Tippmix Férfi NB I: Egy lépésre a döntőtől a Falco
30
Apr
2024
Tippmix Férfi NB I: Egy lépésre a döntőtől a Falco
2024. április 30.  |  21:19
Zalaegerszegen is magabiztosan nyert a Falco, egyetlen győzelemre a döntőtől a szombathelyiek
 
A Debrecen elleni ötödik meccs thrillere után egy kifacsart ZTE-vel találkozott a bajnoki címvédő szombaton. Az 5 nap alatt három meccset játszó, s közben 1000 km-át utazó zalaiak nem voltak egy súlycsoportban a sárga-feketékkel, akik nagyon könnyed győzelmet arattak a ZTE ellen. A kék-fehér szimpatizánsok azonban bíztak abban, hogy ezúttal máshogy alakul a forgatókönyv és Tóth Ádáméknak egy sokkal szorosabb mérkőzésen szurkolhatnak Zalaegerszegen.
 
Telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat, a szokásos hangolás is megvolt a lelátón, az ilyenkor jellemző rigmusokkal. Jobban kapta el a fonalat a ZTE, Paige tempótobásaival és Tóth Ádám klasszikus centerezésével 8-3-ra vezettek is, ám gyorsan magára talált a Falco védekezésben, és amint bekeményítettek a szombathelyiek, azonnal le is járt a ZTE támadóideje, a gyorsindításból pedig Pot szerzett kosarat. Tiby harcossága többször is aranyat ért a vendégeknek, majd amikor Pongó Marcell kétszer is üresen dobhatott triplát, már a tízet súrolta a különbség.
 
22-13-as vasi előnyről kezdődött a második negyed, Keller és Perl sapkái nagyon tetszettek a vendégszurkolóknak. Hicks fújt riadót egy hármassal hazai oldalon, de hiába futott egy 7-0-át a ZTE, a felzárkózás kérészéletűnek bizonyult. Jordano hármasával ismét ellépett a Falco, de Tony Hicks még egyszer behozta tíz pont alá csapatát. Hiába, mert a vendégek már hat támadólepattanónál jártak, s rendszeresen tudtak is élni a második esélyekkel. 34-41-nél még egyszer felcsillant a remény hazai oldalon arra, hogy közelebb lopózzanak a Falcohoz, ám Csátaljay hármasa kimaradt, Benke Szilárdé pedig utat talált a gyűrűbe, így a ZTE momentuma is eltűnt. 34-46 állt az eredményjelzőn hazai szemszögből nézve, a vasiak 50%-os triplázása pedig nem sok jót ígért a továbbiakban a kék-fehér szimpatizánsoknak.
 
Benke Szilárd ott folytatta, ahol a szünet előtt abbahagyta, gyors nyolc pontjával pedig hamar elérte a húszat a különbség. Ezzel aztán el is dőlt a mérkőzés, a ZTE játéka teljesen szétesett, a Falco pedig kiválóan élt a tálcán kínált eséllyel. Ikpe kipontozódott, a negyed végén csupán Keller Iván 3+1-es akciójának örülhettek a ZTE-hívek. Kereken húszpontos különbséggel ért véget a harmadik negyed.
 
A távolról remekül dobó Pongó Marcell ötször mattolta a ZTE-t a 6,75-ösön túlról ezen az estén. 73-53-ról indult a játékrész, innen már csak az volt a kérdés, ezt a negyedet is nyeri-e a Falco. Ostojic kétszer is hármast dobott, de Tiby is megtette ezt, a Falco pedig végül 25 pontos különbséggel, megérdemelten győzte le az indiszponált Zalaegerszeget. Mindkét edző és nyilatkozó játékos megdicsérte a hangulatot, melyre nem lehetett panasz, a meccs végén pedig valamennyi cserejátékos is pályára léphetett. A minden mutatóban jobban teljesítő Szombathely 96-71 arányban győzött, ezzel egy lépésre került a finálétól.
 
A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy Perl Zoltán egy, a meccs közben összeszedett kisebb könyöksérülés miatt elővigyázatosságból csak hét percet játszott, ám Konakov mester nyugodtan tudta pihentetni kulcsjátékosát. A minden mutatóban jobban teljesítő Szombathely 96-71 arányban győzött, ezzel egy lépésre került a finálétól, a másik ágon viszont még jóval hosszabb párharc várható.
 
Zalakerámia ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 71-96 (13-22, 21-24, 19-27, 18-23)
 
Rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzés.
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
Kapitány Gellért, Mészáros Balázs dr., Frányó Péter (Téczely Tamás)
 
Zalakerámia ZTE KK: Hicks 9/3, Paige 13/3, Szalay -, Ikpe 6, Tóth 7/3. Cserék: Ona Embo 13/3, Keller I. 4/3, Németh A. 5, Osztojics 14/6, Csátaljay -, Makkos -, Csuti -.
 
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Pot 10, Benke 12/9, Tanoh Dez 4 ,Tiby 19/6, Krivacevic -. Cserék: Keller Á. 5/3, Pongó M. 15/15, Barac 6, Jordano 15/15, Perl 2, Kovács B. 8/3, Verasztó -.
 
 
 
Kiegyenlített hazai pályán a Szolnok
 
Dickey forgatta be Wigginst, aki aztán két büntetővel javított, Eads viszont a másodikat elrontotta, de Dickey ígyis hamar faultproblémákba került. Mezőnyből aztán javított az Olaj légiósa, ráadásul négy pontot szerzett sorozatban, Balogh kettese után Thomas és Jovanovic is szerzett egy duplát, így időt kért Alejandro Zubillaga (11-4). Vojvoda ziccerezett, Jovanovic verte meg könnyedén emberét, Wiggins egy pontot a vonalon hagyott. Roberts tempója ért célt, Pongó válaszolt, Thomas középtávolról volt pontos. Roberts tört be, Eads ezúttal az első büntetőjét értékesítette, Roberts kintről is betalált. Révész adott hatalmas labdát Pallainak, Roberts egy 2+1-et is bemutatott, Révész zsákolt. Philmore egyik büntetőjét dobta csak be, Rudner szép dobócsel után tett fel ziccert, aztán egy büntetőt küldött a helyére. 26-17
 
Chambers három bedobott büntetőjével folytatódott a játék, Rudner remekül dolgozott a festékben, Dickey második büntetője esett be. Pongó mutatott be 2+1-es akciót, amivel 10 ponttal állt jobban az Olaj (31-21). Vojvoda törte fel a hazai védelmet, Wiggins verte meg Dickey-t, ismét Vojvoda következett. Thomas helyre tette mindkét büntetőjét, Vojvoda verte meg könnyen emberét, Pallai szerezte az első hazai hármast (38-27). Vojvoda nagyon elkapta a fonalat, Eads a plusz egyet rontotta el, de a ziccert feltette. Barnett is csak 50%-kal dolgozott a vonalról, Thomas második esélyből szerzett egy duplát, Roberts talált utat a gyűrűig, Wiggins második büntetője volt jó. Thomas nem rontott, Chambers két pontot tett a közösbe, Jovanovic csempészett fel egy floatert Philmore mellett. Egy vendég időkérés után Roberts csinált 2+1-et, Balogh kipontozódott, Jovanovic dobta be a büntetőket. Wiggins egy pontot a vonalon hagyott, a félidőt Jovanovic triplája zárta. 53-37
 
Vojvoda kosarával indult a második félidő, Barnett tette vissza Philmore elrontott dobását, Barnett bravúros kosarat szerzett, de a plusz egy kimaradt. Chambers büntetett meg egy eladott labdát, Jovanovic hármasa zárta le az Alba futását, Vojvoda dobott be egy színészkedés miatt megítélt büntetőt, Chambers ziccerezett (56-48). Thomas maradt üresen a festékben és büntetett, Philmore nehéz kísérletet értékesített, Durham tört be remekül. Dickey a második büntetőjét értékesítette, Pongó dobott egy hármast, Durham is elsüllyesztett egyet, Alejandro Zubillaga időt kért (66-51). Roberts csak egy büntetőt dobott be, Wiggins is, Eads szerzett két pontot. Philmore is, Révész csak egyet, Durham zsákolt egy eladott labda után. Barnett szedett támadólepattanót, amit két pontra váltott, de az utolsó negyedre így is megmaradt a 16 pontos differencia. 72-56
 
Vojvoda triplája esett be, Durham dobta vissza, Barnett csinált 2+1-et. Thomas középtávolija után kért időt ismét Alejandro Zubillaga (77-62). Vojvoda és Jovanovic váltott kosarat, Dickey szerzett két pontot, Lukács találta meg Wigginst. Barnett zsákolt, Wiggins egy pontja után Vojvoda kettővel felelt. Az utolsó szűk három és fél percre így is 13 pontos különbséggel érkeztünk meg, úgy tűnt a Szolnok könnyedén lezárja a mérkőzést. Innen viszont egy 9-0-ás futással felzárkózott az Alba, másfél perccel a vége előtt Thomas tett fel könnyű ziccert, az Alba időt kért. Philmore támadója és Thomas kosara lezárta végül a mérkőzést 93-80
 
NHSZ-Szolnoki Olajbányász - Arconic-Alba Fehérvár 93-80 (26-17, 27-20, 19-19, 21-24)
 
Rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzés.
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Praksch Péter Árpád, Söjtöry Tamás Ferenc (Dernei Gábor)
 
Szolnok: Jovanovic 16/6, Eads 12, Lukács 3/3, Thomas 18, Wiggins 13. Csere: Durham 10/6, Rudner 5, Révész 3, Pongó 8/3, Pallai 5/3.
 
Alba Fehérvár: Chambers 9, Kass -, Barnett 12, Philmore 5, Dickey 9. Csere: Vojvoda 22/3, Roberts 21/3, Balogh 2, Takács M. -.
 
 
 
 
Fotó - Bálizs Zsuzsa

Vármegyei szövetségek