A Női NB I. A csoport 21. fordulójának rangadóján a Sopron Basket 91-75-re múlta felül a SERCO UNI Győr gárdáját.
 
A soproniak rögtön az első percekben lépéselőnybe kerültek Jacinta Monroe és Step Reid pontjaival. A Győr Kiss Virág révén igyekezett a lépést tartani, de 5-5 után gyorsan kinyílt az olló. Az első szakasz felénél Laczkó Sára tripláját követően már 20-9-re mentek a hazaiak. Időt kértek a győriek, de 24-10-nél így is 14 egység választotta el a feleket. A vendégek számára kulcsfontosságú volt, hogy az első szakasz hajrájában büntetőket kiharcolva tudtak faragni a hátrányukon. A negyedet pedig Cyesha Goree duplája zárta, amivel 24-16-nál 10 egység alá ért be a Győr. A második szakaszt Jacinta Monroe és Weronika Telenga kosárváltása indította. Kifejezetten nagy küzdelmet láthattunk a festékben közöttük. A Győr 28-21-nél Dubei Debóra triplájával igyekezett ritmust fogni. Amikor Angyal Barbara hármasa is célt ért, 29-24-nél nyílt is lett a mérkőzés.
 
A Sopron Zala Friskovec hármasával válaszolt a győri rohamokra. Ezt követően pedig ismét az első félidőben 11 pontot szerző Jacinta Monroe volt a főszereplő. A hazaiak tartósan 10 egység felett állandósították előnyüket. Tették mindezt kiváló csapatteljesítménnyel, az első félidőben nyolc pontszerzőjük volt. Különösen extrát jelentett Laczkó Sára U20-as pozícióból elért 10 pontja. A nagyszünetben 46-35 állt az eredményjelzőn. Győri oldalon a 8 pontos Dubei Debóra bizonyult a legeredményesebbnek 20 perc játékot követően. A harmadik negyed elején Böröndy Vivi talált be, míg a győrieknél Dubei Debóra volt eredményes. A különbség továbbra is 11-14 pont között mozgott. A játékrész felénél 61-47-es állást rögzíthettünk. Erre Jacinta Monroe még egy duplával rápakolt, amivel 63-47-nél kifejezetten kedvező pozícióba került a Sopron.
 
 
A Győr nagy erőket mozgósított, hiszen az egymás elleni összevetésben meglévő 11 pontos előnyét is figyelembe kellett vennie. Amikor azonban Dubei Debóra triplája célt ért, 63-55-nél már nem csak a szépítés, hanem akár a fordítás esélye is felcsillant csapatuk előtt. A vendégek felzárkózása egészen 63-58-ig tartott. A harmadik negyed Papp Dia büntetői zárták, majd a 65-58-ról induló záró szakaszt Böröndy Vivi hármasa alapozta meg. Így gyakorlatilag másfél játékperc alatt visszaállt a 10 pontos különbség. A Győr még 70-62-nél bejött ezen üvegplafon alá, de ahogy teltek a percek, egyre inkább már az egymás elleni összevetésre került a fókusz. Szép triplákat jegyezhettünk fel Jelena Brooks-tól, Ruff-Nagy Dórától, Dubei Debórától. Összesen 19 hármast hozott a megyei rangadó. Az utolsó két percbe Dubei Debóra hármasa után 86-75-ről érkeztünk. A Győr innentől már nem talált be. Steph Reid állt a Sopron élére egy kulcsfontosságú távoli dobással, majd két büntetővel, amivel ki is alakította a 91-75-ös végeredményt. A 16 pontos soproni siker azt jelenti, ha a két csapat azonos mutatóval zár az alapszakasz végén, akkor a soproniak lesznek előrébb.
 
Sopron Basket - SERCO UNI Győr 91-75 (24-16, 22-19, 19-23, 26-17)
 
Női NB I. A-csoport
Sopron, Novomatic Aréna
Dr. Mészáros Balázs, Csabai-Kaskötő Brigitta, Győrffy Pál Attila (Forrai Sámuel)
 
Sopron Basket: Laczkó 10/6, Friskovec 5/3, Reid 9/3, Monroe 22, Brooks 18/6. Csere: Varga 2, Papp 2, Krivacevic 2, Pavlopoulou 4, Böröndy 17/6.
 
SERCO UNI Győr: Kiss 6/3, Ruff-Nagy 7/3, Dombai 8/3, Ács, Garbin 4/3. Csere: Deubei 21/12, Mészáros 3/3, Angyal 5/3, Goree 10/3, Bach, Telenga 11.
 
 
 
Fotó - Tóth Zsombor