Február 6-án, csütörtökön 18 órakor Finnország ellen lép pályára a magyar női kosárlabda-válogatott a miskolci DVTK Arénában, a 2025-ös női Európa-bajnokság selejtezőjének ötödik fordulójában. Sorsdöntő mérkőzés jön mindkét válogatott számára - nézzük, ki is lesz ellenfelünk.
 
 
 
Öt Európa-bajnoki részvétel és nagy javulás a közelmúltban
 
A finn női kosárlabdázás múltjáról az első egymás elleni előtt, 2023 novemberében írtunk már. Ott voltak az 1952-es és az 1956-os Európa-bajnokságon is, mindkét alkalommal 11. helyen zártak, majd 24 év elteltével, 1980-ban jutottak ki újra a kontinenstornára. 1981-ben és 1987-ben is szerepelhettek a legjobbak között - a '80-as években mindhárom alkalommal a 12. helyet tudták elérni, azóta egyetlen nagy tornára sem jutottak ki, vb-n és olimpián pedig természetesen nem jártak.
 
 
A 2023-as Eb selejtezőjében 0-6-tal zárták csoportjukat egy nem túl könnyű négyesben, a franciákkal, az ukránokkal és a litvánokkal szemben. Ez a mostani kvalifikációs sorozat viszont már biztosan sokkal jobban zárul az északiak számára, hiszen az első fordulóban Bulgáriában (65-75), az előző körben pedig hazai pályán, szintén a bolgárok ellen nyertek (85-72). Mivel tőlünk (56-67) és Szlovéniától (62-84) kikaptak a köztes két találkozón, így 2-2-vel állnak négy meccs után - ugyanúgy, ahogy mi.
 
 
 
Egy WNBA-játékos, egy magyar és egy spanyol légiós, meg a többiek
 
A finnek 12 fős keretet hirdettek már szerdán, az alábbi kerettel utaznak el a mai napon Magyarországra:
 
 
Magdalene Agyei (Torpan Pojat Helsinki)
Anniina Äijänen (Nuova Pallacanestro Treviso, Olaszország(2))
Sara Bejedi (TARR KSC Szekszárd, Magyarország)
Awak Kuier (Umana Reyer Venezia, Olaszország)
Saana Kujala (Tampereen Pyrintö)
Lotta-Maj Lahtinen (Oses Construccion Ardoi, Spanyolország)
Linda-Lotta Lehtoranta (Kotka Peli-Karhut)
Roosa Lehtoranta (Saarlouis Royals, Németország)
Lilli Onnela (HBA-Märsky Helsinki)
Veera Pirttinen (TK Hannover Luchse, Németország)
Tiia Talonen (HBA-Märsky Helsinki)
Helmi Tulonen (Ecodem Alpo Basket 99, Olaszország)
 
Közülük Awak Kuiert kell legkevésbé bemutatni: a Kairóban született, dél-szudáni szülőkkel rendelkező, 196 centi magas, 22 esztendős játékost a 2021-es draft második helyén választotta ki a Dallas Wings, Európában pedig az olasz Umana Reyer Veneziánál játszik. Kuier az eddigi négy mérkőzésen 22.8 pontot, 10.8 pattanót, 2.0 szerzett labdát és 4.0 blokkot átlagolt, abszolút kiemelkedik a finneknél (28.5).
 
 
Elina Koskimies ezúttal nincs a keretben (ő a második VAL alapján 10.8-del), van viszont az ellenünk még nem játszó, de a novemberi ablakban már pályára lépő, Szekszárdon kosarazó Sara Bejedi, aki a bolgárok elleni sikernek volt tevékeny részese (11 pont, 5 pattanó, 9 gólpassz, 17 VAL). Kuier és Bejedi mellett a harmadik ember, akire leginkább oda kell majd figyelni, az Lotta-Maj Lahtinen, aki a spanyol élvonalban kosarazik, és 7.8 pontos, 5.0 lepattanós és 3.3 gólpasszos átlagai vannak a kvalifikációs sorozatban.
 
Mellettük a jelenlegi 12-es keretből senki nem éri el a 6 pontos átlagot az eddigi mérkőzések során - Magdalene Agyei van ehhez a legközelebb (5.8), a többiek közül senki nem tud 4.0-nál jobbat. A pontok és a hatékonyság mellett az előbb említett hármas a legjobb tripladobások tekintetében is (mindhárman legalább 40%-kal kísérleteznek kintről), úgyhogy eléggé elválik a finneknél a húzóemberek és a kiegészítők határa.
 
 
Van két fiatal is a keretükben: Lilli Onnela 2006-os, Tiia Talonen pedig 2007-es születésű. Mindketten otthon kosaraznak, Helsinkiben, Talonennek pedig ez lesz a bemutatkozása a felnőtteknél, miután 2023-ban az U16-os finn válogatottat a negyedik helyig vezette a korosztályos Eb-n - Onnela az eddigi két Eb-selejtezőjén 4 pontot átlagolt.
 
Szövetségi kapitányuk továbbra is Ilkka Palviainen - a 44 esztendős szakember volt a Namika Lahti és a Tampereen Pyrintö férfi csapatainak vezetőedzője is, de több mint egy évtizede dolgozott már a finn leány utánpótlásban szövetségi edzőként, amikor 2022 tavaszán kinevezték a felnőtt nemzeti csapat élére.
 
 
 
A mieink szintén 2-2-vel állnak, miután az előző ablakban a bolgároktól (68-83) és a szlovénektől (74-67) is vereséget szenvedtünk.
 
Völgyi Péter csapata nincs könnyű helyzetben, de nem is áll megoldhatatlan szituáció előtt: ha legyőzzük a finneket és idegenben a bolgárokat, akkor legalább a csoport második helyén végzünk. Ebben az esetben ha Szlovénia nem botlik a hátralévő két meccsén, akkor izgulhatunk a továbbjutásért - a teljes I csoport, illetve a csoportelsők mellett az A-tól a H csoportig a nyolc kvartett négy legjobb csoportmásodikja kerül még ki a kontinenstornára.
 
 
Hibázási lehetőség viszont nincs. Vereség esetén gyakorlatilag mindegy, hogy a Helsinkiben elért 11 ponton belül maradunk-e vagy sem, mert akkor maximum 3-3-as mérleget érhetünk el, és azzal gyakorlatilag kizárt, hogy ki lehet jutni az Európa-bajnokságra - akár csoportmásodik valaki, akár nem. A csoportmásodikok összevetése miatt pedig az sem mindegy, hogy ha nyerünk, mennyivel tesszük, hiszen várhatóan több mint négy darab 4-2-es csapat lesz majd.
 
Sorsdöntő mérkőzés vár tehát a mieinkre február 6-án 18 órától. Jegyeket ezen a linken tudtok még vásárolni a meccsre:
 
https://www.eventim.hu/hu/jegyek/magyarorszag-finnorszag-miskolc-dvtk-multifunkcionalis-arena-662109/event.html
 
A találkozót az m4sport.hu, majd 18:10-től az M4 Sport élőben közvetíti!
 
Hajrá, lányok, mindent bele!
 
 
 
 
Fotók - Girgász Péter/MKOSZ, FIBA