Vasárnap este 18 órakor Bulgáriában, Botevgradban játszik a magyar női kosárlabda-válogatott az idei Európa-bajnokság selejtezőjének utolsó, hatodik fordulójában. A mieink novemberben kikaptak a bolgároktól - most vissza kell vágnunk, és az sem mindegy, milyen különbséggel.
 
 
Dicsőséges korai évek, kevésbé fényes közelmúlt
 
A bolgár női kosárlabda történelméről írtunk már az első egymás elleni előtt. Finoman szólva sem most élik fénykorukat, pedig egykor Európa egyik, sőt, a legerősebb válogatottját alkották. Az első női Eb-re még a második világháború előtt, 1938-ban került sor, de Olaszországban csak 5 csapat indult. A második világháborút követően, 1950-ben rendezték az első igazi kontinenstornát, és 1950-től kezdve egészen 1991-ig, a Szovjetunió létezéséig összesen egy alkalommal fordult elő, hogy nem a szovjetek lettek az Eb-győztesek: 1958-ban, Lengyelországban Bulgária diadalmaskodott.
 
A bolgárok egyébként már 1954-ben bronzérmesek voltak, 1962-ben is harmadikok lettek, az Eb-győzelem után pedig 1960-ban és 1964-ben is a második helyen zártak. Közben 1959-ben világbajnoki ezüstérmesek, 1964-ben pedig bronzérmesek lettek. Kis kihagyás után 1972-ben újabb Eb-ezüst, 1976-ban pedig olimpiai és Eb-bronz következett. 1980-ban még másodikok voltak az ötkarikás játékokon, 1983-ban és '85-ben pedig Európában futottak be a szovjetek mögé, de a hazai pályán, 1989-ben elért bronzérmük óta nem tudtak dobogóra állni.
 
Utoljára 32 évvel ezelőtt, 1993-ban jártak a kontinenstornán, amikor hatodikok lettek, azóta nem sikerült kijutniuk az Eb-re.
 
Korábban rengeteg alkalommal találkozott egymással a két együttes az Európa-bajnokságokon, az utóbbi időben viszont nem sokszor csaptunk össze velük tétmérkőzésen. A 2011-es Eb selejtezőjében a bolgárok kétszer is legyőztek minket (idegenben 68-57, itthon 71-78 lett a végeredmény), a pótselejtezőn viszont mi bizonyultunk jobbnak Sopronban (71-57). 13 év elteltével mérkőzött meg újra egymással a két gárda novemberben, Miskolcon, és komoly meglepetésre kikaptunk (68-83).
 
 
 
Hillsman és Hristova a két vezér
 
A bolgárok a mieink elleni győzelem után kikaptak Finnországban (85-72), ezt az ablakot viszont megint kiválóan indították: nagyon sokáig teljesen reális győzelmi esélyeik voltak Szlovénia ellen, nyugati szomszédunk végül 11 ponttal tudott nyerni (83-94). A szlovének elleni 12-es keret négy helyen volt más, mint a mieink ellen pályára lépők névsora.
 
Radostina Dimitrova (Beroe Stara Zagora)
Iliyana Georgieva (Jolly Acli Basket Livorno, Olaszország (2))
Khaalia Hillsman (Beijing Great Wall, Kína)
Borislava Hristova (SPAR Girona, Spanyolország)
Gergana Ivanova (Brixia Basket Brescia, Olaszország)
Karina Konstantinova (Rutronik Stars Keltern, Németország)
Denitsa Manolova (Rilski Sportist)
Katrin Stoichkova (Rhodigium Basket Rovigo, Olaszország (2))
Deana Stoyanovska (BK Lokomotiva Trutnov, Csehország)
Yanina Todorova (Montana 2003)
Hristina Tyutyundzhieva (Amatori Pallacanestro Savona, Olaszország (3))
Yuliana Valcheva (Montana 2003)
 
Nagyon sok minden nem változott a bolgároknál november óta: Tatyana Gateva együttesében továbbra is Hillsman és Hristova a vezérek - Miskolcon 25-25 pontig jutottak, a szlovének ellen pedig 24-24 pontot szórtak úgy, hogy a mezőnykísérletek fele, a büntetőknek pedig a 60%-a volt hozzájuk köthető.
 
Ami szintén nem újdonság: Gergana Ivanovára is oda kell figyelni, novemberben ellenünk és két napja Szlovénia ellen is 12-12 pontot szórt. Gyűrűre veszélyes még Karina Konstantinova (csütörtökön 5, ellenünk 10 pont), illetve Radostina Dimitrova (csütörtökön 5, ellenünk 6 pont), viszont ők egyértelműen Hristováékból élnek.
 
Aki újdonság lesz, és figyelni kell majd rá, az Yanina Torodova, aki ellenünk nem szerepelt, a szlovénekkel szemben viszont 13 pontot jegyzett nagyszerű százalékkal és 2/3-as triplamutatóval.
 
 
 
Hogy nem lehet átnézni a bolgárokon, azt nemcsak két napja láttuk, tapasztalhattuk testközelből is. Arról nemrég írtunk, hogy hogy áll a helyzet az Eb-kvalifikáció szempontjából - nincs kérdés, kötelező nyerni, és ezúttal is rá kell menni a minél nagyobb különbségre, mert minden pont számíthat. A mieink a finnek elleni 30 pontos sikerrel hangoltak a zárásra - ezt kell majd továbbvinni holnap este Bulgáriában is, és akkor ott leszünk az Eb-n.
 
A Bulgária-Magyarország női Európa-bajnoki selejtező mérkőzés vasárnap este 18 órakor kezdődik, és az m4sport.hu (az internetes felület) élőben közvetíti.
 
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
 
 
 
Fotók - Girgász Péter/MKOSZ