Női NB I: Hosszabbítás után győzte le a Győr a TFSE-MTK-t
03
Oct
2024
Női NB I: Hosszabbítás után győzte le a Győr a TFSE-MTK-t
2024. október 3.  |  09:00
Hosszabbítás után győzte le a Győr a TFSE-MTK-t
 
A Női NB I. A-csoport 2. fordulójának rangadóján a SERCO UNI Győr hosszabbítás után 89-79-re győzte le a TFSE-MTK együttesét. - írta a wbasket.hu.
 
A TFSE-MTK az Európa Kupa selejtező párharca és a DVTK-val vívott magas hőfokú mérkőzése után készült a győri fellépésre. A SERCO UNI Győr eddig egy tétmeccset vívott, amikor nagy különbséggel nyert a BEAC otthonában. Érezhető volt a ritmusbeli különbség a két együttes között. Szabó Fanni szerezte az összecsapás első találatát. Erre Kiss Virág és Darcee Garbin triplája jött válaszul, de 6-2 után összességében a TFSE ragadta magához a kezdeményezést a találkozó elején. Pár ponttal az első szakaszban szinte végig előrébb jártak a fővárosiak. Lauren Manis vezetésével 9-6-nál már 7-0-s futásban voltak a vendégek. Az első negyed hajrájában Kókai Patrícia lépett fel vezérré, triplát és duplát is értékesített, de Lauren Manis is megvillant. 10 perc után 24-16 állt az eredményjelzőn. A második negyed elején a Győr vette át az irányítást. Darcee Gabin öt pontjával, illetve Bach Bogi és Cyesha Goree találataival 27-24-re fordított a házigazda. Ez 11-0-s futást jelentett.
 
A TFSE második negyedbeli kosárcsendjét Dúl Panka hármasa törte meg. Ezt követően 27-27-nél hosszabb időre befagyott az eredmény. A félidő hajrájában ismét fordult a kocka. Ezúttal a TFSE vette át az irányítást. Dúl Panka újabb hármasával, majd Tóth Franka és Kókai Patrícia pontjaival 37-31-re léptek el a vendégek. Bár Weronika Telenga igyekezett érvényesíteni fölényét a festékben, de a nagyszünetben 40-37-re a TFSE vezetett. A harmadik negyed elején Dúl Panka növelte a vendégek előnyét. Erre azonban menetrend szerint érkezett Darcee Garbin triplája válaszul. Bach Bogi pedig ki is egyenlítette a találkozót. Fej-fej melletti éles küzdelmet követhettünk, ahol egy-egy remek megmozdulással jellemzően 1-2 ponttal a TFSE ment. A fordulat 51-48 után érkezett el. Egészen pontosan 10-0-val 58-51-re alakította az eredményt a Győr. Ezen futás alkalmával Cyesha Goree távolról talált be, de kulcspillanatban villant meg Dubei Debóra is.
 
A negyedik negyednek Dúl Panka büntetői és Wentzel Nóra duplája után 60-53-ról mentek neki a csapatok. Bár Ashten Prechtel révén a vendégek szerezték ezen szakasz első találatát, de a folytatásban a Győr dominált és úgy nézett ki, hogy le is zárhatja a forduló rangadóját. Kiss Virág találataival növelte előnyét a házigazda. Amikor pedig Angyal Barbara találata is célt ért, 67-55-re alakult az eredmény. Még hét perc volt hátra a rendes játékidőből. Hegedűs Péter időt kért, de Dubei Debóra hármasa után 70-57-nél így is 13 pont választotta el a feleket. A TFSE-MTK távoli dobásokkal kezdett gyors felzárkózásba. Betalált Ashten Prechtel, Tóth Franka és Dúl Panka távolról. Pillanatok alatt elolvadt a Győr előnye. A rendes játékidő utolsó két percébe érve Szabó Fanni duplája után 74-73-ra már a TFSE vezetett. Az utolsó perc elején pedig Gábor Lili 76-73-ra alakította az eredményt. Végül Darcee Garbin triplájával mentette hosszabbításra a meccset a Győr.
 
 
A ráadás első percében Bach Boglárka duplát, Angyal Barbara triplát értékesített. Ahogy lenni szokott ilyenkor: a rendes játékidő végén egyenlítő és így életben maradó csapat lélektani fölénybe került. Szabó Fanni triplája után 82-79-nél még visszajöttek a TFSE-MTK esélyei, de Weronika Telenga és Kiss Virág jól használta ki fizikális fölényét, majd Wentzel Nóra triplája le is zárta a meccset. Hatalmas küzdelemben 89-79-re nyert a SERCO UNI Győr.
 
SERCO UNI Győr - TFSE-MTK 89-79 (16-24, 21-16, 23-13, 16-23, 13-3)
 
Női NB I. A csoport
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Goda László, Kapusi Gábor, dr. Németh Patrik (Herczeg Ágoston)
 
SERCO UNI Győr: Kiss 16/3, Dubei 8/6, Angyal 10/6, Ács 2, Garbin 18/12. Csere: Dombai 2, Goree 8, Wentzel 7/3, Bach 9, Telenga 9.
 
TFSE-MTK: Gábor 7, Prechtel 17/9, Szabó 9/3, Manis 8, Dúl P. 15/9. Csere: Kókai 14/3, Király, Tóth 9.
 
 
 
43 pontos szekszárdi siker a Darazsak Sportakadémia otthonában
 
A Női NB I. A-csoport 2. fordulójának nyitó mérkőzésén a TARR KSC Szekszárd 96-53-as sikert aratott a Darazsak Sportakadémia otthonában.
 
A találkozó első pontjai Jovana Jevtovic büntetőiből születtek. Erre Kathryn Westbeld válaszolt, majd Kovács Georgina és Boros Julcsi következett. Felváltva estek a kosarak, kifejezetten pontgazdag etapot láthattunk. Ez egyben azt is jelentette, hogy mindkét oldalon akadtak kihagyások védekezésben. A Darazsak 10-8-as vezetésénél Magyar Bianka időt is kért. Miután visszatértek a csapatok a pályára, Csaplár-Nagy Lara és Völgyi Lili révén tartotta pár pontos előnyét a házigazda. Végül Boros Julcsi, Mányoky Réka és Holcz Rebeka triója hozta a fordulatot. 14-11 után 6-0-val 17-14-re alakította az állást a KSC és ekkor Srdjan Radulovic rendelte magához tanítványait. Elkezdett kinyílni az olló. Amikor az első negyedben mezőnyből dobást nem hibázó és három triplát értékesítő Boros Julcsi távoli kísérlete célt ért, már 22-14 állt az eredményjelzőn. Az első negyed hajrája viszont a Darazsaknak sikerült jobban, így 10 perc után 25-20 állt az eredményjelzőn.
 
A második negyedet Bernáth Réka hármasa indította, amire Lana Maric válaszolt. Azért érdemes ezt az első 10-11 percet bővebben áttekinteni, mert ezt követően egyoldalúbb irányt vett az összecsapás. A KSC a második szakaszra felkeményedett védekezésben, így 28-22 után közel hét percig nem talált be a Darazsak Sportakadémia gárdája. Ezt kihasználva 17-0-val lépett el a Szekszárd. Amikor Boros Julcsi hármasa célt ért, 45-22-re módosult az állás. Kat Westbeld állt a KSC élére, egymaga 10 pontot szerzett a második negyedben. A hazai kosárcsendet Jovana Jevtovic törte meg, de összességében 20 pont környékén látszott beállni a differencia. A félidőben 50-30 állt az eredményjelzőn. A hazaiaknál a 9-9 pontos Kovács Georgina és Jovana Jevtovic voltak a legeredményesebbek, míg a szekszárdiaknál Boros Julcsi 14, Kat Westbeld 12 egységnél járt. A harmadik negyed elején két percig egyik fél sem volt eredményes, majd Boros Julcsi immár ötödik hármasát értékesítve 53-30-ra alakította az eredményt. Ez összességében egy 9-0-s KSC sorozat felvezetését jelentette.
 
 
Soproni időkérés után Lana Maric harcolt ki és értékesített büntetőt. A harmadik negyed második felében felváltva estek a kosarak. Ez egyben azt is magával hozta, hogy 30 pont környékén billegett a meccs. Szekszárdi oldalon Baa Dominika és Horváth Bernadett hagyta ki a mérkőzést, de a Darazsak Sportakadémia stábja sem kockáztatta végül a betegségből visszatérő Horváth Bogi játékát. Mindkét oldal igyekezett bő rotációt alkalmazni. A Darazsaknak 67-44-nél akadt egy felzárkózásuk a harmadik negyed hajrájában. Összességében azonban tartotta magabiztos vezetését a Szekszárd. Az elsőhöz hasonlóan harmadik is viszonylag szoros negyed lett. Ezt 19-14-re nyerték Boros Julcsiék. A 69-44-ről induló záró szakaszban azonban már nagy különbség mutatkozott. Fizikálisan egyértelműen riválisa fölé kerekedett a KSC. 84-47-nél 37 pont választotta el a csapatokat. Innen 86-53-ra szépített a Darazsak Sportakadémia. Ahogy azonban a végeredmény is mutatja, a meccset 10-0-val zárta a Szekszárd és így 96-53-as sikert ünnepelhetett.
 
Darazsak Sportakadémia - TARR KSC Szekszárd 53-96 (20-25, 10-25, 14-19, 9-27)
 
Női NB I. A csoport
Sopron, Novomatic Aréna
Kapitány Gellért, Kovács Nimród, Dr. Popgyákunik Balázs (Maár Gábor)
 
Darazsak Sportakadémia: Gergő, Maric 5, Kovács 11/3, Jevtovic 12, Szikszai 1. Csere: Horváth, Völgyi 2, Sinka-Pálinkás 6, Csaplár-Nagy 9, Toman R. 7/3.
 
TARR KSC Szekszárd: Bejedi 2, Boros 21/15, Whittle 8/6, Westbeld 20, Holcz 5. Csere: Theodoreán 3, Mányoky 10/3, Johnson 8, Szücs 10, Bernáth 9/3.
 
 
 
Fölényes sikerrel mutatkozott be hazai pályán a DVTK
 
A Női NB I. A-csoport 2. fordulójában a DVTK HUNTHERM 92-51-re múlta felül az E.ON ELTE-BEAC gárdáját.
 
Első tétmérkőzését vívta hazai pályán a bajnoki címvédő DVTK HUNTHERM. Ennek megfelelően szép számú közönség látogatott ki a találkozóra, melyet Milica Jovanovic két triplája vezetett fel. Egykori csapata ellen játszó Vég-Dudás Anna jegyezte a BEAC első pontjait. Rendkívül eredményes volt távolról az első percekben a DVTK. Amikor Lelik Réka hármasa is célt ért, már 11-2 állt az eredményjelzőn. A gyorsan kialakult nagy különbség ellenére becsülettel hajtott a BEAC. Marshay Moore állt a csapata élére egy hárompontossal. A különbség 10 pont környékén állandósult. 10 perc után 22-11-re ment a DVTK. A második etap elején Monika Grigalauskytė és Tenyér Zsófia növelte a hazai előnyt. Erre azonban Marshay Moore öt pontja érkezett válaszul, majd Szauter Petra egészen 25-18-ra felhozta a vendégeket.
 
A BEAC kisebb felzárkózása után Kányási Vera öt pontjával vett új lendületet a DVTK. Amikor pedig Milica Jovanovic triplája és Ana Tadic 2+1-es megoldása is célt ért, a második negyed feléhez érkezve 36-22-re módosult az állás. Ez 11-2-es futás volt, melyet utólag jellemezhetünk döntő futásként. Innen ugyanis uralta a meccset a címvédő. Végül 42-22-ig, azaz 17-0-s rohamig meg sem állt Völgyi Péter együttese. A BEAC kosárcsendjét a bátran játszó Szauter Petra triplája törte meg, de a félidőre így is 51-25-re elszakadt a házigazda. Lelik Réka 13, Kányási Vera 11 pontnál járt. A BEAC legeredményesebbje a 10 pontos Marshay Moore volt. A harmadik etapot éppen a BEAC amerikai légiósának duplája indította. Erre azonban sorrendben Kaila Charles, Kányási Vera és Ana Tadic felelt.
 
 
A különbség a harmadik negyedben 30 egység körkényén látszott beállni. 59-29 után két triplával kezdett felzárkózásba a BEAC. Egészen 59-38-ig visszajöttek a vendégek. Ez egy kisebb figyelmeztető volt a címvédőnek, mely új energiák mozgósítására sarkallta. Amikor Miklós Melinda és Aho Tyra is eredményesnek bizonyult távolról, elérte a 70 pontot a DVTK. Összességében 19-0-val zárta a harmadik negyedet a bajnok, így 76-38-ról várta a záró szakaszt. Az utolsó 10 perc első találata a fiatal Fárbás Eliza nevéhez fűződött. Mindkét szakmai stáb igyekezett bő rotációt alkalmazni. Ez egy kiegyenlítettebb negyed lett így, melyet végül 16-13-ra nyert a DVTK. A hajrában a hazaiaknál Poczkodi Zsófia, a vendégeknél Bajzáth Lili is megszerezte első pontjait ezen az estén, de ki kell emelni Aho Tyra szép tripláját is. A DVTK végül 92-51-es sikert aratott.
 
DVTK HUNTHERM - E.ON ELTE BEAC 92-51 (22-11, 29-14, 25-13, 16-13)
 
Női NB I. A csoport
Miskolc, DVTK Aréna
Makrai Márton, Pozsonyi László, Jakab László Imre (Gál János)
 
DVTK HUNTHERM: Aho T. 12/6, Charles 11/3, Lelik 17/9, Tadic 9, Jovanovic 8/6. Csere: Miklós 5/3, Poczkodi 2, Kányási 13/3, Fárbás 4, Grigalauskyte 6, Tenyér 5.
 
E.ON ELTE BEAC: Ozola 4, Milkovics, Moore 15/9, Rakita 5, Vég-Dudás 2. Csere: Drahos 7, Dobó 7/3, Bálint, Szauter 9/3, Bajzáth 2.
 
 
 
Végig szoros mérkőzést játszott az újonc DKKA a Pécs otthonában
 
A Női NB I. A csoport 2. fordulójában az NKA Universitas Pécs hazai pályán aratott 80-61-es győzelmet a Dávid Kornél KA ellen.
 
A sérülésből felépülő Studer Ági triplájával indult a találkozó, majd Makenna Marisa válaszolt a túloldalon (3-2). Gyors kosárváltások követték egymást, a pécsiek szépen járatták a labdát támadásban, azonban a fehérvári légiós egymaga tartotta a lépést az NKA csapatával (8-8). Kicsit megakadt a kezdeti nagy lendület, mind a két oldalon kimaradtak a helyzetek, illetve sok volt a pontatlanság. A 8-8-as állásról Laufer mozdította el a DKKA gárdáját, így először vezetett a fehérvári csapat a meccsen. Gyorsan eszmélt az NKA, Held, Zsebe-Weninger és Rátkai kosaraival 15-10-re fordítottak. Jól védekezett a DKKA, azonban nem tudták pontra váltani a dobásokat, nem csökkent a hátrányuk (15-10). Az edzői eligazítást követően zónára váltott védekezésben a vendég gárda, de a pécsi támadó lepattanóknak meg lett az eredménye, Török Ági szerzett kosarat. A negyed Varga Sára triplája és hazai, illetve vendég büntető után 18-14-es eredménnyel zárult.
 
Török hármasával 21-14-re szakadt el a Pécs, de Marisa ismét megvillant a túloldalon (21-16). Reisingerova büntetője után már 25-18-ra ment az NKA, de Drávecz jól szállt be a fehérvári kispadról és 3 ponttal faragott a csapata hátrányából (25-21). Held kosarával a mérkőzésen először alakult ki 10 pontos pécsi előny, 32-22. Az NKA lassan kezdett felülkerekedni ellenfelén, egyre agresszívabban védekeztek és támadásban könnyű ziccerekkel növelték a különbséget (35-22). A DKKA büntetőkkel tartotta életben magát, de a sok pontatlanságot megbosszulta a Pécs (37-24). Az első félidőt Olawuyi büntetői zárták, 39-24.
 
Egész sokat kellett várni a második félidő első kosarára, Held büntetőzhetett (41-24). Marisa ott folytatta, ahol abbahagyta, 41-30-nál kinyílt a lehetőség, hogy a lélektani 10 pontos határ alá faragják a fehérváriak a hátrányukat. Ez azonban nem valósult meg, Rátkai dobott triplát (44-30). Egészen felgyorsult a játék, sok kosarat láthattak a nézők, ez azt jelenti, hogy kicsit fellazult a védekezés. Jött is a vendég időkérés, hiszen már 48-32-re lépett el az NKA. Eligazítás után Laufer szerzett szép hárompontost, majd Marisa két büntetővel toldotta meg a fehérvári pontokat, így ismét 11 lett közte (48-37). Akárhányszor 10 pont környékére zárkózott a DKKA, mindig volt a pécsi csapatnál valaki, aki egy triplával, vagy éppen egy kosárral járult az előnyhöz (54-41). Varga utolsó másodperces triplájára felugrott a vendég kispad, 58-46-os állással zárult a 30. perc.
 
 
Studer triplájára Varga válaszolt, 61-49. Szépen játszott a pécsi csapat, azonban a fehérváriak harcossága továbbra sem lankadt, 63-52-nél hazai időkérés következett. Zsebe-Weninger és Laufer kosarai következtek, majd hosszú idő után került újra látótávolságon belülre a DKKA (65-56). Reisingerová az előző támadás után javított a palánk alatt, de Laufer Gabriella elkapta a fonalat, és az ő távolijával 8 pontra csökkent a vendég hátrány (67-59). Négy ponttal megugrott a Pécs, és egyelőre a büntetőkkel tartotta is ezt az előnyét (73-61). A rutinosabb játékosokkal felálló Pécs higgadtan ment bele a végjátékba, és Török Ágnes triplája lezárta a találkozót. Érdekesség, hogy a mérkőzésen rengeteg büntetőt dobhattak a csapatok, a Pécs 33-szor, míg a DKKA 23-szor állhatott a vonalra. Az NKA Universitas Pécs 80-61-es győzelmet aratott.
 
NKA Universitas Pécs - Dávid Kornél KA 80-61 (18-14, 21-10, 19-22, 22-15)
 
Női NB I. A csoport
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Varga-Záray Katalin, Földesi Ádám, Gruber Nikolett Lilla (Farkas Gábor)
 
NKA Universitas Pécs: Laczkó-, Studer 9/6, Török 13/9, Tóth-, Reisingerová 15. Csere: Held 10/6, Smailbegovic 3/3, Rátkai 13/3, Zsebe-Weninger 8, Olawuyi 9, Kiss-.
 
Dávid Kornél KA: Takács 4, Hegedűs-, Varga 11/9, Marisa 25/6, Laufer 14/6. Csere: Katona 3, Szücs-, Drávecz 4, Dávid-, Papp-.
 
 
 
60 pontos soproni siker a BKG ellen
 
A Női NB I. A csoport 2. fordulójában a Sopron Basket hazai pályán aratott elsöprő 103-43-as győzelmet a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós ellen.
 
Toman kosarával kezdődött a találkozó, majd 4-0 után Koch találatával a BKG is feliratkozott az eredményjelzőre (4-2). Monroe és Friskovec vezetésével 9-2-re növelte előnyét a Sopron Basket, de Juhász is eredményes volt a túloldalon egy szép BKG akciót követően (9-4). Monroe a büntetőről sem hibázott, majd ismét Juhász villant, 11-7. 13-8-nál soproni időkérés szakította meg a játékot. Jót tett a soproni csapatnak az eligazítás, Krivacevic passzát Papp váltotta kosárra, 16-8-ra nőtt a hazai előny. Jól használta ki a magasságbeli fölényét a Sopron, a BKG csak faulttal tudta megállítani festéken belül a soproni centereket, akik hiba nélkül büntetőztek (22-9). 28-12-ről fordultak a második 10 percre a csapatok.
 
Varga és Reid kosarai vezették fel a második etapot, és hamar 20 pontosra nőtt a differencia (32-12). Haines lépett elő a BKG vezérévé, 5 pontot dobott zsinórban a légiós (34-17). Zsámár Panna a BKG harmadik tripláját szerezte, de ezt követően ismét gyors 5 ponttal növelte tovább előnyét a Sopron (43-21). Egyértelmű volt a két csapat közti különbség, más célokért küzd a BKG és a Sopron Basket is a bajnokságban. A félidőig tovább nőtt a hazai előny, a 47-23-as eredményt Toman kosara alakította ki.
 
Pavlopoulou triplájával folytatódott a játék, majd vendég büntető következett (50-26). Egyoldalúvá vált a játék, Friskovec ontotta magából a hárompontosokat (58-26). A BKG 17 büntetőt tudott kiharcolni, azonban ebből csak 9-et értékesítettek. 61-31-nél már 30 pontra duzzadt a Sopron Basket előnye. Monroe ahogy visszakerült a pályára egyből 8 ponttal toldotta meg a soproni vezetést, ezt követően Böröndy ziccere  73-33-ra módosította az állást.
 
 
Az utolsó etapban sem változott a játék képe, a Sopron átgázolt a BKG csapatán. A játék minden elemében jobbnak bizonyult a Sopron Basket. A találkozót Papp Dia triplája zárta, 103-43-ra nyert a Sopron. A vendégektől Haines zárt 13 ponttal, míg a hazaiak legjobbja a 16 pontos Zala Friskovec lett. A bajnokság következő fordulójában a BKG a tavalyi bajnok DVTK otthonába utazik, míg a Sopron Basket az újonc DKKA ellen lép pályára idegenben.
 
Sopron Basket - BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 103-43 (28-12, 19-11, 35-11, 21-9)
 
Női NB I. A csoport
Sopron, Novomatic Arena
Játékvezetők: Söjtöry Tamás Ferenc, Minár László Balázs, Nepp László Oszkár (Forrai Sámuel)
 
Sopron Basket: Varga 10, Friskovec 16/12, Reid 8, Monroe 14, Toman 8. Csere: Papp 10/6, Krivacevic 13, Sitku 9/3, Pavlopoulou 7/3, Böröndy 8.
 
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós: Rozmán 3, Zsámár P. 3/3, Haines 15/6, Koch 2, Juhász 9/3. Csere: Vári 2, Csoma 1, Szeitl-, Zsámár L. 4, Kiss-, Kovács 4.
 
 
 
Hullámzó mérkőzésen aratott győzelmet a Vasas a Cegléd ellen
 
A Női NB I. A csoport 2. fordulójában a Vasas Akadémia hazai pályán aratott 66-49-es győzelmet a VBW CEKK Cegléd ellen.
 
Hazai kosárral indult a találkozó, majd Szirony triplájával 3-2-re fordított a Cegléd. Egymást követték a kosarak mind a két oldalon. 4-5-ös állás után 9-0-s rohanással alakított ki lépéselőnyt a Vasas, 13-5. Barnai törte meg a hazaiak lendületét és Szirony kosarával 13-9-re zárkózott a Cegléd. Budácsik harcos volt a palánk alatt, amit igyekezett kihasználni a Vasas, 15-10-re vezettek az első negyed végén.
 
A második etap elején Davis kapta el a fonalat, és 21-12-es előnyhöz juttatta a hazai gárdát. Farkas büntetőzhetett, majd Budácsik ziccerével 23-14-re módosult az állás. Ezt követően sok hibát és pontatlanságot láthattunk, Földi Attila kérte ki az idejét. Eligazítás után Szirony dobott triplát, majd egy Vasas kosár után Czank is megtoldotta ezt újabb három ponttal, így már csak öt egység maradt a vendégek hátránya (25-20). Boricic kosaraival azonban 30-20-nál 10 lett a differencia. Ezt a különbséget egészen a félidőig sikerült is tartania a hazai gárdának, 39-27 állt az eredményjelzőn.
 
A harmadik negyed elején büntetők váltották egymást, és kicsit akadozott játékot láthattak a nézők. A ceglédiek vezére Barnai Judit volt, 44-36-ra zárkózott a CEKK. Nagyon kevés kosár esett ebben a játékrészben, főleg a hibákról szólt ez a 10 perc. Ha már hibák, akkor a Vasas pontatlanságait igyekezett kihasználni a Cegléd, Albert kosarát követően 44-38-ra módosult az állás. Madár Eszter négy pontja zárta a 30. percet, visszaállt a 10 pontos különbség (48-38).
 
 
Az utolsó negyed elején 51-40 után 8-0-s futásban volt a Vasas, de Albert kosara megtörte ezt (59-42). Jáhni utolsó másodperces triplát dobott, amivel 20 pont lett a két csapat közti különbség (62-42). A ceglédi Szirony jól játszott, 5 pontot dobott egymás után, így Vasas időkérés következett. Az utolsó egy percbe érkezve már nem forgott veszélyben a hazai siker. A mérkőzést büntetők sora zárta, a Vasas Akadémia 66-49-es sikert aratott.
 
Vasas Akadémia - VBW CEKK Cegléd 66-49 (15-10, 24-17, 9-11, 18-11)
 
Női NB I. A csoport
Budapest, Pasaréti Sportcentrum
Játékvezetők: Csabai-Kaskötő Brigitta, Lengyel Ádám József, Sörlei Attila (Dernei Gábor)
 
Vasas Akadémia: Davis 12, Budácsik 12, Gelei-, Boricic 9, Madár E. 9. Csere: Subotic 1, Jáhni 10/3, Boros 5/3, Salamon 3, Madár K.-, Czirkos-, Kádár 5/3.
 
VBW CEKK Cegléd: Czank 3/3, Szirony 18/9, Albert 9, Andi-, Barnai 13. Csere: Kaid-, Farkas 6, Szerelem-Kobolák-, Orsi-, Viszmeg-.
 
 
 
 
 
Forrás: wbasket.hu
Fotók: wbasket.hu/hunbasket.hu

Vármegyei szövetségek