A körmendi kosárlabda egyik legnagyobb legendája 2025 őszén 25. felnőtt szezonját kezdi meg a klub színeiben (az interjúban elárulta, hogy meddig tervez játszani). Emellett a magyar válogatott történetében is komoly nyomot hagyott, hiszen közel másfél évtizeden keresztül viselte a címeres mezt, többek között két Európa-bajnokságon is.
Szinte példátlanul hosszú profi pályafutás áll minden idők egyik, ha nem a legjobb magyar tripladobója mögött, és ami talán még fontosabb: végig kiegyensúlyozott, magas színvonalú játék. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a válogatottól már 2017-ben vissza akart vonulni, ehhez képest még öt éven keresztül hasznos tagja maradt a nemzeti csapatnak, a 2024-25-ös alapszakaszban pedig karriercsúcsot jelentő 50%-kal dobta a hármasokat.
A körmendi csarnokban és a városban elevenítette fel pályafutása legemlékezetesebb pillanatait. Ha figyelmesen hallgatjuk, a történetek között meghúzódnak azok az értékek, amelyek mentén a „Fe-Pu” nevű helyi csőszerelvény-bolt nevét egy ország ismerhette meg – más formában.
A gyermekkori elköteleződés, a támogató családi háttér, a tehetség, kosárlabdára való maximális fókuszálás, a kiváló pedagógus-edzők, a csapatot körülvevő tapintható történelem és a szurkolók által teremtett hangulat „terméke” Ferencz Csaba, a nagybetűs Helyi Legenda.
Ugyanakkor rá nagyon illik a mondás: a legendák nem születnek, hanem azzá válnak. Létezik egy másik, "hétköznapi" Ferencz Csaba is. Segít édesapjának igazgatni a családi üzletet (ami itt-ott egy mini Fepu-múzeumra emlékeztet), az utcán minden szembejövő ismerőshöz akad egy jó szava, szeret lazítani a főtéri kávézóban, nagyokat kirándulni az Őrségben, együtt lenni a barátokkal és a családdal - és aki őszintén kimondja, hogy időnként komoly nehézségekkel szembesül(t) a pályán és a magánéletben is.
A beszélgetés során többször is szóba került, hogy annyi minden történt vele, annyi emlékezetes sztori jut eszébe, hogy abból könyvet lehetne írni. Innen nézve az interjú talán tekinthető előszónak is.