Tegnap délelőtt, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének budaörsi székházában megtartották az MKOSZ éves küldöttgyűlését.

 

 

A program kitüntetések átadásával indult.

 

MKOSZ Életműdíjban részesült Gábor Erzsébet, Dr. Ránky Mátyás, Szalay Ferenc, Kangyal Tibor és Berki János.

 

Gábor Erzsébet a valódi hátországban alkotott nagyot: Nagykanizsa nem igazán nevezhető tradicionális kosaras fellegvárnak, ő azonban kemény kézzel, mégis rendkívül következetesen nevelte és neveli évtizedek óta a kosaras lányokat a zalai városban. Sokakkal szerettette meg a kosárlabdát, erős és jó kisugárzású közösségeket épített. Tanítványai közül többen is a sportág élvonaláig, sőt korosztályos vagy felnőtt válogatottságig vitték.

 

Dr. Ránky Mátyás a magyar kosárlabda egyik élő legendája, edzőnagysága, a nagybetűs pedagógus, aki a pálya szélén és a katedrán egyaránt otthonosan mozgott. Amerikában járt tanulmányúton, dolgozott külföldön is, a XX. század utolsó évtizedeiben az akkori korszerű nemzetközi edzésmódszerek hazai bevezetésének egyik úttörője volt. Neve a Budapesti Honvéd bajnoki címeket sorozatban szállító csapatával és férfi válogatottunk is összeforrt – a Honvéd akadémiájának munkáját a mai napig segíti. Edzői tevékenysége mellett tudását átadva a fiatalabbaknak hosszú éveken át dolgozott a TF-en is az edzőképzésben. Mindezeken túl szakkönyvet is írt Játék a kosárlabda, a kosárlabda játék címmel.

 

Szalay Ferenc neve a magyar kosárlabda egy hosszú időszakával forrt össze. A nyolcvanas években Szolnokon volt élvonalbeli kosárlabdázó, 1991-ben a TF-en szakedzői képesítést szerzett, és ő volt Szolnok első bajnokcsapatánál Rezák László szakvezető segítője. A rendszerváltást követően sportolói attitűdjét a politikai versenyben is kamatoztatva máig sikeres közéleti karriert futott be, miközben mellette 13 éven át volt elnöke a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének. Irányításával a TAO-támogatásoknak köszönhetően a sportág infrastrukturális háttere, létesítményhelyzete nemzetközi szinten is igen magas színvonalat ért el, és ugrásszerűen megnőtt a kosárlabdában az igazolt sportolók száma.

 

Kangyal Tibor a magyar kosárlabdázás nagy közösségének egyik örök egyénisége, a zseniális "Öcsi", aki nélkül manapság is elképzelhetetlen egy-egy kosaras rendezvény. Az 1964-es tokiói olimpián a magyar válogatottban is szereplő sportember játékintelligenciája, virtuozitása nemzetközi szinten is feltűnt. Éppen ezért néhány évvel az olimpiát követően, egy kontinensviadal után az Eb-re látogató amerikai megfigyelők vitték volna az NBA kiválasztó börzéjére, a draftra, csakhogy az akkori politikai viszonyok ezt nem tették lehetővé - a tengerentúlról jött hivatalos, a magyar sportvezetéshez érkező meghívó levél egyszerűen eltűnt. Neve szinte összeforrt a MAFC-cal, melynek bajnok játékosa, majd egy ideig vezetőedzője is volt.

 

Berki János a sportág nem feltétlenül a népszerűségről szóló, ám szerves részének, a játékvezetésnek volt kimagasló alakja. A szurkolók nem mindig rajongtak érte, a csapatok, edzők részéről pedig felemás volt a megítélése az ezredforduló előtti időszak egyik legjobb, s mondhatni legvagányabb, legbátrabb magyar sporijának. A nemzetközi szinten is hosszú időn át rangos feladatokat ellátó bíró küldésének néha nagyon örültek, máskor meg nem repestek, amikor a roppant határozott dirigenst meglátták. Ez a kettősség, ellentmondásosság abból fakadt, hogy nála lehetett akármilyen nagy és félelmetes egy szurkolótábor, mégsem billent el a hazai pálya soha, mert ő nem rettent meg semmilyen tomboló tömegtől.

 

 

 

MKOSZ Emlékérem díjat kapott Boksay Zsuzsanna, Borka Ágnes, Iványi Dalma, Bacsfay Gyula, Dallos János, Tímár András és posztumusz díjban részesült Magyar András.

 

Boksay Zsuzsanna viszonylag későn, sőt a mai léptékkel nézve különösen későn, csak kamaszkorában kezdett kosarazni, ám a korábban Székesfehérváron az atlétikában eltöltött évek olyan fizikai alapokat adtak neki, amelyek birtokában a sportág technikai alapjait is elsajátítva nemzetközi szinten is meghatározó játékossá vált. Itthon mindenképpen, de nemzetközi szinten is az elsők között alkalmazta a hölgyeknél magasra ugorva a tempódobást, amelyet sokat gyakorolva igen hatékonyan hajtott végre. A több mint 300-szoros válogatott játékos első nagy nemzetközi fellépése húszéves korában a moszkvai olimpián elért negyedik hely volt, majd hét (!!) Európa-bajnokságon – köztük a bronzéremmel záruló 1983-as, '85-ös és '87-es kontinensviadalon – erősítette nemzeti csapatunkat, továbbá két világbajnokságon is szerepelt. Élete utolsó Eb-jén, 1993-ban 33 évesen is remekelt, bekerült a torna All Star-csapatába, Európa legjobb női játékosának is megválasztották. Pályafutása vége felé Németországba igazolt, és több évtizede ott él, ám Rátgéber László első kapitánysága idején a válogatott szakmai stábjának is tagja volt.

 

Borka Ágnes az 1980-as években az Eb-bronzérmeket sorozatban szállító női válogatott nemzetközi klasszis irányítója volt. Korán érő típus volt, aki már 17 évesen, 1976-ban is erősítette válogatottunkat az Európa-bajnokságon. A kiváló játékmester ezt követően, a nyolcvanas években még négy kontinensviadalon és egy világbajnokságon szerepelt a válogatottban, amelynek első számú irányítója volt. Férje a korszak szintén kiemelkedő tudású irányítója, Gellér Sándor volt, majd miután szétváltak útjaik, ő Ausztriába költözött, és évtizedek óta ott is él.

 

Iványi Dalma neve a PVSK nagy hazai és nemzetközi sikereivel fonódott össze. Azon négy magyar nő egyike, akik megfordultak az amerikai női profi kosárlabda bajnokságban (WNBA), több szezont is lehúzott ott. A mind fizikailag, mind mentálisan megtörhetetlen harcos emlékezetes módon búcsúzott a játéktól még alig több mint egy évtizede: bajnoki címig vezette a PINKK csapatát. Több ízben beválasztották az Euroliga All Star csapatába, Európa egyik legjobb irányítójának, leghatékonyabb játékszervezőjének tartották, és a statisztika alapján (is) hosszú éveken át ő volt az Euroliga legjobb előkészítője. Pályafutása befejezése után sem szakadt el a sportágtól - edzőként már több klubnál is megfordult, Győrben vezetőedző is volt, jelenleg az NKA Universitas Pécs másodedzője. Amellett, hogy klubcsapatoknál dolgozott, az előző szövetségi kapitány, az olimpiai küszöbig jutó Székely Norbert szakmai stábjának is állandó tagja volt.

 

Bacsfay Gyula az akkor még szürke ruhában vezető játékvezetőknek volt az egyik szürke, ámde nagyon is megbízható eminenciása. Hosszú sípmesteri pályafutása után sem szakadt el a sportágtól, hiszen amellett, hogy mérkőzés ellenőr, azaz komisszár lett, sokáig vezette szűkebb pátriájában, Bács-Kiskun vármegyében a szövetséget.

 

Dallos János az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert magyar válogatott játékosa, aki olyan kis csapatokban kezdett kosarazni, mint az NB II-es Hazai Pamutfonó, majd a Kistext. Már a Vörös Lobogó nevet viselte ez utóbbi egylet, amikor a tehetséges játékos átkerült a Mávagba, onnan pedig a Honvédba. A válogatott bő keretébe többször is helye volt, viszont éles bevetésen, azaz nagy nemzetközi tornán gyakorlatilag csak a kosaras aranycsapatba, azaz a Budapesten Európa-bajnokságot nyert válogatottba került be. Az Eb-siker után egy sportorvosi vizsgálat fertőzést mutatott ki tüdejében, így rögtön azután be kellett fejeznie a versenyszerű sportolást. Évekkel az Eb-diadal után a sport miatt félbehagyott egyetemi tanulmányait levelezőn befejezve gépészmérnök lett. Úgy kerülhetett be az Eb-csapatba, hogy egyik játékostársa, Judik Zoltán nem sokkal a kontinenstorna előtt megbetegedett. Egy jubileumi emlékrendezvényen hosszasan beszélgettek egymással, és ekkor fogalmazódott meg benne a hihetetlenül emberi gondolat, hogy csináltat egy másolatot aranyérméről, és odaadja annak, akit eredetileg megilletett volna. Ezt a másolatot Judik Zoltán kérésére Európa-bajnok csapattársa, a tavaly tavasszal elhunyt Hódy László könyvének bemutatóján adta át a nagyszerű sportember.

 

Tímár András a több mint három évtizede zajló streetball-sorozat egyik fáradhatatlan főszervezője, aki még a patinás Petőfi Gimnázium diákjaként került baráti kapcsolatba a sportágban dolgozó szakemberekkel a szintén szép múlttal bíró KSI-ben, ahol a barátságokat elmélyítve technikai vezetőként tevékenykedett. Az agilis, talpraesett fiatalember élete párjának, Molnár Annának az átigazolásait követve dolgozott az OSC-nél, majd a Tungsramnál is. 1993-tól az akkor még kísérleti jelleggel útnak indított, ám azóta folyamatosan töretlen népszerűségnek örvendő streetball-sorozat egyik alapító főszervezője, és emellett több válogatott mérkőzés, valamint számos Kelet-Nyugat kosárlabda gála megszervezésének motorja.

 

A januárban elhunyt Magyar András korábban több élvonalbeli klubban is kosarazott, és azon kevés szakemberek közé tartozik a magyar kosárlabdában, akik két szakágban is bajnokságot tudtak nyerni csapataikkal. Az 1992-93-as szezonban a Soproni VSE GySEV együttesét vezette a csúcsra, majd élete utolsó éveiben váltott, és sorozatban nyerte a bajnoki címeket a Soproni Tigrisek kerekesszékes csapatával. Emellett éveken át ő volt a kerekesszékes-válogatott szövetségi kapitánya: elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy férfi kerekesszékes-válogatottunk bekapcsolódott a nemzetközi küzdelemsorozatokba, s hogy Európa-bajnokságokon szerepelhetett.

 

 

Az MKOSZ Küldöttgyűlése ezt követően elfogadta a szövetség 2023-as évről szóló szakmai és pénzügyi beszámolóját, a 2024-es évre szóló szakmai és pénzügyi tervet, a 2023 és 2027 közötti szakmai stratégiát, illetve az alapszabály módosítását is.