Tippmix Női NB I: Harmadik mérkőzés dönt a bronzérem sorsáról
19
Apr
2023
Tippmix Női NB I: Harmadik mérkőzés dönt a bronzérem sorsáról
2023. április 19.  |  22:00

A bronzcsata második mérkőzésén az Atomerőmű KSC Szekszárd 64-62-re múlta felül az DVTK – Hun-Therm együttesét. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcot ezzel tehát 1-1-re egyenlítette a szekszárdi együttes, a mindent eldöntő harmadik mérkőzésre pedig szombaton kerül sor, Miskolcon.

A mérkőzés első pontjait a továbbra is Cheridene Green nélkül felálló DVTK szerezte. Greent még az elődöntő párharc előtt veszítette el a miskolci gárda, aki az egyik mérkőzés során a térdét fájlalta, s mint ahogy az a későbbiekben kiderült, a sérülés komolyabbnak bizonyult, így tehát ezzel Green szezonja sajnálatos módon véget is ért. A mérkőzésre visszatérve, Darcee Garbin pontjaival tehát a vendégek kerültek lépéselőnybe. Völgyi Péter együttese azonban nem csak a támadó-, de a védőtérfélen is berobbant a mérkőzésbe – egész pályán, agresszívan támadták le a Szekszárdot. Azonban, a hazaiak sem kérették sokáig magukat, egy újabb perc elteltével Nikola Dudásová vágott be egy jól időzített hárompontost, majd Sydney Wallace-tól érkezett egy tripla, s a négypontos előny máris a KSC csapatáé volt. Ezzel pedig még közel sem ért véget a szekszárdi kosáreső. Következett ugyanis Cyesha Goree kosara, majd Wallace szerzett újabb pontokat, amivel 10-2-re változott az állás. Ekkor diósgyőri időkérés szakította meg a játékot. Visszatérve pedig már rendezte sorait a vendég alakulat. A mérkőzés Arella Guirantes pontjaival folytatódott, majd Aho Nina volt sikeres távolról, ezzel pedig 10-9-nél egy pontra zárkózott fel a DVTK. A Szekszárd lendülete viszont továbbra sem csökkent. Foggal-körömmel harcoltak a pályán Djokics vezetőedző tanítványai, ám 10-12-nél a Miskolc mégiscsak megfordította a találkozót. Ezzel pedig ki is egyenlítődött a meccs, a következő percekben ugyanis fej-fej mellett haladtak a csapatok. A negyedet végül Bernáth Réka közeli találata zárta, amivel 19-17-re változott az állás.

A második felvonást egy 7-0-ás rohammal folytatta a Diósgyőr, mellyel nem csupán maguk felé billentették a mérleget, de egyben öt pontos előnyre tettek szert. A kijelző egészen pontosan 19-24-et mutatott, amikor Zseljko Djokics kért időt csapatának. Visszatérve pedig az eddigiekhez képest valamivel jobban lecsökkent a pontszerzés, közel két teljes perc telt el mígnem Aho Nina volt ismét sikeres miskolci oldalon. A válasz ezután Sydney Wallace-től érkezett, méghozzá sorozatban, ezzel pedig 26-26-ra változott az állás, amivel kiegyenlített a Szekszárd. A játék ezután egy miskolci időkérés után folytatódhatott. Aho Nina volt sikeres távolról, mellyel ismét a vendégeké lett az előny. Kosárra-kosár volt a válasz, mígnem 31-31-nél megint csak egált regisztrálhattunk. Az utolsó másodpercekben még a Diósgyőr indított egy támadást, Aho Ninához került a labda, aki a sarokból emelte rá a gyűrűre a dobást, találat azonban már nem született, vagyis a csapatok az előbb említett 31-31-es egálról fordulhattak. Húsz perc elteltével a mezőny legeredményesebb játékosa a 13 pontos Sydney Wallace volt az Atomerőmű KSC Szekszárd oldaláról, akit a miskolci Aho Nina követett 12 egységgel.

A második félidőt Kányási Veronika kosara indította, ám ezután hét újabb szekszárdi pont következett, amivel ismét a hazaiaké lett az előny. Nikola Dudásová középtávolija után 38-33-át mutatott a tábla, s vendég időkérés következett. A folytatásban azonban ez az öt pontos különbség állandósulni látszódott a Szekszárd javára, egészen addig, míg a vendégek újból ritmust nem váltottak. Előszőr Darcee Garbin talált be, majd Arella Guirantes és Kiss Angelika pontjai következtek, amivel 45-44-re változott az állás. Egy pontra faragta tehát le hátrányát a diósgyőri együttes, ami pedig már Djokics vezetőedzőt is időkérésre kényszerítette. A harmadik negyedből ekkor kevesebb, mint két perc volt hátra. Visszatérve a KSC támadhatott, az akciót azonban kosár nélkül fejezték be, vagyis a Miskolc következett, amit viszont már Guirantes zárt eredményesen. 45-46-nál tehát ismételten a Diósgyőr került lépéselőnybe. Az adok-kapok játék az etap hajrájában is folytatódott, az utolsó találatot végül pedig Arella Guirantes szerezte. A mérkőzés záró szakasza 49-50-ről folytatódhatott.

Az utolsó játékrészt egy 6-2-es vendég periódus vezette fel, mellyel ezúttal a vendégek előnye nőtt öt pontra. Ahogy közeledtünk a mérkőzés végéhez, úgy fokozódtak az indulatok is a pályán. A játék egyre fizikálisabb lett, ami nem is annyira meglepő, hisz mindkét csapat számára nagy volt a tét. Míg a Szekszárd egyenlíteni próbálta a bronzpárharcot, a DVTK lezárni próbálta azt, ami egyben a bajnoki bronzérmet is jelentette számukra. Ennek megfelelően tehát az utolsó percek is a végletekig kiélezettek voltak. Három percre a lefújástól egy pontos előnyben volt a hazai együttes, 60-59-nél pedig diósgyőri időkérés következett. Visszatérve Bernáth Réka triplájával folytatódott a játék, két pont tehát a DVTK javára, majd Studer Ágnes kosarával egál lett a találkozó (62-62). Az izgalmak hatására a meccs viszont már-már verekedésbe ment át – az utolsó percben mind a két együttesnek megvolt az öt csapatfaultja. Pár másodperc volt hátra, amikor egy szerzett labdából a Szekszárd indított akciót, melyet végül Sydney Wallace fejezett be egy kiharcolt faulttal. Az irányító tehát kettőt dobhatott, melyből végül mind a kettő találat lett, így 64-62-nél vendég időkérés következett. A rövid taktikai szünet után Aho Nina dobhatta be oldalról, a labda pedig Garbinhoz került, akitől Studer Ágnes vette el. Ezzel pedig le is járt a hátralévő pár másodperc, vagyis a győzelmet az Atomerőmű KSC Szekszárd szerezte meg, kiegyenlítve a bronzpárharcot. A mindent eldöntő, utolsó mérkőzés szombaton következik tehát, Miskolcon.


Atomerőmű KSC Szekszárd - DVTK - Hun-Therm 64-62 (19-17, 12-14, 18-19, 15-12)

TIPPMIX NŐI NB I. A - Play-Off, 3-4. heyért, 2. mérkőzés
Szekszárd, Szekszárd Városi Sportcsarnok
Kapitány Gellért, Söjtöry Tamás Ferenc, Minár László Balázs (Páli dr. Kálmán)

Atomerőmű KSC Szekszárd: Dudásová 13/9, Wallace 21/6, Goree 11/3, Mányoky 2, Studer 2. Csere: Bálint 5/3, Krnjic 2, Horváth -, Boros 3/3, Szűcs -, Holcz -, Miklós 5/3.

DVTK - Hun-Therm: Guirantes 20/3, Kányási 8/6, Aho N. 12/6, Garbin 7/3, Jovanovic -. Csere: Oláh -, Kiss 2, Vég-Dudás -, Aho T. -, Bazsó -, Bernáth 13/6.

 

5. helyért, 2. mérkőzés

 

Az 5. helyért kiírt párharc második felvonásán az NKA Universitas PEAC 65-54-re legyőzte a TFSE-MTK gárdáját. Ezzel a PEAC 2-0-val lezárta a párharcot és megszerezte az 5. pozíciót a 2022/2023-as évadban. A TFSE-MTK a 6. helyen fejezte be a szezont.

Az első találkozó nagy különbségű pécsi sikert hozott és a második elején is a PEAC igyekezett magához ragadni az irányítást. Kiss Virág és Wentzel Nóra révén 6-0-val kezdtek a vendégek. Dúl Panka és Pusztai Petra jegyezte a hazaiak első pontjait. A PEAC élére Jazmon Gwathmey állt, aki az első szakaszban egymaga 12-es VAL-t hozott össze. Sierra Calhoun triplája után már 14-6-ra módosult az állás, amivel kialakult az első negyed legnagyobb különbsége. Rendezte sorait védekezésben a TFSE-MTK, majd Pusztai Petra és Dúl Terka egy-egy villanásával támadásban is megtette ezt. 15-11-nél megfelezte hátrányát a házigazda. A második szakasznak 17-13-ról futottak neki a csapatok. Pontszegény játék jellemezte az első perceket, Jazmon Gwathmey és Hegedűs Janka révén 19-15-re módosult az állás. Ezt követően Ivana Katanic és Kiss Virág hozta a PEAC-ot új lendületbe, de erre Pusztai Petra öt pontja érkezett válaszul, így 26-20-nál már a pécsiek kértek időt.

A második szakaszban közel öt percig nem értékesített mezőnykosarat a PEAC. Bár volt több labdája, de ezt a TFSE sem tudta igazán kihasználni. Ekkor ugyanis hat egységnél közelebb nem kerültek a hazaiak. A félidő hajrájában Jazmon Gwathmey és Kiss Virág jegyzett ismét mezőnytalálatokat a vendégek részéről. A különbség pedig lassan újra kétszámjegyűre hízott. A félidőt hazai részről Hegedűs Janka duplája zárta, így 20 perc után 35-24-re ment a PEAC. A pécsieknél, akik 24-ből 13-at értékesítettek mezőnyből az első 20 percben, Gwathmey 13, Kiss 12 pontnál járt. A TFSE legeredményesebbje a 11 pontos Pusztai Petra volt. A harmadik etap elején Jazmon Gwathmey megszerezte a 17. pontját is. A találataira Lauren Manis és Hegedűs Janka felelt. Ugyanakkor a különbség 10 egység felett látszott állandósulni. Sőt 39-28 után Kiss Virág és Jazmon Gwathmey vezetésével 16 egységgel megugrottak a pécsiek.

A TFSE-MTK hatalmas küzdő, ezt az egész szezonban bizonyította. A hazaiak mindent megtettek, hogy a a Városmajortól szépen búcsúzzanak. A harmadik negyed végén Dúl Terka büntetőjét és Beatriz Sanchez dupláját jegyezhettük fel, így ekkor még nem tudott faragni lemaradásán a házigazda. A záró szakasznak 50-33-ról vágtak neki a felek. Ekkor azonban nagy felzárkózásba kezdett a TFSE-MTK. Dúl Panka triplája és Laura Manis duplája 36 másodperc alatt 50-38-ra hozta fel a hazaiakat. Időt kértek a pécsiek, de Baa Dominika öt pontja után 52-43-nál már 10 pont alatt járt a különbség. Még nem volt vége a TFSE-MTK futásának, Lauren Manis és Király Andrea duplája 54-48-nál teljesen nyílttá tette a csatát. Ez összességében egy 15-4-es rohanás volt a TFSE-től. A PEAC Kiss Virág és Jazmon Gwathmey kettősének köszönhetően nem ijedt meg ettől, majd amikor Simon Zsófia hármasa célt ért, 59-49-nél újra 10 pont választotta el a feleket. Ekkor még kereken négy perc volt vissza. Pusztai Petra 2+1-es megoldása ugyan visszahozta a hazaiakat. A pontszegény végjátékban azonban a pécsi együttes higgadtabbnak bizonyult, Kiss Virág és Jazmon Gwathmey egy-egy duplája zárta a találkozót. 65-54-re nyert a PEAC és ezzel teljesen megérdemelten megszerezte az 5. helyet.

Az 5-8. helyosztók során az utolsó négy mérkőzésüket megnyerték a pécsiek. Eközben a hazaiaknak is joggal szólt a vastaps. A TFSE-MTK klubtörténeti sikert ért el a 6. helyével. A Városmajortól való búcsú lezár egy korszakot, de az eddig elvégzett munkára építhet a fővárosi klub a folytatásban is.

 

TFSE-MTK - NKA Universitas PEAC 54-65 (13-17, 11-18, 9-15, 21-15)

TIPPMIX NŐI NB I. A - 5. helyért, 2. mérkőzés
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
Varga-Záray Katalin, Földesi Ádám, Rózsavölgyi Alexandra (Németh Csaba János)

TFSE-MTK: Theodoreán, Pusztai 17/3, Hegedűs 6, Manis 963, Dúl P. 8/6. Csere: Baa 5/3, Németh, Burján, Király 3.

NKA Universitas PEAC: Kiss 20, Katanic 3, Calhoun 3/3, Wentzel, Gwathmey 26. Csere: Laczkó, Simon 3/3, Szücs, Olawuyi 2, Sanchez 2.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 az NKA Universitas PEAC javára.

 

7. helyért, 2. mérkőzés

 

A 7. helyért kiírt párharc második felvonásán a Vasas Akadémia 76-66-ra legyőzte az E.ON ELTE-BEAC gárdáját, s ezzel 2-0-ra megnyerte a csatát. Így tehát a Vasas Akadémia a 7., míg az E.ON ELTE BEAC a 8. helyen zárta az idei bajnokságot.

A mérkőzést a Vasas egy 8-0-ás rohammal indította, amikor a BEAC oldaláról Ana Vojtulek találata érkezett. Ezzel tehát Vojtulek egy pillanatra megtörte a vendégek rosszabb periódusát, ám a hazai pontszerzés még így sem ért véget. Ismét Nadija Smailbegovic kosara következett, mely egy újabb 9-3-as vendég szakasz kezdete volt. Egészen pontosan 17-5-öt regisztrálhattunk, amikor Katona Boglárka állt be a pontszerzők sorába, ez azonban továbbra sem lassított a hazai együttes lendületén, mely 20-9-nél már tíz pont fölé növelte előnyüket. A második felvonás végül pedig innen folytatódhatott. A következő játékrészben viszont már jobban kiegyenlítődött a pontszerzés. Az etapot Pardee triplája vezette fel, melyre szinte azonnal Koch Dóra válaszolt egy újabb hárompontossal, s egy újabb, jól időzített közeli után máris tíz pont alá férkőztek a vendégek (23-14). A folytatásban is Koch Dóra brillírozott, ez azonban egy pillanatra sem zökkentette ki a Vasast, mely továbbra is magabiztosan, kiegyensúlyozottan kosárlabdázott. Ekkor a hazai oldalról Katrina Pardee adott három pontot az eredményhez, Tóth Orsolya sikeres közelije után pedig 30-17-et regisztrálhattunk. Itt Mészárosné Kovács Andrea kért időt csapatának. Visszatérve ismételten Koch talált be távolról, mellyel egy újabb Vasasos roham vette kezdetét, 38-22-nél pedig már 16 pontra növelte a felek közti differenciát. Ez a különbség az első félidő végére csupán két pontot változott, méghozzá a vendégek javára, s a felek végül 42-28-ról fordulhattak.

A második félidőt Tóth Franka kosara vezette fel, melyre Madár Eszter válaszolt egy közeli találattal. A folytatásban szintén kosárra-kosár volt a válasz, ez azonban azt jelentette, hogy a felek közti differencia is változatlan maradt. Nem volt egyszerű helyzetben Mészárosné Kovács Andrea együttese, ugyanis a Vasas már az első negyedben magabiztos előnyt alakított ki magának, melyből rendkívül nehéz volt visszajönni. Márcsak azért is, mert Milos Pavlovic tanítványai remek dobóformát produkáltak az egész találkozó során. A harmadik negyed közepét átlépve 54-36-ot regisztrálhattunk, ekkor pedig a hazai gárda 29 közeli rádobásból egészen pontosan 18-at értékesített. A távoli dobásokat nézve viszont a csata egészen kiélezett volt, ugyanis, míg a Vasas 16-ból 4 triplát szerzett, addig a BEAC ugyanennyit kísérelt meg, ám egyel többet, 5-öt értékesített. A szegmensek azonban, melyeket Pavlovic vezetőedző lányai magasan vezettek, az az összlepattanó és a szerzett labdák voltak. 54-36 után például éppen Tóth Orsolya szerzett labdát, melyből Katrina Pardee dobhatott kosarat, ezzel pedig a különbség a húsz pontot is elérte.

A mérkőzés záró szakasza 59-39-ről indult. A játékrész első találatát Morgan Green szerezte, mely egy 10-1-es vendég periódus kezdete volt. A BEAC ezzel jelentős pontokat dolgozott le hátrányából, s szélsebesen közelített afelé, hogy ismét 10 pont alá férkőzzön. A vendégek menetelését azonban végül Nadija Smailbegovic és Tóth Orsolya állította meg, akik közül Smailbegovic harmadikként lépte át a kétszámjegyű dobott pontot a Vasas csapatából. Ekkor 64-49-et mutatott az eredményjelző. A vendégek ezt követően viszont még nagyobb lendületet vettek, s 7-0-ával később már nyolc pontra zárkóztak fel ellenfelükhöz. 64-56-nál tehát Milos Pavlovic kért időt csapatának. A folytatásban azonban az eddig megszokott ritmusban folytatódott a találkozó. A Vasas ismét tíz pont fölé növelte előnyét, amit egészen a mérkőzés végéig meg is tartott. Az utolsó pillanatokban a BEAC még mozgósította tatalék energiáit, de már nem tudtak jelentősen közelebb férkőzni ellenfelükhöz. A 7. helyért kiírt párharc második felvonásán tehát a Vasas Akadémia végül 76-66-ra győzte le az E.ON ELTE-BEAC együttesét, 2-0-ra megnyerve ezzel a csatát. Így tehát a Vasas Akadémia a 7., míg az E.ON ELTE BEAC a 8. helyen zárta az idei bajnokságot.

 

Vasas Akadémia - E.ON ELTE BEAC 76-66 (20-9, 22-19, 17-11, 17-27)

TIPPMIX NŐI NB I. A - Play-Off, 7-8. heyért, 2. mérkőzés
Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum
Tőzsér Dénes Kelemen, dr. Németh Patrik, Jankovics Viktor Zsolt (Dernei Gábor)

Vasas Akadémia: Madár E. 5/3, Tóth 9, Szerencsés 2, Nunn 14, Smailbegovic 13. Csere: Van Rijs -, Gelei -, Salamon 5/3, Láng-Miticzky 1, Madár K. 2, Pardee 19/15, Budácsik 6.

E.ON ELTE BEAC: Milkovics 5, Angyal 5/3, Vojtulek 10, Tóth 7/3, Green 21/6. Csere: Radócz -, Orosz -, Benke -, Zsámár -, Katona 2, Koch 14/12, Juhász 2.

 

Play-out, 5. forduló

 

A play-out 5. fordulójában a Ludovika-Csata 107-54-es sikert aratott a VBW CEKK Cegléd otthonában.

A mérkőzés elején villámrajtot vett a Csata. Jáhni Zsófia és Horváth Bernadett révén 4-0-s előnybe kerültek a vendégek. A Samantha Copper-t nélkülöző hazaiaktól Rakita Lili szerezte az első pontokat. Ezt követően viszont ismét megvillant Jáhni Zsófia és betalált Szabó Fanni is. Nem telt el öt perc és 12-2-nél már 10 egység választotta el a feleket. A folytatásban Gyöngyösi Janka öt pontja, illetve Barnai Judit és Boros Berta egy-egy villanása erősítette meg a vendégek fölényét. Az első negyedben a legnagyobb differencia 13 pont volt a felek között. A játékrészt Horváth Boglárka triplája zárta, amivel 23-13-ra módosult az eredmény. A második szakaszban Toman Réka állt a Csata élére egy triplával és egy duplával, majd Jáhni Zsófia és Czank Tímea következett. Hazai részről viszont Szabó Petra két büntetőjét regisztrálhattuk, így 35-15-nél már 12-2-es futásban volt Tursics Krisztián együttese.

A második negyed közepén felélénkült a mérkőzés, felváltva estek a kosarak. A különbség 20-22 pont környékén állt be. Végül azonban 44-22 után 10-3-as futással zárta a félidőt a Csata  és így tovább nőtt a szakadék a felek között. Horváth Bernadett triplája után 54-25-ről vonultak a nagyszünetre az együttesek. Az első 20 percben a Csata a 31 mezőnykísérletéből 22-t értékesített és már kilenc pontszerzője volt. Közülük a 10 egységnél járó Jáhni Zsófia bizonyult a legeredményesebbnek. Ceglédi oldalról a 10 pontos Rakita Lilit kell kiemelni. Ekkora különbségnél mindig tanulságos, hogy milyen irányba indul el a mérkőzés a harmadik negyed elején. Horváth Boglárka duplájával a Cegléd szerezte az első találatot, de erre Gábor Lili és Gyöngyösi Janka válaszolt. Kifejezetten jó megoldásokat is láthattunk a csapatoktól, többek között egy olyan két és fél percet, amikor öt triplát is feljegyezhettünk. Amikor Gyöngyösi Janka hármasa célt ért, 70-34-re ment a Csata.

A harmadik negyed triplaesője itt nem ért véget. Hazai részről Viszmeg Míra és Rakita Lili hármasa következett, amivel igyekezett a 40 pontos hátrány alatt tartani magát a CEKK. Ez egészen a harmadik etap végjátékáig sikerült is. Ott aztán Toman Dóra és Szabó Fanni gondoskodott arról, hogy ezt a határt is átlépje az összecsapás. 83-40-ről induló záró szakaszban a győztes kiléte nem lehetett kérdés. A Csatát dicséri, hagy nagy előnye ellenére is tartotta a ritmust. Sokáig felváltva estek a kosarak az utolsó 10 percben. Az egyik oldalon Czank Timi és Barnai Judit, a másikon Viszmeg Míra és Laufer Gabriella villant. Még visszakapaszkodott 40 pont alá a Cegléd. Az utolsó igazán nagy futást 87-49 után indította a Csata. Az utolsó hat percet ugyanis 20-7-re nyerték a vendégek. Ebben a 20 pontban benne van Horváth Bernadett két hármasa, Gyöngyösi Janka, Jáhni Zsófia és Toman Réka extrája. Toman Réka duplája alakította ki a 107-54-es végeredményt.


VBW CEKK Cegléd - Ludovika Csata 54-107 (13-23,12-31,15-29,14-24)

TIPPMIX NŐI NB I. A - RÁJÁTSZÁS A 9-12. HELYÉRT
Albertirsa, Sportcsarnok
Kovács Nimród János, Radnóti Miklós, Utasi Balázs (Reisz Péter)

VBW CEKK Cegléd: Szabó P. 9, Horváth 7/3, Rakita 13/6, Viszmeg 11/9, Szirony 2. Csere: Danóczi 2, Laufer 10.

Ludovika Csata: Jáhni 18, Horváth 16/12, Czank 5, Toman R. 10/6, Szabó 14. Csere: Gábor 5, Toman D. 6/6, Boros B. 2, Gyöngyösi 21/15, Barnai 10.

 

A play-out 5. fordulójában a BKG PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 71-68-as sikert aratott a PINKK Pécsi 424 otthonában.

Dominique McBryde öt pontjával, Szabó Dóra duplájával és Vári Zita büntetőjével 9-0-s előnybe került a találkozó legelején a BKG. Horváth Zsanett szerezte az első hazai pontokat két triplával, de eközben Katona Szidónia is betalált távolról. A találkozó elején kialakult 6-9 pontos differencia alapjaiban határozta meg a folytatást. Solanch Aldazabal villanásai után a 10 egységet is elérte a különbség. Sőt, Vári Zita két újabb büntetője után 18-6-nál már 12 pont választotta el a feleket. Az első szakasz hajrája viszont a PINKK-nek sikerült jobban. Kovács Kitti és Horváth Zsanett révén 19-13-ra szépített a házigazda. Ez a hazai felzárkózás egyben azt is jelentette, hogy visszahozta magát a meccsbe a PINKK. A második szakasz első felét jóval pontszegényebb küzdelem jellemezte. Takács Dorina, Tenyér Zsófia, Zsámár Panna egy-egy pontját jegyezhettük fel. A negyedik perc végén Horváth Zsanett duplája alakította 23-17-re az eredményt.

A második szakasz közepén 25-19-nél hosszú percekre befagyott az eredmény. Ezt a kosárcsendet Dominique McBryde törte meg, de nem sokkal később Árvai Noémi és Szücs Luca öt pontra visszahozta a PINKK-et. 27-22 után a félidő utolsó két perce a BKG-nak sikerült jobban. Egészen pontosan 7-2-re hozták a vendégek ezt a rövidke szakaszt. Ebben Solanch Aldazabal büntetői, Katona Szidónia duplája és Szabó Dóra triplája is benne van. A félidőben 34-24-re ment a BKG. A harmadik negyed elején Katona Szidónia triplája erősítette meg a BKG vezetését. A PINKK eközben Kovács Kitti duplájával és Szücs Luca sikeres távolijával igyekezett kapaszkodni. Kifejezetten fordulatos küzdelem látszott kibontakozni. Sokáig a lélektani 10 pont környékén billegett a mérkőzés. A harmadik szakasz felénél 47-36-nál kért időt Kovács Dénes, a PINKK mestere. A BKG nem tudta bevinni a döntő futást, míg a PINKK-ben addig nem volt benne egy igazán nagy felzárkózás.

Végül 50-40 után Árvai Noémi, Horváth Zsanett és Szücs Luca indított be a PINKK felzárkózását: 8-1-es futással 51-48-ra szépítettek a hazaiak. A BKG egyetlen találata Szabó Dóra büntetője volt ebben a sorozatban. A harmadik etap utolsó percében Szabó Dóra triplájával és Dominique McBryde villanásával újra megugrott a BKG. Ugyanakkor az 56-50-es állás így is kiélezett csatát ígért a folytatásra. A pontszegény negyedik negyed első felében 4-6 egység között mozgott a különbség. A 37. percbe fordulva Kovács Kitti 58-56-ra hozta fel a PINKK-et. Ezt Vári Zita és Árvai Noémi kosárváltása követte. 60-59 után a BKG ismét megugrott 4-5 ponttal. Sőt, fél perccel a vége előtt 68-62-re elléptek. Ahogy egy ilyen kiélezett csatában kell, faultok és büntetők tördelték a végjátékot. Kovács Kitti és Szücs Luca 69-68-ra felhozták a PINKK-et, de Solanch Aldazabal és Vári Zita jó büntetőzésével a BKG nem engedte ki a sikert a kezéből.


PINKK Pécsi 424 - BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 68 -71 (13-19,11-15,24-17,20-20)

TIPPMIX NŐI NB I. A - RÁJÁTSZÁS A 9-12. HELYÉRT
Pécs, Szamosi Nándor Sportcsarnok
Fodor Attila, Jakab László Imre, Gruber Nikolett Lilla (Bognár Tibor)

PINKK Pécsi 424: Szücs 9/6, Árvai 9, Vincze 2, Tenyér 6, Kovács 17/3. Csere: Bojtár, Horváth 19/9, Zsilinszky 6, Borbás.

BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós : Aldazabal 9, Vári 10, Szabó 13/6, Katona 14/6, McBryde 21/3. Csere: Takács 3, Zsámár 1, Gróf

Vármegyei szövetségek