Női Euroliga: Vereséggel kezdte a negyeddöntőt a Sopron Basket
14
Mar
2023
Női Euroliga: Vereséggel kezdte a negyeddöntőt a Sopron Basket
2023. március 14.  |  19:00

Az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén a Sopron Basket 82-62-es vereséget szenvedett a Fenerbahce otthonában. Amíg az ereje engedte hősiesen küzdött a Sopron és a harmadik negyed hajrájában 56-55-re még vezetett. A záró szakaszban azonban egyértelműen kijött a török gárda fölénye, mely így 1-0-ra vezet az egyik fél második sikeréig tartó párharcban. Folytatás pénteken Sopronban.

Hullámzó játék jellemezte az első félidőt. A mérkőzés elején Ezi Magbegor, Czukor Dalma, Fegyverneky Zsófia, Jelena Brooks és Yvonne Turner pontjaival három és fél perc alatt 10-3-ra lépett el a Sopron. A következő három és fél perc viszont a hazaiaknak sikerült jobban, akik 12-12-nél kiegyenlítettek. Innen Böröndy Vivi duplájával ismét a Sopron szerzett vezetést, erre azonban 9-0-val válaszolt a Fener és 21-14-es előnyre tettek szert. Gáspár Dávid időt is kért és Böröndy Vivi két büntetőjével, illetve Ezi Magbegor triplájával öt pontot lefaragott a hátrányából a Sopron. 10 perc után 22-19 állt az eredményjelzőn. A második szakasz elején Yvonne Turner duplájával került közelebb a magyar együttes. Erre viszont Satou Sabally négy pontja érkezett válaszul és a második negyedet döntően ez jellemezte. A Sopron faragott a hátrányán. Például Fegyverneky Zsófia extra triplájával, de erre azonnal felelt a házigazda egy-egy klasszisa és visszaugrott 5-6 pontra a differencia.

A félidő utolsó öt percében 35-30-nál hosszú percekre befagyott az eredményjelző. Erről a pontról végül Fener tudott elmozdulni Breanna Stewart négy pontjával 39-30-ra, ami az egész első félidő legnagyobb különbsége volt. A hajrában azonban Czukor Dalma, Jelena Brooks és Böröndy Vivi 39-35-re visszahozta a mieinket. Innentől már csak egy török büntető született. 20 perc után 40-35 állt az eredményjelzőn. A Sopron 34-ből 14-et, a Fener 35-ből 11-et értékesített. A Fener 26-19-re vezetett a lepattanókban. Azzal azonban, hogy 40% felett alakult a mezőnymutató és az eladott labdák számát sikerült kordában tartani, látótávolságban követte riválisát a Sopron. Sőt, nem csak követte, hanem a harmadik negyed elején meg is előzte. Ezi Magbegor, Alice Kunek és Yvonne Turner 92 másodperc alatt 41-40-nél megfordította a meccset. Marina Maljkovic azonnal időt is kért. Kayla McBride két triplájával vett új lendületet a Fener. Erre azonban Alice Kunek válaszolt szintén távolról. Így ismét megugrott ugyan 5 ponttal a házigazda, de szépen tartotta a lépést a Sopron.

A harmadik negyed utolsó három percéhez érkezve Yvonne Turner és Czukor Dalma találatai után 54-53-nál ismét a Sopronnál volt az előny. Ezt 56-55-nél is sikerült elérni, de innen 7-2-vel zárta a harmadik etapot a Fener, ami figyelmeztető jel volt a folytatásra nézve. Ennek ellenére a harmadik lett az a negyed, amit meg tudott nyerni a Sopron. Úgy lett 23-22 ez a szakasz, hogy a 17 kísérletéből 11-et értékesítettek a mieink. A negyedik negyed elején két percet kellett várni az első mezőnykosárra. Ez Emma Meesseman nevéhez fűződött. Időt kért Gáspár Dávid, de végül négy perc után 69-58-nál Ezi Magbegor büntetőjéből született meg a záró szakasz első pontja. Ez a pontszegény periódus megpecsételte a Sopron sorsát. Ekkor már egyértelműen a Fener irányított és az utolsó négy percbe érve 78-59-re megugrottak. Ekkor Ezi Megbegor 2+1-es helyzetével szépített a Sopron, de nem sokkal később 82-62-nél elérte a 20 egységet a differencia és eldőlt a találkozó. Az utolsó két percben nem született pont. Az egyik fél második sikeréig tartó párharcban 1-0-ra vezet a Fener, folytatás pénteken Sopronban.

 

Fenerbahce Alagoz Holding - Sopron Basket 82-62 (22-19, 18-16, 22-23, 20-4)

Euroliga, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Isztambul, Metro Energy Sports Hall
Petr Hrusa (Csehország), Jelena Tomic (Horvátország), Stylianos Simeonidis (Görögország) – Merab Ratishvili (Grúzia)

Fenerbahce Alagoz Holding: Cakir 2, Meesseman 15, McBride 12/12, Iagupova 13/3, Stewart 20/3. Csere: Sabally 13/3, Onar 3/3, Djordjevic, Raca, Vandersloot 4, Aydin, Stokes

Sopron Basket: Fegyverneky 7/3, Magbegor 17/3, Czukor 6, Brooks 9, Turner 9/3. Csere: Epoupa, Kunek 7/3, Varga, Stankovic, Böröndy 7.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása 1-0 a Fenerbahce Alagoz Holding javára.

Vármegyei szövetségek