Női NB I: Diósgyőrben szorongatta meg a tavalyi bajnokot a DKKA
26
Oct
2024
Női NB I: Diósgyőrben szorongatta meg a tavalyi bajnokot a DKKA
2024. október 26.  |  22:30

Diósgyőrben szorongatta meg a tavalyi bajnokot a DKKA

A bajnokság hatodik fordulójában a DVTK HUNTHERM hazai pályán aratott 59-48-as győzelmet a Dávid Kornél KA ellen.

A DVTK egy négy pontos Euroliga vereségből vágott bele a találkozóba, míg a DKKA sikeréhesen érkezett Miskolcra.
Laufer ziccerével indult a találkozó, majd sokáig ez a 0-2-es állás volt az eredményjelzőn, de több hazai kihagyott helyzet után Jovanovic triplája megtörte a rossz sorozatot (3-2). Charles kosarai után már 8-2-re vezetett a DVTK, és a jó hazai védekezésnek köszönhetően könnyű kosarakkal tovább növelte előnyét a Diósgyőr (12-4). Strong három ponttal faragott a vendég hátrányból, de a túloldalon nehezen rendeződtek vissza védekezésben, így Gulbe maradt üresen a gyűrű alatt, 14-7. Szépen játszottak össze a DKKA játékosai, de a DVTK már 12 támadólepattanónál járt, rengeteg második esélyt engedett a vendég gárda a hazaiaknak (16-11).

Szépen járt a labda a diósgyőrieknél, Kányási Vera triplája koronázta meg a szép támadást (19-11). Marisa és Dávid kosaraival 19-15-re zárkózott a DVTK, nem tudott elszakadni a hazai gárda. Laufer ziccerét követően elfogyott a DVTK előnye, 21-20-as állásnál kért időt Völgyi Péter. Az eligazítás után 22-21-re fordított a DKKA. Charles vezetésével azonban megrázta magát a Diósgyőr, 27-22. Marisa triplájával tapadt ellenfelére a DKKA, de egyenlíteni nem tudott, hiszen Charles ismét megvillant (30-25). Az első félidőt Lelik triplája zárta, 33-27.

Marisa kosarával folytatódott a játék (33-29), amire Lelik egy távolival felelt (35-29). Dávid Mia triplája is behullott, 35-32. Zóna védekezésre váltott a DKKA, amiből nem sikerült előnyt kovácsolni maguknak a szerzett labdából. A DVTK kihasználva ellenfelének hibáit 40-32-re növelte előnyét. Lelik hárompontosa a második próbálkozásra már célt ért, így a mérkőzés folyamán először lépte át a 10 pontot a differencia (43-32). Ezt követően 54-32-re is vezetett a DVTK, de a 30. perc 47-36-os eredménnyel zárult.

Villámgyors 9-0-s futást láthattunk hazai oldalon, 56-36-nál már 20 ponttal vezetett a Disógyőr. Strong büntetői törték meg a hazai rohanást, 56-38. Lényegesen kevesebb kosarat láthattunk ebben az utolsó játékrészben, mint az eddigi 30 percben, de a DVTK sikere nem forgott veszélyben. Laufer és Takács szépített, 56-42. Továbbra sem adta fel a harcot a DKKA, 58-48-ra faragta a hátrányát, amivel meglepte a diósgyőri játékosokat. A hazaiak azonban kézben tartották a meccset, és 59-48-as sikert arattak. A DKKA méltó ellenfele volt a bajnokesélyes DVTK-nak, Makenna Marisa 13 ponttal volt a vendégek legeredményesebb játékosa. Kaila Charles 22 ponttal és 10 lepattanóval vezette győzelemre a DVTK csapatát.

 

DVTK HUNTHERM - Dávid Kornél KA 59-48 (16-11, 17-16, 14-9, 12-12)

Bajnokság, 6. forduló
Miskolc, DVTK Multifunkciós Sportcsarnok Centerpálya
Játékvezetők: Pozsonyi László, Jankovics Viktor Zsolt, Nepp László Oszkár (Sarkadi-Nagy Ágnes)

DVTK HUNTHERM: Aho T. 2, Charles 22/6, Aho N. 3, Grigalauskyte 2, Jovanovic 5/3. Csere: Miklós-, Kányási 10/6, Lelik 9/6, Fárbás-, Gulbe 6, Tenyér-.

Dávid Kornél KA: Strong 9, Hegedűs 7/3, Dávid 5/3, Marisa 13/3, Laufer 8. Csere: Katona-, Takács 4, Szücs-, Drávecz 2, Papp-.

 

 

34 ponttal győzte le a Sopron Basket a Vasas Akadémiát

A bajnokság 6. fordulójában a Sopron Basket magabiztos 88-54-es sikert aratott a Vasas Akadémia ellen.

A Sopron szerdán újabb győzelemmel gazdagodott az Európa Kupában, míg a bajnokság ötödik fordulójában Pécsen maradtak alul három ponttal. A Vasasnak is két győzelme is egy veresége van, így azonos helyzetből vágtak neki a mérkőzésnek a csapatok.
Davis kosarával kezdődött a pontgyártás, majd Reid is megszerezte a Sopron első pontjait (2-2). Boricic büntetői után 2-4-es állásnál befagyott az eredmény, amit végül Monroe tört meg (3-4). 6-6-nál érte utol ellenfelét a Sopron Basket, és Varga vezetésével 10-8-ra fordított. Davis azonban kiválóan lavírozott be a soproni védelembe, és 10-10-nél ismét egál lett. Böröndy triplájával leheletnyi előnyre tett szert a Sopron, de a Vasas nem hagyta ellépni a hazai csapatot (13-11). 5-0-s futással vette kezébe az irányítást a Sopron, majd az első negyed végén Toman és Szerencsés váltott triplát egymással, 21-16.

Krivacevic pontjait követően vendég időkérés következett, hiszen a lélektani 10 pontos határnál járt ekkor a Sopron, 25-16. Madár Eszter egy triplával igyekezett csökkenteni a Vasas hátrányát, de Varga és Reid erre kiválóan reagált, 31-29-re módosult az állás. Krivacevic ziccere után ismét Vasas időkérés miatt állt a játék (33-19). Könnyed játékot mutatott a Sopron, de a Vasas fiataljai nem adták fel a küzdelmet. Salamon triplájára Friskovectől érkezett a válasz, 41-24. Egy újabb 6-0-s etap következett hazai oldalról, a Vasas rövidzárlatait használta ki a Sopron (47-24). Az első félidőt Salamon büntetői zárták, 49-28.

A Vasas jól jött ki az öltözőből, egymás után szerezték a kosarakat, de ez kevés volt a zárkózásra, hiszen a Vasas védekezésében lévő hibákat rendre megbüntette a Sopron. Friskovec újabb triplája után már 60-34-re vezetett a hazai csapat. Jáhni igyekezett tartani a lépést a soproni játékosokkal, de az Európa Kupás csapat védelme ellen nehezen találta a megoldást a Vasas (63-38). Egész sok büntetőhöz jutott a Sopron, azonban 20-ból 7 dobásuk kimaradt. A 30. perc végén 65-40 állt az eredményjelzőn.

Sokáig Toman hárompontosa volt az egyetlen kosár, amit láthattunk (68-40). Pavlopoulou büntetőit követően elérte a 30 pontot a differencia, 70-40. Közel három perc kellett ahhoz, hogy a Vasas is megszerezze az első pontját ebben a játékrészben, Czirkos állhatott a vonalra (70-41). Természetesen a túloldalon egyből érkezett a válasz, Krivacevic triplája hullott a Vasas gyűrűbe (73-41). A Vasas Akadémia fiataljai gyors 9 ponttal zárkóztak, de öt perccel a lefújás előtt már akkora előnyre tett szert a Sopron, hogy ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elég (73-50). Reid és Friskovec hármasa tovább növelte a különbséget, és az utolsó percek már öröm kosárlabdával teltek. A Sopron Basket magabiztos 88-54-es sikert aratott.

 

Sopron Basket - Vasas Akadémia 88-54 (21-16, 28-12, 16-12, 23-14)

Bajnokság, 6.forduló
Sopron, NOVOMATIC Aréna
Játékvezetők: Minár László Balázs, Dr. Németh Patrik, Gruber Nikolett Lilla (Missura Gábor Jenő)

Sopron Basket: Varga 8, Friskovec 17/15, Reid 14/6, Monroe 13, Toman 6/6. Csere: Papp 3, Krivacevic 12/3, Sitku 2, Pavlopoulou 7, Rokob-, Böröndy 6/3.

Vasas Akadémia: Davis 9, Budácsik 3/3, Jáhni 4, Boricic 7, Czirkos 3. Csere: Boros 2, Gelei 2, Szerencsés 6/6, Salamon 7/3, Madár K. 4, Madár E. 3/3, Kádár 4.

 

 

A második félidőben hagyta állva a Győr a Ceglédet

A Női NB I. A csoport 6. fordulójában a SERCO UNI Győr 102-58-ra múlta felül a VBW CEKK Ceglédet.

Színmagyar kezdőötösök futottak ki a pályára a találkozón, mely Albert Szidónia és Angyal Barbara kosárváltásával indult. Amikor Angyal Barbara triplát is értékesített, a harmadik perc végén 7-3-ra megugrott a Győr. A Cegléd azonban nagy erőket mozgósítva szépen tartotta a lépést. Ruff-Nagy Dóra triplájával például 12-7-re elszakadtak a győriek, erre azonban Czank Tímea hármasa érkezett válaszul. Ennél a 4-5 pontnál jobban így nem is tudott elszakadni a házigazda. 10 perc után végül 17-14-re mentek a győriek. A második negyed elején Albert Szidónia egy pontra faragta a ceglédiek hátrányát. Erre azonban Kiss Virág öt pontja érkezett válaszul. A döntő futást viszont ekkor még nem tudta megindítani a Győr.

A ceglédiek élére a félidőig 14 pontig jutó Szirony Dorina állt és tartották a lépést a vendégek. A Győr számára értékes visszajelzés lehetett, hogy Kiss Virág mellett a fiatal Mészáros Ágota volt a csapat legeredményesebbje, az első 20 percben mindketten 11-11 egységig jutottak. Éppen Mészáros Ágota duplája alakította 31-22-re az eredményt. Ez volt az első félidő legnagyobb különbsége. Időkérés után Szirony Dorina két triplájával szépített a Cegléd, így visszaállt a szorosabb eredmény. A nagyszünetben 40-35 állt az eredményjelzőn. A fordulatot a harmadik negyed hozta el. Kiss Virág két duplát, Darcee Garbin triplát értékesített, így 47-35-nél már kétszámjegyűre nőtt a különbség. Több, mint négy percig nem talált be a Cegléd. Ezt kihasználva a Győr 51-35-re lépett el. A folytatásban Dubei Debóra és Darcee Garbin két hármasa alakította 20 pontra a különbséget.

A harmadik negyed hajrájában Dubei Debóra ismét eredményes volt távolról, majd nem sokkal később Dombai Réka is csatlakozott hozzá. Az utolsó 10 percnek 69-43-ról futottak neki a csapatok. A záró szakasz elején Cyesha Goree és Dubei Debóra erősítette meg a hazai fölényt. Wentzel Nóra triplája után 77-45-nél a 30 pontot is átlépte a differencia. Ekkor már gyorsan növelte előnyét a Győr, mely a 17 triplájából hatot a záró szakaszban értékesített. Az utolsó percben Bach Bogi nevéhez fűződött a győriek 17. hárompontosa ezen az estén. Ezzel alakult 99-54-re a mérkőzés. A végeredményt pedig Szerelem-Kobolák Cintia és Kiss Virág találatai alakították ki.

 

SERCO UNI Győr - VBW CEKK Cegléd 102-58 (17-14, 23-21, 29-8, 33-15)

Női NB I. A-csoport
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Csabai-Kaskötő Brigitta, Lengyel Ádám József, Sörlei Attila (Bognár Tibor)

SERCO UNI Győr: Kiss 22/3, Angyal 10/6, Ács, Wentzel 7/3, Bach 14/6. Csere: Dubei 11/9, Mészáros 11/9, Ruff-Nagy 3/3, Dombai 5/3, Garbin 6, Goree 9/3, Telenga 4.

VBW CEKK Cegléd: Czank 8/6, Farkas 5/3, Szirony 18/9, Albert 11, Barnai 10. Csere: Kaid, Szerelem-Kobolák 4, Viszmeg 2, Hévizi, Andi.

 

 

Második győzelmét ünnepelhette a BEAC

A Női NB I. A-csoport 6. fordulójának nyitó mérkőzésén az E.ON ELTE.BEAC 82-44-es sikert aratott a Darazsak Sportakadémia otthonában.

A BEAC múlt héten szerezte első sikerét, a Darazsak Sportakadémia nyeretlenül érkezett a válogatott szünet előtti utolsó fellépéséhez. Katrina Ozola és Horváth Boglárka kosárváltása vezette fel a találkozót, majd ezt követőn 8-4-re megugrott a BEAC és hazai időkérés állította meg a játékot. Jovana Jevtovic révén még 8-6-ra szépítettek a soproniak. A folytatásban azonban 13-0-s futással állva hagyta a házigazdát a BEAC. A 6 pontos Katrina Ozola mellett az első negyedben 8 egységig jutó Asiah Jones volt a fővárosiak futásának motorja. Jovana Jevtovic törte meg a soproni kosárcsendet, de 10 perc után 25-8-ra a BEAC vezetett. A második szakasz elején három percig nem találtak be a vendégek, így Lana Maric és Toman Réka pontjaival 25-13-ra szépítettek a Darazsak.

Úgy nézett ki, hogy ezen 12-14 pontos különbség mellett állhat be a meccs. 29-15 után azonban Drahos Leila triplájával, majd Marshay Moore villanásával 34-15-re meglépett a BEAC. Időt is kértek a hazaiak és Kovács Georgina triplájával, illetve Jovana Jevtovic újabb eredményes megmozdulásával megint szépítettek. Ezt a 14 pontos üvegplafont azonban nem tudták áttörni. Ismételte magát a történelem, újra Drahos Leila és Marshay Moore növelte a BEAC előnyét. A félidőre végül 20 pontos differencia mellett fordultak a felek. A BEAC az első 20 percben a 37 mezőnykísérletéből 20-at dobott be, a Darazsak 27-ből 8-at. A 45-25-ről induló harmadik negyed elején Horváth Boglárka és Jovana Jevtovic igyekezett egy kicsit új ritmust vinni a meccsbe hazai részről. Drahos Leila újabb triplája azonban megakasztotta ezt a felzárkózást. Stabilan 20 pont felett állandósult a differencia.

Már a harmadik tripláját értékesítette ezen a délutánon Drahos Leila, amikor 57-31-re elszakadt a BEAC. A harmadik negyed utolsó perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Felváltva estek a kosarak. Végül Drahos Leila negyedik hármasa zárta a játékrészt, így 67-38-ról mentek neki az utolsó 10 percnek a csapatok. Itt két percet kellett várni az első találatra, ez Asiah Jones nevéhez fűződött. Jovana Jevtovic ziccere után Mészárosné Kovács Andrea kért időt, hogy pontosítson a BEAC játékán. A győztes kiléte nem forgott veszélyben, de mindkét szakvezető maximális koncentrációt követelt meg. Végül ebben a 10 percben született a legkevesebb pont, ezt 15-6-ra nyerte a BEAC. A vége 82-44 lett.

 

Darazsak Sportakadémia - E.ON ELTE BEAC 44-82 (8-25, 17-20, 13-22, 6-15)

Női NB I. A-csoport
Sopron, Novomatic Aréna
Kovács Nimród János, Téczely Roland Balázs, Esztergályos Róbert (Dr. Páli Kálmán Sándor)

Darazsak Sportakadémia: Horváth 7, Maric 2, Jevtovic 21, Kovács 4/3, Toman R. 5/3. Csere: Völgyi, Sinka-Pálinkás, Gergő, Janzsó, Csaplár-Nagy 2, Szikszai 3.

E.ON ELTE BEAC: Drahos 18/12, Ozola 23/6, Moore 13, Jones 14, Rakita. Csere: Dobó 8/6, Milkovics, Vág-Dudás, Veg-Dudas 4, Szauter 2.

Vármegyei szövetségek