Tippmix Női NB I: A Szekszárd, a Sopron, a Győr és a DVTK a négy elődöntős
31
Mar
2023
Tippmix Női NB I: A Szekszárd, a Sopron, a Győr és a DVTK a négy elődöntős
2023. március 31.  |  21:30

A negyeddöntők második felvonásával folytatódott a női élvonal rájátszása, valamint megkezdődött a versengés az alsóházban is.

 

A bajnoki negyeddöntő-párharc második mérkőzésén az Atomerőmű KSC Szekszárd 97-74-re múlta felül az NKA Universitas PEAC csapatát. Zseljko Djokics együttese ezzel 2-0-ra nyerte az egyik fél második sikerági tartó párharcot, s elsőként jutott be a bajnoki elődöntőbe.

Újabb izgalmas mérkőzésnek ígérkezett a Szekszárd PEAC elleni rangadója. Szép számmal kilátogattak ugyanis a hazai, illetve a vendég szurkolók is, akik kántálásukkal igazi katlant teremtettek a Szekszárd Városi Sportcsarnokban. A feldobást ezúttal a pécsiek nyerték, a labda pedig Wentzel Nórához került, aki lovaglóizom-sérülése óta előszőr kezdett mérkőzésen. A vendégek azonban nem tudták kosárral befejezni támadásukat, így tehát következőnek a KSC támadhatott, melyet viszont már Nikolina Dudásová zárt sikeresen. Ezzel a hazai együttes került lépéselőnybe. Válasz azonban nem érkezett pécsi oldalról. Ezután is Dudásová villanását láthattuk, aki ráadásul távolról volt sikeres, majd Sydney Wallace is betalált, ami pedig már 7 pontos előnyt varázsolt a Szekszárdnak. Ekkor szerezték meg első pontjaikat a vendégek is. Kiss Virág dobott egy triplát, ez azonban csak egy pillanatra vetett véget a szekszárdi pontszerzésnek. A folytatásban ugyanis Mányoky Rékát faultolták dobás közben, aki a hibáért ráadásul kettőt dobhatott, majd rögtön ezután egy triplát is bevágott, amivel 12-3-ra változott az állás. Ekkor Gorec vezetőedző kért időt eligazításra. A folytatásban viszont jócskán leredukálódott a pontszerzés, közel két teljes percig ugyanis egyik félnek sem sikerült pontokat szereznie. A kosárcsendet végül ismételten Dudásová közelije törte meg, mellyel a különbség tíz pont fölé nőtt (14-3). Ezután, a reflektorfényt Kiss Virág ragadta egy pillanatra magához büntetőivel. A figyelem azonban rögtön ugrott is vissza Djokics vezetőedző tanítványaira, akik közül ezúttal Miklós Melinda süllyesztett egy triplát az ellenfél kosarába. 22-6-ot regisztrálhattunk, amikor továbbra is jelentős percek voltak hátra az első negyedből, a hazaiak előnye viszont így már 16 pontnál járt. A játékrész végéig ez a differencia Sydney Wallace pontjainak köszönhetően végül a húsz pontot is elérte.

A második felvonás 30-12-ről folytatódhatott. A hazai közönség csak úgy tombolt a szekszárdi lelátón, egyszerre tapsolt a fehérbe öltözött tömeg, mely hatodik játékosként próbálta meg átsegíteni csapatát a fáradtságon. 18 pontos előnynél ugyanis nem volt más dolga Djokics vezetőedző lányainak, mint megtartani magabiztos előnyüket, s ezzel akár nem csupán a győzelmet, de egyben az elődöntő részvételi jogát is bebiztosíthatták. A második negyedet pedig ennek megfelelően indította a Szekszárd. Kemény védekezéssel megállították a vendégek támadásait, pontokat azonban ellenfelükhöz hasonlóan hosszú perceikig nem tudtak szerezni. A viszonylag eseménytelenebb periódust végül a PEAC fiatal centerének, Olayemi Olawuyi kosara szakította meg, aki középtávolról talált be. Ez pedig csak a kezdete volt a határozottabb pécsi szakasznak, amit 6-1-nél végül Zseljko Djokics időkérése szakított meg (31-18). Visszatérve Ivana Katanic dobhatott egy büntetőt, akit még a rövid szünet előtt faultoltak, majd folytatódhatott a mérkőzés: következőnek Sara Krnjic talált be, ami újabb két pontot adott a Szekszárd előnyéhez. Lazítani azonban továbbra sem tudott a kék-fehér gárda, a PEAC ugyanis apránként, de annál biztosabban faragott le hátrányából. Ekkor viszont ismét ritmust váltott a Szekszárd, s Dudásová vezetésével megintcsak továbbnyílt az olló. Érdekesség, hogy Nikolina Dudásová az előző két évben az NKA Universitas PEAC csapatát erősítette, így tehát nem is kérdés, hogy fűtötte a bizonyítási vágy a szekszárdi légióst. Ez a statisztikáján is tisztán látható volt, kevesebb, mint tíz perc játékidő alatt Nikolina ugyanis már 15 dobott pontnál járt. Csapatát is leginkább az ő kiemelkedő teljesítménye vitte előre, mely két percre a nagyszünettől továbbra is 15 pontos előnnyel büszkélkedhetett (43-28). Viszont, Dudásová természetesen nem az egyetlen volt, aki említésre méltóan szerepelt a szekszárdi együttesből. Igazi csapatjátékot játszott a KSC, amivel a pécsiek egyszerűen nem tudtak lépést tartani, így tehát nem is meglepő, hogy 50-30-nál a különbség a húsz pontot is elérte. A félidő végéig ebből a PEAC csupán négy pontot tudott faragni, így tehát a csapatok 50-34-ről fordulhattak.

Az első félidő eseményeihez képest a második viszonylag lassabban indult. Másfél percet kellett várni az első találatra, melyet Mányoky Réka szerzett gyorsindításból. Ezután pedig Kiss Virág volt sikeres pécsi oldalról, így tehát a különbség érdemben változatlan maradt. Ezt követően azonban ismét felpörögtek a történések, s kezdetét vette a jól megszokott adok-kapok játék. A Szekszárd erősen támaszkodott távoli dobásaira, ami ezen a találkozón igencsak jó százalékban estek be. Két és fél negyed elteltével ugyanis a KSC játékosai összesen 12 hárompontos kísérletet tettek, amiből 7 lett találat, ez pedig annyit tesz, hogy Djokics vezetőedző játékosai 58 százalékosan dobták a triplákat. A magabiztos támadójáték pedig kemény védekezéssel párosult, ennek köszönhetően tudta a Szekszárd tartani nagyszámú előnyét, ami 15 és 20 pont között kezdett el állandósulni. Egészen pontosan 63-44-et regisztrálhattunk, a mikor vendég időkérés szakította meg a játékot. A folytatásban megint csak a triplák vették át a főszerepet, előszőr Sierra Calhoun, majd Nikolina Dudásová, végül pedig Miklós Melinda talált be távolról. Az őrület ezután is továbbfolytatódott, mígnem 73-51-nél felszólalt a dudaszó, s véget ért a harmadik játékrész. Következhetett tehát a mérkőzés záró szakasza, ami tulajdonképpen az eddig megszokott ritmusban folytatódott. A differencia ugyanis továbbra is húsz pont körül ingadozott, amit a PEAC egyszerűen nem tudott megtörni. 87-64-nél jártunk, amikor Cyesha Goree szerezte meg kilencedik pontját. A mérkőzés végéig végül ő lett a hetedik szekszárdi játékos, aki átlépte a kétszámjegyű dobott pontot. A PEAC az utolsó pillanatokban is mindent megtett. Mozgósították tartalék energiájukat is, ám már nem tudtak közelebb férkőzni ellenfelükhöz. Pontgazdag mérkőzésen így tehát az Atomerőmű KSC Szekszárd kiváló dobóteljesítményének köszönhetően 97-74-es győzelmet aratott, amivel 2-0-ra megnyerte negyeddöntő-párharcát, és ezzel elsőként jutott be a bajnoki elődöntőbe.

 


Atomerőmű KSC Szekszárd - NKA Universitas PEAC 97-74 (30-12, 20-22, 23-17, 24-23)

TippMIX NŐI NB I. A - Play-Off, negyeddöntő, 2. mérkőzés
Szekszárd, Szekszárd Városi Sportcsarnok
Cziffra Csaba Zsolt, dr. Mészáros Balázs, Nyilas István (Farkas Zoltán)

Atomerőmű KSC Szekszárd: Dudásová 20/9, Wallace 14/12, Goree 11, Mányoky 11/3, Studer 12/3. Csere: Bálint -, Krnjic 14, Horváth 1, Boros 2, Szűcs -, Holcz -, Miklós 12/6.

NKA Universitas PEAC: Kiss 15/3, Gwathmey 2, Calhoun 10/9, Wentzel 6/3, Szűcs 3/3. Csere: Pap -, Olawuyi 14, Rátkai -, Simon 6/6, Laczkó -, Katanic 10, Sanchez 8/3.

 

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 az Atomerőmű KSC Szekszárd javára.

 

A bajnoki negyeddöntő-párharc második mérkőzésén a Sopron Basket 71-52-es győzelmet aratott a Vasas Akadémia csapata ellen. Ezzel az egyik fél második sikeréig tartó párharcot 2-0-ra nyerte a Sopron, így bejutott az elődöntőbe.

A találkozót Shaquilla Nunn kosara indította, melyre Eziyoda Magbegor válaszolt egy jól időzített hárompontossal. Ezzel tehát pillanatok alatt a vendég Sopron került lépéselőnybe. A Vasas azonban már az első perctől kezdve foggal-körömmel küzdött ellenfele kemény támadásaival, s ennek köszönhetően 5-3-nál ismét a feléjük billent a mérleg. Az Akadémia oldaláról Nunn ezután is remek játékot produkált, az ő vezetésével pedig 7-5-nél továbbra is csapatáé volt a két pontos előny. A Sopron végül 9-9-nél Yvonne Turner kosarával tudott egyenlíteni, majd Dragana Stankovic találatával Gáspár Dávid együttese vette át a vezetést. A vendégek azonban továbbra sem tudtak elszakadni ellenfelüktől. 11-11-nél ismét egált regisztrálhattunk, majd ritmust váltott a Sopron, és egy 5-0-ás szakasszal elléptek a fővárosiaktól. Ekkor következtek Madár Kata villanásai, aki a legjobb pillanatban süllyesztett egy triplát a bajnok hálójába, így együttese továbbra is partiban tudott maradni. A negyed végül 16-18-tal ért véget.

A csapatok a második felvonást is fej-fej mellett indították. Előszőr Dragana Stankovic, majd Salamon Zita volt sikeres, ám Katrina Pardee hárompontosa után megintcsak a Vasasé lett az előny. Ekkor újabb darálásba kezdett a Sopron, sorozatban hat pontot pakolt fel a táblára, így 21-26-nál Milos Pavlovic vezetőedzőnek kellett időt kérnie csapatának. A folytatásban a vendégek lassan, de biztosan továbbnövelték előnyüket. A rövid taktikai szünetet követően Ezi Magbegor állt csapata élére, aki sorozatban hat pontot szerzett. Ekkor pedig Fegyverneky Zsófia is betalált a hárompontos vonal mögül, mellyel a különbség 21-32-nél a lélektani 10 egységet ostromolta. A negyed végén szintén a Magbegor – Fegyverneky duó vette kezei közé az irányítást, melynek vezényletével a Sopron Basket előnye a 15 ponthoz közelített. Hazai oldalról továbbra is Pardee tartotta együttesében a lelket, ám még az ő remek teljesítménye sem volt elég ahhoz, hogy megfékezze a lila színekben játszó gárdát. A nagyszünethez érkezve 25-39-et regisztrálhattunk, amit végül Budácsik Dorottya kosara rögzített. Húsz perc elteltével a mezőnyt pedig Ezi Magbegor vezette 10 ponttal.

A második félidőt egy 8-2-es szakasszal folytatta Vasas, így tehát 33-41-nél vendég időkérés következett. Középpontba ekkor Katrina Pardee került, aki két sikeres hárompontossal a mezőny legjobbjává lépett elő. Az eligazításokból visszatérve is Pardee remekelt, egy újabb triplával folytatta ugyanis a játékot, mellyel a házigazda 5 pontra tudott felzárkózott. A Sopron oldaláról ismételten Fegyverneky Zsófia próbálta meg korrigálni csapata teljesítményét, ám két percre a játékrész végétől továbbra is csupán hét pont választotta el a feleket. Az első és a második negyedtől eltérően, a harmadik etap hajrája azonban a Vasasé volt, s Pap Dia kosarával végül maradt a hét pontos differencia. Az 43-50-ről induló negyedik negyed elején Dragana Stankovic, Eziyoda Magbeor és Fegyverneky Zsófia villantak meg, így pedig már 13 egységgel járt előrébb a Sopron. A Vasas továbbra is keményen küzdött, egy pillanatra sem adta fel a harcot, de végül Ezi Magbegor triplájával és Yvonne Turner közeli találataival tudta megalapozni a döntő futást a vendég együttes. Az utolsó perceket pedig már abszolút kézben tartották Gáspár Dávidék. A mérkőzést végül Nadija Smailbegovic pontjai zárták, amivel a különbség végül 20 egység alá csökkent. Ám ennek ellenére is, a Sopron Basket 71-52-re nyerte a találkozót, ezzel pedig 2-0-val zárta az egyik fél második sikeréig tartó párharcot a Vasas Akadémia ellen, bejutva a bajnoki elődöntőbe.

 

Vasas Akadémia - Sopron Basket 52-71 (16-18, 9-21, 18-11, 9-21)

TIPPMIX NŐI NB I. A - Play-Off, negyeddöntő, 2. mérkőzés
Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum
Minár László Balázs, Kovács Nimród János, Rózsavölgyi Alexandra (Schäffer Béla Róbert)

Vasas Akadémia: Budácsik 6, Pardee 18/15, Papp 6, Nunn 6, Smailbegovic 4/3. Csere: Van Rijs -, Szerencsés -, Salamon 6, Tóth 3, Madár 3/3, Gelei -.

Sopron Basket: Kunek -, Fegyverneky 12/3, Magbegor 15/6, Varga 5/3, Turner 8. Csere: Erdélyiová -, Sitku 1, Czukor -, Stankovic 19, Böröndy 11/3. 

 

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 a Sopron Basket javára.

 

A negyeddöntő párharc második mérkőzésén a SERCO UNI-Győr 85-78-as sikert aratott a TFSE-MTK otthonában. Ezzel az egyik fél második sikeréig tartó párharcot a győriek 2-0-ra nyerték és készülhetnek az elődöntőre, ahol a DVTK HUN-Therm lesz a riválisuk. A TFSE-MTK az 5-8. helyért folytatja. Ott az első ellenfele a E.ON ELTE-BEAC lesz.

A mérkőzés elején felváltva estek a találatok. Theodorán Alexandra és Ty Marshall villanásaival a TFSE-MTK került előnybe, míg erre Bach Boglárka, Aaryn Ellenberg és Dubei Debóra válaszolt, 5-4-re alakítva az eredményt. A két csapat 9-8-ig haladt fej-fej mellett. Ezt követően a Győr az ihletett formában játszó Aaryn Ellenberg vezetésével 8-0-s futást mutatott be és 17-8-ra ellépett. Dúl Panka büntetői törték meg a hazai kosárcsendet, de erre egy Ellenberg tripla érkezett válaszul és 20-10-nél már kétszámjegyűre nőtt a differencia. Ekkor még két perc volt az első negyedből. Ahogy a keddit, úgy ezt a találkozót is pontgazdag játék jellemezte. A TFSE előbb visszakapaszkodott 23-16-ra, majd innen 29-18-ra ellépett a Győr. Így végül 11 pontos differenciáról fordultak a felek a folytatásra. Ty Marshall hét pontjával villámrajtot vett a TFSE a második negyedben és 29-25-re felzárkózott 46 másodperc alatt. Rendkívül fordulatos küzdelem kerekedett. Ezt követően a Győr ismét ellépett 35-27-re, majd Sabina Oroszova két villanása után 39-29-nél újra elérte a 10 egységet a különbség.

A félidő utolsó öt perce újabb fordulatot hozott. Ezúttal Pusztai Petra és Ty Marshall állt a TFSE-MTK élére, így megfelezte hátrányát a házigazda. Sőt, 41-36-nál volt labdája, hogy még közelebb kerüljön. Ezzel végül élt is. Lauren Manis ugyanis triplát értékesített, amivel 41-39-re hozta vissza csapatát. Volt még egy csavar az első félidőben, innen ugyanis az utolsó másfél percet 8-0-val zárta a Győr. Dombai Réka, Peyton Williams és Aaryn Ellenberg voltak ezen futás pontszerzői. Nagyszünetre 49-39-nél ismét 10 pontra nőtt a különbség. A harmadik etap Ty Marshall hármasával és Dúl Panka villanásával indult, így 49-44-nél újra megfelezte hátrányát a TFSE. A forgatókönyv már-már mondhatjuk a szokásos volt. Innen ugyanis Peyton Williams és Sabina Oroszova révén a Győr lépett el, majd Hegedűs Janka és Pusztai Petra két triplával 55-52-re visszahozta a házigazdát. Az igazi fordulat azonban az volt a harmadik negyed hajrájában, hogy a TFSE-MTK felzárkózása után nem tudott ismét elszakadni a Győr. Jól védekeztek ekkor Dúl Pankáék. Nem engedték könnyű pontokhoz a riválisukat. Hegedűs Janka és Dúl Panka találatai után 60-58-nál hosszú idő után először vezetett is a hazai alakulat.

A harmadik szakasz hajrájában 62-60-ra fordított a Győr, majd Dúl Terka triplája zárta a negyedet, így 63-62-nél a TFSE-MTK járt előrébb. Extázisban játszottak a hazaiak, akik 24-13-ra nyerték a harmadik 10 percet. Nagy izgalmakat ígért a záró etap, melyet Dombai Réka és Pusztai Petra találatai vezettek fel. A két csapat 70-70-ig fej-fej mellett haladt. Ezt követően Hegedűs Janka duplájával és Lauren Manis triplájával 75-70-es előnyre tett szert a TFSE-MTK. Időt kértek a győriek, de Lauren Manis hárompontosával 78-72-nél elérhető közelségbe került a bravúr a fővárosi együttesnek. Aaryn Ellenberg azonban ismét a győriek élére állt, sorozatban szerzett 8 pontjával 81-78-ra fordítottak a vendégek. Ezzel lélektanilag is megfordult a mérkőzés. Az utolsó két percben többször volt labdája a TFSE-nek, de nem tudott egyenlíteni. Amikor 72 másodperccel a vége előtt Ellenberg triplájával 84-78-ra alakult a találkozó, eldőlt a győztes kiléte. A hajrában már kézben tartotta a meccset a Győr. Végül Ellenberg büntetője zárta az összecsapást. A kiváló irányító 15 pontot szerzet az utolsó 10 percben és ezzel egy év szünet után ismét elődöntőbe jutott a Győr.

 

TFSE-MTK - SERCO UNI Győr 78-85 (18-29, 21-20, 24-13, 15-23)

TIPPMIX NŐI NB I. A , rájátszás - negyeddöntő, 2. mérkőzés
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok

TFSE-MTK: Theodoreán 2, Pusztai 18/6, Marshall 25/12, Manis 15/9, Dúl P. 8. Csere: Baa, Hegedűs 7/3, Dúl T. 3.

SERCO UNI Győr: Ellenberg 34/12, Dubei 3, Török 2, Williams 20, Bach 5. Csere: Varga 4, Nagy, Weninger, Oroszova 8, Dombai 9.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 a SERCO UNI Győr javára.

 

A bajnoki negyeddöntő párharc második mérkőzésén a DVTK HUN-Therm 76-63-ra legyőzte a E.ON ELTE-BEAC gárdáját. Ezzel az egyik fél második sikeréig tartó párharcot 2-0-ra nyerte a DVTK, így bejutott az elődöntőbe. A BEAC az 5-8. helyért folytatja.

Ötödik alkalommal nézett farkasszemet az idei évadban a BEAC és a DVTK. Az eddigi négy találkozót a DVTK nyerte 20 pont feletti különbséggel. Az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntő párharcban egy újabb győzelem bajnoki elődöntőt ért a DVTK-nak. A keddi találkozó után nehezen lendültek játékba a csapatok. Aho Nina és Arella Guirantes büntetőivel a diósgyőriek szereztek vezetést. Az első mezőnykosárra több, mint három percet kellett várni. Ez Milkovics Réka nevéhez fűződött és tripla volt. Radócz Fanni és Tóth Franka találataival a folytatásban a BEAC került előnyben. Az első szakaszban sokáig vezettek a hazaiak. Morgan Green triplája után 10-6-nál Völgyi Péter időt is kért. A negyed hajrája töredezett játékot hozott. Kiss Angelikát sérülés miatt le is kellett cserélni. Milica Jovanovic és Aho Nina révén magához ragadta a vezetést a DVTK, de végül Morgan Green három büntetője zárta a szakaszt és ezzel 13-13 állt az eredményjelzőn. A második negyed előtt nagy kérdés volt, hogy melyik gárda tudja magához ragadni a kezdeményezést. Ez a DVTK lett, mely Aho Nina és Bernáth Réka tripláival lépéselőnybe került. Sőt, amikor Bernáth második triplája célt ért, 24-15-nél Kovács Andrea kért időt.

A rövid eligazítás után Darcee Garbin 2+1-es megoldásával először ugrott a lélektani 10 pont fölé a differencia. A félidő utolsó öt percéhez érkezve Aho Nina két triplájával erősítette meg fölényét a DVTK. 33-18-nál így ismét hazai időkérés állította meg a játékot. Aho Ninának mindhárom triplakísérlete célt ért az első 20 perben. Összességében viszont rendezte a sorokat a BEAC, 10-14 pontos különbség környékén állt be a mérkőzés. Morgan Green hárompontosával, Radócz Fanni és Zsámár Lili egy-egy villanásával tartotta a lépést a hazai gárda. A félidőt végül Zsámár és Guirantes büntetői zárták. 20 perc után 41-27 állt az eredményjelzőn. A DVTK-nál a 17 pontos Aho Nina, a BEAC-nál a 12 egységnél járó Morgan Green voltak a legeredményesebbek. A BEAC 29-ből 9-et, míg a DVTK 22-ből 11-et dobott be mezőnyből. A harmadik etap elején három percig mindössze Milkovics Réka tripláját jegyezhettük fel. A disgyőri kosárcsendet Milica Jovanovic hármasa törte meg, de a BEAC lendületben maradt. Ana Vojtulek öt pontjával 44-35-re kapaszkodott vissza a házigazda.

A döntő futást végül a harmadik szakasz második felében a BEAC felzárkózása után vitte be a DVTK. Egészen pontosan 10-0-s futást vezényelt Aho Nina, Arella Guirantes, Cheridene Green és Bernáth Réka. 55-35-nél így már a 20 pontos dimenzióba került a találkozó. Radócz Fanni és Angyal Barbara távoli dobásaival igyekezett új ritmust venni a BEAC, de összességében 20 pont környékén állt be a mérkőzés. Az utolsó 10 percnek 63-41-ről vágtak neki a csapatok. Itt már nem volt kérdés a győztes kiléte. A DVTK rutinosan egy 7-2-es futással indította ezt a szakaszt, amivel 70-43-ra lépett el. A BEAC tartását dicséri, hogy nagy hátránya ellenére nem engedte el a végjátékot. Angyal Barbara, Koch Dóra és Ana Vojtulek távoli dobásaival faragott hátrányán a házigazda. A 7 kísérletéből 4 sikeres ebben volt a szakaszban távolról. Végül 74-56 után a BEAC 7-2-vel zárta a találkozót, így alakult ki a 76-63-as végeredmény.

 

E.ON ELTE BEAC - DVTK-HUN-THERM 63-76 (13-13, 14-28, 14-22, 22-13)
TIPPMIX NŐI NB I. A , rájátszás - negyeddöntő, 2. mérkőzés
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Kapitány Gellért, Szilágyi Bálint, Kapusi Gábor (Hoffmann Gergely)

E.ON ELTE BEAC: Angyal 11/9, Vojtulek 12/3, Milkovics 6/6, Green 12/6, Radócz 7/3. Csere: Koch 3/3, Katona, Zsámár 8, Tóth 4, Juhász.

DVTK HUN-Therm: Green 12, Aho N. 20/12, Guirantes 14, Jovanovic 10/6, Bernáth 15/6. Csere: Aho T. 2, Garbin 3, Bacsó, Kiss.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 a DVTK HUN-Therm javára.

 

 

Play-Out - 1. forduló

 

Pénteken megkezdődtek az alsóházi küzdelmek. A Ludovika Csata magabiztos, 87-55-ös sikert aratott hazai pályán a PINKK Pécsi 424 együttese ellen.

A mérkőzést Kovács Kitti találata indította, amivel a vendégek kerültek lépéselőnybe, Vincze Nikolett kosara után pedig már 4-0 volt az állás a PINKK javára. Nem kellett azonban sokat várni, s a hazai együttes oldaláról is érkeztek a pontok. Czank Tímea távolról volt sikeres, ezzel pedig a Csata egy pontra zárkózott fel, majd Barnai Judit akciójának köszönhetően át is vette a vezetést. 5-4-et mutatott tehát az eredményjelző, amikor ismételten a kozármislenyi együttes indított támadást. Árvai Noémihez került a labda, aki közelről talált be, ezzel pedig ő is beállt a pontszerzők sorába. Következőnek ismét Barnai állhatott vonal mögé. A Csata centerét ugyanis dobás közben faultolták, amiért kettőt dobhatott, s mivel mind a kettő rádobás találat lett, így az állás 7-6-ra változott. Ezután egy rövidebb időre lelassult a pontszerzés, majd Szabó Fanni büntetői törték meg a csendesebb periódust. Az ötödik percben így már három pontos előnyben volt a fővárosi gárda (9-6). Tursics Krisztián tanítványai azonban továbbra sem tudtak elszakadni Kovács Dénes lányaitól, a PINKK ugyanis nagyon szép, koncentrált játékkal gyönyörűen tartotta magát. A negyed utolsó perceiben azonban ritmust váltott a budapesti alakulat, s egy 5-0-ás futásba kezdtek, amit végül csakis a vendégek időkérése tudott megfékezni. A rövid taktikai szünet előtt viszont még Szabó Fannit is faultolták, aki tehát visszatérve egyet dobhatott, ezzel a találattal pedig kilenc pontra nőtt a csapatok közti különbség (18-8). Ez a kilenc pontos differencia az etap végére hatra csökkent, Vincze Nikolett jóvoltából, aki az utolsó másodpercekben még egy 2+1-es akciót értékesített.

Rövid szünet után a második felvonás 19-13-ról folytatódott. Az első percekben még a büntetők játszották a főszerepet, mígnem 22-15-nél Zsilinszky Lilla talált be középtávolról. A válasz pedig rögtön érkezett is Barnai Judittól, aki ezzel a nyolcadik pontját szerezte meg. A különbség ismét kilenc ponton kezdett el állandósulni, egészen addig míg a vendégek nagyobb sebességbe nem kapcsoltak, és újabb 5 ponttal négyre tornázták le hátrányukat (24-20). Ez már jó ébresztőként szolgált Tursics vezetőedző lányainak, akik egy szempillantás alatt ismét tíz pont fölé növelték a különbséget, méghozzá egy 12-0-ás rohammal, amit 36-20-nál a PINKK időkérése szakított félbe. Ez a 16 pontos differencia azonban a következő percekben sem változott sokat, s 37-22-nél végül újabb időkérés miatt állt a játék, ezúttal Tursics Krisztián kért időt eligazításra. A szusszanásnyi idő elegendő volt ahhoz, hogy a Csata szinte teljes mértékben rendezni tudja sorait. Védekezésben agresszívabban léptek fel, míg a támadótérfélen egyre több dobást értékesítettek, ennek köszönhetően pedig csak idő kérdése volt, s a differencia közel húsz pontra nőtt. A dudaszó pillanatában 45-26 volt olvasható a kijelzőn a hazai együttes javára, a csapatok tehát innen fordulhattak. Húsz perc elteltével a mezőnyt a fiatal Toman Dóra vezette 12 dobott ponttal.

A második félidőt Vincze Nikolett és Zsilinszky Lilla sikeres hárompontosai indították, amivel a PINKK hat pontot tudott lefaragni hátrányából. Ekkor érkezett azonban Czank Tímea triplája, ami tulajdonképpen vissza is billentette az eseményeket az eddig megszokott kerékvágásba. Ezzel azonban még nem ért véget a tripla-eső. Vincze ugyanis megint csak távolról volt sikeres, egymásután kétszer is, mellyel a vendégek 48-39-re zárkóztak fel. Ekkor Tursics Krisztián kért időt. Az eligazítás viszont szinte csak egy pillanatra szakította meg az eseménysorozatot, visszatérve előszőr ugyanis Gyöngyösi Janka, majd Tenyér Zsófia voltak sikeresek, a változatosság kedvéért ismét távolról, mely 53-42-re változtatta az állást. Kosárból pedig a következő percekben sem volt hiány. Felváltva szerezték a találatokat a játékosok mindkét oldalon, s egészen 60-44-ig jutottunk, amikor Kovács Dénes vezetőedző kért időt. Ezután, a játékrészt megint a Csata zárta magabiztosabban, s egy 6-0-ás rohamnak köszönhetően a különbség ismételten húsz pont fölé nőtt. A záró szakasz 66-44-ről folytatódott, méghozzá Árvai Noémi büntetőivel, majd következtek Toman Dóra újabb hárompontosai, amivel a Csata fiatal tehetsége a 18. pontját szerezte meg. Ekkor már megállíthatatlan tempót diktált a hazai együttes. A különbség végül 84-53-nál jutott harminc pont fölé, amit a mérkőzés végéig a PINKK csak pár ponttal tudott korrigálni. A Ludovika Csata ezzel tehát hozta a kötelezőt, s egy magabiztos sikerrel indította az alsóházi rájátszást.


Ludovika Csata - PINKK Pécsi 424 87-55 (19-13, 26-13, 21-18, 21-11)

TIPPMIX NŐI NB I. A - Play-Out, 1. mérkőzés
Budapest, Ludovika Aréna
Varga-Záray Katalin, Földesi Ádám, Jankovics Viktor Zsolt (Vághy Tamás János)

Ludovika Csata: Barnai 10, Toman D. 18/12, Czank 21/15, Horváth -, Jáhni -. Csere: Gábor 4/3, Szabó 15, Boros 2, Gyöngyösi 17/3, Fuehring -.

PINKK Pécsi 424: Kovács 9, Zsilinszky 10/6, Tenyér 4/3, Vincze 18/9, Árvai 9. Csere: Szűcs 3/3, Horváth -, Pucz -, Borbás -, Bojtár 2.

 

Vármegyei szövetségek