A huszonnégy éves magyar válogatott kosárlabdázó, Juhász Dorka szó szerint berobbant az észak-amerikai női profi kosárlabdaliga (WNBA) tavalyi szezonjában. A pécsi származású magasbedobó már az első idényében bekerült a bajnokság legjobb újoncötösébe, és a Minnesota Lynx tagjaként lassan a bajnoki cím sem tűnik elérhetetlennek. Az amerikai liga holtszezonjában Juhász Dorka az Euroligában szereplő olasz Schio csapatában is játszik. A válogatott kosarassal folytatott beszélgetés a G-ADAM SPORT – NBA-RAJT 2024 magazinjában jelent meg teljes terjedelemben.

Rátgéber László elmondása szerint még nem találkozott olyan jó képességű és adottságú kosárlabdázóval az elmúlt huszonöt év alatt, mint Juhász Dorka. Mi indította be a karrieredet?

A jó alapok rengeteget segítettek nekem a pályafutásom alatt. Az is fontos volt, hogy megmaradjon az az érzés, hogy a kosárlabda egy játék. Anyukám a PVSK-ban játszott, én is ott kezdtem el kosarazni, majd a Rátgéber Akadémián töltöttem az utánpótláséveimet. Imreh Ajtony volt az első edzőm, ott kezdtem el keményebb játékossá válni. Ha valamit rosszul csináltunk, akkor felhangzott az, hogy „alapvonal“, és futottunk. (nevet) A PVSK-ban olykor még cigánykerekeket csináltam a pályán, de tízéves korom körül eldöntöttem, hogy profi karriert szeretnék befutni, és az anyukám nyomdokaiba lépni.

Apukád is kosaras közegből érkezett?

Az orvosi egyetemen kosárlabdázott, szüleim ott ismerték meg egymást. Fontos volt a támogatói közeg, nagyon hálás vagyok nekik. Remélhetőleg a génekből is sikerült örökölnöm. (nevet)

A Los Angeles Sparks elleni tavalyi meccsen egy óriási ütést kaptál a szemedre, ápolni is kellett. A nézőtéren ülő anyukádon látszott, hogy nem aggódott érted, mintha előre tudta volna, hogy megbirkózol a szituációval.  A játékkal kapcsolatban mit kaptál tőle?

Egykori játékosként a játék szellemiségével kapcsolatban adott tanácsokat. Nem akart annyira beleszólni a technikai-taktikai kérdésekbe. Kiskoromban a meccsek után az autóban kaptam kritikákat és pozitív megerősítéseket is tőle. A mai napig minden meccsemet megnézi, akár hajnali háromkor is. Első számú támogatóm, de egyben kritikusom. A mi dinamikánk egy egészséges egyensúlyon alapszik.

Csapattársad, Bridget Carleton szerint benned az amerikai és európai játékstílus keveredik. Az egyetemen feküdt neked a UConn játékstílusa, de mennyire volt nehéz átállni a WNBA-re?

Amikor átjöttem a tengerentúlra, az egyetem alatt nagyon nehéz volt. Ráadásul egy keresztszalag- (ACL) sérülés után tértem vissza a játékhoz freshmanként (elsőéves), nem volt könnyű hozzászokni az ottani játékhoz. Gyorsabb volt, az egyéni képességek domináltak. Sokáig tartott, míg megtanultam, hogy tudom jobban kihasználni magamat a pályán. Az egyetemi csapatok egyébként inkább arról szóltak, hogy ki fog kosarat dobni, nem pedig az összehangolt csapatjátékról. Mindig az olyan kosárlabdát kedveltem, ahol megosztod a labdát, passzolsz. A UConnál a legendás edző Geno Auriemma használt úgy engem, hogy sokat volt a kezemben a labda, backdoorpasszokat adtam, s emellett tudtam, hogy mikor kell bemennem pozícióba, mikor kell betörni vagy dobni stb. Az utolsó két évemben jutottam el arra a szintre, ahol már tudtam használni az Európában és az utánpótlásévek alatt megszerzett fundamentumaimat. Egyébként ötévnyi amerikai kosárlabda után nehezebb volt visszatérni Európába. Most már viszont könnyebb lesz átváltanom olyan stílusú játékra, amelyet egy adott szituáció megkövetel. Egyébként annyival másabb lett a kosárlabda. A magasak is labdát vezetnek, ők is kapnak elzárást egy kettő-kettő elleni szituációban. Ez jó irány, sokoldalúbbak a játékosok.

Pick and rollt (elzárás-leválás) vagy pick and popot (elzárás-kifele leválás) szeretsz jobban játszani?

Mindkettőt, de ugye, ez csapatfüggő (matchup) dolog. Ha egy 206 cm magas Brittney Griner ellen megyek, akkor elzárás-leválás után nem fogok a palánk felé menni. A játéktervünk szerencsére jól felkészít bennünket minden szituációra. Európában sokszor könnyebb befelé leválnom attól függően, hogy mennyire mozgékony centerek ellen kell támadnom a gyűrűt. Szeretek hárompontost is dobni, szeretem olvasni a játékot. Ha nem megy a dobás, akkor nyilván befelé megyek pár könnyű kosárra, aztán visszajön a dobásom is.

A teljes cikk elolvasható a G-ADAM SPORT - NBA-RAJT 2024 magazinjában. A kiadványt keresd az újságárusoknál vagy rendeld meg a www.sportkonyvek.hu oldalon!

Szöveg: Perje Sándor
Képek: G-ADAM Kiadó / Getty Images