3x3 WS: Negyeddöntős a magyar válogatott
19
Jul
2023
3x3 WS: Negyeddöntős a magyar válogatott
2023. július 19.  |  22:00

Vereség Kanada ellen a bordeaux-i nyitányon

A bordeaux-i FIBA 3×3 Women’s Series torna nyitómérkőzésén a magyar válogatott 21-11-re alulmaradt Kanada ellen.

Az összecsapást a magyar lányok támadása vezette fel, melyből viszont pont nem született, így tehát Kanada támadhatott. Előszőr ők sem jártak nagyobb sikerrel, egy akcióval később viszont már sikerült kosarat értékesíteniük. Válogatottunktól azonban nem tudott elszakadni az ellenfél. Tóth Orsolya volt sikeres, akit ráadásul dobás közben faultoltak, egy büntetőtalálattal később pedig már Magyarországé volt a lépéselőny. Ezután Weninger Virág is betalált, az állás pedig 3-1-re változott. Az események pedig igencsak felgyorsultak. Kosarat-kosár követett, 3-3-nál előszőr egál lett a találkozó, majd a mérleg ismételten lányaink felé billent. Két teljes perc elteltével egészen pontosan 4-5-öt mutatott az eredményjelző. A magyar együttes azonban egy pillanatra sem lassított. Ismételten Tóth Orsolya szerzett egy duplát érő kosarat, mellyel három pontra nőtt a felek közti különbség. Kanada ezt követően viszont ismételten felzárkózott, 7-7-nél kiegyenlített, majd magyar időkérés következett.

A rövid eligazításból visszatérve hasonló ritmusban folytatódott a játék. Magyarország folytatta a pontszerzést, Kanada viszont végig ott maradt szorosan ellenfele sarkában. Végül 10-9-nél fordult ismét a kocka. Az ellenfél ugyanis átvett a vezetést, ezzel pedig veszélyes periódus kezdődött lányaink számára. Kanada ugyanis vérszemet kapott, s nem csupán támadásban, de védekezésben is magasabb sebességfokozatba kapcsolt, amivel válogatottunk csak nagyon nehézkesen tudta tartani a lépést. Jókor jött viszont Weninger találata, mely némelyest faragott a magyarok hátrányából. A folytatásban azonban egyre inkább kibontakozott Kanada fizikális erőfölénye. Sorban gyártotta a pontokat az ellenfél, négy percre a meccs végétől pedig már hat pontos előnynél járt (16-10). Ekkor újabb időkérés következett, ez azonban csak késleltetni tudta az elkerülhetetlent. Kanada ugyanis egy 5-1-es rohammal folytatta a játékot, s ezzel végül 21-11-es győzelmet aratott Magyarország ellen.

KANADA – MAGYARORSZÁG 21-11
FIBA 3x3 Women's Series Bordeaux Stop 2023
Bordeaux, Franciaország
Edmond Ho, Murat Ciner

Kanada: Katherine Plouffe 9, Kacie Bosch 3, Paige Crozon 7, Jamie Grace Scott 2.

Magyarország: Weninger Virág 3, Szabó Fanni 2, Tóth Orsolya 5, Tóth Franka 1.


Kína ellen maradt alul privát csapatunk a bordeaux-i FIBA 3×3 Women’s Series nyitányon

Pristina után Bordeaux-ban folytatódott a FIBA 3×3 Women’s Series. Privát csapatunk, a Győr Bach Bogi, Hegedűs Janka, Medgyessy Dóra és Papp Dia összeállításban szerepel a tornán, az együttes első ellenfele pedig Kína volt. Lányaink 15-12-es vereséget szenvedtek.
A mérkőzést Kína pontjai indította. Nem telt el azonban sok idő, s Bach Bogitól érkezett a válasz, mellyel a Győr kiegyenlített. Átvenni viszont nem sikerült a vezetést. Kína ismét betalált, ezzel pedig újból övék lett a lépéselőny. Az adok-kapok játék ezután is folytatódott, mígnem 3-3-nál egál lett az összecsapás. Ezután a meccs “lassabb vizekre evezett”, a pontszerzés igencsak lecsökkent, majd Kína hirtelen ritmust váltott, s egy szempillantás alatt két ponttal meglépett. Ekkor privát csapatunk kért időt eligazításra. Visszatérve a Győr azonban továbbra is elég nehézkesen találta a ritmust. A kínaiak centere a palánk alatt ugyanis komoly erőket képviselt, melyre Papp Diáék nem találták az ellenszert. A masszív centernek köszönhetően az ellenfél tovább is gyártotta a pontokat, 8-3-nál pedig már öt ponttal ment Kína. Újabb időkérés szakította meg tehát a játékot.

Ezúttal pedig határozottabban tértek vissza a magyar lányok a pályára. Hegedűs Janka talált be, majd Bach Bogi volt sikeres, védekezésben azonban továbbra is akadozott a játék. Négy perc maradt hátra a mérkőzésből az eredményjelző pedig 10-6-ot mutatott. Ekkor viszont a Győr kapcsolt magasabb sebességbe. Privát csapatunk két pontot faragott hátrányából, mely ezúttal Kínát késztette időkérésre. A folytatásban az ellenfél azonban továbbra is magabiztosan tartotta előnyét. Egészen pontosan 13-11-et regisztrálhattunk, amikor a találkozó véghajrája következett. Papp Diát faultolták, aki a hiba miatt egy büntetőt dobhatott, ám kosár nem született, ami viszont kulcsfontosságú lett volna a Győr számára. Kína ezután további két pontot tudott szerezni, s így végül 15-12-es győzelmet aratott.

KÍNA - GYŐR 15-12
FIBA 3x3 Women's Series Bordeaux Stop 2023
Bordeaux, Franciaország
Murat Ciner, Lavinia Gheorghe

Kína: ZhiTing Zhang 1, Ji Yuan Wan 5, Kun Huang 4, Lili Wang 5.

Győr: Bach Boglárka 5, Papp Klaudia 2, Medgyessy Dóra -, Hegedűs Janka 5.


Újabb vereség után véget ért a bordeaux-i kaland privát csapatunk számára
A bordeaux-i FIBA 3×3 Women’s Series tornán privát együttesünk a Győr 17-16-ra maradt alul Düsseldorf csapata ellen.
Már az első pillanattól kezdve kiélezett csata folyt a pályán. A pontszerzést privát csapatunk indította el, ám nem telt el sok idő, s a düsseldorfi gárda is válaszolt. Innentől kezdve pedig kosárra-kosár volt a válasz, vagyis egy pontnál nagyobb különbség nem is alakult ki a felek között. 6-5-öt regisztrálhattunk, amikor viszont az ellenfél ritmust váltott és egy pillanat alatt három ponttal meglépett a Győrtől. Ebből a hátrányból a magyar lányok a következő percekben csupán egy pontot tudtak lefaragni, a többit viszont stabilan tartotta az ellenfél. Négy percre a mérkőzés végétől 11-9-et regisztrálhattunk, majd időkérés következett.

Visszatérve ismét a düsseldorfi csapat pontjaival folytatódott a játék, amire privát csapatunk egyszerűen nem tudott választ adni. Majd következett az utolsó egy perc, a Győr pedig hatalmasat robbantott. Az utolsó pillanatban Papp Dia vette kezei közé az irányítást, aki egy utolsó másodperces találattal ki is harcolta a hosszabbítást. A rájátszást pedig szintén az ő pontja indította. Düsseldorf azonban szinte azonnal kiegyenlített, majd egy újabb kosárral 17-16-re meg is nyerte a találkozót. Privát csapatunk számára így tehát véget ért a bordeaux-i kaland.

DÜSSELDORF ZOOS - GYŐR 17-16
FIBA 3x3 Women's Series Bordeaux Stop 2023
Bordeaux, Franciaország
Edmond Ho, Lavinia Gheorghe

Düsseldorf: Yuka Maeda -, Ama Degbeon 6, Mai Yamamoto 5, Aoi Katsura 6.

Győr: Bach Boglárka 4, Papp Klaudia 6, Medgyessy Dóra 3, Hegedűs Janka 3.


Negyeddöntős a magyar válogatott

A bordeaux-i FIBA 3×3 Women’s Series torna második mérkőzésén a magyar válogatott 21-15-ös győzelmet aratott Franciaország U24-es csapata ellen.

Az összecsapást Weninger Virág kosara vezette fel, majd újabb magyar találat után már 2 pont volt lányaink lépéselőnye. Ekkor viszont az ellenfél oldalán is megszületett az első találat. Az egyenlítés azonban egyenlőre elmaradt, ugyanis ismételten Weninger volt sikeres, két perc elteltével tehát 2-4 volt az állás. Ezt követően azonban lelassult  pontszerzés. Mindkét oldalon megvoltak a rádobások, találat azonban nem született. Egy újabb perc elteltével pörgette fel Magyarország ismét az eseményeket, sorban kerültek fel a pontok a táblára, majd 3-7-nél időkérés szakította meg a játékot. A rövid eligazítás azonban nem zavarta meg válogatottunk menetelését, mely visszatérve újabb négy pontot szerzett, nyolcra növelve ezzel a felek közti differenciát. A francia együttes pedig a folytatásban sem találta a ritmust. Magyarország stabilan tartva előnyét, 6-12-ig jutott, amikor újabb eligazítás következett.

Visszatérve az eddigi hat pontos különbség állandósulni látszódott. Egészen pontosan 11-17-et mutatott az eredményjelző, amikor az összecsapás utolsó egy perce következett. A véghajrát egy sikeres francia büntető vezette fel, mellyel az ellenfél egy lépéssel közelebb férkőzött, majd egy duplát érő találattal 14-17-re változott az állás. Az utolsó pillanatokban tehát márcsak három pont választotta el a csapatokat, a főszerepet pedig a büntetők vették át. Ebből a helyzetből pedig lányaink jöttek ki jobban, akik végül 21-15-ös győzelemmel zárták a találkozót. Ennek a sikernek köszönhetően lányaink tehát csütörtökön 18 óra 40 perckor Franciaország ellen negyeddöntőzhetnek.

FRANCIAORSZÁG U24 – MAGYARORSZÁG 15-21
FIBA 3x3 Women's Series Bordeaux Stop 2023
Bordeaux, Franciaország
Rauno Peerandi, Murat Ciner

Franciaország U24: Eve Wembanyama 3, Emma Peytour 4, Mariama Daramy 4, Sixtine Macquet 4.

Magyarország: Weninger Virág 10, Szabó Fanni 5, Tóth Orsolya -, Tóth Franka 6.
 

Vármegyei szövetségek