Az Európa Kupa rájátszás első fordulójának első meccsén a DVTK HUNTHERM 81-75-re verte az Elitzur Ramlát. Folytatás csütörtökön, továbbra is Miskolcon.
Az Elitzur Ramla biztonsági okok miatt lemondott pályaválasztói jogáról. Ennek a találkozónak papíron így az izraeli bajnok volt a házigazdája.
Ana Tadic és a Ramlát erősítő magyar válogatott center Határ Bernadett kosárváltása vezette fel az összecsapást. Határ kiválóan kapta el a fonalat és érezhetően nagy motivációval is játszott. Az első percekben mind a négy mezőnykísérlete sikeresnek bizonyult. A két csapat 10-9-ig haladt fej-fej mellet. Ezt követően Lelik Réka 2+1-es megoldásával vett új lendületet a DVTK. Nem sokkal később Kaila Charles triplát értékesített, majd amikor Kányási Vera és Lelik Réka hármasa is célt ért, már 26-11-re ment a DVTK. 10 perc után 28-18 állt az eredményjelzőn. Az első szakaszban a DVTK a 20 mezőnykísérletéből 11-et értékesített. A második negyedet Lelik Réka hármasa vezette fel, de erre azonnal érkezett az izraeli válasz.
A következő percekben sem változott a játék képe, majd fokozatosan kinyílt az olló. 34-27 után Lelik Réka újabb hármasával, majd Milica Jovanovic és Aho Tyra egy-egy villanásával 10 egység felett állandósította előnyét a DVTK. A félidő hajrájához közelítve Kaila Charles lépett elő főszereplővé. Két perc alatt 7 pontot dobott, de Kányási Vera és Milica Jovanovic is triplát értékesített. Az első 20 percet Kányási Vera büntetője zárta, a nagyszünetben 57-38 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyed Alexis Prince hat pontjával indult. Völgyi Péter időt is kért. A mieink közel hét percen át nem találtak be és ez idő alatt 57-46-ra jött fel a rivális.
A DVTK kosárcsendjét Lelik Réka két büntetője törte meg, de ezt követően a lélektani 10 egység alá zárkózott a Ramla. 59-50-nél jó pillanatban érkezett Kaila Charles hármasa, amivel 62-50-re alakult az eredmény. Charles ezt követően közelebbről is betalált. Az utolsó 10 percnek 64-52-ről futottak neki a csapatok. A záró játékrész Bojana Kovacevic hármasával indult. Erre azonnal felelt Kaila Charles, de összességében jóval szorosabb mederbe terelődött a csata.
Amikor Alexis Prince távoli kísérlete célt ért, 74-65-nél Völgyi Péter időt kért. Az eligazítás után is folytatódott a Ramla felzárkózása. A legszorosabb állást 74-70-nél jegyezhettük fel. Lelik Réka triplája kulcsfontosságú volt ezen a ponton. Réka nem sokkal később szintén betalált. Ha a kétszámjegyű különbségnek nem is volt realitása, de fontos, hogy minél nagyobb előnnyel menjen a csütörtöki második meccsre a magyar bajnok. Ez az előny végül 6 pont lett egy rendkívül hullámzó, de jó hangulatú és emlékezetes csata volt.
![](https://wbasket.hu/wp-content/uploads/2024/12/3-1-2048x1365.jpeg)
Elitzur Ramla - DVTK HUNTHERM 75-81 (18-28, 20-29, 14-7, 23-17)
Európa Kupa, rájátszás - 1. forduló, 1. mérkőzés
Miskolc, DVTK Aréna
Elitzur Ramla: Bulgak 2, Rotberg 7/3, Simms 23, Prince 13/6, Határ 14. Csere: Lavy 3/3, Vaturi, Lev, Kovacevic 8/6.
DVTK HUNTHERM: Charles 24/12, Kányási 15/6, Lelik 19/12, Tadic 6, Jovanovic 10/6. Csere: Aho T. 2, Miklós 1, Grigalauskyte 2, Gulbe 2.
Forrás: wbasket.hu
Fotó: Rébay Viktor/fiba.basketball