2022/2023 - Kecskeméti KA/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 65-75
21
May
2023
2022/2023 - Kecskeméti KA/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 65-75
2023. május 21.  |  11:56
A vasárnapi helyosztók első mérkőzését a Zsíros Akadémia Kőbánya csapata nyerte meg nagy küzdelemben Kecskemét ellen, s ezzel megszerezte a hetedik helyet az országos döntőben. A meccs első fele a kecskemétiekről szólt, akik a második negyedben nyújtott remek teljesítményüknek köszönhetően (22-13) a nagyszünetben kilenc ponttal vezettek (37-28). Ekkor még úgy tűnt, hogy nekik áll a zászló. A folytatásban azonban gyökeres fordulatot vett a találkozó: a Zsíros Akadémia Kőbánya feltámadt, és a harmadik negyedben nemcsak utolérte ellenfelét, hanem fordított is (49-57). Erre már nem tudott válaszolni a záró felvonásban a Kecskemét, a különbség végig tíz pont körül mozgott, és végül 75-65-ös Zsíros Akadémia-győzelemmel ért véget a mérkőzés.
 
A Zsíros Akadémia két játékosa is dupla-duplával zárta a találkozót: Nagy Ágoston 20 pontot és 15 lepattanót, Dobos Levente pedig 16 pontot és 10 lepattanót szerzett.
 
 
Bindics Gábor, a Kecskeméti KA/A vezetőedzője: – Jó ritmusban kezdtünk, fej-fej mellett haladtunk az elején, köszönhetően annak, hogy elég jól védekeztünk az ellenfél leghatékonyabb játékosán. Emiatt aztán úgy tűnt, nem is igazán van kedve a játékhoz. Ez lett volna a célunk a második félidőben is, de megjöttek a meccsbe a fiúk, és több kiváló egyéni teljesítménnyel elvették az esélyét a győzelmünknek. A csapatomnak gratulálok, mert voltak egészen szép periódusaink, de sajnos senki sem tudott az egész meccsen megbízható teljesítményt nyújtani.
 
Boronyai Zoltán, a Zsíros Akadémia Kőbánya/A vezetőedzője: – A reggeli első helyosztó meccsek rendszerint kínszenvedősek szoktak lenni, ma azonban ez csak rólunk volt elmondható az első félidőben. A mínusz kilenc pontot öt perc alatt sikerült eltüntetni, a negyed végére pedig megfordítottuk az állást, és onnan már nem engedtük ki a kezünkből a vezetést. Gratulálok a srácoknak, és köszönöm nekik az egész évet!

Vármegyei szövetségek