A magyar férfi kosárlabda-válogatott hat nap múlva, augusztus 6-án, szerdán kezdi meg a világbajnoki előselejtezőt, méghozzá Romániában, Nagyváradon. Keleti szomszédunkról jó emlékeink lehetnek, de vajon a 8 évvel ezelőtti, kolozsvári siker után most is győztesen távozunk a vendéglátótól?
 
 
 
Sikeres korai évek, de az elmúlt 38 évben egyetlen világverseny
 
Románia a FIBA alapítótagja volt 1932-ben, így már a legelső Európa-bajnokságon, 1935-ben is szerepelt az Eb-n (10. lett a 10 csapatos tornán). A következő három kontinenstornát kihagyta, majd a csehországi, 1947-ben elért 10. helye után 1949-ben, Egyiptomban szintén nem volt ott. 1951 és 1975 között azonban sorozatban 13-szor szerepeltek az Eb-n, ahol a legjobb eredményük egy-egy ötödik helyezés volt 1957-ből és 1967-ből.
 
1975 után következett egy 10 éves szünet, az 1985-ös és a '87-es Eb-n még ott volt a gárda, az azóta elmúlt 38 évben azonban csak egy nagy világversenyen szerepelhettek a román férfi kosarasok: a 2017-es Európa-bajnokságon, ahol rendezőként vehetett részt az együttes. Világbajnokságon sosem jártak, az 1952-es olimpiára azonban kvalifikálták magukat - a 23. helyen zártak Helsinkiben.
 
 
 
Egy számunkra nagyon szép emlék
 
A magyar és a román válogatott legutóbb emlékezetes mérkőzést vívott az előbb említett 2017-es Eb csoportkörében. 2017. szeptember 5-én a mieink nagyszerű játékkal nyertek 80-71-re a házigazda ellen:
 
 
Miután Sztojan Ivkovics együttese egy nappal korábban a cseheket is legyőzte (85-73), így tovább is jutott csoportjából az isztambuli egyenes kieséses szakaszra - a célunk most is egyértelműen az, hogy továbbmenjünk.
 
 
 
Csoportgyőzelem a norvégok és a luxemburgiak előtt
 
Románia tavaly februárban és novemberben, valamint idén februárban játszotta a világbajnoki előselejtező első fordulóját - akkor, amikor mi az Eb-selejtezőket vívtuk. Rögtön egy Luxemburg elleni hazai vereséggel kezdtek (72-76), novemberben viszont nyerni tudtak Norvégiában (62-75) és Luxemburgban is (78-84). A csoportelsőségről döntő találkozón viszonylag simán verték a norvégokat idén februárban (85-71), ezzel kvalifikálták magukat a mostani szakaszba.
 
 
 
Homogén, egységes keret, de sok hiányzóval
 
A románok július 17-én kezdték meg a felkészülést a világbajnoki előselejtezőre. Két edzőmérkőzést játszottak Bulgáriával szombaton és hétfőn. Az elsőn 20 pontos hátrányban is voltak már az első félidőben, végül csak hosszabbítás után kaptak ki 78-76-ra, és feltűnő volt, hogy kiegyensúlyozottan termelték a kosarakat: nyolcan dobtak 7 és 14 pont között. A második találkozón is kikaptak (81-90), de mint mindig, felkészülési meccseken nem igazán számít az eredmény.
 
A következő tétmérkőzésükre nem kell már sokat várni, hiszen két nap múlva, szombaton Szkopjében lépnek majd pályára, Észak-Macedóniában kezdik a világbajnoki előselejtező sorozatot.
 
 
Szövetségi kapitányuk a 40 esztendős Mihai Silvasan, aki nagyon kötődik Kolozsvárhoz: ott született, ott volt játékos 2002-től 2015-ig, majd egy év múlva ott lett edző is, és azóta is a U-BT Cluj-Napoca kispadján ül. Ötszörös román bajnok egyébként szakvezetőként - a legutóbbi négy kiírást a Kolozsvár nyerte meg az ő vezetésével, a válogatott élére pedig tavaly nevezték ki.
 
A román válogatott 14 fős kerete az augusztusi vb-előselejtezőkre
 
Lucas Tohatan (CS Valcea 1924)
Dragos Diculescu (BG Hessing Leitershofen, Németország (3))
Dragos Lungu (San Diego Toreros, NCAA)
Bogdan Nicolescu (CSM CSU Oradea)
Mihai Maciuca (CSM Corona Brasov)
Amadeo Casale (CS Valcea 1924)
Stefan Grasu (Dinamo Bucuresti)
Emanuel Cate (UCAM Murcia, Spanyolország)
Rares Uta (CS Valcea 1924)
Tudor Gheorghe (CSM Corona Brasov)
Bogdan Popa (CSM Targu Mures)
Tudor Somacescu (BCM U FC Arges Pitesti)
Christian Nitu (Florida State Seminoles, NCAA)
Nandor Kuti (Southern Districts Spartans, Ausztrália)
 
Ebből az állományból hárman voltak ott a 8 évvel ezelőtti, magyarok elleni Eb-meccsen: Bogdan Nicolescu, Emanuel Cate és Nandor Kuti, de hármuk közül is csak Kuti játszott 2 percnél többet, ő közel 24 és fél percig volt fent ellenünk a pályán (5 pont, 4-4 pattanó és gólpassz).
 
 
Ők egyébként a gárda korelnökei is. Cate játszik a legmagasabb szinten: a 28. születésnapját tegnap ünneplő, 206 centis center az elmúlt 10 évben egyetlen romániai szezon leszámítva végig Spanyolországban játszott, és ott is egy évet kivéve mindig az élvonalban. Az előző évet a BAXI Manresánál töltötte (7.0 pont, 4.7 pattanó). Kuti szintén 28 esztendős, 196 centi magas dobóhátvéd, aki egy évtizedet lehúzott Kolozsváron, volt a Sibiu és a Dinamo Bucuresti játékosa is ezután, most pedig Ausztráliában zárta az idényt (12.0 pont, 6.1 pattanó, 3.5 gólpassz). Bogdan "Bobe" Nicolescu pedig kerek egy héttel idősebb, mint Kuti, 199 centi magas kiscsatár, és 10 éve a CSM CSU Oradea kosarasa (5.4 pont, 2.8 pattanó).
 
Hárman érkeznek a CS Valcea 1924 együttesétől, közülük viszont csak Rares Uta játszott ott az előző idényben is. A 27 esztendős, 211 centi magas center a spanyol alsóbb osztályokban pallérozódott 5 esztendőn keresztül, majd hazatért, és a Valcea a negyedik román csapata (9.3 pont, 6.7 lepattanó). Lucas Tohatan 26 éves, 182 centi magas irányító, és a CSO Voluntarinál kosarazott az elmúlt két idényben (8.5 pont, 2.9 gólpassz, 40.5% tripla). Amadeo Casale pedig 27 éves, 195 centis swingman, kettes és hármas poszton is bevethető, olasz és román útlevéllel is rendelkező játékos, aki Romániában töltötte eddigi karrierjét, legutóbb a CSM Targu Muresnél játszott (8.1 pont, 3.9 pattanó).
 
Casale csapattársa volt az előző idényben Bogdan Popa, aki a Nicolescu-Cate-Kuti trióhoz hasonlóan 28 esztendős. A 213 centi magas centerre azért érdemes figyelni, mert meccsenként 3 vállalása volt az előző idényben a triplavonalon túlról (7.2 pont, 3.3 lepattanó, 30.1% tripla). Cate mellett szintén külföldön játszik, a német harmadosztályban a 25 éves, 197 centis kiscsatár, Dragos Diculescu (18.8 pont, 5.8 lepattanó, 4.5 gólpassz, 35.3% tripla). A 25 éves, 195 centis Mihai Maciuca a Brasovnál folytatja, de az előző szezont még a bajnok Kolozsvárnál töltötte (9.7 pont, 3.0 lepattanó, 36.0% tripla). Csapattársa lesz majd a 28 éves, 184 centi magas irányító, Tudor Gheorghe (3.3 pont, 2.1 gólpassz, 35.4% tripla).
 
 
Mellettük több fiatal is van a keretben. A 2 méter magas, 22 esztendős Stefan Grasu a Dinamo Bucurestinél játszott az előző szezonban (8.5 pont, 3.1 lepattanó, 37.8% tripla). Christian Nitu és Dragos Lungu az NCAA-ben kosaraznak - a 19 éves, 211 centi magas, de leginkább négyest játszó Nitu a Florida State-en (1.9 pont, 1.3 pattanó), a 20 éves, 198 centis swingman, Lungu pedig a San Diegón (1.1 pont, 2.0 pattanó, 1.6 gólpassz). A sort pedig a szintén 20 éves Tudor Somacescu zárja, aki a Cluj-Napoca 188 centis irányítója volt az előző évben, a következő szezont pedig a Pitestinél tölti majd. Somacescu és Lungu neve ismerős lehet a számunkra - a tavalyi U20-as B divíziós Eb negyeddöntőjében mindketten vezérek voltak, amikor Románia legyőzte a mieinket. A torna házigazdája végül megnyerte a döntőt is, amivel fel is jutott az A divízióba.
 
Az látszik, hogy kiöregedőben lévő emberük nincs, 28 évesek a legidősebb, legtapasztaltabb játékosaik is. Cate kiemelkedik az eddigi pályafutása és csapatai alapján, de a többiek közül nem lehet megmondani, hogy ki lehet vezér adott napon - ha egyáltalán lesz, és nem osztják meg úgy a pontokat, ahogy például az első felkészülési meccsükön. Diculescun kívül nem nagyon van olyan emberük, aki első vagy második opció a klubcsapatában, hasznos rotációemberekkel viszont tele a keret.
 
Nagy kérdés, hogy a fontos hiányzók mellett a többiek feljebb tudnak-e lépni. Az előselejtezők első körében ugyanis Cate volt a legjobb (4 meccsen 13.5 pont, 10.8 pattanó, 24.0 VAL), mögötte viszont Kris Richard (3 meccsen 18.0 pont, 15.7 VAL), Alex Olah (3 meccsen 11.0 pont, 4.7 pattanó, 13.3 VAL), Denis Badalau (1 meccsen 12 pont, 5 pattanó, 14 VAL), Tudor Girbea (1 meccsen 5 pont, 11 pattanó, 14 VAL) és Patrick Richard (1 meccsen 10 pont, 9 VAL) szállították a legjobb statisztikákat, márpedig közülük senki nincs most ott a csapattal. Nekünk felkészülni, a románoknak pedig olyan embereket találni lesz nehéz, akik átveszik majd a pontszerzést ezektől a játékosoktól, főleg Kris Richard átlag 18 pontját nem lesz egyszerű pótolni.
 
 
 
Augusztus 6-án, Romániában kezdjük meg a világbajnoki előselejtezőket, az első hazai mérkőzésünkre pedig három nappal később, augusztus 9-én, Szolnokon kerül majd sor Észak-Macedónia ellen. Erre a találkozóra itt tudtok jegyet venni:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/magyarorszag-eszak-macedonia-szolnok-tiszaligeti-varosi-sportcsarnok-678439/event.html
 
Egy hétre rá, augusztus 16-án, újfent Szolnokon lépünk majd pályára, Romániát fogadjuk a Tiszaligetben. Erre az összecsapásra pedig itt tudjátok megvásárolni a belépőket:
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/magyarorszag-romania-szolnok-tiszaligeti-varosi-sportcsarnok-678705/event.html

 

Gyertek el ti is Szolnokra, segítsük együtt a csapatot a győzelem megszerzéséhez!
 
Hajrá, fiúk, mindent bele!
 
 
 
Fotók (Slide, 1, 3) - FIBA