Tippmix Férfi NB I: A Szolnok és a DEAC játszik az ötödik helyért
12
May
2023
Tippmix Férfi NB I: A Szolnok és a DEAC játszik az ötödik helyért
2023. május 12.  |  20:18
5-8. helyért
 
Szoros mérkőzésen nyert az Olaj a KTE ellen és továbbjutott
 
A két irányító duplájával indult a mérkőzés, Durham aztán Wittmannt ugrasztotta el két pontért. Az egyik oldalon Révész, a másikon Dramicsanin szerezte meg első pontjait a festékből, utóbbi Durham átadását húzta nem sokkal később a gyűrűbe, sőt egy szép kettő-kettő után ismét ez a páros hozott két pontot a Szolnoknak, Forray Gábor pedig időt kért (5-10). Wittmann és Lukács váltott kosarat, Townes lopott labdát és könnyű ziccert dobott, Révész ismét megvillant. Townes átadását Dramicsanin váltotta két pontra, majd maga az irányitó tört be szépen, egy pontra csökkentve a két csapat közti különbséget. Karahodzsics találata után már a hazaiak álltak jobban, Szubotics három büntetőt dobott be, Tóth egy közelit. Megint Szubotics volt eredményes, ezúttal középtávolról Tóth szedett támadólepattanót, amiből két pontot szerzett. Szubotics is második esélyt használt ki, Pongó két büntetőt tett a helyére, Townes egy hármast. A negyedet Lukács hármasa zárta, így egy negyed után négy pontos előnnyel zárt a Szolnok. 22-26
 
Karahodzsics kettesével folytatódott a játék, majd a center Wittmann átadásából egyenlített, aztán utóbbi ziccerével már a KTE állt jobban, Szarvas Gábor időt is kért (28-26). A játékmegszakítás után is a rutinos mezőnyjátékos dobott két duplát, így megint időt kért az Olaj. Négy és fél perc után Gavin talált be kintről, így megszülettek a vendégek első pontjai a negyedben, Kiss annulálta ezt egy 2+1-es akcióval, Townes növelte 9 pontra a különbséget. Tóth dobott teljesen üres ziccert, Durham szerzett két pontot második esélyből, Szubotics értékesített két büntetőt. Townes célzott pontosan kintről, Lukács tett fel könnyű ziccert, Fazekast találta meg szépen Wittmann, Pongó pedig Révészt. Pongó eladott labdájából Karahozdics zsákolt, az irányító egy triplával javított. Fazekas dobta be mindkét büntetőjét, Gavin volt pontos a sarokból. A félidőt Wittmann kosara zárta, így egy félidő után a Kecskemét 7 ponttal vezetett. 50-43
 
Karahodzsics szerezte a félidő első pontjait, Rudner talált be kintről, Karahodzsics és Dramicsanin növelte tovább a KTE előnyét. A hazaiak centere egy pontot a vonalon hagyott, Lukács mutatott be egy 2+1-es opciót. Durham triplájával 3 pontra zárkózott fel az Olaj, Townes zsákolt. Durham tett fel egy ziccert, Szubotics kosara után már csak egy pont választotta el a feleket, majd egy kecskeméti időkérés után a plusz egyet is mellé tette (59-59). A vendégek magasembere aztán egy pontot a vonalon hagyott, Karahodzsics törte meg a lila-fehérek rossz sorozatát egy 2+1-el. Tóth értékesítette mindkét büntetőjét, Townes 2+1-ével 7 pontra nőtt a KTE vezetése, Szubotics és Karahodzsics váltott kosarat. 69-62
 
Gavin szórt be egy hármast, Townes rohant végig a pályán egy lepattanó után, Wittmann egy büntetőt dobott be. Rudner távoli kísérlete hullott be, ahogy Gaviné is. Durham már a negyedik vendég triplát dobta a negyedben, az Olaj átvette a vezetést, Forray Gábor pedig időt kért (72-74). Townes egyenlített, majd egy büntetővel visszavette a vezetést, ezt Durham orvosolta két ponttal. Révész csinált 2+1-et, Townes váltotta két pontra Karahodzsics passzát, az Olaj pedig időt kért. Durham állította vissza a 4 pontos különbséget, Tóth dobott fontos hármast, amivel átlépte a 10 pontos határt. Durham egy pontot a vonalon hagyott, középtávolról viszont nem hibázott. 22 másodperccel a vége előtt Wittmann csökkentette kettőre a KTE hátrányát, Szubotics egy büntetőt kihagyott, így lehetőség nyílt a Kecskemétnek az egyenlítésre, ez azonban nem sikerült, így a Szolnok lezárta a párharcot. 83-85
 
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Szolnoki Olajbányász 83-85 (22-26, 28-17, 19-19, 14-23)
 
Helyosztó, 1. kör, 4. mérkőzés
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Praksch Péter Árpád, Goda László (Téczely Tamás)
 
Kecskemét: Townes 27/6, Ivkovic -, Wittmann 13, Dramicsanin 6, Karahodzsics 19. Csere: Kiss D. 3, Fazekas M. 4, Tóth 11/3.
 
Szolnok: Durham 23/6, Gavin 12/12, Lukács N. 10/3, Révész 13, Szubotics 16. Csere: Sebők -, Pongó Má. 5/3, Rudner 6/6.
 
 
 
Lezárta a párharcot Debrecenben a DEAC
 
Nagyszerűen kezdett a Sopron, bár az első kosarat Tóth dobta, Joseph azonban 4/4-es mutatóval kezdett kintről 3 triplával, így 3-12-t mutatott az eredményjelző. Drenovac zárta le ezt a rossz hazai sorozatot, de a különbség nem csökkent, köszönhetően annak, hogy Polyák és Drenovac kosaraira Molnár és Sitku válaszolt (8-17). Molnár újabb ziccerével már 10 ponttal állt jobban az SKC, Tóth köszönt be középtávolról. Barnett zsákolt, majd Govens és Polyák révén hirtelen egy pontra csökkent a különbség, ami a negyed végéig meg is maradt. 20-21
 
A második negyed eleje is az SKC-nak sikerült jobban, Takács vágott be két hármast, Garamvölgyi és Govens hozta fel a DEAC-ot. Barnett bátor betörése két pontot ért, majd zsákolt is egyet, így megint 9 pont választotta el a feleket egymástól (23-31). Govens süllyesztett el egy triplát, megtette ezt Drenovac is, Csendes folytatta a triplafesztivált. 4 perccel a félidő vége előtt Supola dobott egy kettest, mint később kiderült ezek voltak a vendégek utolsó pontjai a játékrészben, innen 10-0-t futott a DEAC, így félidőre három pontos előnnyel mehettek Andjelko Madnics tanítványai. 39-36
 
A második játékrész első két percét Govens vezetésével 6-0-ás futással zárta a DEAC, jött is Kosztasz Flevarakisz időkérése. A felrajzolt figurából White szórt be egy triplát, Molnár pedig 4-re csökkentette a differenciát. Polyák kettese után Takács dobott hármast, Tóth és Drenovac találataival 7 ponttal ellépett a DEAC. Két perccel a negyed vége előtt Barnett kosarával három pontra jött fel az SKC, Kenéz és White két-két pontja után Polyák süllyesztett el egy hármast. Csendes válaszolt, Joseph kettőből egy büntetőt dobott be, így a záró etap előtt két pont volt a különbség a felek között. 60-58
 
Csendes-triplával már a Sopron vezetett, Balázsi és Kenéz is pontosan célzott azonban távolról, Molnár váltotta két pontra Joseph átadását. Megint Molnár villant, Drenovac dobott be két büntetőt, majd két kosárral 6 ponttal meglépett a Debrecen (72-66). Barnett és White ezt csökkenteni tudta de Balázsi duplát dobott, sőt két és fél perccel a vége előtt már 9-cel mentek a hazaiak, úgy tűnt a mérkőzés eldőlt. Az SKC bő másfél perc alatt 3 pontra megközelítette ellenfelét, a DEAC azonban higgadt tudott maradni, így megnyerte a mérkőzést és befejezte a párharcot. 88-79
 
DEAC - Sopron KC 88-79 (20-21, 19-15, 21-22, 28-21)
 
Helyosztó, 1. kör, 4. mérkőzés
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Tőzsér Dénes Kelemen (dr. Gincsai János Péter)
 
Debrecen: Govens 18/6, Polyák 12/6, Kovács -, Drenovac 26/6, Tóth 10. Csere: Garamvölgyi 3, Gáspár 4, Neuwirth -, Kenéz 8/6, Balázsi 7/3.
 
Sopron: Joseph 14/9, White 10/6, Sitku 2, Barnett 17, Molnár 12. Csere: Supola 2, Schöll 4, Csátaljay -, Csendes 9/9, Takács 9/9.

Vármegyei szövetségek