Női Egyetemi Bajnokság: Fővárosi finálé lesz a hölgyeknél
30
Apr
2023
Női Egyetemi Bajnokság: Fővárosi finálé lesz a hölgyeknél
2023. április 30.  |  18:05
A két fővárosi együttes, az ELTE BEAC és a TFSE játssza a finálét a női Nemzeti Egyetemi Bajnokság debreceni négyes döntőjében. Az ELTE BEAC a tavalyi finálé visszavágóján a második negyed elején ellépett a címvédő győriektől, majd végig vezetett. Egy pillanatra sem nyugodhatott meg, hiszen az előző évi bajnok végig ott "lihegett" a sarkában, sőt a végjátékban 1 pontra csökkentette hátrányát, de fordítani nem tudott. A másik elődöntőben a TF valósággal állva hagyta az első négyes döntőjében szereplő, és elég megilletődötten kezdő miskolci lányokat. A folytatásban ugyan kiegyenlítetté tették a játékot a borsodiak, de amikor 10 ponton belülre kerülhettek volna, valaki mindig villant a TF részéről. A hajrára a miskolciak belefáradtak ellenfelük üldözésébe, így végül biztos, 23 pontos TF-siker született.
 
 
 
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, négyes döntő, nők
 
Elődöntők
 
UNI Győr - ELTE BEAC 55-59 (16-15, 9-11, 13-15, 17-18)
Debrecen, 150 néző. V.: Sörlei, dr. Nagy, Fülöp.
 
UNI Győr: BAFFY 8, ROZMÁN 16/9, PERL 13/9, Szűts 8, Bánszegi 4. Csere: Chroméj 6, Horváth B., Horváth D., Mihály. Edző: dr. Barthalos István.
 
ELTE BEAC: Varga A. 3/3, MILKOVICS 14/3, SZERENCSÉS 15/9, Nagyi 6, SALAMON 8. Csere: Katona B. 5/3, Bogdán 3/3, Takács E. 3, Zsámár L. 2. Edző: Földi Alexandra, Laklóth Anna.
 
Az idei női egyetemi négyes döntő első pontját büntetőből a győri Bánszegi Borbála szerezte, majd miután Milkovics Réka büntetőivel fordítottak a fővárosiak, a négyes döntő első akciókosara is a címvédő Győrnek vezetést szerző center nevéhez fűződött. Érződött a nagy tét, kevés volt a kosár, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az első triplát is a győriek szerezték Perl Zsófia révén. A negyed derekáig, ha szűken is, de a győriek vezettek, majd Zsámár Lili révén fordítottak a fővárosiak. Jött egy újabb Perl hármas és egy 6-0-s győri roham, amelyre azonban Takács Emese 2+1-es játékával és Bogdán Réka hármasával visszaszerezte a vezetést a "trónkövetelő" ELTE BEAC. A negyed végén Chroméj Hajnalka révén az utolsó szó a győri lányoké volt. A második szakasz elején sem "eresztették" egymást a felek, nagy volt a küzdelem, kevés a kosár. A negyed derekán egy egységes csapatmunkával bemutatott 6-0-lal ellépett a fővárosi együttes, amelynek több lehetősége volt növelni előnyt, de nem élt vele. Perl viszont újabb hármast dobott, s ez nagy lökést adott a címvédőnek, amely egy 8-1-gyel fordított. A félidő Milkovics kosarával és minimális ELTE BEAC vezetéssel ért véget.
 
A második félidőt Nagyi Tímea és Salamon Zsófia duplájával, valamint Szerencsés Tamara hármasával, azaz 7-0-lal kezdve 8 ponttal elléptek a fővárosiak. Ezután váltva estek a kosarak, Szerencsés újabb hármasával 9-re nőtt az ELTE BEAC előnye. A szakasz derekán Rozmán Lilla 4 büntetőt értékesítve és egy triplát beemelve egymaga vezetett egy 7-0-s rohamot a címvédő "nevében", így szoros lett a negyed vége, a záró etapra 3 pontos előnnyel fordult az ELTE BEAC. Az "üldözőverseny" a befejező 10 percben is folytatódott: ekkor előbb Szerencsés vezérletével 8-cal elléptek a fővárosiak, ám Rozmán újabb triplával újabb felzárkózást jelentő győri rohamot indított el. A hajrában Varga Anna és Milkovics is beemelt 1-1 triplát, győri részről Szűts Boglárka felelgetett. Bő 1 perccel a befejezés előtt 7 pontos volt a fővárosi előny, de Rozmán újabb triplája egy 6-0-s győri rohamot indított útjára, így fél perccel a befejezés előtt egyetlen pontra zsugorodott az ELTE-előny, s a címvédőnek labdája volt a fordításhoz is. Ezzel nem tudott élni, a túloldalon pedig Milkovics 2+1-es akciója a fővárosiak javára döntötte el a küzdelmes találkozót.
 
dr. Barthalos István: - Közvetlenül a mérkőzés után kicsit csalódott vagyok, mert győzni mindig jobb, mint veszíteni, de látva azt, ahogy küzdöttek, harcoltak a lányok, ahogy egy pillanatra sem adták föl, és megnyerték a lepattanóharcot egy olyan csapat ellen, amelynek A-csoportos centere van, úgy gondolom, ez szinte egy győzelemmel felérő vereség volt. Apró dolgokon, nüanszokon múlt, hogy végül valóban ne mi nyerjünk. Most a legfontosabb a regeneráció, hogy kipihenjük magunkat, és hogy megszerezzük a bronzérmet.
 
Földi Alexandra: - Gratulálok a lányoknak a győzelemhez, és természetesen ellenfelünknek is a remek küzdésért! Nem meglepő, hogy az összeszokottság halvány jeleit sem tudtuk felmutatni, de néhány kulcsfontosságú jó dobással sikerült nyernünk, és ettől most nagyon boldogok vagyunk. Sok ezüstünk van már, most végre szeretnénk aranyat nyerni.
 
 
 
Miskolci Egyetem - TFSE 37-60 (7-20, 14-15, 10-8, 6-17)
Debrecen, 200 néző. V.: Sallai, Gergely, Nyíri.
 
Miskolc: Kecskés, BACSÓ 11, Oláh 11/3, Szegeczki, VÉG-DUDÁS 8. Csere: Márkusz 3/3, Takács A., Hajdu A. 2, Kababik, Balla, Kápolnai. Edző: Lippai Szabolcs.
 
TFSE: DÚL 5/3, Kenyeres 5/3, BURJÁN 7/3, KIRÁLY A. 10/9, VÍGH 10/6. Csere: Kelemen, Herman, SZEITL 12/6, Dömötör, Szabó Ev. 2, Úr, Szabó Em. Edző: Kováts Gabriella.
 
Bár Bacsó Zsófia egy jó büntetővel a Miskolcnak szerzett vezetést, ám erre a Dúl Terka vezérletével 10-0-s rohammal felelt a TF. Az első döntőjén szereplő és megilletődötten kezdő miskolci együttes szakvezetője, Lippai Szabolcs időt kért, és zónát rendelt el. Ezzel átmenetileg megtörte a TF lendületét a Miskolc. Vég-Dudás Anna kosara egy 6-3-as miskolci futást indított el, és 13-7-re felzárkózott a finálé újonca, ráadásul a TF-nél Dúl gyorsan összeszedett 3 személyit. Ekkor Kováts Gabriella kért időt, és tanítványai Kenyeres Anett és Király Andrea 1-1 triplájára alapozva egy 7-0-s rohammal és 13 pontos előnnyel zárták a negyedet. A második etapot Oláh Fruzsina büntetőivel és Kecskés Karina duplájával 4-0-lal kezdték a miskolciak, akiknek több lehetőségük is volt még közelebb kerülni ellenfelükhöz, de nem tudtak élni ezekkel. A TF közel 5 percen át nem talált a borsodi gyűrűbe, majd lerohanásból Szeitl Vanessa megtörte a fővárosi kosárcsendet. Ez leginkább őt magát "dobta föl", zsinórban 6 pontot szerzett, ráadásul jól védekezett a TF. A többnyire egyéni akciókra építő miskolciak nem nagyon találtak rést a fővárosi védelmen, pedig Lippai Szabolcs sűrűn forgatta csapatát, kereste az ideális ötöst. A félidő hajrájában a fölöttébb hosszú borsodi kosárcsendnek Márkusz Lilla vetett véget szép triplával. Ettől "eleredt a triplaeső": Szeitl, Burján Laura és Király talált be fővárosi részről, Oláh pedig a borsodiaktól. Szünetben 14 ponttal vezetett a TF.
 
A második félidőt az elsőben igencsak lámpalázasnak tűnő Vég-Dudás Anna két harcos, bátor duplájával 10 pontra felhozta a Miskolcot. Közel 3 perc elteltével Király szerezte az első TF-pontokat a szünet után, igaz, távoli találata 3 pontot ért. Aztán Vígh Bernadett is "bevert" egy hármast, így a TF visszaverte a miskolci felzárkózási kísérletet. Bacsó büntetőkből, majd ügyes egyéni akcióból csökkentette a borsodi hátrányt. Jól is működött a miskolci zóna, de távolról rosszul céloztak a döntő újoncai, büntetőket is hibáztak, így nem tudtak a 10 pontos lélektani határon belülre kerülni, ráadásul a negyed hajrájában Lippai Szabolcs technikait is kapott. A szakasz Oláh szép visszapörgetéses kosarával és 12 pontos TF-vezetéssel zárult.
A záró etap első kosarát közel 2 perc elteltével Vígh révén a TF szerezte. Újabb közel 2 perc elteltével Oláh bátor betörésből felelt, Vég-Dudás pedig újabb támadópattanó utáni kosárral 10-re hozta föl a Miskolcot. Az éledő borsodi reményeket Vígh "hűtötte le" triplával, és ez a szakasz közepén egy 15-0-s fővárosi rohamot indított útjára, amellyel a TF végleg "lerázta" a miskolciakat, és magabiztos győzelemmel jutott a döntőbe.
 
Lippai Szabolcs: - Látszott a megilletődöttség a lányokon, és ez elsősorban a dobószázalékunkon mutatkozott meg. Amíg bírtuk erővel, jól tartottuk magunkat, de a végére elfáradtunk. Éremért jöttünk, és azt holnap megpróbáljuk megszerezni.
 
Kováts Gabriella: - Nagyon örülök a győzelemnek, amelyet elsősorban a jó védekezésünknek köszönhetünk. A támadójátékot viszont holnapra valahogy meg kell próbálni rendbe rakni, ha meg akarjuk nyerni a bajnokságot!
 
 
 
 
 
Fotó: Práczki Péter

Vármegyei szövetségek