Magabiztosan nyerte első felkészülési mérkőzését női válogatottunk Szlovéniában
16
May
2023
Magabiztosan nyerte első felkészülési mérkőzését női válogatottunk Szlovéniában
2023. május 16.  |  19:40

A szlovén válogatott ellen kezdte meg a júniusi Európa-bajnokságra való felkészülési mérkőzések sorát a Székely Norbert vezette női kosárlabda-válogatott. A nemzeti csapat kéthetes székesfehérvári felkészülést követően a kontinensviadal egyik házigazdájával csapott össze Celjében, a közel 5000 férőhelyes Zlatorog Arenában – szerdán újfent megmérkőznek a felek, immáron Slovenske Konjicében. 17 fős kerettel érkeztek Szlovéniába a magyar lányok, és a szakmai stáb mindenkit pályára tervez küldeni legalább az egyik összecsapáson. Az első derbin Dombai Réka, Határ Bernadett, Horváth Bernadett, Kányási Veronika, Kiss Virág, Lelik Réka, Mérész Beatrix, Miklós Melinda, Ruff-Nagy Dóra, Studer Ágnes, Török Ágnes, valamint Varga Alíz kapott lehetőséget. A szlovén válogatottról a Wbasket.hu közölt bemutatót, amely ide kattintva olvasható.

A mieink a Studer – Lelik – Dombai – Török – Határ ötössel futottak ki a parkettre, de három percet követően Határ és Dombai helyett Kiss és Kányási állt be – a térdsérülésből lábadozó, egyre biztatóbban mozgó Határ Bernadett játékperceit érthető módon limitálta a szakmai stáb. Török, Studer és Kányási is triplát szórt, öt perc játékot követően 11-8-as magyar előnyt mutatott az eredményjelző. Székely Norbert már a mérkőzés elején több taktikai variációt próbálgatott, például a Ruff-Nagy – Horváth – Kányási három hátvédes felállást. Ez a futós, jó tempót diktáló ötös eredményes is volt – előbb 16-8-ra léptünk el, majd Horváth szórt két támadásból két triplát, 6/11-re javítva kinti mutatónkat (11-22). Pontos, eredményes támadásokkal operált a magyar válogatott, amely megőrizte kétszámjegyű előnyét a negyed végére (18-28).

A második etap elején Határt keresték többször a társak, de a bejátszások nem jutottak el a címzetthez – több mint négy percig nem dobtunk pontot, igaz, a védekezésünk rendben volt. Török szakította meg a rossz szériát egy hármassal, majd Studernek sikerült Határt játékba hoznia (22-32). Lelik, Török és Dombai szép megoldásaival őriztük tíz pont környéki előnyünket, 36%-os dobószázalékon tartva a házigazdákat. Ültek a magyar triplák, 16 kísérletből nyolcat a gyűrűbe juttattak a lányok – emellett a lepattanócsatában is vezettek 19-14-re (26-42). Gyorsindításra nem igazán adódott lehetőség, de felállt védelem ellen is sikerült kellő mértékben megbontani a szlovén védelmet – a nagyszünetben 47-28-ra vezettünk a főként Oblak pontjaira támaszkodó vendéglátókkal szemben.

A fordulást követően némileg lassabban indult be a magyar gépezet, 12-3-as rohammal zárkózott a szlovén válogatott – több könnyű ziccer után a hazánkban is megforduló Zala Friskovec triplájával tíz egységnyire közelítettek a hazaiak (40-50). Magyar labdavesztést követően Sivka ziccerével be is néztek tíz alá a kékmezesek, jókor jött azonban Kányási és Török triplája, sikerült rendezni a sorokat (47-60). A keret legfiatalabb tagja, Miklós Melinda is betalált egy szép sarkazást követően, Kányási pedig Kisst találta meg a palánk alatt – a negyed második felére magára talált a válogatott, és 17 pontos fórral fordulhatott a záró felvonásra (50-67).

Ruff-Nagy és Kányási összejátékával 20 pont fölé kúszott a különbség az utolsó játékrész elején, az edzői stáb ígéretéhez hűen minden nevezett játékos pályára került már ekkorra legalább 5-10 perc erejéig. A magyar válogatott magabiztosan őrizte előnyét, lehetőséget adva a szakmai stábnak a további kísérletezésre a felállásokat illetően. Nemzeti csapatunk időnként tetszetős játékkal, remek triplázással 13/24, 54%) nyerte első felkészülési mérkőzését Szlovénia ellen, folytatás holnap 18 órakor.

Székely Norbert: Nehéz összefoglalni a látottakat, mert jól nézett ki a mérkőzés, mivel ennyi ponttal sikerült a házigazda Eb-rendező ellen győzni. De ez nem szabad, hogy megcsaljon minket, nem szabad, hogy ettől azt higgyük, hogy mindent tudunk, mert semmit nem tudunk még, most kell elkezdenünk építkezni. De ez egy jó alapkő volt ehhez az építkezéshez, és nagyon fontos, hogy mindenki hozzátette a magáét. Holnap egy teljesen más mérkőzés lesz, biztos vagyok benne, hogy sokkal erőteljesebb, keményebb lesz az ellenfél. Ma gyászolunk Bácsalmási Gábor halála miatt.   

 

Szlovénia – Magyarország 64-87 (18-28, 10-19, 22-20, 14-20)

Szlovénia: Oblak 13, Friskovec 12/6, Kozina Bubnic 3, Sivka 6, Lisec 9/3. Csere: Jakovina 6/6, Rupnik 3/3, Debeljak 5/3, Ceh -, Srot 4, Kramzar 3. Szövetségi kapitány: George Dikeoulakos

Magyarország: Studer 3, Lelik 6, Dombai 10/6, Török 14/12, Határ 2. Csere: Miklós 4, Kiss 17, Kányási 8/6, Varga 2, Horváth 10/9, Mérész 2, Ruff-Nagy 9/6. Szövetségi kapitány: Székely Norbert

 

Vármegyei szövetségek