U16-os fiú válogatott: Újabb két nagyon hasznos edzőmeccs - aki nem látta, bánhatja
26
Jul
2023
U16-os fiú válogatott: Újabb két nagyon hasznos edzőmeccs - aki nem látta, bánhatja
2023. július 26.  |  15:45
Mint arról tegnap reggel beszámoltunk, a magyar U16-os fiú válogatott 83-76-ra legyőzte Szerbiát a hétfőn megrendezett felkészülési mérkőzésen. A két gárda másnap is összecsapott egymással, ekkor 84-78-ra már déli szomszédunk tudott nyerni. A Szerbia elleni két összecsapás után Faragó Péter szövetségi edző értékelt:
 
 
"Szerbia válogatottját fogadtuk a negyedik páros edzőmérkőzésünkön. Külön öröm volt nekünk, hogy a két találkozó azért jöhetett létre, mert leendő A diviziós csoportellenfeleikkel már játszottunk edzőmeccset, és azok pozitívan nyilatkoztak rólunk és játékunkról. Így kellett beleilleszteni őket a programba. 
 
Nem mondanám, hogy megilletődötten kezdtünk az első meccsen, az nem jellemző ránk de kis kapkodással telt az első néhány perc. Ezután sikerült ritmust váltani, és a távoli kisérletek helyett indításból és betörésekből már eredményesek voltunk. A szerbek igyekeztek kihasználni magassági fölényüket, ami egy ideig ment nekik, majd rendre ellopkodtuk a bejátszásaikat. Az első félidőben már látszott, hogy azért letámadással is sebezhetőek. Tetszett, hogy természetesen voltak annyira képzettek, hogy rögtön büntessék az eladott labdáinkat, amiből ugyan nem volt sok, de majd mindegyikből ziccert kaptunk. A második félidőben védekezést váltottunk, megnehezítettük az egyből betöréseiket, és arra késztettük őket, hogy inkább kívülről támadjanak 1-1 ben. A támadóoldalon az általam kérteknek megfelelően a lomha magasaikat támadtuk, és a jó védekezésünk miatt lehetőség volt indulni - ezt szeretjük, majd itt a betömörülésük ellen szélesen, kreatívan játszani. A negyedik negyedben jött a hab a tortára, mert taktikailag és sebességben is felülmúltuk őket. Gyorsabban és a védekezésüket olvasva tudtunk játszani. Mivel sem erősebbek, sem magasabbak nem lettünk a harmadik és a negyedik negyed között, így saját erősségeinket kihasználva próbáltunk játszani, ami ma sikerült. Külön öröm volt, hogy többféle védekezésünk is működött, és meg kell említeni, hogy ez a gárda versenyző karakterekkel van tele, mi is arra neveljük őket.
 
A második mérkőzésen a szerbektől reakciót vártam, ami jött is, de nem átütő erővel. Készültünk rá, hogy bizonyítani akarnak, és meg akarják mutatni. Amikor mentem be a terembe a meccs előtt, akkor hallottam a lelátóról egy olyan “magyaros” megjegyzést a meccs előtt, miszerint majd ma a szerbek komolyan veszik. Feltételezve azt, hogy tegnap nem vették komolyan. Na lássuk, gondoltam, és a fiúknak sem kellett több. Rendkívül harciasan és teátrálisan jöttek ki a szerbek, amire számítottunk is, így hamar vezetést szereztünk ellenük. Ma is a palánk alá próbáltak mindent bepasszolni, de sikeresen vagy félsikeresen ennek útját álltuk. Viszont a labdát az elzárás-leválásban nem vették fel, ami azt illeti, elég ügyesen és képzetten támadtak belőle az elejétől kezdve, és be is találtak kintről. Nem voltunk a legélesebbek, de így is csak 5 pont volt a szünetben a hátrányunk, és ismét mi mentünk nagyobb iramot. A második félidőben a fáradó játékosokat már rotálni kellett, mert 5 nap alatt a negyedik meccsünket játszottuk, és modellezni szerettük volna ezt az Eb-terhelést a felkészülésünk legerősebb hetében. Előszőr éreztem magunkon kis megingást a négy meccs alatt, az ellenfél meg is lépett 12 pontra. Itt mutattunk ismét karaktert: villámgyorsan egyenlítettünk, és jött a szerb időkérés. A végjátékban kétszer is pontatlanul fejeztük be a támadásunkat, de eljutottunk jó dobásig, ők pedig sajnos értékesítették a büntetőiket. Vért izzadva, állítólag ezt a meccset komolyan véve legyőztek minket 4-5 ponttal úgy, hogy mi a negyedik meccsünket játszottuk."
 
Szerbia U16 - Magyarország U16 84-78 (23-20, 22-20, 20-19, 19-19)
 
U16-os fiú válogatottak felkészülési mérkőzése
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
 
Magyarország U16: Lukácsi 17/3, Tallós 25/12, Hanzély 6/6, Rosta 9, Flasár 16. Csere: Fekete-Gál 2, Váróczy -, Nyikos -, Teszárik 1, Puskás -, Szász-Veres 2, Palotai -.
 
"Ami mindenképpen pozitív, hogy ebben a szezonban már több A diviziós csapattal sikerült edzőmeccset játszanunk, mint B divízióssal. Ebben köszönjük a szervezést és a segítséget is! Örülök, hogy azt a szintet is elértük, hogy ezek a csapatok keresik a velünk való játék lehetőségét. Elégedett vagyok a fiúkkal és a meccsen látottakkal. Vár ránk még egy hét felkészülés, amiben a szerepeket igyekszünk tisztázni, felkészülünk az ellenfelekből, és gyakoroljuk saját stílusunkat és alapelveinket. Most tényleg elmondható, hogy ebben a pillanatban ez nagyon hasznos két edzőmeccs volt. Aki nem látta, bánhatja. A héten zárjuk edzőmeccs-sorozatunkat Szlovákia ellen. Köszönjük a sok támogató megjegyzést és levelet! Mi teljes mértékben a helyén kezeljük az edzőmeccseket, és igyekszünk mindet komolyan venni, majd megerősítésre felhasználni azokban az időkben, amikor majd kell. Beraktuk a jó edzőmeccsek halmazba, és dolgozunk azon, hogy kevésbé szervezett csapatok ellen is tudjunk nyerni. Gratulálok még egyszer a mieinknek!"
 
 
Nemcsak Faragó Péter, hanem a szerbek szövetségi edzője, Milos Isakov Kovacevic is beszélt erről a két összecsapásról:
 
"Nagyszerű tapasztalatszerzés volt ez az U16-os válogatottunk számára itt Magyarországon. Két nagyon jó, minőségi mérkőzést játszottunk a magyarok ellen, köszönet a vendéglátásért! Nagyon élveztük az ittlétet, bár rövid volt, de remélem, hogy mindkét csapat számára hasznos dolgokat hozott. Azt gondolom, hogy nagyon jó felkészülést jelentett mindkét nemzet számára a jövő héten kezdődő U16-os Európa-bajnokságra. Szeretnék magyar barátainknak sok szerencsét kívánni a B divíziós Eb-szereplésükhöz. Nagyon reméljük, hogy a jövőre nézve el tudunk indítani egy együttműködést újabb mérkőzésekkel, nem csak az U16-os korosztályban. Még egyszer köszönjük a lehetőséget, remélem, hamarosan újra találkozunk!"

Vármegyei szövetségek