101 pontig jutott a rájátszás első meccsén a Falco

A mérkőzés első perceiben Philmore megmozdulásainak köszönhetően az Alba tartott előrébb, majd a negyedik percben Diggs triplája után fordított a Falco - írja a BB1.hu. Popovics és Bognár pontjaival kicsit meglógott a hazai csapat, a vendégeknél az ex-szombathelyi Medford talált be. A Falco egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki magának, a 9. percben Keller büntetői után 23-15 állt az eredményjelzőn. Vojvoda pontjaival feljebb kapaszkodott az Alba, ám a negyedet Perl közelije zárta (27-21).

Nem változott a játék képe a második negyedben sem, a Falco tartotta magabiztos vezetését. A negyed derekán Clark büntetőzött sikeresen, ezzel csapatát már 11 pontos fórhoz juttatva. Az amerikai egy triplát is a helyére küldött, ezzel még jobban kinyílt az olló, ám Filipovity is pontosan célzott a vendégek időkérését követően. A vasiak nem erőltették meg magukat, így is biztos előnnyel vonulhattak a nagyszünetre (47-38).

Popovics közelije nyitotta a második félidőt, amire Thomas válaszolt az ellentámadásból egy triplával. Perl közelijére Vojvoda válaszolt, felváltva születtek a kosarak. Medford és Thomas pontjai arra voltak elegendőek, hogy a fehérváriak újra 10 ponton belül legyenek, de a szombathelyiek ennél nem engedték közelebb a vendégeket. Bognár több jó megmozdulását Novakovics toldotta meg egy triplával, a 30. percben 70-56-ra vezettek a hazaiak. Vojvoda betalált egy betörést követően, ám Pongó hárompontosa még időben érkezett (73-58).

A 33. percben Keller hármasa után Perl a büntetővonalról célzott pontosan, így már több, mint 20 ponttal vezetett a Falco. Az Alba több támadását is elrontotta, és a 36. percben Keller büntetője után 87-60 volt az állás. A találkozó ezzel eldőlt, és a hátralévő percekben még az is belefért, hogy Diggs révén átlépje a századik pontot is a Falco, amely magabiztos győzelmet aratott a rájátszás első meccsén (101-76).

 

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Alba Fehérvár 101-76 (27-21, 20-17, 26-20, 28-18)

Rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Söjtöry Tamás Ferenc, Kapusi Gábor (Dr. Páli Kálmán Sándor)

Falco: Váradi 7, Diggs 12/12, Clark 15/9, Bognár 10, Popovics 15. Csere: Verasztó -, Sövegjártó -, Kovács B. 9/3, Pongó Ma. 5/3, Perl 13/3, Novakovics 3/3, Keller Á. 12/3.

Alba: Medford 24/3, Vojvoda 17/3, Thomas 11/9, Filipovity 9/3, Philmore 9/3. Csere: Németh Á. -, Kass 3/3, Krivacsevics 3.

 

 

Esélyt sem adott a Sopronnak az ASE

Kosárváltással indult a találkozó, Eilingsfeld és Molnár is betalált. A folytatásban a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, Chandler három duplát is dobot, 8-2-re vezetett az Atomerőmű SE. Benke is “megérkezett”, hármast szórt, majd két büntetőt is bedobott a magyar válogatott játékos. 15-4, majd 15-6 volt az eredményjelzőn, magabiztos hazai előnnyel érkeztek a negyed hajrájához a csapatok. Chandeler ponterős játékával magabiztosan hozta az első tíz percet az ASE. 20-8.

Jól kezdett a második negyedben a Sopron, de Mucius duplája megakasztotta a felzárkózási kísérletet. Ennek ellenére Gasper Potocnik csapata mindent elkövetett, hogy ne dőljön el a mérkőzés már az első félidőben. Kucsera és Garrett is fontos pontokat dobott. A Paks azonban gyorsan rendezte sorait, 30-20-as állásnál már időt is kellett kérni a vendégeknek. Edwards dobott be egyet a két büntetőjéből, a fordulat azonban elmaradt, az Atomerőmű SE őrizte tíz pont körüli előnyét. 35-24 volt az eredményjelzőn, amikor a félidő utolsó két percére fordultak a csapatok. Locket, Benke és Chandler hármast, Jackson duplát dobott, így tetemes ASE előnnyel mentek nagyszünetre a csapatok. 45-28.

Pontgazdag percekkel indult a harmadik negyed, ahol az Atomerőmű SE tovább növelte előnyét, pillanatok alatt húsz fölé nőtt a különbség. 52-31. Chandler 16, Benke 11 pontnál járt. A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, a Sopron futott az eredmény után, de esélyük sem volt közelebb férkőzni. A paksiak a játékrész hajrájában még egy lapáttal rápakoltak, gyakorlatilag el is döntötték a mérkőzést. 73-45.

Jackson és Flasár pontjaival indult az utolsó tíz perc, úgy tűnt, hogy a vendégek mégegyszer nekirugaszkodnak, hogy legalább megnehezítsék a hazaiak dolgát, de az Atomerőmű pillanatokon belül reagált a helyzetre és bebiztosította győzelmét, ami a realitások talaján maradva egyetlen percig sem forgott veszélyben ezen az estén. 94-66.

 

Atomerőmű SE - Sopron KC 94-66 (20-8, 25-20, 28-17, 21-21)

Rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés.
Paks
Praksch Péter Árpád, Nagy Viktor, Kovács Nimród János (Farkas Gábor)

Atomerőmű SE: Chandler 18/6, Benke 19/9, Dukes 10/3, Eilingsfeld 11, Révész 3. Cserék: Kékesi -, Géringer 2, Kucsora 3/3, Halmai 2, Dorogi 4, Lake 5, Locket 17/9.

Sopron KC: Edwards 1,Meszlényi 3,Jackson 10, Kucsera 11/3, Molnár 2. Cserék: Takács K 14/3, Csendes 2, Flasár 6, Mucius 8, Fazekas -, Garrett 9.

 

 

Remek második félidejének köszönhetően előnyben a Szolnok a Körmend ellen

Jovanovicsé volt a mérkőzés első két pontja, Durázi dobta be a büntetőit, Somogyi pedig egy triplát. Aimaq tett vissza egy támadólepattanót, egy eladott labdát Vuckovic büntetett meg, Kountz tempójával egy pontra jött fel a Körmend (7-6). Jovanovic egy büntetőt dobott be, így Williams egyenlíteni tudott, az Olaj hátvédje mezőnyből már nem hibázott. Szubotics egy pontot a vonalon hagyott, Williams középtávolról volt pontos, Kountz révén már a vendégeknél volt az előny (11-12). Pipiras iratkozott fel a pontszerzők közé egy trojkával, Somogyi tempója jött válaszul azonnal, Williams villant megint. Pipiras kosara után 6 pontos hátrányban kérte ki első idejét Oliver Vidin, Kiss Mátyás kristály tiszta hármast értékesített, Ferencz kosarával már 10 pont felett is járt a differencia, ami végül Krnjajski és Williams büntetőivel ott is maradt 10 perc után. 15-26

Durázi mindkét büntetője jó volt, Somogyi találta meg Aimaqot, Williams és Szubotics váltott kosarat. Lukács kettese után Forray Gábor is magához hívta csapatát, ennek ellenére a Szolnok hamar felzárkózott négy pontra (26-30). Williams egyik büntetője volt csak jó, Aimaq megint második esélyből talált a gyűrűbe, Szubotics sportszerűtlenje után Williams volt az ítéletvégrehajtó, a szolnoki magasember a túldalon 2+1-el javított, Kountz nehéz ziccert tett fel, a Szolnok pedig ismért időt kért, mikor már csak 24 másodperc volt hátra a félidőből. A maradék időben már csak egy Jovanovics büntetőt jegyezhettünk fel, így 20 perc után 3 ponttal állt jobban az Egis Körmend. 32-35

Lukács 2+1-es mutatványával azonnal döntetlen állt az eredményjelzőn, Vuckovic hármasára kettővel felet Jovanovics, viszont Kountz is dobott egy triplát. Ezt a hazaiak irányítója azonnal visszadobta, sőt Kountz tempóját követően megint kintről talált be, amivel ismét utolérte ellenfelét a Szolnok (43-43). Lukács trojkáját már Forray Gábor nem nézte tétlenül is időt kért, Pallai szerzett labdát és két pontot, Aimaq nem rontott közelről. Pallai zsákolt, Pipiras triplája úgy kellett a Körmendnek mint egy falat kenyér, viszont gyors kosárral jött Aimaq (56-48). Williams dobta át a védőjét, Kountz használta ki, hogy Aimaq behúzódott róla, a center a túloldalon javított, de Pipiras is hintett egy hármast. Lukács juttatta némi levegőhöz az Olajt, Vuckovic tett azért arról, hogy a Körmend tapadjon, Durázi kettese után Somogyi csak egy büntetőt dobott be (62-60). Szubotics tett vissza egy rontott dobást, a negyed viszont Vuckovic kettesével ért véget. 64-62

Somogyi törte fel a vendég védelmet, aztán kiosztott egy gólpasszt Szubotics triplájánál, Kountz hármasával a Körmend is megkezdte a negyedik negyedet. Rudner harcolt meg egy támadólepattanóért és két pontért, Durázi egyik büntetője lejött, nem úgy, mint Pallai triplakísérlete, sőt Somogyi 11 pontra növelte a Szolnok előnyét, nem is maradt el a vendégek időkérése (77-66). Rudner hozta kihagyhatatlan helyzetbe Aimaqot, Pipiras állította meg a hazai futást, védekezésben viszont továbbra sem találta az ellenszert az Egis Körmend, Williams próbált a másik oldalon kozmetikázni a helyzeten. Rudner hármasa viszont a gyűrűbe hullott, Somogyi büntetett meg egy eladott labdát, Kiss Mátyás triplája után időt kért Oliver Vidin, 3 és fél perccel a vége előtt (86-73). Az Olaj innen már nem engedte ki a kezéből a mérkőzés sorsát, így megszerezte a vezetést a párharcban. 93-78

 

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Egis Körmend 93-78 (15-26, 17-9, 32-27, 29-16)

Rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés.
Szolnok, Városi Sportcsarnok.
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Montgomery-Tóth Cecília, Pozsonyi László (Fekete László)

Szolnok: Jovanovics 16/6, Somogyi 13/6, Lukács 14/9, Szubotics 13/3, Aimaq 21. Csere: Krnjajski 4, Horváth Á. -, Arabo -, Pallai 7/3, Rudner 5/3, Radovanovics -.

Körmend: Williams 19, Kountz 17/9, Kiss B. -, Durázi 9, Vuckovic 9/3. Csere: Doktor -, Gáspár 2, Schmera -, Kiss M. 7/6, Pipiras 13/9, Ferencz 2.

 

 

Zalaegerszegi gálaelőadás Debrecenben

Tóth Ádám szerezte a találkozó kosarát, az egyik büntetőjét dobta be a zalaegerszegiek centere. Ezt követően Bigelow pillanatai következtek, előbb bedobott két büntetőt, majd zsákolt egy nagyot. A DEAC első kosarára majdnem öt percet kellett várni, 2-7 volt az eredményjelzőn a negyed közepén. A folytatásban is a kék-fehérek uralták a játékot, előbb 4-13, majd – amikor az utolsó percre fordultak a csapatok – 4-18 volt az eredményjelzőn. A hajrában Takács dobott még egy triplát, majd Drenovac dobott be két büntetőt. 6-21.

Zalaegerszegi kosárral indult a második negyed, a DEAC teljesen elvesztette a ritmust. Keller Iván tette közé a húszat, egy hármast dobott. 9-29. A ZTE nagyon jó napot fogott ki, többen is extrát játszottak, Jones és a két Takács is nagyon ponterősen játszott, de Bigelow is sokat tett a közösbe. A hazaiak nem tudtak húsz ponton belülre kerülni, mindössze 30%-al dobtak. 23-47.

Takács és Williamson is duplát dobott a negyed elején, a következő percek viszont nagyon kevés pontot hoztak, ami egyben azt is jelentette, hogy a zalaegerszegiek magabiztosan őrizték az első félidőben összeszedett előnyüket. A hazaiak nem tudtak megújulni, rengeteg volt a rossz megoldás, egyetlen olyan játékosuk sem volt, aki a csapat élére tudott volna állni. A vendégeknél Tóth Ádám, Bigelow és Mcgowens is extrát nyújtott. A negyed végére már a harmincat is közé rakta Matthias Zollner csapata. 36-68.

Az utolsó negyednek már tét nélkül vágtak neki a csapatok, ennek megfelelően mindkét csapat szeretett volna minél hamarabb túl lenni a találkozón, hogy készülhessen a párharc második mérkőzésére. 54-82.

 

DEAC - Zalakerámia ZTE KK 54-82 (6-21, 17-26, 13-21, 18-14)

Rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés.
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Dr. Mészáros Balázs, Goda László, Minár László Balázs (Balogh László György)

DEAC: Anderson 5, Mócsán 6/6,Drenovac 7, Williamson 9/3, Osztojics 4. Cserék: Neuwirth 1, Várszegi 2, Flasár 2, Kovács A. 7, Pongó M. 8/6, Hőgye 3, Garamvölgyi -.

Zalakerámia ZTE KK: Takács Ma. 9/3, Garrett 13/6, Bigelow 15, Keller 7/3, Tóth Á. 11. Cserék: Szalay 2, Takács M. 5/3, Csizmadia -, Csátaljay -, Mcgowens 8/3, Jones 12/6.

 

 

Visszavágott az NKA a Szedeáknak

Múlt heti szegedi vereségét követően volt miért visszavágnia az NKA-nak, akik ennek megfelelően lendületesen, 11-3-mal nyitották a találkozót. A hazaiak Durmo pontjaira építettek ezekben a percekben, míg a Szedeáknál közel hat perc kellett ahhoz, hogy Cseh távolról szépítsen. Eady duplájával újra kezdett szoros lenni a találkozó, ám a vezetésüket nem adták le a pécsiek. Meleg és Durmo kosaraira Eady válaszolt a negyed végén, de így is hét ponttal a hazaiak tartottak előrébb az első tíz percet követően (22-15).

Durham hárompontosával indult a második negyed, amire Glisics válaszolt egy visszatett támadólepattanó formájában. A szegedieknél ezúttal Eady volt az egyértelmű vezér, de egyedül kevés volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést a Szedeák. 28-25-nél már közel jártak ehhez a vendégek, de Durmo duplája után levegőhöz jutottak a baranyaiak. A 15. percben Glisics kosarával lett egál a találkozó, ekkor 30-30 állt az eredményjelzőn. A vezetést azonban már nem tudták átvenni a vendégek, sőt a hátralévő perceket a hazaiak magabiztosan hozták (40-32).

A harmadik negyed már egyértelműen a hazaiakról szólt. Noha az első percekben jól tartotta a lépést a Szedeák, az NKA fokozatosan elhúzott. A 16. percben 15 ponttal vezetett a Szedeák, Glisics büntetői kellettek ahhoz, hogy ne szakadjanak le még jobban a szegediek. Durmo extrát játszott, majd fél perccel a negyed vége előtt Durham közelije után beállt a 20 pontos differencia (62-42).

Az utolsó negyed már nem tartogatott izgalmakat, a találkozó gyakorlatilag eldőlt 30 perc alatt. A végén mindkét edző arra is tudott figyelni, hogy mindenki pályára léphessen csapatából. A meccs utolsó kosarát Scherer jegyezte, amivel beállt a 26 pontos hazai győzelmet jelentő végeredmény (78-52).

 

NKA Universitas Pécs - SZTE-Szedeák 78-52 (22-15, 18-17, 22-10, 16-10)

Alsóházi rájátszás, 1. forduló.
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Centerpálya
Játékvezetők: Györfy Rúben, Földesi Ádám, Dr. Popgyákunik Balázs (Forrai Sámuel)

NKA: Durham 18/3, Kerpel-Fronius G. 2, Durmo 27/9, Brodie 8, Meleg 11/6. Csere: Herger -, Mezőfi -, Kollár -, Bor -, Scherer 4, Brbaklics 1.

Szedeák: Vulikics 3, Cseh 3/3, Eady 21/9, Glisics 15/3, Anda 6. Csere: Lalusa -, Cohill -, Balogh S. 2, Mayer -, Zsiros 2, Polányi -.

 

 

Szoros meccsen verte a Honvéd a PVSK-t

Vaughn jegyezte a mérkőzés első kosarát, Simon tette fel a táblára a Honvédot, Archibald ziccerezett. Tanoh Dez tört be, Vaughn két büntetőt is a helyére tett, Simon egy büntetőt elrontott, Radó kapott jó passzt Archibaldtól. Filipovic hibátlanul büntetőzött, Vaughn 50%-kal, Hajdu és Dzseletovics váltott kosarat (9-11). A vendégek centere ismét eredményes volt, ráadásul egy 2+1-el, majd a negyedet is az ő kosara zárta, igaz előtte Hajdu és Filipovic összjátéka is két pontot eredményezett. 11-16

Reizinger triplája nyitotta a második etapot, Dzseletovicstól jött azonnal a válasz a túloldalon, Freeman már közelről talált a gyűrűbe. Micsovics találta meg Vaughn-t, Grubor egyik büntetője volt jó csak, Mokánszki duplája után időt kért a Honvéd (17-23). Archibald 8 pontra növelte a vendégek előnyét, Grubor lépett elő a hazaiaktól, de Vaughn is feltett egy ziccert. Grubor újabb villanása után már a Pécs kért időt, Archibald csak egy büntetőt dobott be, így a Simon, Filipovic és Grubor által vezetett hazai gárda egy 7-0-s futással utolérte ellenfelét (28-28). Archibald szerzett két támadásból három pontot, Mokánszki és Molnár remek perceivel 8 pontos előnyt épített fel a PVSK, amiből hat meg is maradt a nagyszünetre. 30-36

Tanoh Dez két támadásból három szerzett ponttal kezdte meg a félidőt, Archibald csak egy büntetőt dobott be, viszont a Honvéd magyar játékosa folytatta remeklését. Mokánszki dobott be egy triplát a sarokból, Vaughn ziccerezett, Grubor hármasa jobbkor nem is jöhetett volna hazai szempontból, ráadásul azonnal bevágott még egyet a légiós, Szrecsko Szekulovics időt kért (41-42). Archibald lépett ismét elő a vendégektől, Filipovic nem rontott közelről, majd megint a PVSK légiósa villant, ráadásul Freeman sportszerűtlenül szabálytalankodott, így a hátvéd két büntetőt is a helyére tett. Az Archibald-showt Hajdu szakította meg zsákolásával, Vaughn ment ziccerig, Archibald egy tempót is elhelyezett a gyűrűbe (45-52). Gatling ziccerét Archibald büntetői követték, Freeman is bedobta mindkettőt, Antóni viszont egy trojkát. Gatling nagyszerűen fejezett be a gyűrű közelében, Dzseletovics hármasa a gyűrűn felpattant, majd a hálóba. A negyed Gatling kettesével ért véget. 53-60

Archibald ezúttal csak az egyik büntetőjét tudta bedobni, Gatling tört be remekül, aztán egy triplát is berámolt. Filipovic közelijével már 7-0-s futásban volt a házigazda, nem csoda, hogy a PVSK időt kért másfél perc után (60-61). Mokénszkit kiállították a Simonon bemutatott szabálytalansága miatt, a Honvéd hátvédje bedobta mindkét büntetőt, így a hazaiak átvették a vezetést. Sőt, Gatling triplájával már négy pont volt az előny, Vaughn középtávolról volt pontos, Reizinger tett vissza egy rontott dobást (67-63). Gatling mindkét büntetője jól sikerült, Antóni játszotta magát tisztára egy dobócsellel, ARchibald felezte a két csapat közötti távolságot. Grubor szerzett két pontot, Archibald csak egyet, Dzseletovics triplája viszont egy pontra hozta fel a pécsieket, két perccel a vége előtt. Antóni távoli duplájával már a vendégek álltak jobban, Gatling fordított 50 másodperccel a vége előtt, aztán már csak 10.5 volt vissza, amikor egy triplát is berámolt, a pécsi időkérést követően Antónitól jött a válasz. 77-76-nál Simon állhatott a vonalra, egyet dobott be, de a PVSK már nem tudott dobásig eljutni. 78-76

 

Endo Plus Service-Honvéd – Pécsi VSK-VEOLIA 78-76 (11-16, 19-20, 23-24, 25-16)

Alsóházi rájátszás, 1. forduló.
Budapest, Ludovika Aréna.
Játékvezetők: Csabai-Kaskötő Brigitta, Rácz Zsolt Róbert, Sörlei Attila (Gál János)

Honvéd: Simon 8, Tanoh Dez 9, Grubor 14/6, Freeman 4, Dócs -. Csere: Gatling 21/9, Filipovic 13, Hajdu 4, Reizinger 5/3, Kopácsi -.

PVSK: Vaughn 15, Archibald 23, Frank -, Mokánszki 7/3, Dzseletovics 16/9. Csere: Antóni 10/6, Radó 2, Molnár 3/3, Plézer -, Micsovics -.

 

 

Hazai győzelemmel kezdte a playoutot a Kecskemét

Karahodzsics kettese nyitotta meg a mérkőzést, Szabadfi egy pontjára kettővel felelt Seppala, Rakicsevics hármasával 7-1-re módosult az állás. Szabadfi válaszolt azonnal, Wittmann második büntetője volt jó, Bishop szerzett sorozatban négy pontot (8-8). Wilson tempója után Ivkovic vágott egy triplát, Bishop két büntetőt, Karahodzsics pedig egy 2+1-et hozott össze. Wilson kintről is beköszönt, Karahodzsics újabb 2+1-át Bishop ellensúlyozta egy távolival, a kecskeméti center aztán csak egy büntetőt dobott be. Dickerson viszont mindkettőt, Rakicsevics tört be, Schöll és Lee pontjaival vette vissza a vezetést a Kecskemét, ideiglenesen, mert Takács egy trojkával egyenlített. A negyed Seppala három és Bishop két pontjával ért véget. 26-25

Bishop azonnal egy hárompontossal kezdte meg a második negyedet, Wittmann passzából Karahodzsics zsákolt, Takács rakta helyére a büntetőket. Schöll kiosztását Rakicsevics hálálta meg, Wilson ment végig, viszont Seppala újfent szórt egy triplát (34-32). Karahodzsics váltott két pontra egy középtávolit, Ivkovic hat pontra növelte a Kecskemét előnyét, Wilson és Takács felezte ezt meg, Seppala lépett elő (40-35). Dickerson rakott két pontot a közösbe, Rakicsevics duplájára Wilson felelt, majd időt kért az OSE. Lee csinosította a statisztikáját két jó büntetővel, Wilson mezőnykosara után Seppala sorozta a büntetőket. Szabadfi kettesét Lee “annulálta” (49-43). A negyed utolsó szakasza viszont az Oroszlánynak sikerült jobban Bishop és Wilson vezetésével, 20 perc után csak két pont választotta el a feleket. 51-49

Vendég szempontból kezdőd9tt jobban a második félidő, Bishop sorozatban négy ponttal jelentkezett, a Kecskemét szűk másfél perc után azonnal időt kért. Takács kaparta valahogy össze a labdát a gyűrű alatt, Ivkovic törte meg a jeget hazai szempontból, Szabadfi második büntetője már jó volt (54-56). Tóth hármasával fordult a kocka, Rakicsevics a plusz egyet rontotta el, időt kért Virginijus Sirvydis. Bishop felezte is a két csapat közötti távolságot, egyenlítés helyett viszont Tóth ziccere következett, Wilson fejezett be okosan a gyűrű közelében. Rakicsevics és Karahodzsics összjátéka két pontot eredményezett, utóbbi egy támadólepattanót is kihasznált. Takács hármasa a legjobbkor jött így az OSE-nak, Wilson egy pontra hozta fel a vendégeket, Wittmann köszönt be a sarokból. Csuti is feliratkozott a pontszerzők közé, Lee második büntetője volt jó. 70-67

Wilson könnyű ziccert tett fel, Karahodzsics két büntetőt dobott be, Wilsonra megint nem volt válasz. Annyira nem, hogy Seppala büntetői után a hármasa már vendég vezetést jelentett, Rakicsevics két pontjára Takács felelt (76-77). Lee közelije után ismét időt kért az Oroszlány, Rakicsevics dupláját követően Illés egalizált a sarokból. Megint Lee lépett elő a hazaiaktól, sorozatban négy szerzett ponttal, Dickerson egy büntetőt elpuskázott, ezt Rakicsevics használta ki (86-81). Seppala 2+1-es akciójával 8 ponttal ellépett a Kecskemét 1:48-cal a mérkőzés vége előtt ellenfelétől és bár az OSE még időt kért, fordítani már nem tudott. 94-92

 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – MVM-OSE Lions 94-92 (26-25, 25-24, 19-18, 24-25)

Alsóházi rájátszás, 1. forduló.
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok.
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Téczely Roland Balázs, Nagy Bence László (Reisz Péter)

Kecskemét: Seppala 22/3, Wittmann 7/6, Lee 15, Rakicsevics 18/6, Karahodzsics 19. Csere: Kelenföldi -, Tóth 6/3, Schöll 1, Ivkovic 6/6.

Oroszlány: Bishop 30/9, Szabadfi 5/3, Wilson 28/6, Takács 17/6, Dickerson 7. Csere: Illés 3/3, Ruják -, Werner -, Csuti 2.

 

Fotó: Mészáros Zsolt, Vasvári Márton, Németh József, Réti Attila