Fiú junior: A Kecskemét, a Sopron, a Honvéd és az NKA Pécs jutott a legjobb négy közé
26
Apr
2024
Fiú junior: A Kecskemét, a Sopron, a Honvéd és az NKA Pécs jutott a legjobb négy közé
2024. április 26.  |  20:30

Remek negyedik negyeddel győzött a Kecskeméti KA

A junior fiú országos bajnokság a Kecskeméti KA–DEAC KA mérkőzéssel kezdődött, s az első negyed kiegyenlített volt. Hasonló volt a forgatókönyv a másodikban, a nagyszünetben a Kecskemét mindössze két ponttal vezetett (34-32). A harmadik negyedben sokkal jobban játszottak a debreceniek, fordítottak, és az utolsó felvonás előtt ők tűntek győztesnek (39-47). A negyedik tíz percben viszont minden megváltozott, a kecskeméti fiúk hatalmasat hajráztak, tizenhat pontot vertek ellenfelükre, és végül 65-57-re nyertek.

A mérkőzés legjobbja a Kecskemét játékosa, Szemerédi Levente volt, aki dupla-duplázott: 16 pontot dobott és 21 lepattanót szerzett!

 

Dusan Markovic: – Büszke vagyok a csapatomra, amiért soha nem adta fel, hittek magukban a srácok és végig küzdöttek! Le a kalappal a Debrecen előtt is, pokoli kemény mérkőzést játszottunk. Most jön egy kis pihenő, de az elődöntőben még több energiát kell beletennünk.

Pethő Ákos: – Nem tudtuk meglovagolni a harmadik negyed pozitív hullámát, a végjátékban pedig mindkét oldalon sokat hibáztunk. Gratulálok a Kecskemétnek!


 

Kecskeméti KA–DEAC KA U18/A 65-57 (17-16, 17-16, 5-15, 26-10)

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság "A" döntő 2024 - negyeddöntő
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Játékvezetők:
 dr. Popgyákunik Balázs, Utasi Balázs, Váczi Mihály 

 

Kecskeméti KA: Veliczky 8, Szemerédi 16, Fellegi 6, Kertli 18/6, Pettner. Csere: Lázár, Asztalos 5/3, Rajnoha 5, Kovács, Csillag 7/3, Kenderes, Jambrik. Vezetőedző: Dusan Markovic. 

DEAC KA: Orbán I. 2, Varga 5/3, Szabó-Zsámba 7, Fekete-Gál 24/12, Szentkuti 11/3. Csere: Kapic, Csécsei, Váróczy 2, Szász-Veres 2, Szafkó, Nagy K., Fekete 4/3. Vezetőedző: Pethő Ákos.

 

Alaposan megizzasztotta az alapszakasz-győztes Sopront a Szeged

Második mérkőzéséhez érkezett a Fiú Junior Országos Döntő, pályán a Sopron és Szeged csapata sorakozott fel. Pontban gazdag negyeddel kezdték meg a mérkőzést a fiúk, az első negyedben 20-22 volt az állás a remekül rajtoló Szedeák javára. A második negyedben előnyét még mindig meg tudta tartani a szegedi csapat, főként a betöréseket remekül végrehajtó mezőnyembereinek köszönhetően. Azonban a második félidőben magabiztosan tért vissza Sopron csapata, mindkét negyedet előnnyel tudta zárni, javarészt fizikai fölényének érvényesítésével. Ez az előny segítette Carlos Vallejo csapatát a győzelemhez. A mérkőzés végeredménye 81-75.

 

Carlos Vallejo: Gratulálok a Szegednek, ahhoz a küzdelemhez, amit ma a pályán mutattak. Természetesen nem számítottam könnyű mérkőzésre, de ez annál is nehezebb volt. Ahogy az előttünk lévő mérkőzésen, itt is egy tipikus nyitómérkőzést játszottunk, sok hibával. Kevesebb, mint 24 óránk van tanulni a hibáinkból, így neki is látunk!

 

Mike János: Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez, további sok sikert nekik a legjobb 4 között. Viszont hatalmas gratuláció illeti a csapatomat is, hiszen végig meccsben tudtunk lenni az alapszakaszban győztes ellen, nagyon büszke vagyok rájuk. Van még két mérkőzésünk, szeretnénk kiélvezni a 8-as döntő minden pillanatát.

 

 

Soproni SI KA SKC/A – Szedeák U18A  81-75 (20-22, 15-17, 25-19, 21-17)

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság "A" döntő 2024 - negyeddöntő
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Játékvezetők:
 Téczely Roland Balázs, Szőts Dávid István, Nyíri Péter Patrik 

Soproni SI KA: Palotai 15, Keller 11/3, Flasár 9, Tallós 16, Gadácsi 19/9. Csere: Monostori, Ölbey, Kovács Á. 7/6, Nyerges 4, Béres, Hawkins, Radványi. Vezetőedző: Carlos Vallejo. 

Szedeák: Kis V. 14/9, Laluska 19/6, Krisztin 4, Vilmányi 8, Papp B. 13/9. Csere: Balikó 5, Mészáros 8, Molnár, Körtvélyessy, Sass, Kajtár, Farkas 4. Vezetőedző: Mike János.

 

A Honvéd nyerte a fővárosi csatát

Az ünnepélyes megnyitó után folytatódott a küzdelem a junior döntőn. Két fővárosi csapat szállhatott harcba egymással, és az első negyedet kétpontos előnnyel zárta a Honvéd. A folytatásban még inkább Sipos Péter tanítványainak akarata érvényesült, így a nagyszünetben már 14 ponttal vezettek. A harmadik negyed nagy küzdelmet hozott, de a Vasas képtelen volt faragni hátrányából, s nagyon úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés. Az utolsó felvonást aztán végül megnyerte Harald Stein csapata, de ez nem volt elég ahhoz, hogy utolérje ellenfelét és fordítson.

A meccs embere Rosta Péter volt, aki 38 percet játszott, ezalatt 41 pontot dobott.

 

Sipos Péter: – Gratulálok a fiaimnak! Ez igazi derbi volt, ahol voltunk fent és lent is, de a lényeg, hogy időben kijöttünk a gödörből és sikerült nyerni. Ezt a győzelmet barátnőmnek ajánlanám, aki egész évben mellettem állt és kibírt! Megyünk tovább, és mindent megteszünk az éremért!

Harald Stein: – Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez, sok sikert az elődöntőben! Örülök, hogy sikerült a végére olyan pozícióba helyezni magunkat, hogy akár fordíthattunk is volna. Az utolsó negyed előtt nem találtunk védekezésben megoldást, hogy kiegyenlíthessük a mérkőzést. Mindenki nagyon keményen játszott az egész mérkőzés során, és ez egy jó tapasztalat a játékosoknak a fejlődéshez. A feladatunk, hogy ugyanazt az energiát mozgósítsuk meg holnap is, mint ma, illetve vasárnap is. Ez esetben lesz látszata!

 

Budapesti Honvéd SE/A–Vasas Akadémia 85-76 (24-22, 25-13, 24-22, 12-19)

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság "A" döntő 2024 - negyeddöntő
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Játékvezetők:
 Horváth Csongor Béla, Földesi Marcell, Fenyvesi Zénó.

Budapesti Honvéd SE/A: Kiss M. S. 14, Kozári 14/12, Gyenge 6, Sziegl 15/3, Márkus 25/3. Csere: Lőrincz 7/3, Lestyák, Nagy, Halupka 4, Bartos, Varga, Puskás. Vezetőedző: Sipos Péter.

Vasas Akadémia: György J. 1, Váradi 6, Sass 12/6, Hanzély 2, Rosta 41/9. Csere: Szabó T. 3/3, Szabó S. B. 3, Sárik-Veress, Flanek 7, Erdős 1, Nagy A. B., Spanics. Vezetőedző: Harald Stein.

 

A házigazda is a négy között

Az NKA Pécs a Kaposvárral vívta negyeddöntőjét a játéknap záró összecsapásán. A mecsekaljaiak nem bízták a véletlenre a továbbjutás kérdését, rögtön az első tíz percet 29-7-re nyetrték, nagyszünetben pedig 58-20-ra vezettek. A végül 23 eladott labdával záró somogyiak soraiból végül Pucz és Czink ért el kétszámjegyű dobóteljesítményt, míg hazai oldalon mindenki páylára lépett, és pontot is szerzett a derbin. 

 

NKA Pécs/A–KASI/A 96-49 (29-7, 29-13, 16-14, 22-15)

Nemzeti Fiú Junior Bajnokság "A" döntő 2024 - negyeddöntő
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Játékvezetők:
 Jankovics Viktor Zsolt, dr. Nagy zsombor, Fülöp Ádám László

NKA Pécs/A: Emelieze 15/3, Mezőfi 10/3, Lukácsi 4, Szita 7, Angyal 12. Csere: Balázs 11/3, Fonyó 4, Mucha 13, Pap 4, Teszárik 7/3, Kiss 5/3, Török-Papp 4. Edző: Bojan Salatic

KASI/A: Pucz 10, Bogárdi 5/3, Horváth 2, Óliás 3, Bellai 8. Csere: Czink 11/9, Nagy 2, Látrányi 1, Gálos 5, Schlichter 2, Czeibert -, Sághy -. Edző: Szőke Balázs

 

Bojan Salatic: – Először is gratulálok a Kaposvárnak és a stábtagoknak! Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy azt a felkészülés alatt megbeszéltük, de voltak szükségtelen hibáink, nem mindig figyeltünk eléggé. Ezt azonban el kell felejtenünk, mentálisan már a holnapi csatára kell készülnünk, ami minden bizonnyal az egyik legnehezebb meccsünk lesz a szezonban.

Szőke Balázs: – Nagyon gyengén kezdtünk, ami rányomta bélyegét a további játékunkra, teljesen szétestünk. A második félidőben picit nagyobb ellenállást tanúsítottunk, amit pozitívumként értékelek. Az akadémisták nagyon jól játszottak, gratulálunk nekik a győzelemhez!

 

 

 

Vármegyei szövetségek