejezni másodjára a 8. perc közepén, de jól játszottunk ebben a periódusban, Reuvers is eredményes volt kintről (15-24). Vojvoda gyönyörű betörésével 10 fölé nőtt az előnyünk, majd Matkovic két büntetőjére is Voja felelt kétszer a vonalról (17-28). A negyed utolsó percébe lépve még három büntetőt dobtak a horvátok, de így is 8 ponttal vezettünk 10 perc játék után (20-28).
 
 
Skara nagy zsákolásával indult a második felvonás, majd több hiba is volt mindkét oldalon. Sajnos a horvátok nyugodtak meg előbb, Radovcic betörése után Hezonja Vojvodától kapott passzt, és végig is vitte, időt kért Gasper Okorn a 13. perc elején (26-28). Támadásban közel sem tudtunk olyan pontosak lenni, mint az elején, a horvátok védekezése is jóval keményebb lett, Nakic triplájával át is vették a vezetést a 15. perc közepén, miután futottak egy 12-0-t a 9. perctől kezdve (29-28). Váradi Benedek vitt végig egy labdát gyakorlatilag az egész pályán egy sima ziccerig, ő törte meg a rossz sorozatunkat, horvát időkérés következett a 16. perc közepén. Golomán György is hozzászólt a meccshez, nem éppen könnyű ziccert fejezett be, majd kiosztott egy jókora blokkot is a túloldalon. Perlről lemaradt az embere, a születésnapját két napja ünneplő magyar klasszis pedig köszönte szépen a könnyű két pontot (29-34). Skara két büntetővel törte meg a 6-0-s sorozatunkat a 18. perc közepén, Saric emberrel együtt fejezte be a gyorsindítást, Skara pedig szintén nem felállt védelem ellen, gyorsan tudott két pontot szerezni a gyűrű közeléből. Ezzel megint a horvátok vezettek, és mivel több pont már nem esett a félidőben, a nagyszünetben egyetlen pont volt a különbség a házigazda javára (35-34).
 
 
Váradi Benedek triplájával indult a harmadik negyed, egy Hezonja-Kalajdzic-Saric szép összjáték volt a válasz a túloldalon. Reuvers 45 fokból dobott hármast, és ezzel két támadás alatt meg is dobtuk a második negyedben elért pontjainkat. Perlnek ütöttek oda a palánk alatt, nem hibázott a vonalról, de Matkovic saroktriplát szórt, Hezonja esetében pedig örülhettünk, hogy nem dobta be a ziccert fault után - ráadásul utána is csak egyet értékesített a két büntetőből (41-42). Reuvers mindkétszer pontos volt a vonalról a túloldalon, majd Golomán úgy felhúzta magát egy kapott blokkon, hogy zsákolt egyet. Saric triplájával és Hezonja gyorsindításos ziccerével egalizált a hazai együttes, egy kisebb tömegjelent után viszont Reuvers kapta meg a labdát a sarokban, be is szórta az újabb hármast, jött a horvát időkérés a felvonás felénél (46-49). Saric nem cifrázta, cselezés nélkül, emberről dobott középtávolit, a 27. percben pedig megint Horvátországnál volt az előny, Hezonja sokadjára jutott el a gyűrűnkig. Reuvers nagyszerűen játszott, csak a harmadik negyedben a harmadik tripláját szerezte, Matkovic centermunkából egyenlített (52-52). Vojvoda futott át az elzárásokon egy újabb magyar tripláért, Saric-Matkovic alley-oop volt rá a válasz a túloldalon. Hezonja kintről, a sarokból is betalált, Tanoh Dez András viszont borzasztóan nehéz helyzetből tudott bedobni egy "ziccert", sajnos a plusz 1-et kihagyta (57-57). Matkovic kihagyott egy büntetőt, Hezonja viszont nem hagyta ki a negyed végi triplát, 4 pont volt a horvátok előnye 10 perccel a vége előtt (61-57).
 
 
A záró felvonás elején Hezonja gyalogolt be a gyűrűnkig, majd Matkovic kapott nagyszerű passzt Sarictól, megint zsákolt a horvát center - mi pedig időt kértünk még a 31. perc végén (65-57). A gyorsindításoknál nem tudtunk mit kezdeni Hezonja dinamikájával, először nőtt 10 pontra a különbség a kiváló horvát játékos újabb ziccere után. Egy sportszerűtlen után Skara növelte 1-gyel a horvát előnyt, majd Skara ziccere után Dreznjak zsákolt egy szerzett labda után - itt egy 15-0-nál tartottak a horvátok a 34. perc közepén (72-57). Valerio-Bodon Vincent egy technikaiért járó büntetőből szerezte meg első pontját, majd Golomán tette vissza a labdát a gyűrűbe két pontért (72-60). Ruzic egy büntetőt küldött a helyére, majd Radovcic is, nekünk pedig nem sok minden sikerült támadásban. Skara középtávolról sem hibázott, jól játszott a horvátok cseremagasa. Nakic két büntetőt küldött a helyére, a 39. perc kezdetén pedig Krajnovic triplát szórt válasz nélkül, 20 pont fölé nőtt a különbség (81-60). Pallai Tamás egy sportszerűtlen után egy büntetőt a helyére küldött, Golomán pedig faulttal együtt volt eredményes, de a büntetőt kihagyta - a Szolnokról ismert Roko Badzim a túloldalon nem volt ilyen kegyes (83-63). Pallai és Krajnovic váltottak még egy-egy duplát az utolsó percben, ezzel alakult ki a 85-65-ös végeredmény.
 
 
Horvátország - Magyarország 85-65 (20-28, 15-6, 26-23, 24-8)
 
Felkészülési mérkőzés
Horvátország, Opatija, Sportska dvorana Marino Cvetkovic
 
Horvátország: Smith 4, Kalajdzic -, Hezonja 25/6, Saric 11/3, Matkovic 15. Csere: Krajnovic 5/3, Radovcic 4, Svoboda -, Ruzic 1, Badzim 2, Dreznjak 2, Skara 11, Ljubicic -, Nakic 5/3.
 
Magyarország: Váradi 5/3, Perl 9/3, Benke 7/3, Golomán 8, Reuvers 18/12. Csere: Tanoh Dez 2, Pongó -, Pallai 3, Vojvoda 10/6, Valerio-Bodon 1, Meleg 2, Filipovic -.
 
 
 
 
Fotók - Girgász Péter/MKOSZ