Miskolci U16-os leány Eb: Finnország győzelmével zárult a torna
24
Aug
2024
Miskolci U16-os leány Eb: Finnország győzelmével zárult a torna
2024. augusztus 24.  |  23:30
Az utolsó előtti játéknapjához érkezett a miskolci U16-os leány Európa-bajnokság. A forduló során eldőlt többek között az, hogy mely válogatottak lesznek a döntő résztvevői, illetve az első két kieső csapat kiléte is kiderült. Magyarországra Belgium válogatottja várt az 5-8. helyért zajló mérkőzésen.
 
 
 
Az utolsó játéknap mérkőzései:
 
A két már biztos kieső csapat találkozóján Görögország és Svédország találkozott azért hogy eldöntse, ki végez a torna 15. helyén. A mérkőzést Svédország kezdte jobban a miskolci egyetemi körcsarnokban, magabiztos 8 pontos előnyre is szert tettek. A második negyedtől kezdve azonban teljes mértékeben megváltozott a mérkőzést képe, Görögország összeszedte magát és nem csak ledolgozta hátrányát, hanem még nagyobbat tudott kialakítani Svédországgal szemben. A hajrában valamelyest visszajöttek a svédek, azonban a mérkőzést Görögország nyerte meg, ezzel 15. helyen végezve a miskolci Eb-n (72-66).
 
Sokkal nagyobb téttel bírt a Horvátország Montenegró találkozó, hiszen a mérkőzés győztese bent maradhatott az A divízióban, míg egy vereség a kiesést jelentette. Montenegró válogatottja már szinte már úgy érezhette, hogy bent maradt a legjobbak között, mivel mindössze 2 perccel a mérkőzés vége előtt még 9 pontos előnyben voltak (47-56), ezután azonban Horvátország pillanatai következtek, és zsinórban 12 dobott ponttal végül a mérkőzést 59-56 arányban tudták megnyerni, ezzel bent maradva az A divízióban (59-56).
 
Lengyelország és Izrael küzdöttek meg a 11-12. helyért vívott találkozón. Lengyelország a mérkőzést szinte teljes egészében vezetve tudott diadalmaskodni, miután az első negyedben átvették a vezetést Izraeltől. A 64-60-as lengyel győzelemhez szükségük volt Helena Danielewicz kiemelkedő játékára, aki 15 pont mellett 14 lepattanót és 2 asszisztot is magára vállalt.
 
Lettország Szerbia ellen mérkőzött a sorban következő helyekért. A mérkőzés a legvégéig kiegyenlített volt. Lettország vette magához az irányítást a mérkőzés kezdetén, ám az utolsó negyedben úgy tűnt, Szerbia a fordítása után megtudja nyerni a találkozót. Az utolsó támadások végül Lettország számára kedveztek, ezzel pedig 62-56 arányban tudtak diadalmaskodni, megszerezve a torna kilencedik helyét.
 
Magyarország számára Németország volt az utolsó ellenfél a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A találkozó végig kiegyenlített volt, bár az elején a mieink akarata érvényesült, egy 12-0-s rohanással újra a németeké volt az irányítás. A mérkőzés hajrájához fel-fel mellett értek a csapatok, azonban a végén Németország volt koncentráltabb, ennek köszönhetően pedig megtudták nyerni a mérkőzést (69-73). A magyar U16-os leány válogatott így a nyolcadik pozícióban zárta a miskolci Európa-bajnokságot.
 
Belgium Magyarország legyőzését követően váltott magának jegyet az ötödik helyért zajló találkozóra. Ellenfelük Szlovénia válogatottja volt. Belgium Lynch és Kibedi vezérletével könnyedén, 86-52 arányban múlta felül Szlovéniát, ezzel zsinórban két győztes mérkőzéssel búcsúzva a torna ötödik helyét szerezték meg.
 
A bronzmérkőzésen Olaszország Spanyolországgal csapott össze, miután az olaszok Finnország ellen maradtak alul, míg a torna két legerősebb csapatainak kikiáltott válogatottak mérkőzésén Franciaország múlta felül Spanyolországot. A mérkőzésen többek között Adriana Diaz és Chelsea Dike pontjainak köszönhetően Spanyolország nagyon magabiztosan, 80-38 arányban szerezte meg a bronzérmet.
 
Megállíthatatlanul menetelt mind Finnország és Franciaország is a miskolci Eb döntőjébe. Az eddig lejátszott 6 mérkőzéséből mindkét fél 6-ot megnyerve jogosan érezhette magabiztosnak magát. A találkozó esélyese így is toronymagasan a francia válogatott volt, akik ellentmondást nem tűrően, nagy különbséggel léptek túl eddig ellenfeleiken, köztük a másik legnagyobb favoritnak kikiáltott Spanyolországon is. A döntő mérkőzésén azonban Finnország egyetelen akciót leszámítva végig vezetni tudott, és elképesztő teljesítménnyel, 49-47 arányban legyőzték a francia válogatottat. A hatalmas bravúrnak köszönhetően Finnország nyerte a miskolci U16-os leány Európa-bajnokságot.
 
 
Az utolsó játéknap eredményei:
 
Görögország - Svédország 72-66
Horvátország - Montenegró 59-56
Lengyelország - Izrael 64-60
Lettország - Szerbia 62-56
Magyarország - Németország 69-73
Belgium - Szlovénia 86-52
Olaszország - Spanyolország 38-80
Finnország - Franciaország 49-47
 
A torna végeredménye:
 
1. Finnország
2. Franciaország
3. Spanyolország
4. Olaszország
5. Belgium
6. Szlovénia
7. Németország
8. Magyarország
9. Lettország
10. Szerbia
11. Lengyelország
12. Izrael
13. Horvátország
14. Montenegró (kiesett)
15. Görögország (kiesett)
16. Svédország (kiesett)
 
 
 
Fotók: Fiba.basketball
Legnépszerűbb hírek

Vármegyei szövetségek