Női NB I: Színvonalas mérkőzésen győzött a bajnok DVTK Budapesten
30
Sep
2024
Női NB I: Színvonalas mérkőzésen győzött a bajnok DVTK Budapesten
2024. szeptember 30.  |  07:58
A második félidőt uralta és magabiztosan nyert a Vasas Székesfehérváron
 
A 2024/2025-ös élvonalbeli szezon első fordulójában a Vasas Akadémia 80-57-es győzelmet aratott az újonc Dávid Kornél KA otthonában.
 
Az 1999/2000-es szezon után rendeztek ismét élvonalbeli mérkőzést Székesfehérváron. A DKKA az Alba Regia Sportcsarnokban az elmúlt évad 6. helyezettjét, a Vasas Akadémiát látta vendégül. A találkozót a Vasas két új légiósa, Jovana Boricic és Domonique Davis találata vezette fel. Erre Laufer Gabriella triplával válaszolt. Ezt követően Varga Sára révén a vezetést is átvette a házigazda. Összességében azonban igyekezett rögtön az elején magához ragadni az irányítást a Vasas és 5-4 után egy 11-0-s futással 15-5-re lépett el. Amikor Madár Kata triplája célt ért, már Szentpáli Gergő időkérése miatt állt a játék. Rendezte sorait a DKKA védekezésben. Négy percig nem kapott mezőnykosarat a házigazda, amit kihasználva 15-10-re szépített. A negyed végére azonban 19-12-re ismét elszakadt a Vasas. A második szakasz elején újabb négyperces kosárcsendet rögzíthettünk a vendégeknél és ez idő alatt 19-19-nél egyenlített a DKKA.
 
Nenad Markovic időkérése után Domonique Davis törte meg a Vasas kosárcsendjét, de Lafuer Gabriella triplájával 22-21-nél vezetett a DKKA. Azóta már tudjuk, hogy ez volt az utolsó pillanat, amikor a hazaiak jártak előrébb. A Vasas amerikai légiósa, majd Madár Kata és Madár Eszter is betalált a következő percekben. Takács Dorina öt pontjával tartotta a lépést a DKKA. Összességében azonban pár ponttal már végig a fővárosi együttes járt előrébb. A Vasas híveinek külön öröm lehetett, hogy az “A” csapatba felkerült Czirkos Panka is megszerezte első pontjait a nagyszünet előtt. A félidőben 33-30 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyed nagy fordulatokat hozott. A DKKA-t Makenna Marisa és Hegedűs Janka 35-34-re felhozta. Erre azonban 11-2-vel felelt a Vasas, így 46-36-nál már 10 pont választotta el a feleket.
 
 
A harmadik negyed második felében állandósulni látszott ez a 8-11 egységnyi különbség a két alakulat között. Szücs Lilla triplájával 48-41-re szépített a DKKA. Erre azonban Boros Berta öt ponttal válaszolt. Az egész mérkőzésen jellemző volt, hogy minden hazai felzárkózásra volt válasza a Vasasnak. Az utolsó 10 percnek 57-43-ról vágtak neki a felek. Ez azt jelenti, hogy 24-13-ra nyerte ezt a szakaszt a vendég együttes. A statisztika árulkodó: 13 mezőnykísérletéből 9 sikeres volt ekkor. A záró etapban gyorsan kinyílt az olló. Négy és fél perc játék után 70-50-nél érte el a 20 pontot a differencia. A Vasas a festékben fölényben játszott, 48-32-re megnyerte végül a lepattanócsatát is. A legnagyobb differencia 24 egység volt. A Vasasnál minden nevezett játékos pályára és 11 pontszerzője lett a csapatuknak. A vége 80-57 lett.
 
Dávid Kornél KA - Vasas Akadémia 57-80 (12-19, 18-14, 13-24, 14-23)
 
Női NB I. A csoport
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Fodor Attila, Nyilas István, Rácz Zsolt Róbert (Farkas Zoltán)
 
Dávid Kornél KA: Katona, Hegedűs 6, Varga 12/6, Marisa 11, Laufer 10/6. Csere: Takács 11/3, Szücs 3/3, Dávid, Papp 4.
 
Vasas Akadémia: Davis 17/3, Budácsik 9/3, Gelei 2, Boricic 6, Madár E. 13. Csere: Subotic, Jáhni 8, Boros 5/3, Salamon 4, Madár K. 7/3, Czirkos 8, Kádár 1.
 
 
 
 
Hullámzó meccsen fölényes szekszárdi siker a BKG vendégeként
 
A Női NB I. A csoport 2024/2025-ös kiírásának első fordulójában a TARR KSC Szekszárd 90-69-es győzelmet aratott a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós otthonában.
 
A mérkőzés első pontjai Zsámár Panna büntetőiből születtek, majd Juhász Angéla 2+1-es megoldása után 5-2-re is vezetett a házigazda. A szekszárdiak első találatát Kathryn Westbeld szerezte. Az első negyed második felébe fordulva kezdett kinyílni az olló a csapatok között. A Szekszárd igyekezett azt a ritmust és keménységet felvenni, amivel az Euroliga selejtezőjében megszorongatta a Zabiny Brnót. Amikor Baa Dominika és Mányoky Réka egy-egy duplája célt ért, 17-5-nél már 15-0-s futásban voltak a vendégek. A súlyos térdsérülésből visszatérő Vári Zita törte meg a hazai kosárcsendet, de a negyed végén Marena Whittle triplája 20-7-es szekszárdi vezetést eredményezett. Az első szakaszban a vendégek 20 mezőnykísérletéből 8 sikeres volt és 15-8-ra mentek a lepattanókban is. A 20 szerzett pont pedig hat játékos között oszlott meg. A második negyed legelején Baa Dominika már 15 pontra növelte a szekszárdi előnyt. Erre azonban Zsámár Lili két triplája jött válaszul, amivel új lendületet és önbizalmat adott társainak.
 
A KSC 29-14-ig őrizte nagyobb előnyét. A BKG azonban nagy erőket mozgósított és jól használta ki a vendégek apróbb pontatlanságait. Vári Zita, Zsámár Panna és Juhász Angéla 11-0-s futást vezényelt, amivel 29-25-nél teljesen nyílttá tette a csatát a szigetszentmiklósi együttes. Szekszárdi szempontból kulcspillanatban érkezett Marena Whittle két triplája, mellyel 35-25-nél ismét kétszámjegyűre növelte csapata előnyét. A félidő hajrájában Theodoreán Alexandra is hárompontost értékesített. A hazaiaktól pedig az amerikai légiós Sabrina Haines villant meg. A félidőben végül 38-29-re vezetett a KSC. A második negyedet 22-18-ra azonban így is megnyerte a BKG. Ebből pedig tudott táplálkozni a házigazda. A harmadik etap elején ugyanis ismét betalált Sabrina Haines, majd Kovács Kitti és Vári Zita következett. 40-40-nél utolérte riválisát a BKG.
 
 
A hazai felzárkózásra Kathryn Westbeld és Boros Julcsi sikeres büntetőkkel válaszolt. Ezek voltak az első büntetői a mérkőzésen a Szekszárdnak. Rozmán Lilla még 44-42-re felhozta a hazaiakat. Innen azonban a KSC akarata érvényesült. Egészen pontosan 14-0-s futást rögzíthettünk a jegyzeteinkbe. Azóta már tudjuk, hogy ez volt a döntő futás, melyből Sara Bejedi 5, Kathryn Westbeld 4, Boros Julcsi 3, Mányoky Réka 2 ponttal vette ki a részét, jól megosztva a terheket. A hajrában még visszajött 10 egység alá a BKG, de a korábbiakhoz hasonló nagy rohamot már nem tudott vezetni. Az utolsó 10 percnek 61-49-ről vágtak neki a csapatok. Bár a két középső negyedben hullámzott a játéka, de összességében az utolsó 10 percet magabiztosan menedzselte a Szekszárd. Nem telt el két és fél perc, amikor 71-50-nél már 20 egység felett járt a differencia. A legnagyobb különbség 80-52-nél 28 pont volt a két csapat között. Innen még szépített a BKG, de a tavalyi bronzérmes így is fölényes 90-69-es sikerrel kezdte az évadot.
 
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós - TARR KSC Szekszárd 69-90 (7-20, 22-18, 20-23, 20-29)
 
Női NB I. A csoport
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok
Fodor Attila, Nyilas István, Rácz Zsolt Róbert (Farkas Zoltán)
 
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós: Rozmán 12, Zsámár P. 8/6, Haines 15, Koch 2, Juhász 10. Csere: Vári 12/3, Csoma, Zsámár L. 6/6, Kovács 4.
 
TARR KSC Szekszárd: Bejedi 10/6, Boros 9, Johnson, Westbeld 22/3, Holcz 9/3. Csere: Theodoreán 5/3, Horváth 2, Mányoky 6, Whittle 14/12, Szücs, Baa 13/3.
 
 
 
 
Színvonalas mérkőzésen aratott győzelmet a DVTK HUNTHERM a TFSE-MTK otthonában
 
A bajnokság első fordulójában a DVTK HUNTHERM idegenben aratott 69-58-as győzelmet a TFSE-MTK ellen.
 
A találkozó előtt a TFSE csapata Németh Almát búcsúztatta, aki a tavalyi szezon végén jelentette be visszavonulását az élsporttól, így pár perc csúszással kezdődött a találkozó.
 
A hazai gárda egy gyors ziccerrel indította a meccset, Prechtel volt eredményes (2-0). Gyorsan érkezett a válasz a tavalyi bajnoktól, Charles és Grigalauskyte kosaraival fordított a DVTK (2-4). Nagyon szép összjátékot láthattunk a TFSE csapatától (7-4), de a DVTK büntetőkkel tartotta közel magát ellenfeléhez (7-6). A vonalról azonban mind a két oldalon maradtak ki dobások, és pár másodpercre Tadic kosarával fordított a Diósgyőr, de a TFSE gyors kosarakkal visszavette az irányítást (12-9). Többször is jól védekezett a hazai gárda, de ellépni nem tudott ellenfelétől, mert Lelik egy ziccerrel ismét szorossá tette a mérkőzést, 14-13. Jovanovic egyenlített, majd egy szép TFSE kosár után egy triplával hozta előnybe a DVTK-t, 16-17.
 
Kányási duplája nyitotta meg a második 10 percet (16-19), de a fővárosiak Prechtel 5 pontjával 21-19-re fordítottak. Fordulatokban nem volt hiány, Lelik és Aho Tyra villant meg (21-23). Mikor Kányási Vera triplájával ellépni látszott a DVTK, akkor Dúl Terka és Szabó Fanni lépett elő a TFSE vezérévé, és újból 29-28-ra a hazaiak vezettek. Charles most nem hibázott a vonalról, 10. alkalommal dobhatott büntetőt a DVTK (29-30). Időkérés után Dúl Terka és Tadic kosarai váltották egymást, majd Fárbás pontjai után kezdett nőni a vendégek előnye (31-34). Tadic 2+1-es megoldása után az eddigi legnagyobb különbség alakult ki a két gárda között (31-37), de Gábor Lili ziccere megakasztotta a DVTK rohanását (33-37). Az első félidő Charles kosarával zárult, 35-40
 
 
A nagyszünetet követően Jovanovic vezetésével 10 pontra nőtt a két csapat közti különbség (35-45), jobb ritmusban jött ki az öltözőből a DVTK. Hegedűs Péternek 37-49-nél kellett időt kérnie. Jót tett a TFSE-nek az eligazítás, Dúl Panka törte meg a rossz hazai sorozatot (39-49). Lelik kosarára Dúl Terka triplával felelt, így hosszú idő után került ismét 10 pont alá a TFSE (42-51). Ekkor azonban sebességet váltott a DVTK, és Charles vezérletével 57-42-re növelte előnyét a Diósgyőr. A TFSE is összeszedte magát, jó védekezést egy újabb jó védekezés követett, így 46-57-zárkózott a hazai csapat.
 
Dúl Panka bravúros megoldásával folytatódott a játék, majd Prechtel kosara után már csak 7 pont maradt a TFSE hátránya (50-57). Kányási Vera hárompontosa azonban célt ért, így ismét 10 lett közte (50-60). Sok könnyű helyzetet hagyott ki a hazai csapat, azonban a DVTK is hibázott, nem tudta növelni előnyét a Diósgyőr. Manis vette hátára a TFSE gárdáját (55-64), de a csapatként játszó DVTK 13 pontra szakadt el a hazaiaktól (56-69). Színvonalas kosárlabdát láthattak a nézők. A mérkőzésen végül 69-58-ra a DVTK HUNTHERM győzött, de méltó ellenfele volt a TFSE-MTK a tavalyi bajnoknak. A TFSE csapatából Ashton Prechtel zárt 15 ponttal és 10 lepattanóval, míg a vendégek legjobbja Kaila Charles lett 17 ponttal.
 
TFSE-MTK - DVTK HUNTHERM 58-69 (16-17, 19-23, 11-17, 12-12)
 
Bajnokság, 1. forduló
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Varga-Záray Katalin, Nagy Bence László (Sarkadi-Nagy Ágnes)
 
TFSE-MTK: Gábor 2, Prechtel 15/3, Szabó 8, Manis 14, Dúl P. 6. Csere: Dúl T. 11/6, Király -, Tóth 2, Gyöngyösi -.
 
DVTK HUNTHERM: Aho T. 2, Charles 17, Lelik 9/3, Grigalauskyte 6, Jovanovic 10/6. Csere: Miklós 2, Kányási 8/6, Tadic 13, Fárbás 2, Tenyér -.

Vármegyei szövetségek