- Bár arról szó sincs, hogy elszakadtam volna a kosárlabdától, de tény: a súlypont máshová tevődött át – adta a felvilágosítást a soproni Arénában volt beszélgetésünk elején. – Családi vállalkozásban dolgozom a legtöbbet, mégpedig élelmiszerüzletben, pékségben és a vendéglátásban is érdekeltek vagyunk. Több lábon áll a család, ezekben a dolgokban igyekszem magamat hasznosítani. Több élelmiszer boltunk van Sopronban, egy nagy pékséget is üzemben tartunk, egy Tejivó Bisztrót is működtetünk. Kicsit szomorú is vagyok, hogy a kosárlabda hátrébb szorult. Harminckét éve edzősködöm, és az első a 2022/23-as év volt az, amikor nem volt saját csapatom.

 

 

– A helyi sportiskolával nem tudtunk megegyezni, más csapathoz pedig nem akartam elkötelezni magamat. Néhány tehetséges fiatalnak tartok egyéni edzéseket. Kőszegen a TF-es évfolyamtársam, Pusztai Tamás működteti a helyi sportkört. Ő vetette fel, meg tudnánk-e próbálni a kosárlabdázást is beindítani a városukban. Két iskolában is elkezdtük a foglalkozásokat – majd az idő eldönti, tartósan gyökeret tud-e verni ott a kosárlabdázás. Mivel huszonkét évig dolgoztam felnőtt csapatokkal, így egyelőre ez a lehetőség – a vezetőedzőség - nem érdekel. Azt el tudom képzelni, hogy tanácsadó legyek, vagy hasonló minőségben egy fiatalabb edző munkáját segítsem.

 

 

– Bár Mosonmagyaróváron születtem, de egy hónappal később Sopronba költözött a család. Így már az általánost is itt jártam, mégpedig sporttagozatos osztályban. Testnevelő tanárnőnk, Farkas Anikó – talán a magasságom miatt is – a kosarasokhoz irányított. A szerelem létrejött, tíztől tizenhat éves koromig egy kiváló edző – Gábor Csaba - erősítette bennem a sportág iránti vonzalmat.

 

 

– Úgy szeretett minket, mint az apukánk. Mi pedig felnéztünk rá, és mindmáig tiszteljük, szeretjük, rendszeresen találkozgatunk ma is.

 

 

– Igen, de mivel felvettek a TF-re, így egy év katonaságot követően Budapestre vitt az utam. Kemény évek voltak ezek, elképesztően jó tanárokkal. Fekete Béla, Pálinkás József, Vigh László, Bánki Ferenc, Farkas József, Ránky Mátyás, Sós Csaba, Skoumál András, Zsidegh Miklós és még sorolhatnám. Ez a négy év abszolút pozitív szakasza az életemnek. Sajnos a kosarazásnak hamar befellegzett egy elég súlyos térdsérülés miatt. Egyébként ha egészséges maradok, akkor sem lettem volna válogatott játékos.

 

 

– Visszajöttem Sopronba, a Deák téri általánosban tanítottam, mellette edzősködtem is. 1991/92-től a felnőtt női csapat másodedzője voltam, a 92/93-as évadban pedig a lányok megnyerték az első bajnokságot, Magyar András edző vezetésével. Kaptam sorban a feladatokat – 1996-ban már a felnőtt férfiak edzője lehettem. Később átkerültem a nőkhöz, a Soproni Postásnál is eltöltöttem vagy öt évet. Az utolsó szezonban már volt 5-6 válogatott játékosunk. Szép eredményeink jöttek, de 2003-ban csődbe mentünk, mert a posta megszüntette a csapat támogatását.

 

 

– Mindkét oldalon fontos a megfelelő szakmai felkészültség! A lányoknál sokkal precízebben kell kidolgozni a követendő taktikát. Náluk az edzéseken látottakra lehet számítani a mérkőzéseken is, míg a fiúknál sokkal inkább lehet bízni extra teljesítményekben is. Ezt a megállapítást a 2003-2007 közötti időszakban, Kecskeméten szerzett tapasztalataim is megerősítették. Ott jól mentek a dolgok, kivéve az utolsó évet, amikor a csarnoképítés nem fejeződött be időben, közbejött néhány sérülés is, az első tizenhárom meccset pedig idegenben kellett játszanunk. Végül nem kerültünk be az első nyolcba, engem pedig felállítottak. 2007-ben hazajöttem Sopronba, ahol jött hat évem a helyi férfiaknál. Stabil középcsapat voltunk, hol bejutottunk a play-offba, hol nem, de mindig érdekes és izgalmas meccseket játszottunk.

 

 

– Én az abszolút gyors, improvizatív játékot szerettem, és edzőként is ezt preferáltam, a nézők is élvezték, ahogy a rendezetlen védelem ellen, minél hamarabb kosarat akartunk szerezni. Ehhez igyekeztem a megfelelő játékosokat ideigazolni. Ez a hat év egyszerre nekem elég sok volt, így ezután az utánpótlás nevelése lett a központi téma számomra 2018-ig, öt éven keresztül.

 

 

– Megkeresett Rátgéber László, hogy menjek Pécsre, a PEAC-hoz. Elvállaltam, pedig ennek a döntésemnek nem mindenki örült akkoriban. Két évig dolgoztam ott, és nem volt egyértelmű siker számomra ez az időszak. A fiúkkal könnyebb volt közös nevezőre jutni, náluk sok minden egyértelmű, a lányoknál viszont nem, és ezt én nehezen tudtam megoldani. Nem azt mondom, hogy rosszul éreztem magamat, de nem is az igazi volt a komfortérzetem, ezért két év után lezártam a szerződésemet, és hazajöttem Sopronba, ahol újabb két esztendőt eltöltöttem a SMAFC sportiskolásokkal. 2022 nyara óta nincs konkrét elkötelezettségem, de azért dolgozgatok, amint említettem fentebb.

 

 

– Alapvető ellenérzéseim vannak a rendszerrel szemben. Nem értek egyet például azzal, hogy egy U20-as edző kétszer annyit keres, mint az, aki a tizenkét évesekkel foglalkozik. Az igaz, hogy a kicsikkel kevesebb óraszámban kell edzéseket tartani, viszont ott kell megalapozni a dolgokat, ott kell a minőséget leadni, amely munka viszont komoly edzőt és komoly felkészülést igényel.

 

 

– 1999-ben hívott Rátgéber László, hogy legyek a kollégája, és ezt én örömmel elfogadtam. Rátgébert hatalmas stratégának tartom, és nem csak a kosárlabdázásban, hanem az élet minden területén. Amit ott legutóbb Pécsen felépített, annak egész Európa csodájára jár. Akkor még elég fiatal voltam, meg is volt bennem a tudásvágy, Laci mellett pedig rengeteget tanulhattam az ott töltött idő során. Maradhattam volna tovább is, de mivel visszakerültem a férfi csapatunkhoz, azt nem tudtam elképzelni, hogy párhuzamosan férfiakkal és nőkkel is foglalkozzak.

 

 

– A kecskeméti négy évemnek éppen a közepén jártam, jó eredményeink voltak, ezek szólhattak mellettem. Ha jól emlékszem, Zsoldos András lemondott, engem pedig megkérdezett Mészáros Lajos: elvállalnám-e a kapitányságot? Nem sokat gondolkodtam, annál is inkább nem, mivel akkor még nagyon komoly csapatunk volt, Dávid Kornél, Gulyás Róbert, Báder Márton, Sitku Ernő és Kámán László is játszott. Abban az időben még 16 csapatos volt az Eb, mi a csehekkel és az izraeliekkel mérkőzhettünk az egy még kiadó Eb helyért. A cseheket megvertük, Izraellel szemben pedig vitatható körülmények között kikaptunk, így ők jutottak ki az Eb-re. A második évben már nem úgy mentek a dolgok, mint az elsőben, én pedig két évet követően inkább a visszalépés mellett döntöttem.

 

 

– Valóban, rengeteg tapasztalattal rendelkezem, és a komoly munkára nyitott is vagyok. Az nekem soha nem ment, hogy bárhova is én jelentkezzek be. Ha valahol kellek, megtalálnak, én nem ajánlgatom magamat.

 

 

– Legközelebb a Sopron Basket van hozzám, őket elég jól ismerem. Minden elismerésem Török Zoltáné, aki hihetetlen profi módon építette fel az országelső női szakosztályt. Kifogástalan körülményeket teremtett, és bizonyára az elvárások is hasonlóak.

 

 

– Igen, nagy megtiszteltetés egy fiatal játékosnak, nekem pedig büszkeség, hogy meghívást kapott. Rengeteget tanult, és remekül érezte magát abban a minőségi közegben. Hogy meddig juthat a pályafutásában, nehéz megítélni ebben az időszakban, a tehetsége, tudása és szorgalma is megvan a játékhoz. Ha tud mozgósítani extra energiákat, rengeteg munka, edzés és lemondás vár még rá - ha elbírja, akkor sikeres jövőt jósolok neki. A tavalyi szezon végén a Bayern München kosárlabda akadémiája szerette volna soraiban látni, ebben az évben pedig a U19-es vb után az amerikai Nebraska Egyetem (Fred Hoiberg edző vezeti, ismert, kiváló szakember) ajánlott lehetőséget neki, de már elkötelezte magát a soproni csapathoz.