Férfi NB I B: Az NKA és a Budafok előnyben a piros és a zöld csoport döntőjében
18
May
2023
Férfi NB I B: Az NKA és a Budafok előnyben a piros és a zöld csoport döntőjében
2023. május 18.  |  10:58
Mind a piros, mind pedig a zöld csoport döntőjében érvényesítette a hazai pálya előnyét az alapszakaszgyőztes NKA Pécs, illetve Budafok. Mindkét csoport döntőjének nyitó összecsapásán a vendégek - a PVSK-VEOLIA, illetve a MEAFC Miskolc - nyerték az első negyedet. A piros csoport döntőjében aztán az NKA nagy fölénybe kerülve simán, a Budafok pedig fokozatosan átvéve a játék irányítását, majd a vezetést is, döntőhöz méltó nagy küzdelemben nyert és szerzett előnyt az élvonalba, illetve a piros csoportba való feljutásért zajló párharcban. A kuparendszer megint "kedveskedett" egy kis "ínyencséggel", csemegével, ugyanis az ötödik helyért zajló párharc második mérkőzésén, Debrecenben a helyi fiatalok döntetlenre végeztek a BKG-val, ám mivel az első meccsen 8 pontos szigetszentmiklósi siker született, így nem volt hosszabbítás.
 
 
 
Piros csoport
 
Döntő
 
NKA Pécs - PVSK-VEOLIA 90-64
 
A finálé első mérkőzését jobban, 9-3-mal kezdte az NKA, ám a szakasz második felében egy 13-3-as rohammal fordított, és 4 ponttal megnyerte az első negyedet a PVSK, amelyből végül egyedül Horti B. (14 p., 8 lep., 4 ea.) jutott 10 pont fölé. A két középső szakaszban nagy fölénybe került az alapszakasz győztese Az NKA elsősorban Kollár B. (18/9 p., 3 lep.), Meleg G. (15/6 p., 8 lep., 5-5 ea. és gp.), N. Djordjevics (12/6 p., 9 lep.), Kerpel-Fronius G. (12/3 p., 6 lep., 5 ea., 3 gp.) és Meszlényi R. (11/3 p., 3-3 lep. és szl.) jóvoltából a második és a harmadik negyedben összesen 27 pontot verve városi riválisára fölényes győzelemmel szerzett előnyt az élvonalba jutásért zajló pécsi házi "párbajban".
 
 
 
A 3. helyért
 
MAFC - Vasas Akadémia 65-88
 
A kosarakban gazdag első negyed még döntetlennel zárult, majd a második szakasztól már egyértelműen a Medve M. (16/9 p., 4 gp.)-Andrássy G. (16 p., 11 lep., 5 szl., 4 ea.)-Cseh B. (11/3 p., 4 lep.) trió vezette vendég Vasas akarata érvényesült, amely magabiztos győzelmet aratott a nagyrészt Bordács S. (22 p., 15 lep.), Polgárdy Á. (12/6 p., 6 lep., 3-3 szl. és ea.), valamint Komma L. (10 p., 4 lep., 6 ea., 2-2 bl. és gp.) találataira támaszkodó MAFC otthonában.
 
 
 
Az 5. helyért
 
DEAC U23 - BKG Príma Akadémia 72-72
 
A BKG első mérkőzésen szerzett 8 pontos előnyéből a nyitó etapban hatot ledolgoztak a főként Fábián Sz. (17 p., 4 lep.) és Gáspár M. (13 p., 10 lep.) kosaraira alapozó debreceni fiatalok. A folytatás azonban már inkább a jórészt Nagy Bo. (42/12 p., 3 lep., 5 szl., 4-4 gp. és ea.), valamint Nagy Be. (10/6 p., 10 lep., 7 szl.) eredményességére építő szigetszentmiklósiak számára alakult kedvezően. A vége döntetlen lett, ám mivel kuparendszerű a párharc, ezúttal nem volt hosszabbítás.
 
 
A párharc győztese: a BKG Príma Akadémia 144-136-tal.
 
 
A 9-12. helyért
 
Salgótarjáni KSE - Óbudai Kaszások 96-68
 
Minden negyedet megnyerve verte Hargitai K. (20/12 p., 3 lep.), Kuttor G. (13 p., 4 lep., 3 szl.) és Dragasevic V. (10/6 p., 5 lep., 4 gp.) vezérletével fölényesen a Salgótarján a nagyrészt Czura A. (17/6 p., 4 lep.), Armaghani Á. (16/3 p., 11 lep.), Boros M. (10/6 p. - 13 mk. -, 3 szl., 4 ea., 5 gp.) és Bartos B. (10 p., 5 lep.) pontjaiban bízó óbudaiakat.
 
 
A párharc győztese: a Salgótarjáni KSE 2-1-gyel.
 
 
 
 
Zöld csoport
 
Döntő
 
Budafok - MEAFC-Miskolc 77-72
 
A vendégek bátran, jól kezdve 7 pontos előnyt szereztek leginkább R. J. Williams (16/6 p., 10 lep., 3 szl., 5 gp.), Lippai Sz. (16 p., 6 lep.) és Csák B. (11/9 p.) kosaraiara alapozva a nyitó negyedben. A folytatásban magára talált az alapszakasz győztese, amely a szünetben ugyan még 2 pontos hátrányban, a harmadik negyed végére viszont elsősorban K. W. Swanson (20 p., 12 lep.), Fehér Cs. (13/3 p., 4 lep.), Szántó L. (12 p., 6 lep., 3 gp.) és Tursics K. (10/3 p., 3 lep., 4 gp.) jóvoltából már 4 pontos előnyben volt. A záró etapban a MEAFC már nem tudott igazán közel férkőzni ellenfeléhez, a végén volt már 10 pontos előnye is a Budafoknak.
 
 
 
A 7. helyért
 
Pénzügyőr SE - Agrofeed UNI Győr 91-74
 
Az első negyedben a vendég győriek elsősorban Bakon Cs. (14/12 p., 3 gp.), Nagy T. (13/12 p., 4 lep.) és Sonyák B. (10/6) jóvoltából rendkívül hatékony támadójátékukkal 7 pontos előnyt szereztek. Ezt követően azonban a hazaiak átvették a játék irányítását, és a Horváth B. (20/9 p., 6 lep.)-Barócsi Á. (15/3 p., 5 lep., 4 gp.)-Széphelyi T. (12 p.)-Kerkai Á. (11 p., 10 lep., 3 ea., 7 gp.) kvartett vezetésével, a két középső szakaszban nagy fölényben játszva biztosan győztek.
 

Vármegyei szövetségek