Meggyőző játékkal magabiztos győzelem az Eb-selejtező nyitányán
09
Nov
2023
Meggyőző játékkal magabiztos győzelem az Eb-selejtező nyitányán
2023. november 9.  |  23:16
A 2025-ös Európa-bajnokság selejtező-sorozatának nyitányán a magyar válogatott stabil játékkal 70-51-re legyőzte Szlovéniát.
 
Esélyesként várta válogatottunk az összecsapást. Szlovéniát felkészülési találkozón kétszer is nagy különbséggel vertük májusban. Aktuális riválisunk ráadásul házigazdaként nem nyert meccset a nyári Európa-bajnokságon, miközben a novemberi ablakban az egyik legjobbjuk Teja Oblak sérülés miatt nem léphet pályára. A kedvező előjelek ellenére egy pillanatra nem lankadhatott a figyelem és szerencsére a lányoknak maximálisan helyén volt a szívük. Kiss Virág büntetői vezették fel a találkozót, majd Aho Nina és Juhász Dorka következett. Gyorsan 6-0-s előnybe kerültek a mieink. A szlovénok triplákkal igyekeztek közelebb kerülni. Két távoli kísérletük is célt ért, de ezekre Studer Ági felelt szintén távolról, illetve megszerezte első pontjait Határ Bernadett is. Dubei Debóra pedig erre is rápakolt még egy hármassal, így 20-11-nél kialakult az első szakasz legnagyobb különbsége.
 
Az első negyed hajrája Szlovéniának sikerült jobban. Két Friskovec-triplával 22-19-re szépítettek. Lélektanilag a legjobbkor jött, hogy Studer Ági hármasa zárta az első szakaszt. A második negyed elején pedig Dubei Debóra és Kiss Virág gyorsan megerősítették a vezetésünket. 30-19-nél először nőtt kétszámjegyűre a differencia. Nagyjából ezen 10 pontos különbségen állt be a mérkőzés. Egy-egy eladott labda és kihagyott ziccer miatt lehetett hiányérzetünk. Amíg az első negyedben 15-ből 8-at dobott be a magyar csapat, a másodikban 18-ból 5-öt. 32-24-nél Székely Norbert időt is kért. Lelik Réka két remek triplával pedig biztosította arról a szurkolókat és a stábot, hogy nem tervezzük szorosabbá tenni a meccset. 38-24-nél már szlovén időkérés miatt állt a játék. Az első negyedhez hasonlóan az utolsó perc itt is a vendégeknek sikerült jobban. A magabiztos vezetés nem forgott veszélyben. Igazi csapatmunkát láthattunk, nyolc magyar pontszerzővel az első félidőben.
 
A döntést a harmadik negyed eleje hozta el. Studer Ági találata indította a meghatározó futást, majd Juhász Dorka triplája és Kiss Virág 2+1-es megoldása következett. A 20 pontos különbséget Lelik Réka alakította ki 50-30-nál. A különbség a harmadik negyedben 22 ponton tetőzött 54-32-nél. Az utolsó percekben felváltva estek a kosarak. A negyedik negyednek így végül 58-37-ről futottak neki a csapatok. Horváth Bernadett révén mi szereztük az első pontokat. Erre három szlovén tripla érkezett válaszul. Nem lehetett kérdés a győztes kiléte, de teljesen egyértelmű szándék volt George Dikeoulakos-tól, hogy tanítványai triplákkal faragjanak a hátrányukon. Minden pontnak lehet jelentősége a végén. Ezt a kisebb szlovén futást észlelve Székely Norbert időt kért és Studer Ági hármasa meg is állította a rivális kisebb felzárkózását. Az utolsó három perchez érkezve Varga Alíz is lehetőséget kapott. Vastapssal köszöntötte a soproni publikum. Rögtön az első megmozdulásából hármast értékesített, amivel visszaállt a 20 pont feletti különbség. Az utolsó percekben érdemben nem változott a játék képe. A hajrában 19 pontra visszajöttek a vendégek, de a sikerünkhöz nem fért kétség. Folytatás vasárnap Helsinkiben!
 
MAGYARORSZÁG - SZLOVÉNIA 70-51 (25-19, 15-9, 18-9, 12-14)
 
FIBA Women's EuroBasket 2025 Qualifiers
Sopron, Novomatic Aréna
Esperanza Mendoza (Spanyolország), Martina Mekelova (Szlovákia), Peter Zenis (Szlovákia)
 
Magyarország: Kiss 16, Studer 13/9, Aho 2, Juhász 7/3, Lelik 10/6. Csere: Dubei 13/3, Goree 2, Varga 3/3, Horváth 2, Határ 2.
 
Szlovénia: Lisec 26/12, Kroselj 5/3, Friskovec 11/9, Jelenc, Sivka. Csere: Cvijanovic, Senicar 3/3, Jakovina 3/3, Debeljak 3, Ceh.
 
 
 
 
Fotó - Girgász Péter/MKOSZ

Vármegyei szövetségek