Légiós körkép: Hanga Ádám Euroliga-győztes, Váradiék a litván döntőben
29
May
2023
Légiós körkép: Hanga Ádám Euroliga-győztes, Váradiék a litván döntőben
2023. május 29.  |  09:00
Mint arról külön is beszámoltunk egy hete vasárnap, Hanga Ádám és a Real Madrid nemcsak bejutott az Euroliga döntője, hanem meg is nyerte azt az Olympiakosszal szemben. A madridiak a hét közben a Betist fogadták a spanyol bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában, és a végén egy nagy fordítással 79-77-re nyertek, de így is maradtak harmadikak a tabellán (28-6). Tegnap délben a Herbalife Gran Canaria ellen el is kezdték a negyeddöntőt, és egy nagyon sima, 95-68-as sikerrel nyitottak. Hanga a Betis ellen 3 lepattanóig, ma pedig 3-3 pontig és lepattanóig, valamint 1-1 gólpasszig és szerzett labdáig jutott.
 
A Betisnek ez a szívszorító vereség a bennmaradásába került, mivel a sevillai együttes ezzel visszacsúszott az utolsó előtti, 17. helyre (10-24), és kiesett az első osztályból. Maronka Zsombor 3 pontot ért el.
 
A Niners Chemnitznek is véget ért az idény, miután a német élvonal negyeddöntőjének harmadik meccsén is kikapott a gárda a BL-győztes Telekom Baskets Bonntól (83-89), így 0-3-mal elbukta a párharcot. Filipovity Márkó neve mellé 3 pont, illetve 1-1 lepattanó és gólpassz került.
 
Litvániában úgy tűnt, hogy a 7bet-Lietkabelis szintén kiesik három meccs alatt a Zalgiris ellen, de a negyedik negyed előtt meglévő 6 pontos hátrányából fordítani tudott Kaunasban a Lietkabelis, így életben maradt (66-67). Golomán György 2 pontot és 1 blokkot rakott a közösbe. Tegnap este megvolt a negyedik meccs is, és ezúttal simán kikapott a 7bet hazai pályán (66-95), így a Zalgiris jutott a döntőbe. Golomán ezúttal 2 pontot és 1 lepattanót hozott.
 
A másik ágon a Rytas két középső negyedének köszönhetően 3-0-val kisöpörte a CBetet (90-85), ezzel bejutott a Zalgiris elleni fináléba. Váradi Benedek 2 ponttal és 1 szerzett labdával jelentkezett.

Vármegyei szövetségek