Áramszünet miatt később kezdődött az összecsapás a tervezetnél, McCullom büntetőivel a Ramat-Gan szerzett vezetést, Popovics szerezte az első szombathelyi pontokat - írta a bb1.hu.Tiby dobott be két büntetetőt, amit mezőnyből ellensúlyozott az izraeli gárda. Popovics mutatott be egy 2+1-et, aztán Tiby osztott ki neki egy nagyon szép gólpasszt (9-4). Ariel triplájával törte meg rossz sorozatát a Maccabi, Huber hármasa pedig már vendég vezetést jelentett, Perl szerezte meg első pontjait közelről. Clark találta meg a festében Popovicsot, aztán pedig egy nehéz ziccert tett fel a hazai 15-ös, Tiby pedig hat pontra növelte a Falco előnyét (16-10). McCullum állította meg a szombathelyi futást két büntetővel, Perl tempója ért célt, Váradi hármasa után időt kért Shmuel Brenner. Miles szerezte meg első pontjait, Bognár dolgozott remekül a festékben, Váradi óriási passzából Keller zsákolt egyet, a negyed viszont McCullum triplájával ért véget. 25-17
Perl 2+1-e ismét 11 pontos előnyt jelentett a magyar bajnoknak, Crawford maradt üresen a sarokban, nem hibázott. Perl dobott be két büntetőt, Huber ment könnyen ziccerig, aki aztán kintről sem rontott, ennek köszönhetően a második negyed közepén magához hívta csapatát Milos Konakov, aki láthatoan nem volt elégedett csapata támadójátékval (30-25). Pongó triplájára azonnal jött Sahartól, ráadásul egymaga egy 9-0-s futást produkált három hármassal, így a Falcónak már hátrányban kellett újra időt kérnie (33-34). Váradi szerzett egy duplát, Melamed lépett be remek ütembe a festékbe könnyű két pontért, Popovics vette vissza a vezetést a sárga-feketéknek. Huber dobta be a büntetőit, megtette ezt Tiby is, a félidőben pedig több pont már nem született, így 20 perc után 1 ponttal állt jobban a Falco. 39-38
Popovics pöcizett vissza egy rontott dobást, Clark dobott be egy hármast, erre Miles válaszolt a túoldalon. Clark zsákolt is egyet, Perl tett a helyére két büntetőt, aztán újra, amivel 9 pontos előnyt épített ki a Falco (50-41). Crawford fejezett be szépen, Stevens kapott egy jóütemű bejátszást, Melamed csinált 2+1-et, ezzel két pontra olvasztva a vendégek hátrányát. Stevens már egializált egy ziccerrel, Váradi egy pontot a vonalon hagyott, Stevens újabb kosarával már a Maccabi vezetett (51-52). Váradi egy hármassal javított mezőnyből azonnal, Ariel szolgáltatta a választ, Perl villant. Váradi használt ki egy szerzett labdát, Pongó kapott egy technikait, így McCullum egy, Huber pedig két büntetőt dobott be (58-58). Pongó ezt követően egy tempóval vetette magát észre, Tiby faulttal együtt is betalált, de a plusz egy kimaradt, Melamed fejezett be egy gyorsindítást. Bognár szerzett két pontot, amivel 4 pont volt a differencia a harmadik negyed után. 64-60
Stevens nyitotta meg a negyedik negyedet, Váradi dobott be egy triplát, Ariel dobta ezt vissza azonnal. A Ramat-Gan játékosa egy kettessel egyenlített, Perl találta meg nagyszerű labdával Popovicsot, Stevens bedobta mindkét büntetőjét (69-69). Tiby hármasával megint a Falco került előnybe, Clark küzdött meg egy támadólepattanóért amit két pontra váltott, az izraeliek azonnal időt kértek. Miles egy saroktriplával jelentkezett, Perl ment ziccerig Milos Konakov időkérése után, Váradi dobása szédült a gyűrűbe 1:46-tal a vége előtt így 6 pontos hátrányban kért időt a Ramat-Gan (78-72). Stevens zsákolt nagyot egy 2-2 után, aztán megint megrángatta a gyűrűt a magasember, Perl eladott labdáját McCullum büntette meg, így Milos Konakov döntetlen állásnál kért időt, 28 másodperccel a vége előtt. Perl és McCullum is rontott a végén, jöhetett a hosszabbítás. 78-78
Stevensé volt a hosszabbítás első kosara, Váradi tört be remekül, Ariel használt ki egy védekezési hibát. Perl kisérlete szédült be, Pongó tempójával átvette a vezetést a Falco, Miles egy pontot a vonalon hagyott (84-83). Stevens tett fel nehéz dobást Keller szorításában, Perl nagyon fontos kettest süllyesztett el 34 másodperccel a vége előtt. Stevens faulttal együtt talált be 12 másodperccel a vége előtt, de a büntető kimaradt, Milos Konakov időt kért. Perl kezéből kicsúszott a labda, Keller összeszedte azt, de a triplája lejött, a labda pedig a vendégeké lett. McCullum állhatott a vonalra büntetőzni, a hátvéd mindkettőt bedobta, 3 másodperccel a vége előtt így tripla kellett a Falcónak. Pongó félpályáról bevágta lehetetlen helyzetből, jöhetett a második ráadás! 89-89
Miles triplája indította ezt a szakaszt, Tiby kettese után Miles ezúttal a vonalról kísérletezhetetett, kettőből egy volt jó. Perl egyenlített, Váradi tempójával már szombathelyi vezetést konstatálhattunk, aztán a válogatott hátvéd egy betörést is végig vitt, Pongó egy büntetőt dobott be, a támadólepattanót viszont két pontra váltotta Perl, 7 pontos hátrányban kért időt a Ramat-Gan, másfél perccel a vége előtt. Ariel dobott be egy hármast, Tiby két büntetőt, majd McCullum is. Perl ziccere lezárta a lényegi kérdéseket, a Falco nyert és bejutott a legjobb 16-ba a BL-ben! 106-100
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Maccabi Ramat-Gan 106-100 (25-17, 14-21, 25-22, 14-18, 28-22) hosszabbítás után.
Bajnokok Ligája, Play-in, 3. mérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Yohan Rosso (francia), Julio Anaya (panamai), Luis Castillo (spanyol).
Szombathely: Pongó 11/6, Váradi 22/9, Clark 9/3, Tiby 14/3, Popovics 15. Csere: Keller 2, Perl 29, Bognár 4, Kovács -.
Ramat-Gan: McCullum 14/3, Gallinat -, Ariel 16/12, Stevens 24, Miles 13/9. Csere: Sahar 9/9, Huber 12/6, Crawford 5/3, Sror -.
Forrás: bb1.hu
Fotó: fiba.basketball