Csehország lesz az ellenfelünk a negyeddöntőben
19
Jun
2023
Csehország lesz az ellenfelünk a negyeddöntőben
2023. június 19.  |  18:52
Mint ismert, a magyar női kosárlabda-válogatott a tegnapi, Szerbia elleni győzelmével azonnal a negyeddöntőbe jutott. Ma délután játszották Izraelben azt a Csehország-Görögország összecsapást, amelyen eldőlt, hogy ki lesz a mieink ellenfele a legjobb nyolc között.
 
Az első három negyed nagy részében a görögök álltak jobban, de legnagyobb előnyük is csak 7 pont volt, az is az első negyedben - amely végül döntetlennel ért véget (22-22), és a félidőben is mindössze egy pont volt a hellének fórja (41-42). A fordulást követően folytatódott a kiegyenlített játék, a záró felvonást megint egálról kezdték a felek (61-61), majd jött az utolsó 10 perc, amelyet jobban bírtak a csehek. Görögország kicsit elfáradt, a Sipova és Holesinksa vezette, sokkal több lábon álló Csehország nem, és bár hatalmasat harcoltak a görögök, a végén többször is visszajöttek egyetlen pontra, végül a csehek 79-76-ra győztek.
 
A mieink csütörtökön lépnek pályára Csehország ellen a negyeddöntőben, hivatalos időpontja továbbra sincs a mérkőzésnek.
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek