A csúcsrangadó megnyerésével zárta a férfi másodosztály piros csoportjának az alapszakaszát az annak megnyerését már korábban biztosító NKA, amely a záró fordulóban legnagyobb ellenfele, egyben városi riválisa, a PVSK otthonában diadalmaskodott. A csoport harmadik helye volt a tét a MAFC-Vasas fővárosi derbin, amely küzdelmes játékot és hazai siker hozott. A Jászberény a BKG otthonában nyert, a Cegléd nagy csatában verte az Óbudát, a Megyeri Tigrisek pedig a Salgótarjánt - ez pedig azt jelenti, hogy a Cegléd került be 8. helyen a rájátszásba. A zöld csoportban a már csoportelsőként pályára lépő Budafok egy "nehéz pályán", Hódmezővásárhelyen elért győzelemmel zárta az alapszakaszt, a második MEAFC jobb második félidei játékával megyei riválisát, a Tiszaújvárost, a harmadik SMAFC pedig jó első félidei teljesítményével a DKKA együttesét múlta fölül.
 
 
 
Piros csoport
 
Pécsi VSK-VEOLIA - NKA Pécs 82-91
 
A két pécsi élcsapat elvben tét nélküli presztízscsatáját ellentmondást nem tűrő 14-3-as rohammal kezdte az éllovas NKA. Volt már 13 pontos is a csoportgyőztes előnye, de a negyed végén 10-en belülre került a PVSK. A második etap első felében állandósult a 10 pont körüli vendég vezetés, majd a közepén egy 6-0-lal 14-re növelte előnyét az elsősorban N. Djordjevics (24/3 p., 12 lep., 3 ea.), Meleg G. (18/3 p., 9 lep., 3 ea.), Kollár B. (13/3 p.) és a mezőnyből hibátlanul dobó Benke K. (10/3 p.- 3/3 du., 1/1 tr.) kosaraira, valamint a végül 45-31-re megnyert lepattanózásra alapozó NKA. A félidő végén egy 10-4-gyel 8 pontra csökkentette a hátrányát a PVSK.
 
Szünet után hasonló mederben folytatódott a pécsi derbi: egy 10-2-vel gyorsan megduplázta szünetbeli előnyét az NKA, így a PVSK újra tetemes hátrányból próbált visszakapaszkodni. Ez minden várakozást felülmúlóan sikerült a vendéglátóknak. Bár a szakasz derekáig tartotta "tízen túli" előnyét az NKA, a negyed második felében egy 14-5-tel 4 pontra csökkentette hátrányát a PVSK. Ahogy az előző három, úgy a negyedik negyedet is a NKA kezdte jobban, amely egy 8-2-vel 10 pontra hizlalta előnyét. A szakasz közepére azonban a nagyrészt C. Harler (25/6 p., 6 lep., 3 szl., 5 ea.), Horti B. (13 p., 4 ea.) és Németh A. (10/6 p., 3 lep.) pontjaiban bízó PVSK utolérte ellenfelét. Talán, hogy egészen a hajráig futott ellenfele és az eredmény után, a végjátékra sokat kivett a PVSK-ból, így egy 7-0-lal eldöntötte a maga javára a rangadót az alapszakasz győztese, amely legnagyobb riválisát a bajnokságban másodszor is legyőzve bizonyította: megérdemelten nyerte meg az alapszakaszt.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1129
 
MAFC - Vasas Akadémia 74-66
 
Az alapszakasz harmadik helyéről döntő összecsapást 7-2-vel indították a hazaiak. A negyed közepén a Vasas egy 9-2-vel fordított, a végén pedig egy zsákolás után a MAFC "ment" 1 ponttal. A második etapban sem "eresztették" egymást, váltott vezetéssel haladtak a felek. A félidő végén egy 6-0-s "részhajrával" 5 ponttal megugrott a Lewis C. (16/3 p., 3-3 lep., szl. és gp.)-Komma L. (16 p., 4 lep.)-Bordács S. (12 p., 14 lep., 3 szl., 4 gp.) trió vezette, a lepattanóharcot végül 43-31-re nyerő MAFC. A hazaiak 13-5-tel kezdve a második félidőt 10 pont fölötti előnyre tettek szert. Volt már 14 pont is a különbség, ám a harmadik etap hajrájában egy 13-4-gyel 5 pontra felzárkózott a főként Medve M. (21/12 p., 3 lep.) és Fekete V. (12/6 p., 7 gp.) eredményességére építő Vasas. A záró etapban több ízben is feljött 3-4 pontra a vendég gárda, de a kritikus pillanatokban a hazaiaknál mindig villant valaki, így végül 8 ponttal nyert a MAFC, és a harmadik helyen zárta az alapszakaszt.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1128
 
BKG Príma Akadémia - Jászberényi KSE 89-95
 
A két, a rájátszást pályahátrányból kezdő együttes találkozójának nyitó etapját 7-2-vel kezdte a BKG, majd a negyed hajrájában egy 7-0-lal fordított, s a nyitó szakaszt egy ponttal "elvitte" a Jászberény. A második etap elején, 2 pontos vendég előnynél egy 11-3-mal ellépett a Nagy Bo. (23/9 p., 3 lep., 6 ea., 10 gp.), F. Lilaj (14 p., 6 lep.), Plézer G. (13/6 p., 3 lep.), Nagy Be (12/9 p., 3 lep., 9 gp.), Galambos Á. (11 p., 5 lep.) és Nagy S. (10/9 p.) találataira támaszkodó BKG, s nagy dobópárbaj mellett tartotta 5 pont körüli előnyét. A félidő 8-2-es hazai rohammal és 9 pontos hazai vezetéssel zárult.
 
A harmadik negyed közepéig tartotta 10 pont körüli előnyét a BKG, ám a szakasz második felében egy 13-2-vel ledolgozta hátrányát a Jászberény. A felvonás hazai duplával és 2 pontos BKG-vezetéssel ért véget. A záró játékrész elején fej-fej mellett haladt a két együttes, majd egy 7-0-lal ellépett, a szakasz második felében pedig egy 8-2-vel be is biztosította győzelmét a Kucsora Cs. (22/9 p., 3 gp.), Olasz Á. (17 p., 5 lep.), a dobást nem hibázó T. Ivosev (16/3 p. - 5/5 du., 1/1 tr., 3/3 bü. -, 4 lep., 3 gp.), Rosic U. (12/3 p., 5-5 lep. és gp.), valamint Csík R. (10/6 p., 5 lep., 8 gp.) vezérletével jobban hajrázó Jászberény.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1125
 
Phoenix-MT Fót - Salgótarjáni KSE 88-80
 
Az első negyed közepéig fej-fej mellett haladt a két együttes, majd egy 8-0-lal ellépett a hazai gárda, s éppen ekkora előnnyel zárta a nyitó etapot. A folytatásban lendületben maradt a vendéglátó, s 7-3-mal kezdve a másodikat, 10 pont fölötti előnyre tett szert. A második szakasz közepén egy 11-3-mal szorossá tette a találkozót a D. Herendic (21 p., 8 lep., 4 szl., 5 ea., 9 gp.), Dragasevic V. (18/12 p., 6 lep., 4 ea., 5 gp.) és Molnár M. (13 p. - 14 mk. -, 4 lep., 3-3 ea. és gp.) eredményességére építő Salgótarján. Erre egy 6-0-lal "reflektálva" 10-zel elhúzott, szünetben pedig 8 ponttal vezetett a Phoenix.
 
A hazaiak a harmadik negyed derekáig tartották 5 és 10 pont közötti előnyüket, ám az etap második felében egy 11-2-vel fordítottak a nógrádiak - egy triplának köszönhetően mégis a Megyeri Tigrisek együttese várhatta előnnyel a negyedik negyedet. Ebben a Salgótarján sokáig "tapadt" a hazai együttesre, sőt bő 2 perccel a befejezés előtt egyenlített is. A végjátékra azonban a hazaiakban maradt több erő, így egy  10-2-vel Varga D. (18 p., 5 lep.), J. Kinney (14/3 p., 4 lep., 6 szl., 7 ea., 3 gp.), a tripla-dupla közelében járó Bus I. (13/3 p., 8 lep., 3 szl., 4 ea., 10 gp.), Csapai P. (12/6 p., 5 lep.) és Katona B. (11/3 p., 5 lep., 3-3 ea. és gp.) jóvoltából a Megyeri Tigrisek együttese végül jól küzdő ellenfele fölé kerekedett.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1130
 
DEAC U23 - Veszprémi KK 86-64
 
A lendületben lévő debreceni fiatalok 16 pontos előnyre tettek szert az első 10 percben, ám a másodikat 6-0-lal kezdve 10-re visszajött a szinte kizárólag Szabó P. (14/6 p., 4-4 ea. és gp.), Madár A. (12/6 p.), Orgona G. (12/3 p., 11 lep.), N. Ratiani (12/3 p., 7 lep., 3 ea.) és E. Udemezue (10 p., 7 lep., 3 ea.) pontjaiban bízó Veszprém. Ennél azonban nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez, szünetben 15 ponttal vezettek a debreceni fiatalok. A Kovács Á. (24/6 p.)-Neuwirth B. (14/12 p.)-Kenéz Cs. (14/3 p. - 15 mk. -, 6 lep., 5 gp.) trió vezette hazaiak szünet után gyorsan próbálták végképp eldönteni a találkozót, s ez lényegében sikerült is, hiszen egy 8-0-lal kezdve a harmadik negyedet 20 pont fölé növelték előnyüket, s ezzel lényegében el is döntötték az összecsapást.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1127
 
CKE - Óbudai Kaszások 90-86
 
A második negyed közepéig váltva vezettek a csapatok, majd ekkor egy 8-0-lal ellépett az elsősorban S. Karavdic (28/6 p., 8 lep.), Velkey J. (16/6 p., 5-5 lep. és gp.), Tóth B. (13/9 p., 3-3 lep. és ea., 13 gp.) és Csaba Gy. (12 p., 6 lep., 3-3 bl. és ea.) eredményességére építő Cegléd, amely 4 pontos előnnyel fordulhatott. A harmadik negyed közepéig tartotta 5 pont körüli előnyét a hazai gárda, ám ekkor egy 8-0-lal fordítani tudott a nagyrészt S. Rosemond (16/3 p., 4 lep.), Armaghani Á. (15/6 p.), Boros M. (13/6 p., 4 lep., 7 gp.), Farkas D. (12/12 p., 4 lep., 3 gp.) és Tichov D. (12/3 p. - 15 mk. -, 4 lep., 3 ea.) találataira támaszkodó Óbuda. A negyedik negyedre 3 pontos vendég vezetéssel fordultak a felek. A befejező szakasz is izgalmas, fordulatos volt, ennek derekán 4 ponttal a hazaiak álltak jobban. Két és fél perccel a befejezés előtt 3-mal már a Kaszások csapata vezetett, a végjátékban azonban egy 7-0-lal a Cegléd kerekedett felül.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1126
 
TF-BP - Nagykőrösi Sólymok KE 85-79
 
Az első negyed közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd ekkor egy 9-0-lal elhúzott, s a szakasz végén 6 ponttal járt ellenfele előtt a hazai együttes. A második etapot 15-4-gyel kezdve fordított a Kovács S. (32/15 p., 18 lep., 4-4 gp. és ea.)-Lakosa Á. (14/3 p. - 15 mk.-, 3-3 lep. és szl.) duó vezette Nagykőrös, ám a negyed közepén egy 12-2-vel visszaszerezte a vezetést a hazai együttes, amely 2 pontos előnnyel térhetett pihenőre. A második félidőt 10-0-lal kezdte a TF-BP - amelyből végül nem kevesebb, mint hat játékos, Dancsecs A. (17/9 p., 4 lep., 3 szl., 3 ea., 7 gp.), Oroszi B. (14/12 p., 4 lep.), a hibátlanul dobó Nagy Sz. (13/9 p. - 1/1 du., 23/3 tr., 2/2 bü. -, 4 lep.), Anda D. (12 p., 5 lep.), Szántó D. (10 p., 4 lep., 3 ea., 6 gp.) és Kelenföldi D. (10 p., 6 lep., 3 szl.) ért el kétszámjegyű pontot -, s ettől kezdve bár volt, hogy 6, a hajrában pedig 5 pontra felzárkózott a szívósan küzdő Nagykőrös, már igazán nem forgott veszélyben a hazai siker.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2a_1131
 
 
A negyeddöntők párosításai
 
NKA Pécs - CKE
PVSK-VEOLIA - BKG Príma Akadémia
MAFC - Jászberényi KSE
Vasas Akadémia - DEAC U23
 
 
 
Zöld csoport
 
Pénzügyőr SE - NyíKSE-Szegfű Bútor 67-78
 
A páratlan negyedekben egyértelműen jobban, hatékonyabban és pontosabban játszva győzött Végső B. (29/18 p., 6 lep., 3 ea.), Asztalos I. (17 p., 15 lep.), Földesi N. (11/9 p., 3 lep., 4 gp.) és J. Prophet (10 p. - 11 mk. -, 5 lep., 4-4 ea. és gp.) vezérletével a NyíKSE az igazán jól a Szentirmai Á. (24/6 p., 3 lep.)-Kerkai Á. (13/3 p., 3 lep.)-dr. Szekeres Á. (8/6 p., 8 gp.) trió vezetésével csak második negyedben kosarazó Pénzügyőr otthonában.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_1030
 
SMAFC 1860 Soproni Egyetem - Dávid Kornél KA 76-50
 
Az eléggé egyemberes csapat benyomását keltő vendég fehérváriak - akiknél a pontok több mint a felét szerezte a mezőny legeredményesebb játékosa, Simon B. (27/9 p. - 28 mk. -, 3-3 szl. és ea.) dobta - az első negyed közepéig tartották a lépést a soproni együttessel. Ettől kezdve azonban fokozatosan elhúzott, s szünetre 20 pontos előnyt szerzett a jórészt Sitku M. (22 p., 9 lep., 3 ea.), Schöll R. (19 p., 8 lep.) és Csátaljay P. (10/6 p., 4 lep.) eredményességére építő SMAFC. A második félidő már kiegyenlítettebb játékot hozott, a soproniak biztosan győztek.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_1031
 
Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli - Budafok 61-73
 
Sokkal határozottabban, pontosabban kezdett, s a nyitó negyed közepén 15-6-ra vezetett a K. Swanson (24 p., 11 lep., 5 ea.) és Tursics K. (23/15 p., 3-3 lep. és gp., 5 ea.) ponterős játékában, valamint Fehér Cs. (8/3 p. - 9 mk. -, 16 lep., 6 szl., 3 ea.) mezőnymunkájában bízó listavezető vendég Budafok. Ekkor rendezte sorait, s a negyed végére 4 pontra csökkentette hátrányát a Varga Á. (21/12 p., 9 lep., 5 ea.) és Varga Z. (13/9 p., 8 lep., 4-4 szl., ea. és gp.) kosaraira alapozó hazai együttes. A második etap elején lendületben maradt, s egy 9-3-mal fordított is a Hódmezővásárhely. Ettől kezdve szoros volt az állás, szünetben 2 ponttal a vendégek vezettek. Térfélcsere után sem "eresztették" egymást, fej-fej mellett haladtak a felek, a záró etap 1 pontos vásárhelyi vezetésről indult. Ezt 10-2-vel kezdve 7 ponttal ellépett a csoportgyőztes Budafok, majd a szakasz közepén 5-0-lal még 2 pontra feljött a hazai gárda, ám ezután egy 7-0-lal a vendégek lezárták a találkozót.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_1027
 
KTE-Duna Aszfalt U23 - Atomerőmű KSE Bonyhád 69-76
 
A szoros csatában szép apránként el-ellépegetve a harmadik negyed végére 7 pontos előnyt szerzett a leginkább Heimann G. (21/15 p.) és Kékesi K. (21/9 p., 7 lep, 3-3 szl. és gp.) távoli találataira támaszkodó Bonyhád. A hajrára ledolgozták hátrányukat elsősorban L. Egeljics (11/3 p., 4 lep.) és Kiss D. (11 p., 8 lep.) révén a kecskeméti fiatalok, ám a végjátékban újított, s egy 7-0-lal nyert a Bonyhád.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_1028
 
MEAFC-Miskolc - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 89-72
 
8-2-vel kezdte, s az első negyedben meglepetésre végig vezetett a borsodi derbin J. Santiago (24/9 p., 10 lep., 6-6 ea. és gp.) és Bán T. (19/15 p., 4 ea., 3 gp.) ponterős játékával a vendég Tiszaújváros. A második etapban rendezte védekezését, s a félidő hajrájában át is vette a vezetést a MEAFC, mégis minimális előnnyel a Phoenix térhetett pihenőre. Szünet után fordított, majd el is lépett a hazai gárda, de a Tiszaújváros a harmadik negyed hajrájáig tartotta a lépést megyei riválisával. A negyed végén bemutatott 6-0-s hazai roham azonban megtörte a Phoenix ellenállását: a záró szakaszban már egyértelműen a Kozák M. (25/6 p., 7 lep., 3 gp.)-Csák B. (14/12 p., 3 lep.)-Pintér D. (11/6 p., 7 lep.) trió vezette, a csoport második helyén záró miskolci együttes akarata érvényesült.
 
Statisztika: https://netcasting4.webpont.com/?hun2b_1029
 
 
A negyeddöntők párosításai
 
Budafok - Pénzügyőr SE
MEAFC-Miskolc - Agrofeed UNI Győr
SMAFC 1860 Soproni Egyetem - Dunaharaszti MTK
Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli - Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK