– Az első ilyen országosan meghirdetett találkozóra 2018-ban, a Ferencvárosi Malomban került sor, s azóta mindössze egy alkalommal maradt el a Covid miatt. Az első „nekifutásra” százhetvenen gyűltünk össze, de a legutolsó esetben, tavaly a budaörsi székházban is száz fölött volt a megjelentek száma. Azt gondoltuk Farkas Attilával – barátommal, szervező partneremmel -, hogy olyan sokat kaptunk ettől a sportágtól, hogy valamit vissza is kell adnunk. A mindenki számára élményt adó találkozásokon túl megalapítottuk például a Kosarasok Alapítványát. Ezért folyamatosan keressük-kutatjuk azokat a korábbi kiválóságokat – játékosokat, edzőket, játékvezetőket vagy éppen sportvezetőket – akik segítségre szorulnak, hogy melléjük tudjunk állni és többféle módon megpróbáljunk nekik segíteni.

 

 

   – Szerencsére egyre nagyobbak az anyagi lehetőségeink is, amelyekkel a rászorulóknak tudunk támogatást adni. A szövetség is mellénk állt, az adók 1 százalékát is folyamatosan többen és többen ajánlják fel erre a célra. Itt sorolhatnám a Pálinkás Jocit, a Klein Petit és másokat is. A BSE volt játékosának, majd edzőjének esete jó példa volt arra, hogy a bajban sokan megmozdulnak és a legkülönfélébb módon képesek korábbi társukat segíteni. Egyébként az alapítványt is 2018-ban hoztuk létre, és azóta már sok rászorulónak tudtunk segítséget nyújtani.

 

 

   – Ennek a tágabb kollektíva formálásában, erősítésében van nagy jelentősége. Hogy ezeket az összejöveteleket egyre színesebbé, emlékezetesebbé tegyük, igyekszünk mindig valamit változtatni- újítani. Ilyenkor kinyit a Kosárlabda Múzeum, ahol Lugossy Norbert szakavatott vezetésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők sportáguk történetével. Tavaly például meghívtuk Skardelli Györgyöt, a Puskás Ferenc Stadion, az MVM Csarnok és más létesítmények tervezőjét, aki fiatalabb éveiben kosárlabdázott is, így volt egy plusz kötődése hozzánk. A nemzetközi hírű építész igen sokoldalú, magasan képzett valaki, akit hallgatni is élményszámba ment. Az idei összejövetelre is hívunk „meglepetésembert”, Frenreisz Károly, Kossuth-díjas rockzenész személyében, aki megpróbál saját lehetőségeiből a támogatási alapot erősítő licithez konkrét ajándékkal hozzájárulni.

 

 

   – 1971-ben a családdal síelni voltunk Csehszlovákiában, ahol kaptam egy „Botas” márkájú sportcipőt. Édesapám ezt követően mondta: ha már vagy egy ilyen márkás tornacipőm, akkor elvisz engem kosarazni. Így kezdődött a mi kapcsolatunk a sportággal 1972 január elsején. Ott is ragadtam a XI. kerületi Sportiskolában, ahol előbb Szabó Károly, majd Klész László edzők foglalkoztak velem is. Amikor 1978-ban megszűnt a Sportiskola, a Csőszer SK vett át bennünket. Ekkor tizenhat éves voltam és hamarosan bekerültem az akkor NB II-es felnőtt együttesbe is. 1980-ban tette rám a kezét a Ganz-Mávag, ahol Balogh „Buli” volt az edző és rettentő erős csapatunk volt. Losonczy, Németh Károly, Gál, Galamb, Vertetics, Demeter, Újvári, Kalmár – a tizenkettes keretben tízen tagjai voltak a különböző válogatott kereteknek.

 

 

   – 1982-ben a BSE-ben generációváltás történt, sok fiatallal együtt én is a Városmajorban folytattam. Az első szezonban hétszer 1-1 ponttal kaptunk ki, a következő idényben ebből a hét, vesztett meccsből hatot már meg tudtunk nyerni. 1984 augusztusában bevonultam, a Honvéd játékosa lettem. Miután az egész 1984/85-ös évadot végig üldögéltem a kispadon, eljött a Honvéd-MAFC bajnoki döntő, amit akkor két győzelemig játszottunk. Kiskatonaként egy kinn alvásért fogdába kerültem Cuhorka Csabával párban. Az első meccset nyerte a Honvéd, Gellér Sanyit kiállították és el is tiltották. A második meccsen a MAFC győzött, de ezen Kamarást is kiállították. A harmadik meccsre kihoztak minket a fogdából, én 10 pontot szereztem, a döntőt pedig húsz ponttal megnyertük, Ránky Mátyás még aznap este behívott a válogatott keretbe.

 

 

   - Sapszon József szerettette meg velem a játékot és tanított meg mindent abból, amit egy irányító játékosnak tudnia kell. Mészáros Lajostól szintén rengeteget tanultam mind Honvédban, mind a válogatottban töltött éveim alatt. Örök hálával és köszönettel tartozom nekik.

 

 

   –  Nagyon jól ment a játék, végig pályán voltam a klubomban és a válogatottban is fix embernek számítottam első számú irányítóként. Utaztunk jobbra-balra, Kubában, Észak-Koreában, Angolában és Amerikában is megfordultunk. Viszonylag rövid ideig, három évig voltam a válogatott tagja, amikor 1988-ben Szolnokra igazoltam, ahol akkor csak B-ligás csapat szerepelt. Tetszett a kihívás, már ott volt Berkics Laci meg a sógorom, Misek Csaba is. A Budapestről érkezettekkel a második évben feljutottunk az élvonalba, a következő, 1991-es évben pedig otthon végig veretlenül játszva, idegenben 6000 néző előtt legyőztük az előző bajnok, Zalaegerszeg együttesét és ezzel    megnyertük a bajnokságot. Nekem ez az időszak minden szempontból arany éveket és életet jelentett. A Rezák László-Szalay Ferenc edzőpáros jól működött, Rezák kitűnően tudta motiválni az embereket. Muszáj megemlítenem azokat, akik a Szolnoki Olajbányász első bajnoki aranyát megszerezték: Abeljanov, Berkics, Tóth A., Tyubin, Tóth Z., Kmézics, Horváth, Judik, Bede, Kiss P., Takács, Mérész és hatodik emberként az Olaj fantasztikus szurkolói. A Honvéddal egy Magyar Kupa győzelem mellett kettő, a Szolnokkal egy bajnoki címben voltam részes, amikor Szolnokról visszatérve a fővárosba, elkezdtem a civil életet.

 

 

   – 1993-ban többedmagammal hívtak minket a MALÉV együttesébe. Rasid Abeljanov is odakerült, valamint Misek Csabával, Demeter Vilmossal és velem, heti egy edzéssel is feljutottunk az élvonalba, ahol két évet töltöttünk el. Ezzel a kosarazásnak vége is szakadt, a következő években rendszeresen, szinte napi szinten futottam, fociztam és teniszeztem, hogy karbantartsam magamat.

 

 

   – 2016-ban összeszedtem egy szenior csapatot, ahol többek között Kovács Attila, Dobi Antal, Farkas Ati, Kinter György, Köves, Felházy, Sebestyén, Misek, Sándor, Klemencsics, Lakits, Szűcs, Fodor, Mohai, Borbát - szóval sok válogatott és NB1-es játékossal és másokkal egy ütőképes gárdánk lett, amellyel éveken keresztül HUNGARY 55+ néven részt vettünk a szeniorok korosztályos világtalálkozóin. Még Thaiföldre és Új-Zélandra is eljutottunk! 

 

 

   – Sokan ezt gondolhatják, pedig én mindkét nem eseményei iránt fogékony vagyok. A női kosarasoknál az elmúlt 10-15 évben igen jelentős változások mentek végbe klub- és válogatott szinten egyaránt. Amit Sopronban Török Zoliék vagy Pécsett Rátgéber Laciék csináltak, az mindenképpen külön méltatást érdemel. Ezek a szakmai változások az európai szövetség rangsorolásánál is megtették a hatásukat. Dacára annak, hogy legutóbb bejött két, kellemetlen vereség a bolgároktól és a szlovénoktól, ez a vonal ettől függetlenül rendben van.

 

   - A férfiaknál viszont hiányérzetem van - folytatta, - hiszen az akadémiákból nem jönnek azok az emberek, akiknek pótolniuk kellene a kifelé tartó, meghatározó egyéniségeinket, Hangát és Vojvodát például. Úgy érzem, a képzés és a versenyeztetés sem a legjobb, a fiatalok közül sokaknak elmegy a kedvük a játéktól, ha a kispadon ücsörögnek vagy éppen le sem ülhetnek oda. Valami előrelépés azért van ezen a téren, de úgy gondolom, a jelenlegi szabályozás még nem a végső megoldás. Szerintem elég lenne három külföldi, akik közül egyszerre csak kettő lehetne a pályán. Ez esetben a fiatalok megkaphatnák a lehetőséget, hogy tűzben edződjenek. Meccsrutin nélkül ugyanis soha senki nem lesz igazán jó játékos. Csinálni kell és akkor majd jönnek az eredmények is. Szerencsésnek tartom, hogy a főtitkárunk, Bodnár Péter főtitkár, Báder Márton elnök úrral karöltve, jó közgazdászként és jó kosaras szakmai szemlélettel vezetik a szövetséget, akik az adott szakterületekre mindig megtalálják az oda illő embereket. Olyan körülményeket teremtett a vezetőség, amelyben igenis színvonalas kosárlabdázást lehet kialakítani.