A bajnoki elődöntő párharc sorsdöntő harmadik mérkőzésén a Sopron Basket kemény csatában 68-55-re legyőzte a SERCO UNI Győrt - írja a Wbasket.hu. Ezzel a soproniak 2-1-re megnyerték az elődöntőt és bejutottak a fináléba, ahol a DVTK HUNTHERM gárdájával mérkőzhetnek a bajnoki címért.
A Sopron keretében ismét ott volt a Cegléd ellen megsérülő Jacinta Monroe. A győri gárdát pedig Füzy-Antolovics Adél irányította, miután az előző mérkőzésen kiállított Cziczás László az eltiltását töltötte. A Sopron Basket igyekezett gyorsan magához ragadni az irányítást. Steph Reid, Zala Friskovec, Jelena Brooks és Papp Dia 12-0-s futást vezényelt a találkozó elején. Az idei rájátszásban a Győr nagyon komoly lelki erőről tett tanúbizonyságot. Időkérés után gyorsan rendezték a soraikat. Kiss Virág szerezte a vendégek első találatát. Amikor pedig Darcee Garbin triplája célt ért, 15-14-nél a vezetést is átvette a Győr. Ekkor már a soproniak is túl voltak egy időkérésen. A negyed hajrájában visszavette a kezdeményezést a házigazda és 10 perc után 18-15-re vezetett. A második etap elején egy triplával ismét egyenlített a Győr, majd fordított is.
Óriási küzdelmet láthattunk a pályán. Utolsó erőtartalékaikat mozgósították a csapatok. Ezúttal a távoli dobásai nem ültek olyan hatékonyan a Sopronnak, mint a párharc kezdetén. A félidőig a 11 kísérletéből mindössze 2 lett sikeres. A védőmunkájára támaszkodott az alapszakasz-győztes. A 15. percig 20 ponton tartotta a Győrt és így 20-19 után egy 11-0-s futással 30-20-as előnyt épített fel. A fordulatos küzdelemben gyorsan megfelezte hátrányát a Győr, de a félidőig 5 egységnél közelebb nem került. Zala Friskovec büntetői és Dombai Réka duplája zárta le az első 20 percet, így a nagyszünetben 37-30 állt az eredményjelzőn. A soproniaknál a 12 pontos Steph Reid, a győrieknél a 11 pontos Bach Boglárka volt a legeredményesebb.
A harmadik negyed elején előbb a soproni szurkolókat ugrasztotta talpra Jelena Brooks triplája, majd nem sokkal később Kiss Virág talált be távolról és ekkor a győriek tették meg ugyanezt. Amikor Brooks második triplája is célt ért, majd erre nem győri válasz érkezett, hanem Zala Friskovec és Jacinta Monroe tett rá egy lapáttal, 51-35-nél eldőlni látszott a találkozó.
A folytatásban a 17 pontot is elérte a differencia, de a Győr tartását dicséri, hogy nem adta fel. A harmadik negyed végére 54-37 után 54-43-ra feljöttek a vendégek. Sőt, a negyedik szakasz elején Dombai Réka öt pontjával 58-49-nél bejöttek a lélektani 10 pont alá. Ez volt a döntő pillanat. Jacinta Monroe és Jelena Brooks gyorsan visszaállította a kétszámjegyű differenciát. A soproniakat lelkileg megerősítette, hogy gyorsan visszapattant az előnyük. A Győr pedig már nem tudott megújulni, ami valahol érthető is két olyan párharc után, amit teljesített. A hajrában végig kézben tartotta az irányítást a Sopron és 68-55-ös sikert aratott.
Sopron Basket – SERCO UNI Győr 68-55 (18-15, 19-15, 17-13, 14-12)
Női NB I. A-csoport
Sopron, Novomatic Aréna
Benczur Tamás, Major Ádám, Dr. Popgyákunik Balázs (Dr. Gincsai János Péter)
Sopron Basket: Reid 13/3, Papp 10, Friskovec 12/6, Brooks 17/6, Monroe 12 Csere: Krivacevic 2, Pavlopoulou 2, Varga, Böröndy, Laczkó, Sitku.
SERCO UNI Győr: Dombai 12/6, Bach 13/3, Garbin 7/3, Telenga 5, Kiss 8/3 Csere: Goree 10, Ács.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-1 a Sopron Basket javára.
Fotó: Tóth Zsombor