Két győzelemmel kezdett a magyar válogatott az U23-as 3×3-as világbajnokságon
27
Sep
2023
Két győzelemmel kezdett a magyar válogatott az U23-as 3×3-as világbajnokságon
2023. szeptember 27.  |  14:25

Győzelem a nyitányon Egyiptom ellen

A lublini U23-as 3×3-as világbajnokságon győzelemmel debütált a magyar válogatott. A mieink a nyitó mérkőzésen 22-13-ra verték Egyiptomot.

Nem telt el 15 másodperc és Szirony Dorina szerezte a magyar válogatott, sőt az egész torna első kosarát. Ezt követően közel két percig nem talált be válogatottunk. Igaz, Egyiptom is mindössze egy pontot szerzett. Zsámár Lili duplája meg a kosárcsendet. Az első megszakításig azonban egyenlített riválisunk, így 3-3-ról jött el a szusszanásnyi pihenő.

A mérkőzés középső szakaszában az egyaránt 8-8 pontot szerző Szirony Dorina és Zsámár Lili vezetésével stabilizálta előnyét nemzeti csapatunk. Amikor Szirony Dorina duplája célt ért, már 10-4-re vezettünk. Még öt perc volt hátra és amilyen ponterős fordulatot vett játékunk, akár a 21-22 pont is elérhetőnek tűnt.

A második megszakítás 11-5-ről érkezett el. Nagyot küzdött Egyiptom és 14-7-ről még 16-10-re felzárkóztak. Ennél közelebb azonban nem kerültek. Az utolsó fél percben Szirony Dorina duplája 20-13-ra módosította az eredményt, majd Zsámár Lili 7 másodperccel a vége előtt egy remek távoli dobással lezárta a meccset.

 

EGYIPTOM - MAGYARORSZÁG 13-22
FIBA 3x3 U23 World Cup 2023
Lublin, Lengyelország
Egyiptom: Habiba Mohamed 5, Habiba Hatem 2, Yara Zarea Sayed Hussein, Farida Hassan Adel Hassan Mossad 6.

Magyarország: Rozmán Lilla 3, Zsámár Lili 8, Szirony Dorina 8, Kovács Kitti 3.

 

 

Kiváló távoli dobásokkal Olaszországot is legyőzte az U23-as 3×3-as válogatott

Második mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott az U23-as 3×3-as világbajnokságon. A magyar lányok 21-10-re múlták felül Olaszországot.

Egyiptom felett aratott siker lendületével folytatták a lányok. Zsámár Lili és Szirony Dorina két-két duplát értékesített a mérkőzés első két percében és ezzel 8-3-ra szakadtunk el. A harmadik perc végén pedig már 12-4-re vezetett a magyar csapat. Elképesztő ritmusban és pontossággal játszottak a mieink.

Természetesen Olaszország sem hagyta magát. A mérkőzés feléhez érkezve 14-10-re zárkóztak fel. Ekkor Rozmán Lilla állt a csapatunk élére. Egymaga négy pontot szerzett, higgadtan büntetőzött, illetve betalált Szirony Dorina is. Két és fél perccel a vége előtt 19-10-re mentünk.

Egy pillanatra nem volt kérdés a magyar siker. Végül 2 perc 16 másodperccel a vége előtt Kovács Kitti alakította ki a 21-10-es végeredményt.

A magyar válogatott pénteken Thaiföld és Franciaország ellen folytatja szereplését.

 

MAGYARORSZÁG - OLASZORSZÁG 21-10
FIBA 3x3 U23 World Cup 2023
Lublin, Lengyelország
Magyarország: Rozmán Lilla 5, Zsámár Lili 5, Szirony Dorina 7, Kovács Kitti 4

Olaszország: Meriem Nasraoui 2, Giulia Natali 6, Beatrice Stroscio 2, Giulia Bongiorno.

 

Vármegyei szövetségek