Egyetemi Európa-bajnokság: Nem a mi napunk volt
27
Jul
2023
Egyetemi Európa-bajnokság: Nem a mi napunk volt
2023. július 27.  |  09:28
Bár nagyot harcolt, szerdán mindhárom magyar csapat alulmaradt esélyes riválisával szemben. Az ELTE időnként egyemberesnek tűnő női együttese a remek kezdés után a záró etapban közel 10 pontos hátrányba került, ám a végén megteremtette az esélyt az egyenlítésre kiváló francia ellenfele ellen, de nem tudott élni vele. A Debrecen férfi együttese litván, a Miskolc gárdája pedig spanyol riválisával szemben került nagyobb hátrányba, ám az utolsó pillanatig küzdve tisztesre "kozmetikázta" vereségét.
 
 
 
 
Nők
 
A csoport
 
Eötvös Loránd Tudományegyetem - Lyoni Egyetem (francia) 50-54 (13-5, 8-14, 10-19, 19-16)
 
ELTE: Vári 4, Takács E. 2, BENKE 26/12, Munkácsi 4/3, Galli-Hirling 2. Cs.: Solymosi 1, NAGYI 7, Varga A., Bogdán, Simon 2, Orosz, Kiss A. 3. Edző: Földi Alexandra.
 
Miután a házigazdákat mindkét együttes legyőzte, női egyetemi bajnokunk a csoportelsőségért lépett pályára francia riválisa ellen. Érződött is a tét, közel 3 percig egymás hibáiból éltek az egyébként rendkívül szervezetten védekező csapatok, ekkor betörés után ügyes kosárral Benke Sára a mieinknek szerzett vezetést. Megélénkült a játék, büntetőkkel egyenlítettek a franciák, majd Benke egy triplával újra az ELTE együttesét juttatta előnyhöz. A szakasz Solymosi Panna 1 jó büntetője és Benke újabb hármasa után időt kértek a mezőnykosarat eddig nem szerző franciák. Egészen 6 és fél percig, amikor egy triplával közelítettek. Benke egy duplával felelt - az első 11 ELTE pontból 10-et "vállalt". A szakasz végeredményét Takács Emese állította be büntetőkből.
 
A második etap elején folytatódott a kőkemény fizikai csata. Közel 2 és fél perc elteltével Simon Réka büntetőkkel 10 pontosra növelte az előnyt. Ekkor dobták első duplájukat az ezen a szinten igen erőteljes, masszív centerekkel rendelkező franciák, s ez nagy lökést adott nekik - egy 6-0-lal 4 pontra feljöttek, időt is kért Földi Alexandra. A "vérzést" Vári Anna próbálta elállítani két biztos kézzel értékesített büntetővel. Egyetemi bajnokunk a vonalról szerezte inkább egyesével, mint kettesével a pontokat, a franciák viszont beemeltek egy hármast, és 2-re feljöttek. A legjobbkor szerzett újra akciókosarat Benke, de a félidő végén még volt válaszuk a franciáknak egy tripla formájában, így szünetre 2 pontra zárkóztak.
 
A második félidő elején büntetőkkel fordított a lyoni leány egylet, majd az ELTE az első félidőben pontszerzés tekintetében meglehetősen "hallgatag" centerei villantak: Galli-Hirling Borbála duplával, Munkácsi Enikő pedig szép, magas ívű triplát dobott, s visszavette a vezetést az ELTE. Egészen az újabb francia hármasig. Ez kicsit megtörte egyetemi bajnokunkat - kezdett kidomborodni a Lyon fizikai fölénye, miközben a magyar hölgyek sajnos a tiszta helyzeteket is elhibázták. A harmadik szakasz derekán egy 10-0-lal 8 ponttal ellépett a Lyon, majd Földi időkérése után Nagyi Tímea törte meg a hosszú, 5 és fél perces magyar kosárcsendet. Kiss Anna 2+1-es akciójával zárkózott tovább az ELTE, ám a negyed az ellenfél pontjaival és 7 pontos vezetésével ért véget.
 
A záró etap elején tovább "nyílt az olló", majd Benke újfent vállaira vette egyetemi bajnokunkat. Dupla, tripla és 2+1-es akció is felkerült "étlapjára", ám egyrészt segítője nem igazán akadt, másrészt a Lyonnak mindenre volt válasza, így a budapesti alakulatnak nem sikerült igazán közel kerülni ellenfeléhez. A hajrában a Benke mellé és a feladathoz leginkább felnövő Nagyi kosarával kezdtek egy utolsó rohamot a lányok, s az utolsó percre fordulva Vári ügyes ziccerével egy triplányira csökkent a hátrány. A végjátékban a franciák büntetőt hibáztak, volt labda az egyenlítéshez, majd egy büntetőt bedobtak a lyoniak, és megnyerték a találkozót, s ezzel együtt a csoportot.
 
Földi Alexandra: - Jól kezdtük a mérkőzést, de sajnos ami az első félidőben bejött, az a másodikban nem. Tiszta közeli helyzeteinket sem tudtuk értékesíteni, a francia csapat ritmusváltása ellen pedig nem találtuk az ellenszert. Elfáradtunk, és ez főleg a támadójátékunkon érződött, de sok hiba csúszott a védekezésbe is; csak az utolsó etapban kaptunk 3 hárompontost. Ettől függetlenül le a kalappal a lányok előtt, mert nagyot küzdöttek, és csak egy hajszálon múlt a csoportelsőség. 
 
 
 
 
Férfiak
 
C csoport
 
Debreceni Egyetem - Vytautas Magnus Egyetem (litván) 81-100 (18-29, 20-24, 16-34, 27-13)
 
Debrecen: VÁRBÍRÓ 9/6, Balázsi 4/3, Horváth B., Neuwirth 8/6, FÁBIÁN 10. Cs.: POLLÁK 23/6, VARGA 12/6, CZERMANN 9, Turán 3, Sipos 3/3. Edző: Erdei Ádám.
 
A csoport záró összecsapásán a veretlen litván együttes várt az egyik legjobb játékosát, Gáspár Mátyást nélkülözni kénytelen Erdei-egységre, amely a német és az olasz csapat ellen +55-ös kosárkülönbséget hozott össze. Az esélyes baltiak két gyors triplával indítottak. 0-8-nál Fábián Szabolcs ugyan megszerezte az első debreceni pontokat, ám erre egy újabb hármas érkezett válaszul. Bő 3 perc elteltével már 10 pont fölötti hátrányban volt a magyar egyetemi bajnok, Erdei Ádám kénytelen volt időt kérni. A szakasz derekán, 15-2-es litván vezetésnél Fábián duplázta meg saját és csapata pontjainak számát két jó büntetővel, majd Neuwirth hármasával 10 ponton belülre került az 5-0-s "részhajrát" bemutató debreceni gárda. Erre azon nyomban reagált egy 9-2-vel a litván együttes. A negyed hajrájában egységes csapatjátékkal a Debrecen "visszaadta" a 9-2-es "csomagot". A kosarakban gazdag szakasz litván duplával és az ellenfél 11 pontos vezetésével ért véget.
 
A második negyed elején Pollák kosaraival próbálta tartani a lépést ellenfelével a Debrecen, majd Neuwirth emelt be egy újabb hármast. A litván legénység nem dobott olyan jól, mint a mérkőzés első perceiben, de a debreceni palánk alatt visszaszedett lepattanók utáni kosarakkal tartották 10 pont fölötti előnyüket. A szakasz derekán a baltiak elkapni látszottak a fonalat, két triplával 17-re növelték előnyüket. Erdei edző időkéréssel próbálta megtörni a lendületüket. Egy újabb hármassal, valamint büntetőkkel 20 pont fölé nőtt a 12-0-t "repesztő" balti brigád előnye, amikor Pollák egy ügyes floaterrel véget vetett a debreceni kosárcsendnek. Várbíró Gergő emelt be két duplát, Pollák pedig egy újabb hármast. Magára talált, és egy 11-3-as rohammal fejezte be a félidőt a magyar egyetemi bajnok, de így is 15 pont volt a hátránya szünetben.
 
Szünet után a litvánok próbálták gyorsan lezárni a mérkőzés érdemi kérdéseit, labdákat szerezve, lerohanva a debrecenieket 11-0-lal kezdték a harmadik negyedet - úgy tűnt, ezt meg is tették, hiszen 26 pontosra növelték előnyüket. Várbíró triplájával, majd duplájával próbált "csatlakozást találni" a Debrecen, ám ez csak egy rövid fellángolás volt. A szakasz derekán 30 pont fölé nőtt a 21-5-ös rohammal a mérkőzést végképp eldöntő litván legénység előnye. Ezután a litvánok már "lazábbra" vették a védekezést, pihentették legjobbjaikat. A debrecenieknek ismét volt tartásuk és néhány szép megmozdulásuk elsősorban Polláktól, Varga Sándortól és Czermann Patriktól, és végül 20 ponton belülre kerültek a nagyon szépen, kulturáltan játszó litván együttes ellen. Az ellenfél szerkezetben, csapatjátékban, fizikumban, valamint mozdulat és gondolkodás gyorsaság tekintetében élvonalbeli szintet képvisel, sok ilyen ellenféllel kellene játszani csapatainknak a további fejlődéshez.
 
Erdei Ádám: - A fejekben sajnos benne volt, hogy a nyolc közé jutás az előző napi meccsel valószínűleg elúszott, ezzel együtt próbáltunk mindent megtenni. A litván csapat bizonyította, hogy szerintem nem csak a csoporthoz, hanem az egész mezőnyhöz képest is egy más, egy magasabb szintet képvisel. Ezzel együtt büszke vagyok a srácokra, mert volt tartásuk, és vállalható lett a végeredmény. A folytatásban szeretnénk minél előrébb végezni. A csütörtöki pihenőnap után a lányok a negyeddöntőben, férfi csapataink pedig a 9-16. helyért játszanak.
 
 
B csoport
 
Miskolci Egyetem - Sevilla Egyetem (spanyol) 75-83 (16-23, 18-25, 19-23, 22-12)
 
Miskolc: Orliczki, KOZÁK M. 17/6, KOZÁK B. 13/3, Ragályi 9/3, LIPPAI 16. Cs.: Gerőcs 7, Gadus 2, Szőke 4, Molnár B. 3/3, Sándor 3/3, Lakatos. Edző: Béres Dávid.
 
A miskolciak a debreceni gárdához hasonlóan a veretlen csoportelső ellen zárták a csoportkört - a sevillaiak mindkét meccsüket megnyerve, +48-as kosárkülönbséggel vártak Béres Dávid legénységére. A spanyolok szereztek vezetést, de Lippai Szabolcs, Kozák Bertalan és a triplával indító Kozák Márton és Ragályi Levente révén tapadt rájuk a Miskolc. A szakasz derekán ritmust váltott, és egy 13-1-es rohamot bemutatva 10 pont fölötti vezetést szerzett a Sevilla. A szakasz 3 miskolci ponttal és 7 pontos spanyol előnnyel zárult. Bár a második etap két spanyol duplával indult, jó védekezésből lerohanásokból szerzett kosarakkal egy 6-0-lal szorossá tették a mérkőzést a Béres-legények. Válaszul jött egy gyors spanyol 6-0, majd helyenként látványos játék mellett állandósult egy 10 pont körüli spanyol előny. Szünetre 14 pontra nőtt a különbség. A második félidő elején gyorsan döntésre akarták vinni a dolgot a 11-2-vel kezdő, s ekkor 20 pont fölötti előnnyel rendelkező spanyolok. Béres Dávid űzte-hajtotta fiait, akik az utolsó pillanatig ugyanezt tették a végére kicsit "kiengedő" sevillaiakkal, s a hajrában 10 ponton belülre kerültek.
 
Béres Dávid: - A vereség ellenére kalapot emelek a srácok előtt, akik a feldobástól az utolsó pillanatig maximális odaadással küzdöttek. A csoportból magasan kiemelkedő, remek erőkből álló spanyol csapattól mi kaptunk ki messze a legkisebb különbséggel, a végén tíz ponton belülre kerültünk. Sajnos Gadus Fábián megsérült, neki jobbulást kívánunk, remélem, számíthatunk még rá a tornán! Mai teljesítményükért büszke vagyok a fiúkra, a hátralévő mérkőzéseken is ugyanilyen mentalitással kell játszanunk.
 
 
 
 
Csapataink a csütörtöki pihenőnap után, pénteken az alábbi mérkőzéseket játsszák, magyar idő szerint:
 
Nők, negyeddöntő
 
Bolognai Egyetem (olasz) - Eötvös Loránd Tudományegyetem 14.00
 
Férfiak, a 9-16. helyért
 
Miskolci Egyetem - Lyoni Egyetem (francia) 14.00
Debreceni Egyetem - Minho Egyetem (portugál) 16.30
 
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek