Tippmix Női NB I: Döntős a Sopron
10
Apr
2023
Tippmix Női NB I: Döntős a Sopron
2023. április 10.  |  20:00

A bajnoki elődöntő párharc második mérkőzésén a Sopron Basket 67-42-re legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárdot és ezzel 2-0-ra megnyerte a párharcot. A soproniak így a bajnoki döntőbe jutottak, míg a szekszárdiak a harmadik helyért folytatják. A csapatok a Győr-DVTK párharcból kapnak ellenfelet, ott a sorsdöntő harmadik meccset szerdán rendezik.

Telt ház fogadta a csapatokat az elődöntő második felvonásán húsvéthétfőn Szekszárdon. Yvonne Turner és Cyesha Goree kosárváltás vezette fel a rangadót. Igyekezett gyorsan magához ragadni a kezdeményezést az 1-0-s előnyben lévő soproni gárda. Fegyverneky Zsófia triplája és Jelena Brooks duplája 7-2-es előnyhöz juttatta a vendégeket. A folytatásban az első mérkőzésen remeklő Sydney Wallace duplájával faragott a hátrányán a Szekszárd, majd 7-4 után percekre befagyott az eredmény. Böröndy Vivi és Studer Ági egy-egy remek betörése törte meg a kosárcsendet. Az utolsó percbe érkezve Miklós Melinda triplájával egyenlített a KSC. Cyesha Goree határozott palánk alatti munkájával pedig már vezettek a hazaiak. Az első negyed végén 11-9 állt az eredményjelzőn. A KSC 17-ből 5-öt, a Sopron 14-ből 4-et dobott be mezőnyből. A szekszárdiak 13-9-re vezettek a lepattanókban. A második negyed elején Yvonne Turner büntetőivel egyenlített a Sopron. Viszonylag hamar időt kért Zseljkó Djokics. Továbbra is egy küzdős, pontszegény mérkőzést láthattunk. Kiválóan védekeztek ekkor a csapatok.

A második negyed feléhez közeledve agilis játékkal Jelena Brooks harcolt ki büntetőket, melyek közül hármat értékesített is, amivel 16-13-ra megugrott a Sopron. Nem sokat kellett várni és Dragana Stankovic növelte a vendégek előnyét, így 18-13-nál ismét szekszárdi időkérés következett. Ezt követően viszont Brooks újabb büntetőivel már 20-13-ra vezetett a Sopron, majd Dragana Stankovic ziccere 22-13-ra alakította az eredményt. Fegyverneky Zsófia büntetőivel nőtt kétszámjegyűre a különbség. A második negyedben az első hét mezőnykísérletéből mindössze egyet értékesített a Szekszárd. 24-13-nál Miklós Melinda triplája szakította meg a Szekszárd rosszabb sorozatát. Lélektanilag kulcsfontosságú volt, hogy azonnal visszajött 10 pont alá a házigazda. Labdaszerzés után Miklós Melinda indulhatott és tovább faragott hátrányából a KSC. A félidő utolsó percébe 24-18-ról érkeztünk.

Töredezett játékot és hosszú videózást hozott a hajrá. Végül Fegyverneky Zsófia két büntetője alakította ki a nagyszünet 26-18-as eredményét. Ez volt a Sopron 12. büntető kísérletéből a 11. sikeres büntetője. A Szekszárd nem dobhatott büntetőt az első félidőben. Szekszárdi oldalon a 8 pontos Miklós Melinda, míg a soproniaknál 7-7 ponttal Fegyverneky Zsófia és Jelena Brooks voltak a legeredményesebbek. A harmadik negyed elején a mezőnyből elsőként Miklós Melinda kétszámjegyűre növelte szerzett pontjai számát, így szépített a Szekszárd. Ezt követően viszont ismét a Sopron került fölénybe és nem telt el három perc, amikor Ezi Magbegor visszaállította a 10 pontos különbséget.

Gyorsan nőtt a címvédő előnye. Öt percen át nem talált be a Szekszárd és ez idő alatt 39-20-ra elléptek a soproniak. Sydney Wallace törte meg a szekszárdi kosárcsendet, majd Nikola Dudasova büntetőt értékesített. Itt egy szerzett labda után még faraghatott volna a hátrányából a KSC. Cyesha Goree azonban nem talált be. Innen ismét a Sopron vett új lendületet és 44-23-nál 20 pont fölé növelte előnyét a címvédő. A Szekszárd tartását dicséri, hogy nem engedte el a meccset. Nikola Dudasova triplájával és Cyesha Goree két villanásával 44-30-ra visszakapaszkodott a KSC. Innen jött el a záró szakasz. Mindent megtettek a hazaiak, hogy folytassák felzárkózásukat. A kísérleteik azonban lejöttek a gyűrűről. Alice Kunek két  triplájával 20 pont közelébe nőtt a differencia. Az utolsó öt percbe fordulva már felváltva estek a kosarak. A hazai részéről Cyesha Goree, míg a vendégektől továbbra is Alice Kunek remekelt. Ezúttal büntetők kiharcolásával és értékelésével. A győztes kiléte már nem lehetett kérdés. Jegyezhettünk fel szép triplákat Boros Julcsitól, Böröndy Vivitől. Megvillant Czukor Dalma, Holcz Rebeka büntetőt harcolt ki. Kicsivel 20 pont felett állandósult a különbség. A 67-42-es végeredményt Böröndy Vivi alakította ki.

 

Atomerőmű KSC Szekszárd - Sopron Basket 42-67 (11-9, 7-17, 12-18, 12-23)

TIPPMIX NŐI NB I. A - elődöntő, 2. mérkőzés
Szekszárd, Városi Sportcsarnok
Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Ádám József (Dernei Gábor)

Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer 4, Krnjic, Goree 12, Wallace 6, Dudasova 4/3. Csere: Miklós 10/6, Mányoky 2, Bálint, Horváth, Boros 3/3, Szücs, Holcz 1.

Sopron Basket: Magbegor 8, Fegyverneky 9/3, Czukor 4, Brooks 12/3, Turner 6. Csere: Kunek 15/9, Varga, Stankovic 6, Böröndy 7/3.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 a Sopron Basket javára.

 

Vármegyei szövetségek