Tippmix Női NB I: A Szekszárd elvette a PEAC pályaelőnyét
28
Mar
2023
Tippmix Női NB I: A Szekszárd elvette a PEAC pályaelőnyét
2023. március 28.  |  21:00

A bajnoki negyeddöntő párharc első mérkőzésén a Sopron Basket 84-64-re múlta felül a Vasas Akadémiát.

Yvonne Turner és Schaquilla Nunn villanása indította a találkozót. A folytatásban Fegyverneky Zsófia, Varga Alíz és Ezi Magbegor találataival a címvédő került lépéselőnybe. Ezt azonban nem tudta megtartani, 8-3-as soproni vezetés után ugyanis 8-2-es sorozattal 11-10-re fordított a Vasas Akadémia és Gáspár Dávidnak időt is kellett kérnie. Bátran játszott a Vasas és jól szedte a lepattanókat, így kifejezetten éles csata kerekedett. A negyed utolsó három percében Papp Dia triplájával és Salamon Zsófia duplájával 14-12-nél és 16-14-nél is a vendégek jártak előrébb. Az első 10 percet végül Alice Kunek duplája és Böröndy Vivi büntetője zárta, amivel 17-16-ra végül a Sopron ment. A címvédő kerete a szombati pécsi bajnokihoz képest Dragana Stankoviccsal egészült ki. A második negyedet éppen a szerb center duplája vezette fel. A soproniak összességében 1-3 pontos előnyüket tartották.

Fordulatokban nem volt hiány. Egészen pontosan két 6-0-s sorozat határozta meg a második szakaszt. Az első kisebb fordulat 23-20 után jött el. A Vasas Nadija Smailbegovic, Tóth Orsi és Schaquilla Nunn révén 26-23-ra alakította az eredményt. Erre viszont a Sopron is 6-0-val válaszolt és 29-26-nál visszavette a vezetést. Ekkor még három perc volt a félidőig. A Vasas a hajrában még két alkalommal felzárkózott egy-egy pontra. Végül azonban 33-32 után Yvonne Turner duplája és Ezi Magbegor triplája zárta az első 20 percet, amivel 38-32-re ment a címvédő. A harmadik negyedet Papp Dia és Ezi Magbegor kosárváltása indította. A játékrész első felében jellemzően 3-5 pont között mozgott a differencia. A Sopron nem tudta bevinni a döntő futást, de ekkor már a Vasas játékába is több hiba csúszott. A 16 mezőnykísérletéből mindössze 6 ért célt.

Lassan, de biztosan növelte előnyét a Sopron. 43-40 után Ezi Magbegor állt a csapat élére, aki egymaga 9 pontot szerzett a harmadik etapban. 30 perc játékot követően pedig már 21 pontnál járt. A különbség 51-42-nél a lélektani 10 egységet ostromolta. Katrina Pardee azonban gondoskodott arról, hogy látótávolságba maradjon a Vasas. Amikor a triplája célt ért, 53-48-nál újra öt pont választotta el a feleket. Ahogy az első és a második, úgy a harmadik negyed hajrája is a Soproné volt. Alice Kunek és Dragana Stankovic végül beállította a 10 pontos differenciát. Az 58-48-ról induló negyedik negyed elején Dragana Stankovic villant meg, így már 12 egységgel járt előrébb a Sopron. A Vasas keményen küzdött és egy pillanatra nem adta fel. Nyolc perccel a meccs vége előtt 62-54-re szépítettek a vendégek. Végül Alice Kunek triplájával és Ezi Magbegor két extrájával tudta megalapozni a döntő futást a házigazda. Amikor Fegyverneky Zsófia 2+1-es helyzetet értékesített, 74-58-nál 9-2-ben volt a Sopron. Az utolsó három percet ebből a pozícióból kézben tartotta Gáspár Dávid együttese. A mérkőzést Varga Alíz és Yvonne Turner pontjai zárták le. A különbség így végül a 20 egységet is elérte és 84-64-re nyert a Sopron. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcban 1-0-ra vezet a címvédő, folytatás pénteken a Vasas otthonában.

 

Sopron Basket - Vasas Akadémia 84-64 (17-16, 21-16, 20-16, 26-16)

TIPPMIX NŐI NB I. A , rájátszás - negyeddöntő, 1. mérkőzés
Sopron, Novomatic Aréna
Söjtöry Tamás Ferenc, Major Ádám, Földesi Ádám (Németh Csaba János)

Sopron Basket: Fegyverneky 6, Magbegor 25/2, Varga 13, Czukor, Turner 15. Csere: Kunek 10/6, Stankovic 10, Sitku 2, Böröndy 3.

Vasas Akadémia: Nunn 16, Papp 9/3, Pardee 17/3, Tóth 8, Madár E. 4. Csere: Budácsik, Smailbegovic 4, Szerencsés 2, Salamon 4.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0 a Sopron Basket javára.

 

A bajnoki negyeddöntő párharc első mérkőzésén az Atomerőmű KSC Szekszárd 69-64-re múlta felül az NKA Universitas PEAC együttesét.

A feldobást a Szekszárd együttese nyerte. A PEAC oldaláról Kiss Virág ugrott a labdáért, aki az alapszakasz utolsó fordulójában elszenvedett vállsérülése ellenére is vállalta a játékot. A rájátszás negyeddöntőit tekintve ez a bizonyos PEAC – Szekszárd találkozó ígérkezett a legizgalmasabbnak, már csak pusztán a helyezések miatt is. A PEAC ugyanis a Sopron legyőzésével a negyedik, míg a Szekszárd a Győr elleni veresége révén az ötödik helyen végzett az alapszakaszban. Ez alapján tehát nem is meglepő, hogy mennyire kiélezetten vette kezdetét a mérkőzés. Az első találatok is csak két perc elteltével születtek meg, méghozzá pécsi oldalon. Előszőr Kiss Virág, majd Simon Zsófia talált be, mellyel 4-0-ás lépéselőnybe került a hazai együttes. Ezután a KSC indított kontratámadást. A labda Sydney Wallace-hoz ért, aki bár nem kosárral, de egy kiharcolt faulttal fejezte be akcióját, amiért kettőt dobhatott. Két büntetőtalálata után pedig már 4-2 volt az állás. Ekkor viszont ismét Kiss Virág vette kezei közé az irányítást. A Pécs válogatott centere egymásután kétszer is betalált, mellyel hat pontos előnyt szerzett csapatának. A PEAC pedig ezután is remek támadóformát produkált, amire Zseljko Djokics tanítványi egyenlőre nem találták az ellenszert védekezésben. A következő percekben ez a hat pontos differencia tehát állandósulni is látszódott, mígnem Sara Krnjic is beállt a pontszerzők sorába. A vendégek magasembere kétszer is sikeres volt, mellyel összesen négy pontot faragott le csapata hátrányából. Ekkor egészen pontosan 13-11-et regisztrálhattunk. A Pécs azonban egy pillanatra sem adta ki kezei közül az irányítást. Tovább menetelt a Jovan Gorec által vezényelt gárda, s az első negyed végére ismét egy magabiztosabb 5 pontra növelték előnyüket. Az utolsó találatot Mányoky Réka szerezte, mellyel kialakult a játékrész 18-13-as eredménye.

A második felvonás Kiss Virág sikeres büntetőjével folytatódhatott, miután ismételten lelassult a pontszerzés. Három perc leforgása alatt, Kiss találatán kívül csupán egyetlen kosár született, méghozzá Cyesha Goree által. Ezután viszont igencsak felgyorsultak az események. A főszerepet továbbra is Goree élvezhette, kinek vezetésével a Szekszárd két pontra zárkózott fel. 19-17-et regisztrálhattunk, amikor a hazaiak kértek időt eligazításra, visszatérve pedig hasonlóképpen folytatódott a játék. A Pécs oldaláról Gwathmey talált be, melyre Goree válaszolt, majd ismét Gwathmey pontjai következtek, mellyel 23-19-re változott az állás. Ahogy telt az idő, a Szekszárd egyre közelebb férkőzött ellenfeléhez, Sydney Wallace hárompontosával előszőr egy pontra zárkóztak fel Djokicsék, majd Nikolina Dudásová kosarával át is vették a vezetést. 25-26-nál tehát pécsi időkérés szakította meg a játékot. A folytatásban pedig kezdetét vette a jól megszokott adok-kapok játék. Egy viszonylag hosszabb perióduson át kosárra-kosár volt a válasz, a csapatok fej-fej mellett haladtak, így tehát egy, maximum két pontnál nagyobb különbség nem is alakult ki. Egy percre a nagyszünettől 33-32-t regisztrálhattunk a vendég együttes javára, ám az utolsó pillanatban Kiss Virágot faultolták, aki a hibáért kettőt dobhatott. Mivel mind a két dobás találat lett, így a mérleg ismét a PEAC felé billent. Pár másodpercre a félidő vége előtt azonban még egy szekszárdi időkérés szakította meg a játékot. S, mint ahogy az a későbbiekben kiderült, jól is döntött a szekszárdiak szakembere, taktikai egyeztetés után a játékrészt ugyanis Goree duplája zárta, mellyel újból a KSC vette át a vezetést. A csapatok tehát 34-35-ről fordulhattak.

A második félidőt a vendégek egy 9-1-es rohammal indították, mely azonnali időkérésre kényszerítette Jovan Gorec vezetőedzőt. Visszatérve sem nagyon tudták megfékezni a vendégek támadásait a pécsiek, így a különbség 37-47-nél végül a tíz pontot is elérte. Ezután egy 10-3-as pécsi szakasz vette kezdetét. 47-50-nél Wentzel Nóra, aki szintén sérülésből tért vissza, szerzett egy hárompontost, mellyel a PEAC három pontra tudott felzárkózni. Ekkor már Zseljko Djokics kért időt, visszatérve pedig újból rendezni tudták soraikat. A negyed vége előtt még Dudásová, majd Mányoky talált be, mellyel 47-55-re változott az állás. A mérkőzés záró szakasza tehát innen folytatódhatott, a játékrészt pedig ismételten a KSC nyitotta magabiztosabban. Előszőr, újból tíz pont körülire növelték előnyüket Djokics vezetőedző tanítványai, ám ezután a PEAC is bekeményített, s 57-61-nél négy pontra tornázták le hátrányukat. Pillanatok alatt ismét egy kiélezett, rettentő fizikális mérkőzés kerekedett, amit a játékvezetők legjobb tudásuk szerint próbáltak meg kordában tartani. Ennek ellenére, a Szekszárd már négy percre a találkozó vége előtt faultproblémákkal küzdött, ami a későbbiekben akár meg is nehezítheti a dolgukat. A vendégek azonban a folytatásban is higgadtan kosárlabdáztak, melynek köszönhetően az utolsó egy percben is még hét pontos előnyt élvezhettek. Ekkor azonban a PEAC válogatott bedobója vette kezei közé az irányítást. Wentzel Nóra egy kulcsfontosságú hárompontost süllyesztett az ellenfél hálójába, mely ismét partiba hozta a PEAC-ot. Zseljko Djokics tehát ki is kérte idejét. Visszatérve egyre inkább érezhető volt a feszültség, illetve a csapatok maximális koncentrációja. 61-65-öt mutatott a kijelző, amikor Miklós Melinda talált be, ezzel pedig tulajdonképpen már nyert ügye volt a vendég együttesnek. Pár másodpercre a meccs végétől a PEAC már nem is tudott hatalmas változtatásokat eszközölni, még Wentzel Nóra bevágott egy újabb triplát, ám ez már nem sokat változtatott a lényegen. A 64-68-as végeredményt végül Sydney Wallace büntetői alakították ki, mellyel az Atomerőmű KSC Szekszárd nyerte a rájátszás negyeddöntő-párharcának első találkozóját. Az állás tehát 1:0 a KSC javára, a folytatás pedig pénteken következik, Szekszárdon.

 

NKA Universitas PEAC - Atomerőmű KSC Szekszárd 64-69 (18-13, 16-22, 13-20, 17-14)

TIPPMIX NŐI NB I. A - Play-Off, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia - Fűzy Ákos Centerpálya
Tóth Cecília, Tőzsér Dénes Kelemen, Nagy Viktor (Hartyáni Zsolt)

NKA Universitas PEAC: Kiss 17, Gwathmey 10, Katanic 4, Simon 5, Calhoun 9/3. Csere: Wentzel 16/12, Sanchez -, Szűcs 3, Pap -, Olawuyi -, Rátkai -, Laczkó -.

Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer 7, Dudásová 7/3, Wallace 25/12, Goree 18/3, Mányoky 2. Csere: Krnjic 8, Boros -, Bálint -, Horváth -, Miklós 2, Szűcs -, Holcz -.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0 az Atomerőmű KSC Szekszárd javára.

 

A bajnoki negyeddöntő párharc első mérkőzésén a DVTK – Hun-Therm 82-58-ra múlta felül az E.ON ELTE BEAC együttesét.

A DVTK egy 12-2-es rohammal indította a találkozót. Ennek értelmében, a vendégek oldalán tehát csupán egy találat született, méghozzá Radócz Fanni által, aki közelről volt sikeres. Túllépve a tíz pontos különbséget, következtek Arella Guirantes büntetői, majd Morgan Green talált be a BEAC csapatából. A pontszerzés ezzel azonban még nem ért véget. Milica Jovanovic egy jól időzített hárompontost vágott be a vendég együttes kosarába, mellyel 17-4-re változott az állás. Ekkor Mészárosné Kovács Andrea kért időt eligazításra. A rövid szünet pedig láthatóan jót tett az újbudai gárdának, a pályára visszatérve ugyanis kapásból két triplával folytatták a játékot, melyeknek köszönhetően összesen hat pontot faragtak le hátrányukból (17-10). A Miskolc azonban továbbra sem lassított a tempón, s pár perc leforgása alatt Völgyi Péter lányai, koncentrált játékkal, újból tíz pont körülire növelték előnyüket. 19-11-et mutatott az eredményjelző, amikor Arella Guirantest faultolták. A hazaiak légiósa kettőt dobhatott, melyből mind a kettő találat is lett, ezzel pedig megintcsak kerek tíz pont lett a felek közti különbség. A differencia ekkor kezdett el állandósulni, s bár keményen küzdött a BEAC, játékosai egyszerűen nem tudták áttörni a miskolciak által képzett pajzsot, mely leginkább zónavédekezésből keletkezett. Az első játékrész végül Aho Nina sikeres közelijével ért véget.

A második játékrész így 28-17-ről folytatódhatott. A vendégek sokkal agresszívabb játékképet mutattak, melynek köszönhetően tehát az etap első találatát is ők szerezhették. A kosár ismét Morgan Greentól érkezett, aki ezzel még nagyobb löketet adott együttesének, így végül a BEAC újból tíz pont alá férkőzött (30-21). Nem telt el azonban sok idő, s a Diósgyőr rendezte sorait. Völgyi Péter frissített pályán lévő játékosain, akik védekezésben agresszívabbak, támadásban pedig koncentráltabbak lettek. Ezzel a negyed feléhez érkeztek az események, amikor is Cheridene Green találata következett, s miután már 34-21-et regisztrálhattunk. Felszólalt a sípszó, s vendég időkérés szakította meg  játékot. Kihasználva a szusszanásnyi szünetet, a pályára visszatérve ritmust váltott Völgyi Péter együttese. Bár az ezutáni szerzett pontok tekintetében akkora különbség nem keletkezett a csapatok között, az összesítést tekintve a nagyszünetben már 16 pontos előnyt élvezhetett a DVTK. A csapatok tehát egészen pontosan 44-28-ról fordulhattak. Húsz perc elteltével a mezőny legjobbja a 11 pontos Morgan Green volt a BEAC együtteséből, míg miskolci oldalon a 10 pontos Cheridene Green vezette a dobólistát. Érdekesség pedig, hogy a legtöbb lepattanót Arella Guirantes szerezte, aki irányító posztja létére összesen hat labdát kaparintott meg.

A harmadik negyed elején, pontok tekintetében fej-fej mellett haladtak a csapatok, ez viszont annyit jelentett, hogy a különbség nem sokat, vagy csak minimálisan változott a felek között. A mérkőzés alakulását tekintve azonban határozottan kijelenthető volt, hogy a főszerepet leginkább a támadások játszották. Bő két és fél negyed elteltével míg a Miskolcnak 49 rádobása volt, addig a BEAC csapatának 47. Ebből kifolyólag tehát az sem meglepő, hogy maga a dobott pontok száma is magas volt a mérkőzés során. A különbség a harmadik negyed végére pedig már húsz pontnál járt. A záró szakaszt egy 9-0-ás periódussal folytatta a DVTK, a  menetelést pedig végül Mészárosné Kovács Andrea időkérése szakította meg, melyből visszatérve Koch Dórának sikerült egy triplát értékesíteni. Ez viszont sajnálatos módon nem sokat számított, hiszen a válasz rögtön érkezett is Milica Jovanovicstól, s Aho Tyra közelije után pedig  már 77-44-et regisztrálhattunk a Diósgyőr javára. Ekkor ismét vendég időkérés következett. A rövid taktikai szünet azonban csak pár perccel halasztotta el az elkerülhetetlent. A differencia végül 80-48-nál, Darcee Garbin triplájával lépte át a harminc pontot, ezt a magabiztos előnyt a Miskolc pedig egészen a találkozó végéig meg is tartotta. Ám az utolsó percekben még a BEAC bevitt egy végső ellenállást, s sorozatban nyolc pontot tudtak szerezni, amivel 24 pontra faragták le a különbséget. Bár a vendégek határozott próbálkozását semmi esetre sem szabad figyelmen kívül hagyni, ennek ellenére, a végső győzelmet mégis a DVTK – Hun-Therm együttese szerezte meg, mellyel így 1:0-ra vezetik az E.ON ELTE BEAC elleni rájátszás-negyeddöntő párharcot. Folytatás pénteken következik, Újbudán.

 

DVTK - Hun-Therm - E.ON ELTE BEAC 82-58 (28-17, 16-11, 19-13, 19-17)

TIPPMIX NŐI NB I. A - Play-Off, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Miskolc, DVTK Aréna
Makrai Márton, Fodor Attila, Rácz Zsolt Róbert (Zalai Ákos István)

DVTK - Hun-Therm: Green 10, Guirantes 13/3, Jovanovic 12/6, Bernáth 7/3, Aho N. 8. Csere: Garbin 17/9, Márkusz -, Bacsó -, Oláh -, Aho T. 9/3, Kiss 6.

E.ON ELTE BEAC: Radócz 7/3, Vojtulek 4, Milkovics 10/6, Angyal -, Green 16/3. Csere: Koch 5/3, Katona -, Tóth 3, Benke -, Juhász -, Zsámár 9/3.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0 a DVTK HUN-Therm javára.

 

A negyeddöntő párharc első felvonásán a SERCO UNI-Győr 103-93-ra múlta felül a TFSE-MTK gárdáját. A győriek 1-0-ra vezetnek az egyik fél második győzelméig tartó párharcban. Folytatás pénteken a Városmajorban.

Nyíltsisakos, pontgazdag küzdelem bontakozott ki. Ty Marshall, Dúl Panka és Dubei Debóra hárompontosai vezették fel a találkozót. Fej-fej mellett váltott vezetéssel haladtak a csapatok. Amikor Marshall második hármasa célt ért, öt perc játék után 14-12-re a TFSE ment. Az első negyed második felében Marshall mellé – aki egymaga 12 pontot szerzett – Hegedűs Janka lépett fel a TFSE-nél. A vendégek 21-14-re elszakadtak. Sőt, amikor Pusztai Petra hármasa is utat talált a gyűrűbe, 25-16-ra ellépett a fővárosi gárda. A győrieknek Peyton Williams két találata adott új lendületet, majd nem sokkal később Nagy Dóra és Dombai Réka is megvillant. Az első etap végére 30-24-re visszakapaszkodott a Győr. Sőt, a második etap elején Nagy Dóra 2+1-es helyzetével 30-27-nél már 11-5-ös futásban volt a házigazda. Lauren Manis és Dúl Panka révén igyekezett új lendületet venni a TFSE, de Dubei Debóra és Aaryn Ellenberg egészen 34-33-ra visszahozta a győrieket.

A folytatásban még 38-33-ra megugrott a TFSE, de a félidő utolsó négy percébe érve elfogyott a vendégek előnye. Sabina Oroszova duplája után 39-38-nál ragadta magához a kezdeményezést a Győr. Közel egymáshoz két alkalommal is időt kért a TFSE, de Dubei Debóra és Aaryn Ellenberg révén 48-38-ra megugrottak a győriek. A két játékos a félidőig 24 pontot szerzett hazai részről. A különbség 50-38-nál elérte a 12 pontot. A fővárosi együttes tartását dicséri, hogy 66 másodperc alatt ebből 8 egységet ledolgozott. Dúl Panka és Pusztai Petra triplát, Lauren Manis duplát értékesített. A nagyszünet 50-46-ról jött el. A harmadik negyed elején sem változott a játék képe. Dubei Debóra például két perc alatt egymaga 8 pontot szerzett – közte két triplát – és ezzel 58-50-re megugrott a Győr. A TFSE becsülettel hajtott és rövid időre még 58-54-re felzárkózott, ennél közelebb azonban a második 20 percben nem került.

A harmadik negyed második felében a különbség 7-9 pont között látszott beállni. Kiemelkedő, hogy a harmadik negyed végén 60%-os (30/50) volt a Győr mezőnymutatója, de még a TFSE is 50% környékén tartotta magát. A vendégek utolsó nagyobb felzárkózását 67-62-nél regisztrálhattuk. Innen azonban 10-4-es sorozattal zárta le a harmadik etapot a Győr. A 77-66-ról induló záró szakasz elején Aaryn Ellenberg duplájával és Török Ági triplájával pedig 82-66-ra megugrott. Sőt, Dubei Debóra triplája után már 85-67-re mentek a hazaiak. A TFSE tartását dicséri, hogy Dúl Panka vezetésével 87-75-nél még tudott szépíteni. Innen viszont az utolsó öt percben ismét a Győr akarata érvényesült. A különbség a 15 pontot is elérte. A hazaiak 100. pontját Peyton Williams szerezte. A 103-93-as végeredményt pedig Nagy Dóra büntetői és Király Andrea duplája alakította ki.

 

SERCO UNI Győr - TFSE-MTK 103-93 (24-30, 26-16, 27-20, 26-27)

TIPPMIX NŐI NB I. A , rájátszás - negyeddöntő, 1. mérkőzés
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Varga-Záray Katalin, Györfy Rúben, Jakab László Imre (Sarkadi-Nagy Ágnes)

SERCO UNI-Győr: Ellenberg 19/6, Dubei 23/12, Török 5/3, Dombai 3, Williams 24. Csere: Varga 2, Nagy 16/3, Weninger 1, Oroszova 10, Bach.

TFSE-MTK: Theodoreán 3, Pusztai 15, Marshall 19/9, Manis 10, Dúl P. 24/18. Csere: Baa 5/3, Hegedűs 15/3, Németh, Király 2.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0 a SERCO UNI-Győr javára.

Vármegyei szövetségek