Két jó formában lévő csapat pótolta be 17. fordulóból elhalasztott mérkőzését a Ludovika Arénában: a 7-13-as mérleggel 10. helyen álló Endo Plus Service-Honvéd megnyerte előző három bajnokiját, míg a 12-8-as mérleggel 4. Zalakerámia ZTE KK a kupahétvége előtti négy meccséből háromszor győzött, csak Pakson maradt alul - írja a BB1.hu. Októberben 104-75-re verték otthon a zalaiak a rekordbajnokot, de azóta sok víz lefolyt a Dunán: Hardrict és Bajo távozott a fővárosból, Szokolovics és Freeman személyében viszont érkezett is két új légiós, illetve visszatért Spanyolorszáhból Tahoh Dez András – de csak a találkozó eredeti időpontja után, így ő a sérült Baloghgal együtt csak a kispadról tudta segíteni a társakat. Egerszegi oldalon McGowens csatlakozott azóta a kerethez, az ősszel játszó légiósok közül Brown már nem a csapat tagja.

LeDay visszatette a saját lepattanóját, Freeman büntetőivel és Hajdu ziccerével fordított a Honvéd, aztán Simon fejezett be egy gyorsindítást, LeDay zárta le a kék-fehér gólcsendet, aztán kettőből egy büntetőt dobott be (6-5). Kevesebb mint öt perc alatt beütöttek öt csapathibát a hazaiak, Gatling dobta az első triplát, McGovens válaszolt rá, aztán második esélyre második esély volt a felelet – fizikális, kiélezett küzdelmet hoztak az első percek (11-11). A nagy kedvvel játszó LeDay zsákolását Filipovic annulálta, az amerikai erőcsatár egy gólpasszt is kiosztott Kellernek, aki aztán középtávolról sem hibázott. Hajdu két, McGowens három büntetőt értékesített, Szokolovics átdobta a fővárosi zónát, Gatling betörésével 20-21-re jött fel a dudaszóra a BHSE.

Hajdu nehéz dupláját annulálta McGowens, Kopácsi két hármasával magához ragadta a kezdeményezést a Honvéd, Keller középtávolija után Szokolovics, majd Gatling is pontosan célzott a periméterről – szűk három perc alatt négyszer találtak be kintről a piros-fehérek, ami láthatóan megviselte a vendégeket, Takács Milán már az ötödik és hatodik egerszegi büntetőt hagyta ki, Bigelow lépéshibát vétett, Filipovic büntetett a túloldalon (36-28). LeDay hintett fontos hárompontost, de Reizinger üres ziccere zárt le egy kaotikus periódust, Zollner kért először időt a 15. percben (40-31). Tóth Ádám küzdött nagyot egy pontért, Grubor sem rontott távolról, Simon okosan játszotta meg Reizingert, könyörtelenül kihasználta ellenfele védelmi hibáit Zlatko Jovanovic gárdája (45-32). Az újabb időkérés sem segített Matthias Zollner együttesén, Grubor hat pontjával már igen tetemes előnyben voltak a házigazdák. Egyszerűen semmi nem sikerült a Zetének, Gatling látványos zsákolásával a húszat is átlépte a differencia. Trey McGowens próbálta kirángatni csapatát a gödörből, be is rámolt gyorsan nyolc pontot, mégsem csökkent a különbség a nagyszünetre, mert a második negyed tíz hazai triplakísérletéből nyolc a gyűrűben landolt (61-40).

Tóth Ádám kapott technikait, miután vitatott helyzetben néma maradt a síp, aztán személyi hibáért is dobhatott Grubor, nem hibázott a vonalról, LeDay büntetőjével és McGowens két faulttal együtt szerzett duplájával 64-45-re jött fel a ZTE. Bigelow folytatta a felzárkózást első kosaraival, elvesztett a ritmust támadásban a Honvéd, McGowens tempójával 11-0-s futásban voltak a kék mezesek, a 25. percben kipontozódott Tóth, Simon zárta le a hazai kosárínséget büntetőből, aztán beütötte negyedik faultját (66-51). Garrett büntetőit követően egy Grubor-Filipovic összjáték jelentett fordulópontot: bár ötből négy büntetőt elhibáztak a vendéglátók, Reizinger könnyű kosarával végképp visszaverték a zalai rohamot, magához is hívta tanítványait Zollner (71-53). Gatling horogdobásával újra húsz volt közte, a folytatásban mindkét csapat sokat hibázott támadásban, a hosszú gólcsend értelemszerűen a budapestieknek kedvezett, Garrett büntetői ellenére eldőlni látszottak a lényegi kérdések három játékrész után (73-55).

A Takács-testvérek harcoltak meg két pontért, Martin labdaszerzéséből Milán mehetett ziccerben, aztán McGowens száguldott végig a pályán, jött is az időkérés a hazaiak szakmai stábjától. Filipovic tett fel egy közelit, Grubor ledöntött egy ledfalat, ahogy a lepattanóért ugrott, aztán két triplával javított, a kettő között Garrett, majd LeDay is megvillant távolról, de Filipovic palánk alatti találataival és Gatling negyedik hárompontosával az utolsó öt percbe lépve ismét húsz pont fölé kúszott a hazaiak előnye (87-66). A fővárosiaknak minden sikerült ezen az estén, a 2005-ös születésű Major Bulcsú hárompontosával száz fölé jutva, magabiztos különbséggel győzték le az indiszponált Zalaegerszeget (101-70).

 

Endo Plus Service-Honvéd - Zalakerámia ZTE KK 101-70 (20-21, 41-19, 12-15, 28-15)

Bajnokság, 17. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
Játékvezetők: Montgomery-Tóth Cecília, Szilágyi Bálint, Dr. Popgyákunik Balázs (Fekete László)

Honvéd: Simon 7/3, Gatling 25/18, Grubor 18/12, Hajdu 6, Freeman 4. Cs.: Filipovic 15, Reizinger 9/3, Szokolovics 8/6, Kopácsi 6/6, Major 3/3, Mucza -, Dócs -.

Zalaegerszeg: Takács Ma. -, Garrett 13/3, Bigelow 7, LeDay 15/6, Tóth Á. 1. Cs.: McGowens 24/3, Takács Mi. 3, Keller I. 7, Csátaljay -.

 

Fotó: Bálizs Zsuzsa